Bejelentkezés
Nagyot fordult a világ, oda az USA elsõsége
(Nem az a hír, hogy ez van, hanem az, hogy errõl már írnak!)
Míg az elsõ negyedévben a fejlett piacok, elsõsorban az amerikai részvények voltak a legkedveltebb befektetési célpontok, a másodikban ismét erõsebb tõkebeáramlást könyvelhettek el a feltörekvõ piacok.
A második negyedévben ellentétes hatások befolyásolták a különbözõ eszközosztályokba fektetõ alapok tõkeáramlását. Ráadásul részben pont a tavalyi azonos idõszakra jellemzõ témák kerültek az elõtérbe, így a görög helyzet miatti aggodalmak, a világgazdaság növekedésének lassulására utaló gazdasági adatok, illetve Kína infláció elleni küzdelme.
Ezek következtében ismét felerõsödött a kevésbé kockázatosnak ítélt kötvényalapokba irányuló tõkeáramlás, a részvényalapok terén viszont a fejlett piacokról a hangsúly ismét egyes feltörekvõ piacokra helyezõdött át − az EPFR Global adatai szerint. Utóbbiak közül a legnagyobb nyertesek egyértelmûen a földrajzilag diverzifikált globális feltörekvõ piaci (GEM) alapok voltak, amelyek a második negyedévet 9,9 milliárd dolláros többlettel zárták, de jól teljesítettek a délkelet-ázsiai kistigrisekbe fektetõ alapok is, 4,37 milliárdos beáramlást elkönyvelve.
A térségünket is felölelõ felzárkózó európai, közel-keleti és afrikai részvényekbe fektetõ EMEA-alapok viszont 1,5 milliárd dolláros kiáramlást szenvedtek el, ezzel 2008 utolsó negyedéve óta a legrosszabb idõszakot zárva. Ennek oka feltételezhetõen nem utolsósorban az arab országokon végigsöprõ tüntetéshullám volt, ám a közép-európai országok külkereskedelmének eurózónás kitettsége is szerepet játszhatott.
Ezen felül persze az sem elhanyagolható tényezõ, hogy bár az elsõ negyedévben olajkitettsége, illetve kedvezõ értékeltségi szintet mutató piaca folytán a térség üdvöskéjének számító Oroszország volt a húzóerõ, azonban az április−júniusi idõszakban már vesztett csáberejébõl. Így a negyedévet 457 milliós kiáramlással zárták az orosz részvényekbe fektetõ alapok, igaz, az elsõ félév egészét tekintve még mindig 3,14 milliárdos növekménynél tartanak. Jelentõs nettó beáramlást könyvelhettek el az elsõ félév során a lengyel piacra szakosodott részvényalapok is.
A tavalyi harmadik negyedévben kezdõdõ rally után a lakossági ügyfelek az idei második negyedévre nagy számban döntöttek úgy, hogy ideje profitot realizálni az elsõ negyedévben még kimondottan népszerû amerikai részvényalapok esetében, amiben a sorban napvilágot látó gyengébb gazdasági adatok mellett a Fed QE2 programjának kifutása is szerepet játszhatott. Az idõszakot így tízhetes folyamatos kiáramlás mellett 4,75 milliárd dolláros csökkenéssel zárták ezek az instrumentumok, bár a félév egészét tekintve még mindig tetemes, 20,31 milliárdos plusznál járnak.
Az ismét a figyelem homlokterébe kerülõ görög adósságválság ellenére érdekes módon 1,6 milliárd dolláros nettó beáramlással zárták a nyugat-európai piacokba fektetõ részvényalapok, igaz, a növekmény oroszlánrészét az EPFR adatai szerint a német papírokat preferáló intézményi ügyfelek tették ki, a lakossági ügyfelek tõkekivonása mellett.
A konkrét szektorokba fektetõ alapoknál érezhetõ volt az eltolódás a defenzívek irányába, így fõleg a közel 4 milliárdos beáramlást elkönyvelõ egészségügyi iparágba fektetõ alapok teljesítettek jól. A növekedésnek jobban kitett, illetve eleve kockázatosabb árupiaci és energiaszektorba fektetõ instrumentumok jelentõs kiáramlást szenvedtek el. Ez fõleg a negyedév során 4,8 milliárd dollárnyi kivonást felmutató utóbbira igaz, ami nem meglepõ az olaj árfolyamának idõszak végén tapasztalható meredek esését is figyelembe véve. Ugyanez persze elmondható több más árupiaci termékre is, így nem meglepõ az ilyen termékekbe fektetõ instrumentumok 3,16 milliárdos kiáramlása. Ettõl függetlenül az egész elsõ félévet tekintve még így is tisztes, rendre 5,4, illetve 7,15 milliárdos növekménynél tartanak.
A kötvényalapok között − az adósságplafon körüli hercehurca ellenére − az amerikai, ezenkívül a globális, illetve feltörekvõ piaciak voltak a legnépszerûbbek a negyedév során. Utóbbiak a második negyedév minden hetében nettó beáramlást könyvelhettek el. A görög helyzet körüli folytonos bizonytalanság folytán viszont nem meglepõ módon az európai kötvényekbe fektetõ instrumentumokból vonták ki a legtöbb tõkét mind a negyedévet, mind az elsõ félévet tekintve. Az év elsõ hat hónapjában 15,75 milliárd dollárnyi tõkét vontak ki belõlük ugyanis a befektetõk.
Egyes befektetésialap-csoportok tõkeváltozása (millió dollár)Típus II. negyedév I. félév
GEM-részvény 9 905 −2 387
EMEA-részvény −1 534 1 181
Összes feltörekvõ piaci részvény 12 003 -11 722
USA-részvény −4 747 20 308
Európai részvény 1 596 4 573
Összes fejlett piaci részvény −2 101 49 446
Árupiaci −3 162 7 151
Energia −4 815 5 414
Egészségügy/biotechnológia 3 982 3 488
USA-kötvény 26 924 36 276
Európai kötvény −6 057 −15 747
Globális kötvények 22 768 35 220
Összes kötvényalap 54 894 85 072
Forrás: EPFR Global
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. July 05. 10:07:54
- 2011. July 05. 10:24:41