Földünk kérge mozgékony, instabil szerkezet, a lemezek elcsúsznak egymáshoz képest, ezáltal érdekes képzõdmények jöhetnek létre. Izlandon, az Észak-amerikai- és Eurázsiai-lemez határán alakult ki a víz alatti Silfra-kanyon, amelynek falai évente 2,5 centiméterre távolodnak egymástól. A repedésrõl a közelmúltban Alexander Mustard brit búvárfotográfus készített lenyûgözõ felvételeket.

Az elmúlt század folyamán bizonyítást nyert, hogy a földkéreg nem egy szilárd, homogén struktúra, hanem egy felaprózódott, mozgékony, tehát instabil szerkezet. A földkéreg mozgásának okait, eredményeit, a szerkezeti földtant, a tektonikát a geológiatudomány egyik ága vizsgálja. A földkéreg hét nagy és számos kisebb lemezbõl áll össze. Ezek mozgása egymáshoz képest háromféle lehet: ütközõ, széthúzó, illetve elcsúszó. A lemezek az asztenoszférában úsznak, természetesen emberi mértékkel nagyon lassan, évente mindösszesen 0,6-8,5 centiméteres elmozdulás figyelhetõ meg. A lemezszegélyek mentén, a különféle mozgások során vulkáni tevékenység, hegységképzõdés vagy óceáni árkok alakulhatnak ki.

A tektonikai jelenségeket a világ számos kutatóközpontjában vizsgálják, de a természetben járva a hétköznapi szemlélõ is megfigyelhet ilyen jelenség eredményeként létrejött képzõdményeket. Alexander Mustard brit fotográfus sajátos módját választotta a megfigyelésnek: víz alatt keresett fel egy a földkéreg lemezmozgása következtében kialakult repedést. A búvárfotós – akinek korábban már két, a válogatott víz alatti felvételeit tartalmazó albuma jelent meg, és rendszeresen szakcikket közöl neves búvárfolyóiratokban – a közelmúltban Izlandon töltött 12 napot, ahol egy különösen érdekes víz alatti hasadék felfedezésére és fotózására vállalkozott.

A 36 éves férfi a Thingvellir Nemzeti Parkban található Silfra-kanyonban 24 méter mélyre merült alá. A hely földtani különlegessége, hogy az egyik oldala az Észak-amerikai-, a másik pedig az Eurázsiai-lemez mentén alakult ki. Így az ott merülõ búvár egyszerre majdnem megérintheti két kontinens szikláit. A vulkanikus tevékenység során kialakult természeti képzõdményt hatalmas falak és árkok törik meg. A kanyon fala azt a benyomást kelti, hogy egy óriás hatalmas építõkövekbõl rakta össze. Az amúgy fagyos, kristálytiszta, részben a gleccserekbõl származó, akár 17 ezer éves (!) korú vízben számos helyen melegvízi forrásokba „botolhat” az ember. A felszín alatti hatalmas mélyedés falai évente 2,5 centiméterre távolodnak egymástól.

Mustard izlandi beszámolója szerint a lenyûgözõen szép kanyon élõvilága igen változatos és gazdag. A többezres halrajok vagy épp a magányosan feltûnõ angolnák, lepényhalak, skorpióhalak mellett különös gerinctelen fajok: ritka rákok és tengeri nyulak (meztelencsigák) is képviseltetik magukat e területen. A southamptoni fotós másfél hetes búvártúrája során a bizarr képzõdményekkel szegélyezett kanyonban számos felvételt készített, amelyek bejárták a világsajtót. Több mint 30 újságban, 100 blogban jelentek meg cikkek a körútjáról, sõt az USA-ban a Discovery Channel is bemutatta egyedülálló felvételeit. Annyi bizonyos, hogy Izlandon az egyik legegzotikusabb víz alatti kaland helyszíneként tartják számon a Silfra-kanyont, amely körülbelül háromnegyed órás autózással érhetõ el a sziget fõvárosától, Reykjavíktól. Évente számos könnyû- és szabadtüdõs búvár keresi fel a helyenként akár 60 méter mély tátongó „nyílást”.

Forrás: Link