(Irina Ivascsenko????? Miket is mond?)
A legsérülékenyebb, legszegényebb rétegeket érinti majd nagyon súlyosan a Széll Kálmán-terv, és ez olyan kockázatokat hordoz, amelyek az egész terv megvalósíthatóságát alááshatják – mondta a Hírszerzõnek adott interjújában Irina Ivascsenko. Az IMF magyarországi vezetõje szerint az állami munkahelyteremtés maximum átmeneti megoldás lehet.

Újra figyelmeztetett, a Valutaalap elõre szólt, hogy az adóváltozással a magas jövedelmûek járnak majd jól.
Akciótervek, „nagy bejelentések", Széll Kálmán-terv, konvergenciaprogram, Magyar munkaterv – csak kapkodjuk a fejünket a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Ön mennyire látja konzisztensnek a beharangozott vagy már megtett lépéseket?
Konzisztensnek mivel? Az IMF elvárásaival vagy mással?
Az IMF elvárásaival, vagy éppen a választási kampányban ígértekkel; de akár a felsoroltakat egymáshoz képest is érdekes lehet összehasonlítani.
Mivel nem vagyok választópolgár, a kapmányígéreteket nem kommentálnám, és egyébként is inkább elõre tekintenék, mint a múltba. Ismerjük, hogy voltak nehézségek, és korábban több kérdésben nem értettünk egyet. De a Széll Kálmán-terv meghirdetése és néhány ehhez kapcsolódó intézkedés 180 fokos fordulatot hozott a kormány gazdaságpolitikájában.

Mihez képest hozott 180 fokos fordulatot?

Tavaly októberben, és idén januárban világosan megfogalmaztuk a kritikáinkat, a 2011-es költségvetés elfogadása elõtt nem ugyanúgy gondolkoztunk számos gazdaságpolitikai lépésrõl. De az azóta beköszöntött változásokat csak üdvözölni tudjuk. Ahogy azt a legújabb jelentésünkben hangsúlyoztuk, a Széll Kálmán-terv és a konvergenciaprogram iránya és célkitûzései általában nagyon üdvözlendõek, és a legtöbbjük konzisztens a gazdaságpolitikai ajánlásainkkal, amelyeket tavaly, vagy éppen a korábbi idõszakokban fogalmaztunk meg. Most már végre szó van strukturális változásokról is. De persze várjuk meg a megvalósítást.
De a Széll Kálmán-terv, a konvergenciaprogram, vagy a Magyar munkaterv összehangolt célokat és lépéseket tartalmaz ön szerint?
Az elsõ kettõ igen, a Magyar munkatervet mi is nemrég ismertük meg, azonban mivel utóbbi inkább a késõbb bemutatandó intézkedések vázának tûnik, elõbb szeretném látni a célokhoz rendelt eszközöket részleteiben, mielõtt véleményt mondanék. Itt is a részletek lesznek a leglényegesebbek, ez lesz az igazi tesztje annak, hogy az egyébként jó célokat – a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás nagy arányú bõvítését – eléri-e majd a kormány.
Nézzük a növekedést elõször: a kormány egy „dinamikus” és egy „konzervatív” növekedési pályával számol, de van, aki még az utóbbiban megfogalmazottakat is kétségesnek tartja. Ön szerint tartható a tervezett növekedési ütem?
Mi a konzervatív csoportba tartozunk: idénre 2,6, jövõre 2,5 százalékos GDP-bõvüléssel számolunk, fõleg azért, mert a fiskális kiigazítás visszaveti a belföldi keresletet 2012-ben, mielõtt még támogatná a növekedés 3 százalékra történõ gyorsulását.
Rengeteg számot hallhatunk azzal kapcsolatban is, hogy mennyi munkahely jön majd létre a következõ években, az ember csak kapkodja a fejét. Mi az ön elõrejelzése a ciklus végéig, 2014-ig?
Egyelõre nincs elég adat a birtokunkban szerintem ahhoz, hogy erre biztos választ tudjunk adni. A kormány elõrejelzései szerint õaz állam lesz a fõ munkahelyteremtõ az elkövetkezõ években, ami átmeneti megoldás. A fõ munkahelyteremtõvé a magánszférának kell válnia.
Ez az egyik fõ kritika a kormány terveivel kapcsolatban, hogy nem látni, miért is tudnának elhelyezkedni a nyílt munkaerõpiacon az árokásásra, fûnyírásra, és egyéb, képzettséget alig igénylõ munkára befogott emberek, akiknek jelentõs része persze nem is rendelkezik piacképes képesítássel. Ön szerint van erre esély?

Ez az egyik legnagyobb kihívása a programnak. Fontos, hogy legyen egy stratégia, amelyik megmutatja, hogy történik az átmenet az állami foglalkoztatástól a piaci felé, annak érdekében, hogy a kormány munkapiaci programjainak világos céljai és velük szemben egyértelmû várakozások legyenek. Ma még nem tudjuk, hogyan tervezi a kormány ezt az átmenetet. A foglalkoztatottság fenntartható növelése nagy kihívás, számos különbözõ megközelítést láthatunk a nemzetközi példákban.

Például?
Ilyen mondjuk a differenciált minimálbér, amely értelmében a minimálbér akár különbözõ lehet az egyes régiókban. A kulcskérdés az, hogy a termelékenység erõsödésének megfelelõen nõjenek a reálbérek –ami a munkáltatók és a munkavállalók számára egyaránt motiváló lehet. A munkapiaci programok képzéseket is magukban foglalhatnak, amelyek - amennyiben megfelelõen fókuszáltak – különösen fontosak lehetnek, hiszen Magyarországon, mint ön is említette, az egyik nagy baj éppen az, hogy a hosszabb ideje munka nélkül élõk közül sokan képzetlenek, és már nehéz átképezni emiatt õket.

A magyar kormány úgy tûnik, az ellenkezõ irányba indult el: rendeletileg határoznák meg, hogy mennyivel kell emelni a béreket. Errõl a megoldásról mit gondol?
A javaslatokat elõre nem szeretném kommentálni, hiszen egyelõre csak javaslatok, majd meglátjuk, ha már a parlament elõtt lesz, végsõ formájában. De általában azért egyértelmû, hogy a munkaerõpiacnak is a rugalmas bérpolitika tesz jót hosszú távon. Magyarországon a gazdaság helyzete még gyenge, a növekedés szintén, a bérdinamika mérsékelt, a gazdasági szereplõknek arra van szükségük, hogy alkalmazkodni tudjanak a helyzethez – ha bérnyomást tapasztalnak, akkor lehet, hogy leépítésekkel reagálnak majd. A legfontosabb most minden vállalkozás számára, hogy bõvülni tudjon, ehhez pedig a költségei csökkentésére (akár a bérköltségek csökkentésére is) van szükség. Fõleg a kis-, és közepes vállalkozások esetében, amelyek nem rendelkeznek olyan „felesleggel”, amelyet le lehet csökkenteni, és emiatt õk alkotják a leginkább ár- és költségérzékeny szegmenst.
Látszik, hogy forráshiányos a költségvetés, elsõsorban azért, mert az egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadó bevezetése miatt évi 500 milliárdos bevételtõl esett el a büdzsé, miközben a kormány várakozásai nem teljesültek, nem járt jól mindenki a változással. Mit gondol az egykulcsos adóról?
Kifejeztük aggodalmunkat tavaly õsszel, hogy az adóváltozások strukturális bevételkiesést fognak okozni, amit kompenzálni kell. Észleltünk olyan kockázatot is, hogy az adóreform esetleg kisebb mértékben élénkíti a fogyasztást, mint azt a kormány várja. Mindegy, ez már megtörtént, az adóreformot végrehajtották, a magasabb jövedelmek adóterhelése csökkent, várjuk meg, hogy hoz-e komolyabb foglalkozásbõvülést. Ez a legfontosabb, most elõre kell nézni, arra figyelni, mibõl lehet növekedést produkálni.
Az IMF legfrissebb jelentése több helyen kritizálja a Széll Kálmán-tervet, és kockázatosnak tart egyes lépéseket. Mik a legfenyegetõbb veszélyek ön szerint?
Egyet emelnék ki: az intézkedések fenntarthatóságát, mivel éppen a legsérülékenyebb rétegeket érintik. Miközben teljes mértékben támogatjuk az aktivitási ráta növelésére vonatkozó célt, néhány intézkedés, mint például a jóléti kiadások csökkentése vagy az adóreform, a legalacsonyabb jövedelmû csoportokat érinti majd. Ez társadalmi feszültségeket kelthet, ami a program megvalósítását is nehezítheti, hiszen ha szociális feszültségek vannak, lehet, hogy a tervezett intézkedéseket is módosítani kell.

Mik az önök javaslatai ehelyett?
A fõ javaslatunk, hogy a jóléti kiadásokat az általános csökkentés helyett célzottabbá kell tenni, például a jövedelem alapján, annak érdekében, hogy a valóban rászorultakat támogassák. Azáltal, hogy elveszünk támogatásokat a magasabb jövedelmûektõl, akiknek valóban nincs szükségük rá, felszabadulhatnak források egyéb célokra, mint például a rászorultak támogatása, az aktív munkapiaci programok vagy adósságcsökkentés.

Érdekes, amit mond, mert az IMF-et a laikus választó úgy ismeri, mint azt a szervezetet, amelyik állandóan a szociális kiadások csökkentését mantrázza. Erre kiderül, hogy önök éppen ezt tartják az egyik legnagyobb bajnak. Valóban ennyire kemény megszorításokat tartalmaz a Széll Kálmán-terv, hogy szociális feszültségektõl tartanak?
El tudom képzelni, hogy az embereknek miért van ilyen véleménye az IMF-rõl, de ez nem igaz. Sosem azért vagyunk egy országban, mert annak éppen pörög a gazdasága, és minden rendben van, hanem azért, mert rossz a helyzet. És nem hajtogatjuk a kiadások csökkentését minden esetben, csak akkor, ha olyan probléma áll fenn, amelynek megoldása költségvetési szerkezeti átalakítást kíván - például Magyarországon legfõbb sérülékenységi forrása a nagyon magas államadósság. Hogy lehet ezt leküzdeni? Költségvetési megtakarítással vagy növekedéssel. Ehhez átalakítások kellenek, és nincs nagy mozgástér. Akárcsak egy háborúban: teszed, amit tenned kell.
De ezzel együtt is nagyon figyelünk a szociális kérdésekre, a politikai kockázatokra, valamint a fiskális intézkedések olyan összetételére, amely hosszú távon is, fenntartható módon ér el megtakarításokat. Hiszen egy programnak szociálisan is fenntarthatónak kell lennie, mivel ekkor nagyobb esély van arra, hogy végig mennek rajta és végrehajtják. Ezért nem bízunk általában a fûnyíróelven végrehajtott kiadáscsökkentésben: ehelyett pontos, célzott, több éves takarékosságot szeretnénk. Már csak azért is, mert a fûnyíróelv általában visszaüt: hosszabb távon ismét elkezdenek növekedni a költségek.
Érdekes, hogy ön is a „háború” kifejezést használja, mint ahogy Orbán Viktor teszi ezt mostanában…
Nem szerettem volna senkit plagizálni… Úgy értem, ha beüt a válság, az ember azt teszi, amit tennie kell.
Nem is feltételeztem, csak azért jegyzem meg, mert õ is arról beszél, hogy a legfõbb cél az államadósság csökkentése. Valóban erre kell elsõsorban koncentrálni?
Adósságcsökkentés, növekedés, munkahelyteremtés: ezek a célok együtt fontosak és kapcsolódnak egymáshoz. Munkahely nélkül nincs növekedés, és amíg ilyen magas az adósság, nagyon sebezhetõ a gazdaság. Ezek nagyon értelmes célok, és ismét csak azt tudom mondani, várjuk a megvalósítást.
Ebbõl a szempontból mit gondol a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításáról? Ez egy megfelelõ eszköz?
Ezt is részletesen elemeztük korábban, úgyhogy nem mennék bele a részletekbe újra. Ha legalább részben adósságcsökkentésre fordítják ezt a pénzt, jobb, mintha folyó kiadásokra költenék. A fõ kérdések a következõek: mi lesz azzal a pénzzel, amelyet nem erre használnak, mik a strukturális hiánycélok, valamint biztosítják-e a GDP-arányos adósság csökkenését - ebbõl a szempontból a Széll Kálmán Terv a jó iránya tart, de a 2012-es költségvetést alaposan meg kell majd vizsgálni.
Mit gondol arról, hogy Kína magyar államkötvények vásárlásával finanszírozná az adósságunkat?
Nem ismerünk még semmilyen adatot ezzel kapcsolatban, így nem tudom kommentálni.

Az IMF az említett jelentésben azt is írta: „a kormány a nemzetközi hitelprogram keretében korábban (Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt – a szerk.) elért fiskális eredmények többségét leépítette". Mit értsünk ezen?
A strukturális költségvetési hiány változását értettük ezalatt, ami a fiskális fenntarthatóság szempontjából fontos. Konkrétan: a strukturális hiány majdnem 3 százalékponttal csökkent 2008-2009-ben, míg várakozásaink szerint 2010-11-ben 1,6 százalékponttal fog nõni, ami részben „visszacsinálja” a korábbi javulást.
Összességében mekkora esélyt ad annak, hogy 2014-re megvalósulnak a kormányzati várakozások?
Ez nem optimizmus vagy pesszimizmus kérdése, megírtuk az elõrejelzésünket, abból kiindulva, hogy a kormány végrehajtja a Széll Kálmán-tervet, és idõben meghoz intézkedést.
Mennyi ideje van a kormánynak?
A kormány maga szabott határidõket saját magának. Ezek ambiciózus vállalások, amelyeket jelentõs optimizmussal fogadtak a piacok. Ez kedvezõ, ugyanakkor a várakozásoknak történõ megfelelés nyomást is jelent.
A csõd szélén táncol Görögország, bedõlhet több más uniós tagállam, rekord adósságot nyög Amerika, inflációtól tartanak Kínában – nem tart attól, hogy egy a 2008-asnál is nagyobb válság jöhet?
Ez az egymillió dolláros kérdés, én is örülnék, ha tudnám rá a pontos választ. A 2008-as válságból nagyon sokat tanultak a kormányok, bankok, nemzetközi intézetek egyaránt az egész világon, így mindenki keményen dolgozik azon, hogy megelõzzünk egy újabb krízist és a fenntartható növekedési pályán haladjunk. Visszatérve a kedvenc országomhoz, Magyarországhoz, ezek a turbulenciák, amelyeket ön említett, rámutatnak arra, hogy a nemzetközi gazdaság továbbra is sérülékeny, így egy olyan kicsi és nyitott országnak, mint Magyarországnak, óvatosnak kell lennie és felelõs gazdaságpolitikát kell folytatnia.
Az eurózóna túléli ezeket az éveket?
Erre nem tisztem felelni.
És mit gondol, jól tette a magyar kormány, hogy deklarálta: 2020-ig nem akar eurót?
IMF-dolgozóként ezt szintén nem kommentálnám, mivel ez egy ország önálló döntése, de szerintem – bármikor is következik be a csatlakozás – ezt az idõszakot egy extra ösztönzõként arra kell felhasználni, hogy megvalósítsák mindazokat a reformokat, amik képesé teszik az országot arra, hogy tartósan megfeleljen az euró-bevezetés feltételeinek és versenyképesebbé váljon.

Forrás: Link