(Cigányállam?)
„Megállt az idõ? – Nézze meg, hogyan élnek ma is Erdélyben” – csábított olvasásra a hirado.hu portál. Ha lenne bicskám, biztosan kinyílt volna a zsebemben. Fõként megnézve az amúgy jól sikerült felvételeket tartalmazó képgalériát és elolvasva a pár sor kísérõszöveget: „Erdélyben máig sokan ûzik a régi, hagyományos mesterségeket. Tradicionális kovácsmûhelyeket és tehénpásztorokat egyaránt lehet látni.” S aztán egy falusi cigány kovácsról készített fotók következnek. Tehát egyek kovácsmûhelyek egyek kovácsokkal.

Szerencsére, a következõ mondat enyhíti az általánosítást: „Képriportunkban egy hagyományos kovácsmûhelyt láthat, ahol még ma is a régi eszközökkel és módszerekkel dolgoznak.” A tehénpásztorokra vonatkozó mondat pedig így szól: „Nem halt ki a tehénpásztorság sem, Erdélyben a mai napig sok ember él tavasztól õszig egyszerû kunyhóban a szabadon tartott tehenek közelében.”
Kattintson és nézegessen képeket is!

A képaláírásokból pedig megtudjuk, hogy „Rácz Mihály patkót készít Erdélyben, Nyárádremetén található kovácsmûhelyében”, illetve azt, hogy „Tordai Zoltán teheneket legeltet Erdélyben, Szováta mellett egy réten”. Illetve a „teheneket legeltet” helyett, a képen láthatók függvényében az olvasható, hogy „...kunyhójában pihen...”, „...cigarettát sodor...”, „...tehenet fej...”, meg hogy „...frissen fejt tejet önt egy sajtárba...”, s mindezt „Erdélyben, Szováta mellett”. A „sajtár” amúgy egy alumínium kanna...

Nos, Erdély-képét a médiából merítõ átlagos magyarországi magyar ember mire következtethet mindebbõl? Arra – amint azt a cím is sugallja –, hogy Erdélyben csak cigány kovácsok és fogatlan tehénpásztorok élnek. Ezek után nem csodálkozom azon, hogy Budapesten, Erdélyért nosztalgiázó öregurakkal beszélgetve az volt az érzésem, hogy õk csak Erdély földjét sajnálják, s azt is kérnék vissza – de lehetõleg lakosság nélkül. Erdélyi románok, erdélyi magyarok és székelyek nélkül. No meg erdélyi cigányok nélkül.

Kíváncsi vagyok, mikor jön el az az idõ, amikor a magyar nyelvû tévék mûsorában nem az egy tehénkével húzott faekével szántó idõs paraszt, vagy a szobrot avató és táncikoló székely ruhás ünneplõ jelenti az erdélyi embert. Amíg ilyen a médiákban felelõs tisztséget ellátó – amúgy bizonyára jóindulatú – szerkesztõk, szerkesztõségvezetõk Erdély-képe, addig ez a hamis kép tovább él a médiafogyasztókban is. S fel sem merül az átlagmagyarban az, hogy az erdélyi magyart egy lópatkolás és egy tehénfejés között esetleg a minõsíthetetlen érettségivizsga-eredmények s azokat kiváltó okok foglalkoztatják, vagy netán szomorkodik a magyar nemzet egységét megtestesítõ, megszemélyesítõ Habsburg Ottó halálán.

Erdélyi magyarként még csak azt kell eldöntenem, hogy cigány kovács vagyok-e vagy tehénpásztor...
Link