Zajos búcsúdal
Szokatlan õszinteségével keltett figyelmet Robert Gates, az Egyesült Államok nemrég leköszönt védelmi minisztere. Búcsúbeszédében mellõzve a diplomatikus megfogalmazást "bizonytalannak, sõt gyászosnak" nevezte a NATO jövõjét.


Négy és fél évig volt a Pentagon élén az Egyesült Államok 22. védelmi minisztere. Robert Gatest még George W. Bush nevezte ki, Barack Obama pedig kikönyörögte, hogy hivatalban maradjon. A 67 éves republikánus politikus, aki mindkét párt bizalmát élvezte és a világ tiszteletét is kivívta, június végén vonult vissza. Búcsúzásként szokatlan õszinteséggel beszélt a problémákról, Amerika szövetségeseirõl és ellenségeirõl. Borúlátó jövõképe több mint elgondolkodtató. Gates júniusi brüsszeli búcsúbeszédében Amerika és európai szövetségeseinek jövõjét "bizonytalannak, sõt gyászosnak" nevezte, amit azzal indokolt, hogy az Egyesült Államok aránytalanul sokat vállal magára a NATO mûködtetésébõl. Az amerikai adófizetõk a gazdasági nehézségek közepette is kénytelenek állni a terheket, mert az európai szövetségesek csökkentik védelmi kiadásaikat. Az amerikaiak a NATO költségvetésének negyedét-ötödét fizetik. Februárban ugyanerrõl panaszkodott Anders Fogh Rasmussen fõtitkár, amikor megemlítette, hogy az európaiak az elmúlt két évben 45 milliárd dollárral vágták vissza védelmi kiadásaikat.

Az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezete, amit 1949-ben, a hidegháború idején, a Szovjetunió elleni katonai tömbként alapítottak, Gates szerint mára megöregedett és elveszítheti jelentõségét. (Magyarország 1999 óta tagja a szövetségnek.) "A jövõ amerikai politikusai, akik számára a NATO nem volt meghatározó élmény, fontolóra vehetik, hogy megéri-e az amerikai befektetés" - jegyezte meg a Pentagon vezetõje, majd hozzátette, hogy a "szomorú valóság az, hogy az amerikai Kongresszusban fogy a türelem, nem kívánnak nagy összegeket kifizetni azon országok helyett, amelyek nyilvánvalóan nem akarják a szükséges erõforrásokat elõteremteni, nem teszik meg azokat az intézkedéseket, amelyek komoly katonai partnerré tennék õket".

Gates két konfliktust említ, ahol - véleménye szerint - a NATO gyengeségei leginkább kiütköznek: Afganisztán és Líbia. "Annak ellenére, hogy a NATO - nem számítva az amerikai hadsereget - több mint kétmillió katonával rendelkezik, alig volt képes elõteremteni a 45 ezer fõs egységet Afganisztánban, nem beszélve az olyan fontos eszközökrõl, mint a helikopterek, teherautók, hírszerzõ és egyéb berendezések."

Líbiával kapcsolatban az amerikai védelmi miniszter így példálózott: "A történelem leghatalmasabb katonai szövetségének tizenegy hetes hadmûvelet után, amit egy gyengén felfegyverzett, gyéren lakott ország ellen folytat, elfogyott a muníciója, és megint az Egyesült Államokhoz fordult... Bár a szövetség minden tagja a líbiai misszió mellett szavazott, alig fele vállal szerepet, kevesebb mint egyharmada hajlandó a légitámadásban részt venni. Több ország a partvonalról figyeli a mûveletet, nem azért, mert nem akar, hanem azért, mert képtelen érdemben hozzájárulni." Bár Gates bízik a NATO megújulásában, arra figyelmeztet, hogy az amerikaiak katonai prioritása megváltozhat.

Robert Gates 2006-ban úgy került a Pentagon élére, hogy két költséges háborút - az afganisztánit és az irakit - örökölt meg, s ezeket igyekezett befejezni vagy a be fejezéshez közel vinni. Gates ma úgy nyilatkozik, hogy Amerika védelmében mindenféleképpen bevetné a hadsereget, de ma már óvatosabban kezelné a nem szükségbõl folytatott, hanem "választott" háborúkat. Eredményként értékeli, hogy sikerült a Bush-Cheney-adminisztrációt visszafogni attól, hogy Iránnal meggondolatlanul háborúba keveredjen.

Gates minden ellentmondás, probléma ellenére sürgeti a Pakisztánnal való kapcsolat normalizálását. Amikor Pakisztán kettõs játékára, hazugságaira, Amerika-ellenességére figyelmeztették, így válaszolt: "27 éves CIA-s, valamint a négy és fél éves pentagoni tapasztalatom alapján mondom, hogy a legtöbb kormány hazudik egymásnak. A világ már csak így mûködik. És néha még a legközelebbi szövetségeseink is kémkednek utánunk."

Forrás: Link