A láthatatlan bárónõ
Ha hinni lehet a brüsszeli pletykáknak, Catherine Ashtonnak, az unió külügyi és biztonságpolitikai fõképviselõjének napjai meg vannak számlálva. A tevékenységét ért bírálatok az utóbbi hetekben egyre gyakoribbá váltak. Sokan gondolják, hogy még az idén lemond. Nem várja meg, hogy jövõre, amikor lejár az EU Tanácsa elnökének két és fél éves mandátuma, a közösség vezetését érintõ nagy átszervezés áldozata legyen. Portréját KASZA LÁSZLÓ rajzolja meg.

Az angol bárónõ személye mára a világlapok céltáblájává vált. A konzervatív angol The Times szerint „harmadosztályú diplomata”. A francia Le Monde „láthatatlan nõnek” nevezi, mert szerinte soha nincs ott, ahol lennie kellene. A német Der Spiegel a „Hamupipõke jetlagel” nevet adta Ashtonnak, mivel mindig fáradt a sok repüléstõl. A spanyol El Pais szerint fél év alatt sem tett szert ismertségre, ha beszélnek róla, csak úgy emlegetik: „Tudod, az angol bárónõ, hogy is hívják?” Õ maga „mission impossible”-nek (teljesíthetetlen küldetésnek) nevezi óriási feladatkörét.

De nemcsak a lapok, az EU-tagállamok vezetõ politikusai is egyre gyakrabban bírálják nyíltan Catherine Ashtont. A francia védelmi miniszter, Herve Morin a NATO és az EU védelmi minisztereinek találkozóján vetette fel a kérdést: „Nem furcsa, hogy Rasmussen fõtitkár úr eljött a találkozóra, de az EU külügyi fõképviselõje nem tudott idõt szakítani a részvételre”? (Ashton éppen Kijevben volt Janukovics elnök beiktatásán.) A holland védelmi miniszter, Jack de Vries csak legyintett: „Madam Ashton távollétével tüntet, ha véletlenül szükség lenne rá.”

Amikor pedig két héttel késõbb a közösség külügyminisztereinek konferenciáját akarta korábban elhagyni valami számára fontosabb találkozó miatt, a svéd külügyminiszter, Carl Bildt állította meg nem éppen udvariasan: „Itt maradsz! Te vagy az EU külügyi reprezentánsa, itt a helyed. Jó lenne, ha végre megtanulnál különbséget tenni fontos és kevésbé fontos ügyek között.” Ashton maradt, de megjegyezte, hogy elõdje ötezer terminust hagyott rá, és csak úgy tudna eleget tenni nekik, ha kapna egy saját repülõgépet. „Úgy van, meg egy csatahajót, hogy a Fidzsi-szigetekre is ellátogathass” – fûzte hozzá Steven Vanackere belga külügyminiszter. (A Fidzsi-szigeteken alapította meg Asthon a közösség egyik elsõ külképviseletét. A fõvárosban, Suvában már ötven diplomata tartja magasra az EU zászlaját.)

Az Európai Unió külügyi, biztonságpolitikai fõképviselõjének hivatalát a lisszaboni szerzõdéssel alapították, azzal a feladattal, hogy Európa hangja legyen. Az õ asztalán legyen az a telefon, amelyet fel lehet hívni, ha valaki Európával akar beszélni. (Henry Kissinger ismert kívánsága.) A Le Monde keserûen jegyzi meg: „Viszont Catherine Ashtont sehol nem lehet látni, hallani. A legtöbb tagállam bizalmát máris elveszítette.”

Az éles nyelvérõl ismert francia politikai vicclap, a Le Canard Enchaîné írja: „Az EU külügyi fõképviselõje csak hat héttel a földrengés után érkezett Haitiba, akkor, amikor amerikai kolléganõje, Hillary Clinton már az azt követõ chilei és spanyol katasztrófa áldozatainak is vitt segítséget. Jól tenné a földrengés, ha Catherine Ashton határidõnaplójához igazodna.”

A külügyi fõképviselõ egyik legnagyobb mulasztásának tartják diplomáciai körökben, hogy az arab forradalom kitörésekor hazatért uphollandi otthonába, és családjának körébõl figyelte (ha figyelte) az eseményeket. Tûrte, hogy egyes kormányok és államfõk a saját ízlésük szerint kommentálják az EU nevében azt, ami az arab világban történik. (Munkastílusához tartozik, hogy este nyolc után és hétvégén gyakorlatilag elérhetetlen.)

Lisszabonban azért hívták életre ezt a hivatalt, hogy vezetõje képviselje, reprezentálja a világ felé a politikai, gazdasági életben egyre fontosabbá váló Európai Uniót. Ezt a feladatot csak olyan személy tudja ellátni, akinek sokéves külpolitikai tapasztalata van, több nyelven beszél, és magánéletével össze tudja egyeztetni a napi huszonnégy órás készenlétet. További kihívás, hogy fel kell építeni az új brüsszeli hivatalt a huszonhét országból érkezõ munkatársakkal. A csapatot hétezer fõsre tervezték. Ehhez hozzájön az EU-külképviseletek létesítése százharminc országban. Óriási szervezési munkát, adminisztrációs tapasztalatot követel ez a kihívás.

Erre találták legalkalmasabbnak az ötvenöt éves, csak angolul beszélõ, ötgyermekes (két saját, három fogadott) vidéki bárónõt, Catherine Ashtont. Korábban az észak-angliai Hertfordshire egészségügyi hivatalát vezette. Ottani sikeres mûködéséért (újraoltás megszervezése) kapta a család barátjának, Tony Blairnek a javaslatára a „Baroness Ashton of Upholland” címet. Ennek köszönhetõen került Londonba, ahol munkáspárti helyettes államtitkár volt több minisztériumban. Bárói címe feljogosította a felsõházi tagságra, ahol szerepe volt a lisszaboni szerzõdés elfogadtatásában. Kereskedelmi biztosként már töltött egy évet Brüsszelben. (A The Daily Telegraph szerint idejét jórészt lakáskereséssel töltötte.)

Ezt a semmilyen külügyi és adminisztrációs tapasztalattal, szervezési gyakorlattal nem rendelkezõ bárónõt ültették az unió illetékesei ennek a felépítésre váró mamutintézménynek az élére. Bár tudta, mondta, hogy ez „mission impossible”, mégis elvállalta. Ezért felelõsség terheli. De sokkal nagyobb a felelõsségük azoknak, akik tudták, hogy alkalmatlan, mégis a közösség külpolitikájának élére állították. Rod Liddle, a BBC kommentátora már akkor megmondta, miért: „A tapasztalatlan angol nõ kinevezése garancia arra, hogy a hatalmas EU-tagországok, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia illetékessége ne sérüljön külpolitikai kérdésekben... Azért állítottak egy kempingtábor karizmatikus vonásaival rendelkezõ nõt az Európai Unió diplomáciájának élére, hogy minden döntés az õ kezükben maradjon.”

Ehhez nincs mit hozzáfûzni. Legfeljebb annyit, hogy ha nem is ennyire kirívóan, de hiba volt az EU másik új reprezentánsának, a tanács állandó elnökének, Herman van Rompuynak a kinevezése is. Hivatalba lépése óta annyit tudunk róla, hogy van. Viszont kinevezésük megfelel az unió aritmetikájának. Nagy tagállamból származik + baloldali + nõ = Catherine Ashton. Kis tagállamból származik + konzervatív + férfi = Herman van Rompuy. Megvan az egyensúly. Mit számít, hogy két jelentéktelen személy áll az Európai Unió élén? Mit számít, hogy a közösség külügyeinek vezetõje olyan országból jött, amelynek kezdettõl fogva kimondott célja az EU külügyi tevékenységének megtorpedózása?

Mi pedig csodálkozunk, hogy a tagállamok lakosságának egyre inkább elmegy a kedve az uniótól.

Forrás: Link