Bejelentkezés
Devizahitelek farizeusainak támadása?- avagy kiütöm a királyt, magamévá teszem a királynét mert a matt nem érdekel!
Devizahitelek, a varázsszó! Örömök és ürömök forrása, öröm a bankárnak, üröm az Adósnak, de mint mindig ahol két nagy ellenérdek találkozott a történelem folyamán bármikor, megjelennek a farizeusok és a szamaritánusok is, ember legyen a talpán aki kiismeri magát, hogy ki kicsoda és ez az oka annak, hogy tollat ragadtam, aminek következményeként, gondolom nem kevés kritika fog érni, de Isten Isten!- a matt nem érdekel.
E „sorstalanság” önként vállalt keresztjeként hordom vállamon a devizahitelek és hitelesek gordiuszi-bogának keresését és némi szerénytelenséggel azt is mondhatnám, hogy a legelsõk között, ha nem legelsõként, polgári peres úton és azt megelõzõen, minden más törvénytisztelõ magatartást folytató eljárást és próbálkozást kimerítettem ez ügyben és ezáltal felelõsségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy rendelkezek annyi tapasztalattal, hogy véleményt nyilvánítsak ez ügyben és állást foglaljak a farizeusok leleplezésében.
A Tisztelt Adósok jóvoltából hozzám is eljutott, a „Bátor Program”-nak (még jó hogy nem progrom, bár ki tudja, ami késik nem múlik) elnevezett szervezõdés híre, amit úgy hirdetnek, hogy
„Segítség a banki hitelkárosultaknak!” felkiáltójellel a végén.
Nos kérem szépen, ha a pofátlanságnak nincsen határa és tudjuk hogy nincs, akkor ez az. Kiragadok még egy sort, a legelsõt
„Aki nem hiszi járjon utána: a deviza alapú hitelekkel többszörösen becsapták a bankok az ügyfeleiket” Így volt, nem így volt, igaz sem volt mese volt. Aki nem hiszi járjon utána, esti mese póruljártaknak, na de mielõtt valaki beleélné magát, ez a mese nem olcsó mese, a beugró negyven rugó a kor szellemének megfelelõen,azaz negyven ezer magyar forint és hol van még a vége. Akár éjjeli bátor programnak is lehetne nevezni, na nem azért mert nem verték át a bankok az ügyfeleiket, van ma még olyan ember aki ezzel nincs tisztában?!
Persze hogy átverték és ehhez asszisztáltak a mindenkori kormányok Gyurcsányostól, Bajnaistól, a forradalmár Orbánig bezárólag, a nagytiszteletû belügyminiszterrel az élen akinek kebel pajtása a fõbankár.
Visszatérve a bátrakhoz, a lényeg amivel csak egyetérteni tudok, hogy minél több ember kezdeményezzen polgári peres úton eljárásokat a bankok ellen, ez dicséretes ha már tegnapelõtt megtették volna több száz ezren akkor sem lett volna túl korán, de a bátrak mindezt negyven ezerért szeretnék beugrásonként és utána további húsz ezer magyar forint minden tárgyalás elõtti díjelõleg, persze mindez segítség címszó alatt, de további segítségre is számíthatnak az arra érdemesek, mármint részletfizetésre minden hónapban 2 azaz kettõ KIVÁLASZTOTT adós négy havi részletfizetéshez juthat, de persze nem ingyen, ma már semmi sincs így, hanem aktivistájává kell válnia a Fehér Kéményseprõk Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének. Abból, hogy minden hónapban áll ez a felkínált lehetõség, hosszú hónapokra tervezhetnek a bátrak. A további tarifák a következõk,
-iratmásolás 25ft/db (az én devizaperem anyaga eddig kb. kétszáz oldalt tesz ki és jó néhányszor lemásoltam már, saját másolóval, kettõ forint 60 fillér önköltségen, persze nem segítség címszó alatt)
-ügyintézés 2500 Ft/alkalom (sok alkalom lesz), utazás 40Ft/km stb. mindez segítségként feltüntetve.
Arról, hogy mit kockáztat az ügyfél ezt írják a bátrak,
-kereset elutasítása esetén, a pervesztes félnek kell a 6% illetéket megfizetnie, továbbá az ellenfél közel hasonló nagyságú ügyvédi költségét megtéríteni, azt már nem voltak bátrak odaírni, hiszen egyértelmû, hogy a bátraknak megfizettet összegek is a kockázat tárgyát képezik ha veszítenek, de azt odaírták, hogy amennyiben nyernek további követeléseik lehetnek az alperes felé.
A kéményseprõk (hogy ma már ezek sem hoznak szerencsét...) és a jogsegély szolgáltatók, sok mindent írnak még a bátor program keretén belül, érdemes elolvasni okulás képpen,
http://batorprogram.hu/ még Makkos Albert közgazdász úr könyvét is kötelezõ olvasmányként ajánlják, mert aki ezt elolvassa annak kezében lesz a megoldás, lehet hogy már a golyó sem fogja ezután?-mert akkor én is beszerzek egy példányt. Nos kérem szépen eladó az egész világ, a pénz beszél a kutya ugat, a magyar meg béget. Remélhetõleg jó sok birka ki fogja kérni magának, hogy ne bégettessem.
Na de térjünk a lényegre, ugyebár senki sem remélheti, hogy ügyvédek és jogászok pusztán honfiúi szeretetbõl az ügy mögé állanak (bár vagyunk néhányan szerencsések) , mindenkinek jön a sárga veszedelem havonta, villany és egyéb számla képében, meg hát Krisztus keresztjét sem vitték ingyen. Nem is a tarifákkal van a baj, csupán azzal, hogy valakik haszonszerzés reményében olyan illúziókat keltenek a kétségbeesett emberekben, aminek következtében nem kellõképpen átgondolt költségekbe bocsátkoznak és teszik mindezt anélkül, hogy bizonyítékokkal szolgálnának a nagyérdemû felé, azáltal, hogy nyilvánosságra hoznák azokat a peres eljárásokat amelyeket eddig kezdeményeztek és lefolytattak, ugyanis 2008 óta v(álság) van. Úgy gondolom aki ilyen mértékû küzdelemre szánja el magát úgy, hogy feltehetõleg több szász vagy több ezer jó esetben több tízezer, negyvenezer-plussz bevételt szeretne magáévá tudni be kellene tudnia mutatni az e téren elért eredményeit, értékelhetõ bizonyítékokkal, hacsak nem most ébredtek fel Csipkerózsika álmukból és esetleg saját hitelszerzõdéseik tényállását is nyilvánosságra hozhatnák, így minden bizonnyal hitelesebb hitelesekként léphetnének fel.
Írom és mondom mindezt nem más megfontolásból mint abból, miszerint annak ellenére , hogy Magyarországon nem él a precedens jog, de mindenképp útmutató és hivatkozási alap lehetne egy ilyen ítélet. Mert ilyen ítélet nélkül is lehet és kell is hordóra állva kiabálni jó hangosan, de aki ilyen bizonyítékot fel mutatni nem képes, azt mindenki hajtsa el a sunyiba de tüstént ha negyven ezret kér az amúgy is bizonytalan kutya vacsorájáért és a többirõl még nem is beszélve.
Az ügyben való tapasztalanságuk abból is látszik, amit a 6. pontban az ügyvéd munkája alatt
írnak,
„Az ügyvéd a hitelszerzõdést, semmiségre hivatkozva megtámadja a bíróságon”
„Az ügyvéd illeték feljegyzési jog kérelmet terjeszt elõ, így az eljárás 6% illetéket, jó esetben, nem kell megelõlegezni az ügyfélnek”
na valahogy így lettek az emberek csõbehúzva a hitelekkel is, jó esetben nem kellet elõre megfizetni semmit, csak utólag, de akkor mindent.
Summa summárum, azt hiszem nem lövök bakot ha azt mondom, kibújt a szeg (i)zsákból, de annyira, hogy még a lóláb is kilóg.
E díszes uraknak és hölgyeknek az Echo Tv is biztosít kellõ megjelenési felületet, ahol Vámos úr elmondja a tutit, kb . egy hete is vetítették hogy ha mindenki arra vár, hogy valaki példával elõl járjon akkor majd Õ, majd Õ be fogja, értik ugye?-be fogja majd perelni a Raiffeisen bankot. Hát eddig miért nem tette? Elég nagy baj, ha vannak még emberek akik példaképeiket a néphülyítõ dobozban vélik felfedezni. Ezúton is üzenem Vámos úrnak, hogy mi megtettük mindezt már több mint két éve. Jó reggelt! De ha már így kitértem, nem állom meg, hogy egy szót ne írjak Szaniszló úrról is, aki ugyancsak az Echo tv megmondó embere és mit ne mondjak, néhányszor még engem is majd levett a lábamról és megdobogtatta a szívemet, könnyet csalt a szemere és ezt nem szarkasztikusan írom, de mindezt tette mindaddig amíg az eszem oldalba nem vágta a szívemet.
Mert ezek az adások a mély altatás kígyómérgei, a „bátrak programjától” is nagyobb farizeusok. Mielõtt a sok megvezetett a torkomnak ugrana, hadd idézzek egy sorocskát Szaniszló úrtól,
„fölszámolták a rablóprivatizálással a gazdaságunkat””munkahelyek nélkül maradt a magyarság tetemes része” Ugye milyen igazakat beszél az úr, de még mennyire. Ezért írtam, hogy sokszor meghatódtam tõle. De az úr azt már nem feszegeti, hogy kinek a dombján mondja mind ezt, annak a Széles úrnak a dombján aki aktívan részt vett ebben a rablóprivatizálásban és abban hogy a magyarság munkahelyek nélkül maradt, Ikarusz és Videoton, hogy csak a két legnagyobbat említsem.
De a sorból nem hagyhatom ki a Jobbikot sem, akik legutóbbi nyílt levelem után személyes konzultációra kértek fel, ami természetesen elmaradt. Õk is elõszeretettel hivatkoznak a már érvénytelen szerzõdésekre, elsõ fokú ítéletekre amit a PSZÁF kezdeményezett, íme egy rövid levél részlet amit nekem címzett az érintett Országgyûlési képviselõ...
„Nem szeretek indexre hivatkozni, de itt van a tegnapi kérdésünk egyik alapja:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/13/kozerdeku_pert_nyert_a_pszaf/
Az említett cégek közül 3 devizahitelezéssel és gyorskölcsönökkel is foglalkozik, ezeket a konstrukciókat érintette a per. Annyi igaz, hogy még nem jogerõs. De az ítélet jelzés értékû, és nem mondtunk hülyeséget.”
Hát dehogy nem, érdemes megnézni kik ellen indított eljárást a PSZÁF és miben, ugye nem látják Csányi urat sehol a felsoroltak között, na hát errõl van szó, a beáldozható kicsi bátrakról , akiknek a pofátlansága még a nagyokén is túltett és ezt érinti mindössze, nem magát a devizahitelt mint megnevezést és eljárást. De a politikusok szájából jól hangzik úgy általánosságban, mert sokan nézik és kevesen értik.
Mindezek nem szolgálnak más célt mint a további idõhúzást és az altatást, a nem létezõ remény életben tartását, hogy van és lesz megoldás, mert a hatalomnak nincs nagyobb félelme mint a reménytelen tömegek ébredése.
Kritikám befejezése képpen elmondhatom, hogy mindez a deviza témáról való (mellé) beszélés, ami valós részleteket is tartalmaz csak azt szolgálja, hogy semmi meg ne változzon. Mert meg kell nézni kik mondják, kikkel mondatják el és hol, azt amit a nép hallani akar és ezáltal vár, vár valamire ami jó lenne ha eljönne, de sajnos nem fog eljönni áldozathozatal nélkül .
E kritika, szösszenetnek indult, de jó hosszú lett pedig igen csak visszafogtam magam, úgyhogy ejtek néhány szót a valós dolgokról is még ha nem is annyira bátor mint a bátraké.
Elsõsorban azt, hogy kell és érdemes perelni a devizaszerzõdéseket, de csak annak aki ennek költségeit fedezni is tudja és hajlandó is akár perveszteség esetén, mert a banknak sem egyszerû beinteni de a bírósági illeték bahajthatóságát még nehezebb megúszni, abban az esetben ha valaki a „bátrak” által javasolt illeték feljegyzési jogot vállalná, amit én nem javaslok, hacsak nem tett fel mindent egy lapra, hogy vesztés esetén hontalan és nincstelen lesz élete végéig és nem lesz mit rajta behajtsanak. Azt sem ajánlom sõt egyenesen lebeszélem, hogy a szerzõdés egészét megtámadják, csakis a szerzõdés részleges érvénytelenségét kell kérni, ami a deviza árfolyam különbözetére vonatkozik. Így a felvett hitel összege nem esik illeték számítás alá, felesleges kockázatot értelmetlen bevállalni, ugyanis azt senki sem vonhatja kétségbe hogy felvett tíz milliót, ha felvette. De ha a teljes szerzõdés érvénytelenségét kéri, akkor ennek az összegnek az illetékét is meg kell elõbb vagy utóbb fizetnie, pervesztés esetén.
A tisztelt „bátrak” társasága az értékmentés menüpont alatt olyan tanácsokat adnak, becsületükre legyen mondva ingyen, hogy az Adósok lehetõleg saját maguk gondoskodjanak vagyontárgyaik értékesítésérõl, mivel ezzel is néhány törlesztõ részlet megoldható. Bruhaha, ki áll ezek mögött Soros vagy Csányi?
Emberek, ha valaki már a törlesztõjét csak a vagyontárgyai értékesítésébõl tudja fizetni, ésszerûbb, ha az így befolyt összeget a „menekülési” útvonalra fordítja. Lehetõleg a gyermekek nevére, ha ez lehetséges, vidéki olcsó födelet megvenni, ahová biztonságban meghúzhatja magát a család. Falvakon ahol van óvoda iskola, még viszonylag olcsón, akár egy millió alatt is lehet kis házat venni, ami biztos pontja lehet egy családnak. Fontos úgy megvenni az ingatlant, hogy nagyszülõ, keresztszülõ stb. legyen a vásárló, aki nem érintett a hitelben, hogy a behajtó cég ne tudjon utána nyúlni.
Másik fontos dolog, azok esetében akik rendelkeznek biztos, fix jövedelemmel, ha az elárverezett ingatlan nem fedezi a virtuális költségeket és ez az adósok 99%-nál már nem fedezi, akkor a bank letiltatja a jövedelem 30-40%-át akár évekig vagy évtizedekig. Errõl írtam bõvebben többek között itt
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/06/magyarorszagi-banki-adosok-erdekvedelmi.html
Ebben az esetben két dolgot tehet az Adós, de meg kell elõznie a bank letiltási bejegyzési jogát. Ezért ha már látszik az elkerülhetetlen, akkor gondoskodni kell arról, hogy közjegyzõ elõtt elismeri azt a tényt, hogy szülõtõl, gyerektõl, anyóstól, apóstól felvett X összegeket amit nem tudott visszafizetni ezidáig és kéri a jövedelmébõl tiltsák le. Ebben az esetben a bank a sorban állási elvet követi és várnia kell, amíg ezen letiltások fedezik a „kölcsönkért” összegeket. Persze mindezt ésszel és tisztességesen, demokratikusan, csakis az igazságot állítva, mert a valótlan állítást a törvény bünteti.
A másik lehetõség abban az esetben, ha kiskorú gyermekek vannak, egy különélési nyilatkozatot csináltat az Adós és kéri ez alapján a gyermektartás letiltását a jövedelmébõl, ezáltal a gyermekek nagykorúvá válásáig a végrehajtó nem férhet hozzá a jövedelemhez, de ezt is csak a valóságot állítva stb.,stb.
Mindezt fontosnak tartottam leírni, mindaddig amíg valaki nem számol fel ezért is valamennyi magyar forintot.
A két évnyi peranyagomat több társaság rendelkezésére bocsájtottam okulásként és az a kevés használható érv amit a negyven ezres beugróért kínálnak elég ismerõs számomra, de nem merném elhinni, hogy ebbõl lenne mert én ingyen és önzetlenül „bocsájtottam közszemlére”.
Amit magányos harcosként meg lehet tenni azt megtesszük, rendszeresen tájékoztatjuk a térség nagyhatalmának miniszterelnökét a fejleményekrõl, meg a nemzetközi médiát is angol és orosz nyelvû irományainkkal. Na nem azért mintha tõlük várnánk a megoldást, mindezt nekünk kell megoldani, de jó ha tudnak róla és tudnak.
Egyre kevésbé hiszek abban, hogy demokratikusan ezt meg lehessen oldani, pedig engem senki sem vádolhat azzal hogy minden tõlem telhetõt meg nem teszek ez ügyben. De mikor az eszközök kimerülnek és az altatódalok már nem hatnak, akkor jön az élet halál harca, az életért és a halálért.
Végszóként „bharáthaimnak”, akik annyiszor számon kérték és szememre vetették, hogy miért nem vagyok részese a nagy összefogásnak, ezúton üzenem, Hát Ezért! Farizeusok országa lettünk. Heil Hitel!
Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke.
2011 július 16.

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. July 17. 09:41:10
- 2011. July 17. 10:33:07
- 2011. July 17. 10:54:39
- 2011. July 17. 11:13:15
- 2011. July 17. 12:51:38
- 2011. July 17. 19:35:26
- 2011. July 17. 23:18:48
- 2011. July 18. 06:45:18
- 2011. July 18. 09:41:30
- 2011. July 19. 01:54:38