Olyan súlyú döntést kell hoznia az Európai Unió vezetõinek csütörtöki csúcsértekezletükön, amely eldöntheti az eurózóna és közvetve az unió sorsát. Miközben az ECB és a német kormány egymással keménykedik, a szakértõk már számolják a különbözõ görög forgatókönyvek költségeit.

Ugyanaz a konklúziója a hétfõi európai sajtóorgánumokban megjelent cikkeknek akár idézik egy döntéshozó nyilatkozatát, akár véleményt közölnek: nem lehet tovább halogatni a döntést a görög adósságválság kezelésének következõ lépésével kapcsolatban.

Az ECB-nek nem kellenek a görög kötvények

Yves Mersch luxemburgi pénzügyminiszter, az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsának tagja arra figyelmeztet, hogy a késlekedés devizaválságba taszítja az eurózónát. Mersch a japán Nikkei gazdasági lapnak adott nyilatkozatában elismétli az ECB álláspontját, miszerint az európai jegybank nem fogja elfogadni a görög államkötvényeket fedezetként, ha az ország fizetésképtelenné válik. A Reuters értékelése szerint az ECB ezzel akarja eltolni magától az adósságválság rendezésének anyagi terhét az eurózónás kormányokra, függetlenül attól, hogy azok bevonják-e a rendezésbe valamiféleképpen a görög adósságok magánhitelezõit vagy sem.

Az ECB álláspontja szerint a tét a bank megbízhatósága, ami egyenértékû az euró iránti bizalom fenntartásával. A helyzet azonban az, hogy ha az ECB elzárja az eurózóna egyik tagjának pénzutánpótlását - azzal, hogy a hozzá hitelért forduló görög bankoktól nem fogadja el hitelfedezetként görög állampapírjaikat -, akkor fennáll a lehetõsége annak, hogy az ország kilép az övezetbõl.

Az Európai Politikai Tanulmányok intézetének szakértõi szerint ez elképesztõen nagy felfordulással járna: a lakosság megrohanná a bankokat, hogy a saját, várhatóan elértéktelenedõ valuta bevezetése elõtt bespájzoljon euróból, újra kellene tárgyalni minden korábban euróban megkötött szerzõdést kezdve a legegyszerûbb adásvételtõl egészen az EU-val kötött igen bonyolult támogatási megállapodásokig, át kellene állítani az áruházak, a boltok összes pénztárgépét, az ATM-eket, stb. Az közös európai valuta használatáról kötött megállapodás alapján azonban egyetlen államot sem lehet arra kényszeríteni, hogy tagja maradjon az eurózónának - nyilatkozták az elemzõk a Financial Timesnak (FT).

Intõ példák: indonéz, orosz, amerikai pénzügyi csõdök

Az FT közli Lawrence Summers amerikai közgazdász professzor esszéjét is, amely szintén azonnal cselekvésre biztatja a döntéshozókat. A Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének korábbi vezetõje párhuzamot von a Lehman Brothers bedõlése utáni helyzettel. Ebbõl kiderül, hogy a politikusok úgy vélték, a Bear Stearns megmentése után a piac felkészült egy ilyen eseményre, ám mint kiderült, a befektetõk csak azt tanulták meg, hogyan meneküljenek el idõben az elõl, hogy a nekik kelljen fizetni a csõd költségeit. Summers másik figyelmeztetése szerint egy ország fizetõképessége sosem múlik kizárólag azon, hogy milyen gazdaságpolitikai intézkedések hoz házon belül, legalább ilyen fontos az a tágabb gazdasági környezet, amelyben létezik.

Végkövetkeztetése éppen ezért az, hogy az eurózóna országai hosszabb távon csak összehangolt, a tagállamok garanciáját élvezõ kötvénykibocsátással kerülhetik el a mostanihoz hasonló válságokat. Azokat az országokat, amelyeket a állampapírpiacok hibás fiskális politikájuk miatt magas hozamokkal büntetnek, ki kell zárni a közös európai pénzalapok használatából. Azokat pedig, amelyek jól teljesítenek, ugyanezekbõl az alapokból európai garanciával megszerezhetõ olcsó forrásokkal kell jutalmazni.

A befektetõk bizalmának fenntartása érdekében világossá kell tenni továbbá, hogy egyetlen ország egyetlen jelentõs bankja sem dõlhet be. A legnagyobb pénzügyi összeomlások (1997-ben Indonéziában, 1999-ben Oroszországban és 2008-ban azt USA-ban) ugyanis akkor következtek be, amikor a hatóságok nem garantálták a pénzügyi rendszer alapjainak mûködését.

Summers szerint a görög adósságok magánhitelezõi, hogy mentsék pénzüknek legalább egy részét, hajlandóak lehetnek elfogadni követeléseik leértékelõdését - átváltását alacsonyabb kamatozású kötvényekre vagy eladását egy visszavásárlási programban -, feltéve, hogy ez egy hosszabb távon megoldást kínáló program része.

Farkasszemet néz az ECB és Berlin

Az uniós válságkezelési nagyhét politikai-gazdaságpolitikai frontján a két fõszereplõ, Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Trichet, az ECB elnöke összecsapása adta meg vita alaphangját. Trichet a Financial Times Deutschelandnak nyilatkozva világossá tette, hogy az ECB - ahogy azt korábban már leszögezte - nem fogadja el a görög állampapírokat fedezetként, ha az ország csõdbe megy, ezért a kormányoknak kell belépniük, és valamit felkínálniuk, amelynek garanciájával tovább folytathatják elsõsorban a görög bankok pénzellátását. Merkel sem enged viszont kormánya álláspontjából, miszerint a második görög csomag cechjének egy részét a magánhitelezõknek kell állniuk.

A kör azzal zárul be, hogy a hitelminõsítõ intézetek az utóbbiak bevonására eddig felmerült összes módszert Görögország fizetésképtelenségeként értelmeznék, azaz ha Berlin kényszeríti a magánbefektetõk részvételét, az csõdhöz vezet, amire válaszul az ECB megszünteti Görögország pénzellátását.

A kancellár asszony a hét végén leszögezte, hogy csak akkor megy el a csütörtöki EU-csúcsra, ha azon a résztvevõk megállapodnak a második görög csomagról. Azt is jelezte, hogy a magánbefektetõk önkéntes bevonását akarják elérni. A hét végén az EU, az ECB és az EU-tagállamok képviselõi párhuzamosan tárgyaltak egymással és a magánhitelezõkkel, a nagybankok vezetõi pedig Rómában folytatták tárgyalásaikat a lehetõségekrõl - egyelõre konklúzió nélkül. A technikai szakértõk eközben az egyes forgatókönyvek megvalósulásának költségeit számolják, elsõsorban azt akarják kideríteni, milyen hatással lenne európai bankokra, ha beszállnának a válságkezelésbe.

A képlet a következõ: a magánhitelezõk részvétele mérsékelné az eurózóna-tagállamokra nehezedõ terhet, csökkentené a 115 milliárd euróra becsült második görög segélycsomag azon részét, amelyet az európai adófizetõknek kellene kifizetniük, ugyanakkor felborítaná a görög és részben más európai bankok pénzügyi egyensúlyát, amit a nemzeti kormányoknak kellene kompenzálniuk, nem másból, mint az adófizetõk pénzébõl. Az EU vezetõ tisztviselõi a következõ 24-48 órában kiszámolják minden lehetõség költségeit, amelynek eredményeit a brüsszeli döntéshozók és tagállamok vezetõi szerdán egy telefonos távkonferencián már megvitathatnak. A végsõ döntést jelzõ füst a csütörtöki csúcson szállhat fel, illetve most már úgy látszik: muszáj felszállnia.
Link