A fajtársain és egy kis aprón túl?
Áll a bál a Jobbikban, állítólagos Morvai-Vona konfliktust kellett az érintetteknek cáfolniuk, sõt, egyes hírek szerint a szélsõséges párt EP-frontemberét „árulónak” tartják, és végleg kegyvesztett lett a vezetés köreiben. Morvai Krisztina azért került a széljobb célkeresztjébe, mert belépett a Jobbik-kritikussá vált osztrák FPÖ új nemzetközi, euroszkeptikus pártszövetségébe. Amely ráadásul nyíltan iszlámellenes és Izrael-párti. A fordulatos történet az osztrák sajtóban is követhetõ.

Nincs és soha nem is volt könnyû dolga az euronáciknak. A Hírszerzõn a 2009-es EP-választás után megpróbáltuk nyomon követni a Jobbik és más szélsõjobbos alakulatok kínkeserves partnerkeresését, szövetség-alakításait, így arról is beszámolhattunk, hogy a Jobbik három EP-képviselõje végül egyik frakcióhoz (pártcsaládhoz) sem csatlakozott, nem utolsósorban azért, mert korán elkötelezõdtek a nyíltan rasszista Brit Nemzeti Párt (BNP) mellett, amellyel aztán az euroszkeptikus képviselõk végképp nem akartak együttmûködni.

A holland konzervatív-liberális koalíciót azóta kívülrõl támogató, Geert Wilders vezette iszlámkritikus Szabadságpárt (PVV) eleve kikötötte, hogy nem közösködnek senkivel, „fasisztákkal” pláne nem, úgyhogy inkább maradtak a függetlenek padsoraiban. Wildersék az új páneurópai pártban sem vesznek részt, ami azért is érdekes, mert elvi alapon régóta, határozottan kiállnak a zsidó állam mellett, így a korábban nem kifejezetten zsidó- vagy Izrael-párti osztrák FPÖ (mint ismert, a néhai Jörg Haider kifejezetten arabbarát vonalat vitt, sõt, remek viszonyt ápolt Szaddam Huszeinnel és Kadhafi Líbiájával) velük szemben kifejezetten pálfordulónak tûnik.

Az irányváltás olyan jól sikerült, hogy a Morvait nyílt levélben kérdõre vonó kuruc.info immár „cionista” pártként kezeli az FPÖ-t. Morvait most még kímélik, de a MIÉP honlapja már õt is „zsidó származásúként” kezeli, ami természetesen „alkalmassá tette a párttagságra,” mármint az FPÖ-szervezte új pártszövetségben.

Izraellel az iszlám ellen?
De mi is történt? Tavaly õsszel elkezdték szervezni, idén pedig létrejött egy európai szintû nacionalista-euroszkeptikus párt (Morvai sugallatával ellentétben tehát pártról van szó, nem összekeverendõ az Európai Parlamentben mûködõ frakciókkal, így a velük részben átfedésben lévõ Szabadság és Demokrácia Európájával), hogy felhívják a figyelmet a „centralizált európai szuperállam” veszélyeire. (2009-ben a Jobbik is megpróbált valami hasonlót létrehozni „Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége” néven, azóta sem hallani róla.) Az ezt elõkészítõ tavaly õszi, kétnapos bécsi széljobbos csúcstalálkozóra a francia Nemzeti Frontot, a bolgár Attakát és a magyar Jobbikot el sem hívták, Wilders pedig nem volt hajlandó elmenni.

Tény, hogy a European Alliance for Freedom (EAF, Szövetség az Európai Szabadságért) szervezetet EP-képviselõk alakították, de elsõsorban nem pártok, hanem egyének a tagjai. Az EP azóta pártként elismerte a brit UKIP-os Godfrey Bloom által elnökölt, máltai székhellyel mûködõ EAF-et, így a csoportosulás az idén 370 ezer eurós támogatásra jogosult.

Ami pedig az irányvonalat illeti, Európa „nyugatos”, modernizálódó radikálisai jó ideje rájöttek arra, hogy az iszlám és a bevándorlás kérdéskörére felfûzhetõ a legtöbb minden, amit a világról hirdetnek, így például a török EU-tagság referendum útján történõ megakadályozása. Ráadásul az iszlám-kritikához nem is kell különösebben (szélsõ)jobbernek lenni, lásd a libertárius Wilderst vagy a német szocdem bankár Sarrazint.

A fordulópontot az jelentette, amikor tavaly decemberben az európai radikális jobboldal néhány vezetõje, köztük Strache (és tõlük függetlenül, de velük egy idõben: Wilders) ellátogatott Izraelbe, hogy támogatásáról biztosítsa a zsidó államot a radikális iszlámmal szembeni harcában, sõt, e politikusok még Izrael jobboldali körökben is vitatott település-politikáját is megvédték. Az ott elfogadott Jeruzsálemi Nyilatkozat szerint a fundamentalista iszlám „totalitárius fenyegetést” jelent a zsidó-keresztény civilizáció értékei számára, Izrael viszont a térség „egyetlen valódi demokráciájaként” fontos partnere ezeknek a pártoknak (ezt a látogatás igen óvatos izraeli fogadtatása azért nem teljesen igazolja vissza). A nyilatkozat külön hangsúlyozza Izrael önvédelmi jogát az iszlamista terrorizmussal szemben.

A hazai politikai bomba idén július elején robbant, amikor Heinz-Christian Strache FPÖ-vezér közölte: üdvözli a „szabadelvû patrióta pártok” együttmûködését az EAF keretein belül, ami szerinte „ideális kiegészítõje” az EP-ben végzett munkájuknak. Igen ám, de a magyar Jobbikot õk nem látják szívesen ilyen keretek között, mivel álláspontjuk a belga Vlaams Belang-gal vagy a Svéd Demokratákkal szemben „nem felelnek meg a szabadelvûség gondolatának”, ezért is örül annak, hogy a velük együttmûködõ Morvai Krisztina nem tagja a Jobbiknak.

Az ismert náci portál azt is megpróbálta megtudakolni Morvaitól: „Mi a véleménye arról, hogy maga Strache és a szövetség belga pártjának egy képviselõje Izraelben sajnálkozott a zsidók "szenvedései" fölött, helyeselve a palesztin területek megszállását?”, választ azonban hiába vártak tõle.

Egy csodálatos barátság vége?
Hogy eme nem érdektelen ideológiai váltást – és, ezzel szöges ellentétben, Morvai válogatott zsidó- illetve palesztinügyi megnyilvánulásait – tekintve az EAF miért pont õt, a Jobbik nem párttag listavezetõjét kérte fel együttmûködésre, máig nem derült ki, hacsak nem magyarázat az, hogy jöhet bárki, csak legyen euroszkeptikus. Nyilvánvaló persze, hogy nem az Izraelhez fûzõdõ viszony a szervezõdés kulcskérdése, de Morvai szerepe így is, khm, érdekes.

Ugyancsak feltûnést keltett jobbikos körökben, hogy Strache közölte, a Jobbikkal mint párttal az FPÖ nem kíván partneri együttmûködést – miközben az olasz Északi Liga vagy az újra elõretörõ francia Nemzeti Front már nem ilyen tabutéma számukra. Vona Gábor ezért igen sértõdött levélben kérte számon Strachén, miért nevezte õket „szélsõségesnek” (nem tette, csak az ügyrõl beszámoló lapok) és miért próbálja Morvait „különválasztani a Jobbiktól” (nem próbálta, a nemzetközi kapcsolatokban járatos, jól kommunikáló Morvai önként lépett be az EAF-be).

Teljes joggal emlékezteti a Jobbik elnöke ugyanakkor Strachét a „pártjaink között az elmúlt években kialakult barátságos és jó viszonyra”, elvégre „regionális szervezeteink közötti kapcsolatok jöttek létre, amelyeket az FPÖ kezdeményezett.” „Szeretném emlékeztetni Elnök urat arra, hogy tavaly milyen nagyszerû élményben volt részünk, amikor az FPÖ vezetõsége részt vett a Jobbik kampánynyitó nagygyûlésén” - írja Vona Gábor. A Jobbik elnöke nem alaptalanul kéri számon Strachén a kettõs mércét sem, hiszen ha a Jobbik vállalhatatlan számukra, akkor miért közösködnek viszont Slotáékkal?

Aki kicsit is ismeri az osztrák párt történetét, tudja, hogy bár megvan a – kendõzetlen – véleményük a külföldiekrõl és az iszlámról, és korábban számos „barna” kapcsolatuk is volt, azért az a típusú nyílt cigányozás és zsidózás, illetve más kisebbségek elleni uszítás, amit a Jobbik mûvel, teljesen idegen tõlük, gazdasági programjuk pedig kifejezetten szociál-liberális. Sem az FPÖ-nek, sem a többi európai szélsõjobbos pártnak nincsenek paramilitáris gárdái, amikkel kisebbségeket fenyegetnének. A Jobbiknak nem véletlenül a brit BNP és a német NPD a legjobb barátja, hiszen a leszûkült nacionalizmus, a fajgyûlölet, az Amerika- és Izrael-ellenesség, az antiglobalizmus és az antikapitalizmus leginkább ezeket jellemzi.

Ezzel együtt 2009 novemberében Andreas Mölzer, az FPÖ alelnöke még külön megerõsítette a Jobbik-közeli Barikád portálnak, hogy „lehetõség van a szorosabb együttmûködésre a Szabadságpárt és a Jobbik között. Mindkét párt nagyon hasonló ideológiát képvisel, fõleg az EU-szkepticizmusban és a tömeges bevándorlás elutasításában is egyezik a véleményünk.” Hogy miben nem, arra Mölzer nem tért ki.

2010 januárjában Strache még Bécsben fogadta a Jobbik küldöttségét, majd pár nappal késõbb õk látogattak Budapestre, a Jobbik kampánynyitójára. Nem tudni, hogy ott mit láthattak, márciusban ugyanis az FPÖ-elnök már tagadott bármiféle együttmûködést a két párt között. (A pártot folyamatosan nyomon követõ kitûnõ bécsi magyar újságíró, Karl Pfeifer teljes joggal nevezte "hazugságnak" e kijelentést.)

Mindenesetre tavaly áprilisban Mölzer is már nyíltan beszélt a bécsi Die Pressének: a Jobbikkal szerinte „inkább nehéz” az együttmûködés, aminek az oka „a dolgok, amelyeket a Jobbiknak tulajdonítanak, antiszemitizmus és cigányellenesség”. Mölzer ugyanakkor hozzátette, hogy mielõtt végleges ítéletet alkotna, „szeretné saját maga megvizsgálni, mi igaz ezekbõl a vádakból”, és „nem baloldali és fõsodorbeli sajtóorgánumok ítéletére hagyatkozni.” Úgy tûnik, megtette.

Forrás: Link