(Még mindig ezzel az õsrobbanásos marhasággal jönnek!)



Olyan eseményeket észleltek a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, amelyek a fizika "Szent Grálja", a régóta keresett Higgs-bozon létezésére utalhatnak.

Az európai részecskefizikai kutatóközpont, a Genf melletti CERN üzemelteti a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, a Nagy Hadronütköztetõt (Large Hadron Collider, LHC). A berendezés egyik fõ feladata a Higgs-részecske (Higgs-bozon, higgs) felfedezése. A higgs létezése alapvetõ fontosságú a világunkat leíró részecskefizikai elmélet, a Standard Modell számára, mert a modell szerint a higgs ad tömeget a többi részecskének.

A higgsre sok éve vadásznak a fizikusok, de a 2009 tavasza óta üzemelõ LHC-tõl várják a felfedezést. Az LHC-ben közel fénysebességgel száguldó protonok ütköznek egymással nagy energiákon, és ezekben az ütközésekben nagy tömegû részecskék, például higgsek is létrejöhetnek (a nagyon kis térfogatba koncentrált energia tömeggé, anyaggá alakul át). A másodperc törtrésze alatt elbomló Higgs-bozonoknak csak a nyomait figyelhetnénk meg, másodlagos, könnyebb részecskék formájában.

Az LHC remek teljesítménye miatt már most teljesítették a 2011-es ütközési tervet, így elvileg már látni lehet a higgs nyomait. Az elõzetes információk szerint az LHC két nagy kísérlete, a CMS és az ATLAS detektorok is rögzítettek olyan adatokat, amelyek a Higgs-részecske létezésére utalhatnak. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos tömegtartományban (130-150 GeV) az imént említett könnyebb részecskék többletét észlelték. Ez éppen az a tartomány, ahol számos fizikus szerint a higgs létezik.

A CERN közleménye szerint 2011. július 25-én hétfõn számolnak be a fizikusok az eddig elért eredményekrõl, az adatokból eddig kiolvasható fizikai felfedezésekrõl. A bejelentésekre a Európai Fizikai Társaság által Grenoble-ban rendezett Nagyenergiás Fizika Konferencián (EPS HEP 2011) kerül sor, magyar idõ szerint 13.30-kor.
Link

Világûr Egészség Múlt-kor LHC NASA népszerû tudomány magyar kutatók evolúció Nanotechnológia Tudni jó
Címkék:kvazárok,víz,asztrobiológia,õsi Világegyetem
Megtalálták az Univerzum legnagyobb és legõsibb víztömegét
Kereszturi Ákos|2011. 07. 25., 10:34|
Címkék:kvazárok, víz, asztrobiológia, õsi Világegyetem
eszközök:

A földinél százmilliárdszor több vízmolekulát tartalmaz az a felhõ, amelyben a Világegyetem eddigi legtávolabbi és legõsibb állapotában lévõ vízmolekuláit azonosították. Az anyag egy õsi kvazárt, vagyis egy aktív szuper-nagytömegû fekete lyukat vesz körül.

Minden korábbinál távolabbi, vízmolekulákkal teli felhõt azonosítottak az õsi Világegyetemben. A hatalmas gáztömeg 12 milliárd fényév távolságban van, tehát közel 1,6 milliárd évvel a kezdõ pillanatot jelképezõ Õsrobbanás (Nagy Bumm) után volt jelen a Világegyetemben. Korábban ennél egymilliárd fényévvel kisebb távolságban, tehát egymilliárd évvel késõbbi állapotban azonosították a legmesszebb megfigyelt vízmolekulákat. A most vizsgált, APM 08279+5255 jelû kvazár centrumában lévõ fekete lyuk tömege húszmilliárdszorosa a Napunkénak, ezt övezi a ritka gázfelhõ, amelyben hatalmas mennyiségû vízgõz fordul elõ. A víz itt csillagközi gázként tízszer vagy akár százszor sûrûbb annál, mint ami galaxisunkban a csillagközi anyagra jellemzõ, sûrûsége egy laboratóriumi vákuumhoz közeli. A felhõ átlagos hõmérséklete nagyságrendileg -50 Celsius-fok.

Forrás: NASA/ESA
Fantáziarajz a kvazárról, amely a körülötte lévõ korong alakú felhõ centrumában található, és két anyagsugár formájában lövelli ki az anyagot. A kép nagyméretû változatának letöltése (NASA, ESA)

A felhõben több százmilliárdszor nagyobb mennyiségû víz van jelen, mint saját bolygónkon, sõt a molekulák mennyisége még a Tejútrendszerben azonosítható vízgõzét is közel négyezerszeresen felülmúlja. Utóbbi oka részben az, hogy a mi galaxisunkban ezeknek a molekuláknak nagyobb része nem gázállapotban, hanem jégszemcsékben található. A megfigyelés annak tisztázásában segít, hogy megértsük, milyen ütemben termelték az elsõ csillagok a nehéz elemeket, köztük az oxigént. Emellett arra is érdekes példát ad az észlelés, hogy a korai fekete lyukak környezetében mennyi gáz halmozódott fel, továbbá azok hogyan nyelték el, illetve spriccelték szét a környezetükbõl magukhoz vonzott gáz egy részét.
Link