Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Had¾iæ és a szerb hazaárulók esete az EU-val

Mottónk: a történelmet, amit az iskolában tanítanak, ne nagyon higgyük el, sajnos, nem több, mint Andersen meseválogatása. Amit ott tanítanak, azt mindig, minden esetben, kivétel nélkül a gyõztesek írják, a maguk cinikus szemszögébõl, gátlástalan hazugságokkal fûszerezve. Mint tudjuk, Goran Had¾iæot 2011. július 20-án reggel fél 9 elõtt pár perccel fogták el a szerb hatóságok a vajdasági Tarcal-hegységben, másnap pedig kiadták. Ezzel a hatóságok kezére került a volt Jugoszláviában elkövetett „háborús bûnöket” vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) által „háborús bûnökkel” vádolt utolsó szerb vezetõ is. „Háborús bûn” – minden modernkori háború vesztes fele „háborús bûnös”, és „tömeggyilkos” és „emberiség ellenes”. Hát igen, ahogy a római mondja: „Vea Victis” ~ jaj, a legyõzöttnek!

A horvátországi Szerb Krajina szakadár köztársaság volt elnökét azzal vádolják, hogy 1991-1995-ben „háborús bûnöket” követett el a horvátországi fegyveres konfliktus során. Mint minden épeszû ember tudja, háborúban az ember öl, ha élni akar, és jaj annak, aki gyenge. Aki ezt betartja és gyõz, az sosem lesz bûnös, mégha milliók vére tapad is a kezéhez, ellenben aki veszít…az már csak egy „vérengzõ fenevad” egy eleven sátán lehet. Hát Szerbia veszített. És valamennyi –a háborúban részt vett- szerb hazafit elkönyvelték „háborús bûnösnek”.

Goran Had¾iæ 2011.07.23.-án Hágába szállították. Tehát Szerbia eleget tett a Srpska Krajina köztársaság volt elnöke kiadatására vonatkozó megkeresésnek és bejelentette, hogy kész átadni az illetõt a volt Jugoszlávia területén elkövetett „háborús bûntettek” kérdésében illetékes hágai törvényszéknek.

Mladics tábornok 2011-es letartóztatása után Had¾iæ volt az utolsó körözött szerb vezetõ. Forma szerint kiadatása eltávolítja Szerbia EU-integrálódása útjában álló összes akadályt. A hazaáruló szerb vezetés örömmel teljesítette eme kérést az EU-nak. Leszámoltak saját hõseikkel, akik a Jugoszláv honvédõ háborúkban védték a hazájukat, és hûek maradtak hozzá, utolsó csepp vérükig. EZ a jutalmuk. Szerbia szégyene.

„Csupán egy-két feltételt kell” még teljesítenie a szerb hazaárulóknak (kormány): például megkezdeni a tárgyalásokat Koszovó függetlensége elismerésérõl (sic!). Az EP koszovói meghatalmazottja, Ulrike Lunacek kijelentette: Szerbia EU-tagjelölt státusa ezentúl attól függ majd, hogy Belgrád „helyesen folytat-e párbeszédet Pristinával”. Hát gratulálok a szerbeknek. A szerb hazaárulók esete az EU-val és a saját országukból, mesterségesen kiszakított Koszovóval, erõsen emlékeztet engem arra az eseményre, amikor 2002 december 1.-én a budapesti Kempinski szállodában, Medgyessy Péter –volt hazaáruló- miniszterelnök és román kollégája, Adrian Nastase koccintott Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása napján - azt közösen ünnepelvén. -ÍGY képviseli a magyar kormány a külhoni magyarokat. Mindez Magyarországon, a székesfõvárosban, mosolyogva, és undorítóan meghitt közös partyn.

Tovább is van, mondjam még…? És a hazájukból kiszakított Koszóvó elismerésének kötelezettségével még nem merül ki a követelmények listája – mondta az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének szakértõje, Jelena Guszkova.

„Az EU-csatlakozás többszakaszos folyamat. Szerbia számára még számos más feltételt is szabhatnak: többek között az albán és muszlim lakta dél-szerbiai vidék kiválását Szerbiából. Azon kívül napirendre kerül a második autonóm terület, Vajdaság státusának kérdése. A Szerbiával szembeni ultimátumok és követelések listájának nem lesz se vége, se hossza egészen addig, amíg Szerbiát nem állítják térdre és nem verik agyon véglegesen.”

Eszem megáll…Az EU feltételül szabhatja többek között az albán és muszlim lakta dél-szerbiai vidék kiválását Szerbiából. Ezt nem tudom kommentálni. Csak azért kikényszeríteni a kiválást, mert a többség albán ott, délen, jó, akkor ezzel analóg módon: vegyünk ki egy albérletet, és mondjuk azt, hogy az onnantól fogva már nem annak tulajdonosáé, mert mi laktuk be, így elbitoroljuk. Ez így Önök szerint rendben van? Nem bicskanyitogató? Ha ebbe a szerbek beleegyeznek, akkor tényleg megérettek a végsõ pusztulásra. Persze az események hatására maguk a szerbek egyre gyakrabban felszólalnak országuk EU-csatlakozása ellen. Jelenleg a lakosságnak több mint a fele támogatja ezt az elgondolást. 2009-ben a szerbek 80% voksolt a csatlakozás mellett.

Amúgy az, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróságot egy felsõbb erõ manipulálja, az nem kérdés: külön téma a hágai törvényszék ”választékossága”. Így, a Koszovói Felszabadító Hadsereg volt vezetõjét, a szerbek megkínzásával és tömeges gyilkolásával vádolt albán Ramus Haradinajt a hágai törvényszék felmentette, bár megcáfolhatatlan bizonyítékokat hoztak fel vele szemben. Szerbiát eddig is egy kivert, megvetett kutyának tartották az EU-ban, és ezt most tovább folytatódik. Ha a szerbek ezek után is törleszkednek a bebocsátásért, amivel különben éppúgy nem nyernének semmit, ahogyan Magyarország is csak vesztett, akkor megérdemlik a sorsukat.

Link

Hozzaszolasok

3013 #1 3013
- 2011. July 25. 19:46:52
Hû! Bakker! Adjatok nyugtatót!
2 #2 Olvaso
- 2011. July 26. 06:39:08
ssman, a cikk ugyan Szerbiáról szól - látszólag-, de mégsem arra asszociáltat. A tematika és a sok-sok közvetlen utalás miatt tettem be. Kik is ülnökölnek Hágában, mit is akarnak? Ja, a szerbek szerintem lassan készek egy újabb attakra. Ez is a cél.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,894 egyedi latogato