Az amerikai gazdaság válsága a pénzügyi csatornán keresztül a legmélyebb krízist idézheti elõ a világgazdaságban az 1930-as évek óta - szûrhetõ le a Nemzetközi Valutaalap az Egyesült Államok országelemzéséhez csatolt tanulmányából. A konvencionális továbbterjedési csatornákon felül az Egyesült Államok esetében sokkal fontosabb a gazdaság roppant mérete, a dollár tartalékvaluta szerepe és a pénzügyi piacokban betöltött szerepe.

A gazdaságot érõ sokkok továbbterjedési csatornájaként a külkereskedelmi kapcsolatokat szokás elsõként megnevezni. Az elhúzódó költségvetési problémákból és túlzott eladósodásból következõ gazdasági válság ezen a hagyományos csatornán keresztül csak az USA szorosabb kereskedelmi partnereit érintené számottevõen. A többi országra nézve a hatás inkább csekély lenne, ha más csatornáktól eltekintünk. A sztenderd megközelítés ugyanis az export és import kapcsolatokra fókuszál, ami az aktivitástól és a devizaárfolyamoktól függ. Kereskedelmi kapcsolataival leginkább Kanada és Mexikó fûzõdik szorosan az USA-hoz, illetve Karib-térség és Közép-Amerika többi országa. Az olaj és a dollár miatt fontos érintett még Szaúd-Arábia is.

A sokkal veszélyesebb új fertõzési csatorna
Fontosabb azonban a sokk, ami a likviditás szûkösségébõl fakadó piaci törés következménye. Ez elsõ körben a nemzetközi mûködésû és a helyi bankoknál jelentkezik, majd a bankok által a háztartásoknak és vállalatoknak nyújtott hiteleken keresztül, az import hirtelen zsugorodásán át a bizalom összeomlik, a magánszektor fogyasztása pedig zuhan. Mindez az 1930-as évek gazdasági válsága óta a legmélyebb recesszióhoz vezethet, ami ráadásul egyszerre, jóval szinkronizáltabban söpörne végig a világon. Lényegében a Lehman-csõd utáni események is azt erõsítették meg, hogy az USA felõl jövõ krízis továbbterjedése, és a következményként beálló masszív recesszió nagyon is realitás a globális gazdaságra nézve.

Az USA gazdaságának roppant mérete ellenére a tipikus "fertõzési" csatornán keresztül a hatás mégis inkább mérsékelt lenne. Nehezebb viszont megjósolni a tovagyûrûzõ hatásokat, ha számításba vesszük a pénzügyi piacok szerepét. A globális részvény- és kötvénypiac kapitalizációjának egyharmada az Egyesült Államokhoz kötõdik, de az USA jelentõségét igazán a pénzpiaci forgalommal tudjuk felmérni, s ebben csaknem kétharmados a szerepe. Számos tanulmány és a tapasztalok is azt mutatják, hogy az Egyesült Államokhoz köthetõ hírek mozgatják a piacot, míg a más országokból jövõk kevésbé.

A pénzpiaci kapcsolatok fontosságát mutatja, hogy az USA gazdaságának 1%-os növekedése a legtöbb G20 országban fél százalékponttal emelheti a növekedést, és ennek kétharmada származik a pénzpiaci árak alakulásának hatásából. Ezzel szemben a szoros kereskedelmi partnerek, mint az elõbb említett Kanada és Mexikó esetében a növekedési többlet inkább a kereskedelmi csatornának köszönhetõ.

Adósság van, kiigazítás kell, visszaesés lesz
A dollár összekötõ szerepe a globális gazdaságban az amerikai adósság összetételén is megmutatkozik. A világ legnagyobb adósságállománya nettó értelemben a globális GDP 10%-át teszi ki, s ez önmagában erõteljes "fertõzési" tényezõ. Az USA nettó adósságrátája 2000 óta majdnem megduplázódott, a külföldiek kezében lévõ állampapírok állománya pedig 50%-ról 75%-ra nõtt. Az IMF szerint az amerikai adósság csökkentése - hosszú távon - jelentõs hatást tud gyakorolni a globális gazdaságra: az IMF szakértõi szerint a GDP-arányos adósság minden egyes százalékpontnyi csökkentése 3-4 bázisponttal csökkenti a reálkamatokat globálisan. A reálkamatok már 10 bázispontos (0,1 százalékpontos) csökkenése 0,1 százalékkal emelheti a potenciális kibocsátás szintjét.

Az amerikai költségvetés kiigazítási igénye is óriási. Feltételezett pálya szerint az elsõdleges egyenleg -7%-ról 2016-ra -1,5%-ra csökkenne. A kiigazítás rövidtávon rosszul érintené a globális gazdaság legtöbb országát, de az IMF szerint relatív kis mértékben. A negatív hatás a konszolidáció végére kinullázódna, és hosszú távon egységesen pozitív hatást fejtene ki.

A költségvetési konszolidáció alakítja a lehetséges sokkok továbbterjedését is. Azon felül, hogy az adósságplafon vitája miként alakul, a kiigazítás folyamata szerint többféle forgatókönyv lehetséges. A sokkok továbbterjedése kevésbé súlyos, ha a fiskális politika átlátható és hiteles. Az IMF szerint a "gyógyulás" gyorsabb, a fogyasztás és beruházások hamarabb kezdenek élénkülni, egyéb területeken a hatás gyengébb. Ha a kiigazítás "orrnehéz", vagyis az elsõ években nagyobb arányú, majd fokozatosan lecseng, az jobban megviselheti a magánszektort, a fogyasztás zuhanása nagyobb lehet.

Az alappálya szerint a kivetített fiskális konszolidáció (az IMF áprilisi World Economic Outlookjában felvázolt szerint) mindenképp visszaesést okoz az amerikai gazdaságban. Az alapeset szerint öt év alatt 2,2 százalékkal csökkenhet az amerikai gazdaság kibocsátása. A fejlett országokban a hatás 0,1-1,4 százalék között változhat 2011-2016 között, a feltörekvõ országokban pedig 0,1-1,0 százalék lehet.

Néhány elméleti szcenárió
Az IMF egy korábbi elemzése négy lehetséges forgatókönyvet állított fel az USA adósságválságának továbbterjedésére. Az eddig leírtak szerint az elsõ forgatókönyv (nem lesz továbbterjedés) szinte lehetetlen, a többi három pedig azt mutatja, hogy az Egyesült Államok válsága egyöntetûen mély recesszióba döntheti a fejlett és feltörekvõ országokat is.

1.) Az adósságválság az USA-n belül marad. Az elhalasztott fogyasztás és beruházások a belföldi keresletet 1 százalékkal csökkentené, a szükséges fiskális konszolidáció pedig további 2 százalékkal. Ezen forgatókönyv esetén a recesszió mélypontján az USA gazdasága 4,4 százalékkal zsugorodna, míg a fejlett országokban 0,5 százalékos, a feltörekvõkben 0,7 százalékos visszaesést okozna.

2.) A kockázatkerülés az állampapír- és részvénypiacokon világméretûvé terjed. A kockázati prémiumok az elõzõ szcenárióban csak az USA-ban nõnének meg (450 bázisponttal), ennél azonban már a fejlett országokban (180 bp) és a feltörekvõ országokban (270 bp) is emelkednének a hosszú lejáratú állampapírok nominális kamatai. A részvénypiaci árak esnének, a fejlett országokban 30, a feltörekvõkben akár 45 százalékkal. A bizalomvesztés nagyobb visszaesést okozna globálisan, így az USA-ban 4,9 százalékkal, a fejlett országokban 3,6 százalékkal, a feltörekvõkben legfeljebb 3,5 százalékkal esne vissza a krízis csúcsán a GDP.

3.) Az állampapír- és részvénypiac összeomlását dollár-leértékelõdés kísérné. Az elõzõ forgatókönyv azzal egészül ki, hogy közben a dollár 30 százalékkal leértékelõdik (nominálisan, effektív értelemben). A többi devizára helyezõdõ reálfelértékelõdési nyomás dezinflációs hatású, megnövelve az érintett országokban a monetáris politika mozgásterét, amely lazább politikával tudja enyhíteni a gazdaság visszaesését. Ebben a forgatókönyvben az USA gazdaságának legnagyobb visszaesése 4,6 százalékos, a fejlett országokban 3,5 százalék, a feltörekvõ országokban 3,2 százalékos.

4.) Az elõzõvel ellentétben az állampapír- és részvénypiaci zuhanást a dollár felértékelõdése egészíti ki. Ebben a forgatókönyvben a devizapiacok összeomlása önmagában erõsítené a dollárt, nominális effektív értelemben 15 százalékkal. Az inflációs hatás miatt az elõzõvel ellentétben a monetáris politika mozgástere szûkül, kevésbé lehetséges a gazdaság visszaesését laza monetáris politikával enyhíteni. Az amerikai gazdaság visszaesése a mélyponton 5,1 százalékos, a fejlett és feltörekvõ országokban egyaránt 3,7 százalékos.

Forrás: Link