Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Lemondott a ciprusi kormány a katonai támaszponton történt robbanás miatt

Azért ne feledjük, hogy stratégiai helyen van mind Törökország, mind Libanon, Görögország és Palesztina tekintetében. Ezek szerint a szó szoros értelmében megérezték a földrengést!
Napokon belül átalakíthatják a ciprusi kabinetet, miután lemondott a kormány csütörtökön. A július közepén, egy katonai támaszponton történt robbanás óta ezrek követelték a kormány lemondását.

Lemondott a ciprusi kormány csütörtökön, hogy átalakíthatóvá váljon a kabinet. Az ülést Dimítrisz Hrisztófiasz elnök hívta össze, aki arra kérte a kabinet tagjait, hogy mindannyian nyújtsák be lemondásukat a minisztertanács gyökeres átalakítása érdekében.

Erre súlyos belpolitikai válság közepette került sor, miután július 12-én egy katonai támaszponton több mint kétezer tonna lõpor és lõszer robbant fel, 13 ember halálát okozva és megbénítva az ország legnagyobb elektromos erõmûvét. Ezrek vonultak az utcára a kormány menesztését követelve. A 11 miniszter ugyan benyújtotta lemondását, mégis a helyükön maradnak mindaddig, amíg az elkövetkezõ napokban új kormány nem jön létre.

Az eddigi koalíciónak tagja volt a kommunista Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (Hrisztófiasz pártja) és a jobbközép Demokrata Párt (DIKO).

Ciprus elnöki köztársaság, amelynek államfõje egyben a kormány vezetõje is. A kormányalakítással kapcsolatos valamennyi kérdés az elnök hatáskörébe tartozik. A Moody's hitelminõsítõ szerdán két fokozattal, A2-rõl Baa1-re rontotta a ciprusi államkötvények osztályzatát. A korábbi besorolás az elsõrendû kategóriában volt, az új a befektetésre még óvatosan ajánlható szinten van. Az új osztályzat kilátása negatív.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
634,894 egyedi latogato