Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Tûzharc tört ki az izrael-libanoni határon

Rövid tûzpárbaj tört ki hétfõn Izrael és Libanon határán a két ország katonái között - közölték izraeli katonai források.

A libanoni katona kezdett lõni a határ mellett járõrözõ izraeliekre, õk pedig viszonozták azt. Az izraeli katonáknak nem esett bántódásuk - tették hozzá. Korábbi értesülések szerint az összetûzésben egy libanoni katona megsebesült, de ezt az izraeli hadsereg szóvivõje nem erõsítette meg, a libanoni hadsereg egy tisztségviselõje pedig egyenesen cáfolta.

"Izraelnek érdeke a határ menti béke fenntartása" - jelentette ki az izraeli hadsereg részérõl egy név nélkül nyilatkozó illetékes, libanoni kollégája szerint viszont az izraeli katonák átlépték az ENSZ által megállapított határvonalat, a "kék vonalat". Az eset a Kirjat-Smona várostól nem messze lévõ Dan kibuc mellett történt. Izrael 2006-ban 34 napos háborút vívott a libanoni Hezbollah radikális síita szervezet gerilláival. Azóta viszonylagos nyugalom honol a két ország határán, de kisebb összetûzések történnek néha. Idén május közepén például izraeli katonák tüzet nyitottak a libanoni határ mentén tüntetõ palesztinokra, s az incidensben az ENSZ vizsgálata szerint hét civil meghalt.
Link

Hozzaszolasok

2418 #1 2418
- 2011. August 01. 13:19:27
Bibi körül is van egy kis bibi. Meg van számlálva az órája?.
http://www.haaretz.com/print-edition/...p-1.376286

El sem hiszem ezt a tûzharcot, amikor olyan szépen beszél az elnök Ramadán alkalmából. Ha én ezt a klubban elmesélem..
http://www.youtube.com/watch?v=5942IW...942IW_VBvo
2418 #2 2418
- 2011. August 01. 14:34:00
Az ott állomásozó ENsz-békefenntartók a libanoniakat hibáztatják a történtekért.
Gondolom, itt pedig a palesztínok a "bûnösöok, amiért az izraeli telepesek felgyújtották a palesztinok földjeit, farmjait.
http://www.presstv.ir/detail/191789.html
1977 #3 1977
- 2011. August 01. 15:13:49
Izrael, már az egész világon, túl ment egy határon, és a türelmi zóna ideje is lejárt.
1207 #4 1207
- 2011. August 01. 15:17:21
Megkezdõdött, közeleg a fenevad!
Készüljetek, testben és lélekben!
Áldás!
3107 #5 3107
- 2011. August 01. 16:57:06
Most olvastam: agyolõttek két palesztint mert kõvel dobálták õket - azért ez nem semmi - évtizedek óta golyóval és ágyúval lõnek verebekre -mert annyira félnek és a világ kussol és holokamuzik mert szegények annyit szenvedtek - mindenki más meg nézte azt a nagy szenvedést! Sõt!olvasom
1173 #6 1173
- 2011. August 02. 15:06:52
[color=#990000]A ZSIDÓ FAJ NEM ISMERI A BÉKE SZÓ JELENTÉSÉT. AZÉRT HASZNÁLJA, MERT MAGA A SZÓ TETSZIK NEKI, ANNAK TARTALMÁRÓL, FOGALMÁRÓL HALVÁNY ELKÉPZELÉSE NINCS!!!!!! [/color]

Akkor lássuk, hogy gondom, mint magyar ember:

béke (fõnév)

1. Nyugalmas, zavartalan állapot, fõként a társadalom tagjai közötti viszonyokra, kapcsolatokra értve.

A családi béke karácsonykor a legnagyobb. A vitázó szomszédoknak sikerült megegyezni, és végre béke van.


2. Ellenségeskedés nélküli élet; népek egymás közötti viszály nélküli viszonya, amikor a problémás ügyeket tárgyalások útján, fegyveres erõszak alkalmazása, háború nélkül oldják meg.

A háborút követõ béke során az elsõ feladat az ország újjáépítése volt. A tartós béke biztosítja a jó megélhetést.


3. Háború végét jelentõ szerzõdés, amelyben a harcoló felek megállapodnak arról, hogy véglegesen befejezik az egymás közötti fegyveres harcot, és megállapodnak benne a korábbi vitás kérdések rendezésérõl, a gyõztesnek tekintett fél feltételei szerint.

A hadakozó országok végül békét kötöttek, és nem támadták meg többé egymást, hanem kitûzték a béke zászlaját. Az elsõ világháborút követõ béke magában hordozta a második világháború lehetõségét.


4. Nyugodt kedélyállapot; zavar, ingerültség vagy izgalom nélküli lét.

A betegek békésen tûrik a kezelést. Nem illik mások békéjét megzavarni.


5. Választékos: Megnyugtató csendesség, amely az ember nélküli természet, a mások nélküli magánynak sajátja, és gyógyítóan hat a hétköznapi életvitel során felzaklatott lélekre.

A nyáresti békében jól esett az egész napi munka után kisétálni a parkba. A mérnök szeretett horgászni, mert a hajnali természet békéje erõt adott neki egész napra.


Eredet [béke < ómagyar: béke < õsmagyar: bejke, békó (béke, kötöttség) < dravida: vikkam (kötöttség, kötelék) < vikku (köt)]
3396 #7 3396
- 2011. August 02. 15:31:14
Szakszis!
Igazad van teljesen,iszonyú hülyének kell lenni ahhoz szerintem is.Azt nem értem,hogy miért kellett ennyi idõ ahhoz hogy ezt átlássák az emberek (már aki átlátja),mert sokan még iszonyú furcsán néznek rám,ha ezekrõl a dolgokról elkezdek felvilágosítani.Mikor kimondom azt a szót,hogy holokamu,akkor meg még kerekebbre nyílnak a szemek általában.Szerintetek a világ országainak értelmesei tisztán látják ,hogy mit is mûvelnek a zsizsik?Szerintetek tényleg nem hisznek már nekik?Ha mindenki egyszerre felismerné,hogy valójában csak 1 ellensége van a bolygónak,az lenne csak a kánoán.
Ebben a zenében láthattok 1-2 díszpintyet!
http://www.youtube.com/watch?v=Zx1HM7...x1HM7vSWiI
2418 #8 2418
- 2011. August 03. 12:34:48
Egyiptomban pedig egy fegyveres-álarcos támadás, egyenlõre 6 áldozattal. A feltételezett tettes ?
http://www.presstv.ir/detail/192153.html

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,181 egyedi latogato