Bejelentkezés
Peking visszautasítja a haderõfejlesztésére vonatkozó tokiói megjegyzéseket
Kína határozott elégedetlenségének adott hangot a minap kiadott japán védelmi Fehér Könyvben Kínára vonatkozó részek miatt - derül ki a csütörtöki kínai lapokból.
"A 2011. évi japán védelmi Fehér Könyv kötekedõ és felelõtlen megjegyzéseket tesz Kína nemzetvédelmi szerkezetére" - állapította meg nyilatkozatában Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu) külügyminisztériumi szóvivõ. Ma megerõsítette, hogy országa nemzetvédelmének megerõsítése és hadseregének modernizációja kizárólag nemzeti szuverenitásának és területi integritásának védelmét szolgálja, s nem irányul más ország ellen.
"Kína sosem jelentett fenyegetést más országokra és a jövõben sem fog másokat fenyegetni" - hangoztatta. Hozzátette: "Remélem, Japán képes tanulni a múltból, s ezt komolyan tükrözi saját védelmi politikája; egyúttal többet tesz a szomszédos országok irányában a kölcsönös bizalom elmélyítéséért, a térségbeli béke és stabilitás fenntartásáért, s nem ellene".
Az augusztus másodikán kiadott 600 oldalas éves jelentésben Tokió aggodalmát fejezte ki Kína hadseregének gyors ütemû fejlesztése, annak iránya, valamint "erõszakos" és "növekvõ" haditengerészete miatt. A japán védelmi tárca úgy vélte: Kínának - fegyverzetének gyors modernizációjával - az a szándéka, hogy megerõsítse képességét haderejének távolabbi helyeken történõ bevetésére.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. August 04. 07:58:18
- 2011. August 04. 11:24:32
- 2011. August 04. 11:28:41
- 2011. August 04. 16:33:50
- 2011. August 05. 06:35:14