Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Fennáll a szökés veszélye, Galambos marad elõzetesben

(Hagyjátok menni TelAvivba. Ott kell agyonlõni, öngyilkosságnak álcázva!)
A Fõvárosi Bíróság (FB) Katonai Tanácsa három hónappal meghosszabbította Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori fõigazgatójának elõzetes letartóztatását – értesült a Magyar Nemzet.

Molnár Lajos, Galambos védõje lapunkat arról tájékoztatta, hogy az eddig kémkedéssel gyanúsított ügyfelével szemben csak mint bûnsegéd jár el a nyomozó hatóság. Mint mondta, az FB azzal indokolta a döntést, hogy szabadlábon hagyása esetén továbbra is fennáll a veszélye a gyanúsított szökésének, elrejtõzésének. Az ügyvéd közölte: az elsõfokú határozat nem jogerõs, mert az ellen fellebbezést jelentett be, így Galambos elõzetesével kapcsolatos jogerõs verdiktet a Fõvárosi Ítélõtábla Katonai Tanácsa mondja ki.

A Budapesti Katonai Ügyészségen folytatott nyomozásban ma délután tanúként hallgatják meg Vadai Ágnest, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnökét, aki a nyomozati cselekmény kapcsán sajtótájékoztatót hirdetett a nyomozó hatóság épülete elé.
Link

Hozzaszolasok

1196 #1 1196
- 2011. August 12. 10:25:01
A nyilvánosság elé került csekélyke információk. A valóságos részletek nem valószínû hogy valaha is teljes egészében ismertek lesznek.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.14 masodperc
656,973 egyedi latogato