(A célhoz a megfelelõ eszköz a cél. Acél! A mór megtette kötelességét, a mór mehet!)
Muszlimok Európában: lehetetlen a beilleszkedés?
Az európai muszlim asszimiláció nehézségeirõl, akadályairól közölt publicisztikát egy neves újságíró, Shadi Hamid. Lehetetlen az európai muszlimok asszimilációja?

Shadi Hamid a The Atlantic-ben megjelent cikkében arról ír, hogy a közelmúltban néhány európai barátjával ésszerû, balközép stílusú vitát folytatott. Mint írja, akkor tartottak javában a londoni zavargások, azelõtt pedig Anders Breivik ölte meg 80 honfitársát annak érdekében, hogy megállítsa Európa iszlamizálódását. A szomorú események felsorolásához adja még Görögország gazdaságának összeomlását is. Mint írja: õ és a barátai egyetértettek abban, hogy az elkövetkezendõ 5-10 év rémisztõvé válhat Európa számára.


Korlátok között

Hamid azt írja, hogy a muszlimok az óriásira fújt probléma egy részét képezik. Mint írja, a gazdasági válság következtében fellángolt indulatok pumpálják a rasszizmust és az intoleranciát. A muszlim integráció lassú elõrehaladására magyarázat lehet az is, hogy egyre több ember fordul a populizmus és a szélsõjobboldali pártok, a radikalizmus irányába.

Az újságíró azt írja, hogy a baloldali politikát követõ barátai, akik elvbõl elutasítják a radikális nézeteket feltették a legkardinálisabb kérdést, miszerint a muszlimok miért nem sajátítják el és tartják tiszteletben, miért nem integrálódnak az európai kultúrába? A válasz leegyszerûsítve így hangzik: olyan értékösszecsapásokról van szó, amely megnehezíti a kompromisszumkötést a muszlimok és Európa között.

Az Európában elfogadott, gyakorolt és megértett szekularizmus olyan dologra kéri fel a muszlimokat, amely szöges ellentéte az általuk elfogadott gyakorlatnak. A szekularizmus azt követeli az összes vallási csoporttól, beleértve a muszlimokat is, hogy vallásukat csak bizonyos normáknak megfelelõen gyakorlják. A vallásgyakorlás ugyanakkor egyszemélyes, privát cselekedet, amely nem függ az államtól sem a politikától – elméletileg. Az iszlám és Európa hagyományos identitása és kultúrája viszont hadilábon állnak egymással.

Hamid szerint az iszlám változása nemcsak Európában, hanem a gyorsan változó Közel-Keleten is vitákat generál. Az újságíró szerint van egy megalkuvást nem ismerõ dolog az iszlámmal kapcsolatban, legalábbis más vallásokkal összehasonlítva. Tény az, hogy sok muszlim büszke a vallására, nem hajlandóak engedni a szekularizáció nyomásának – mondhatni ez teszi jellegzetessé az iszlámot. Továbbá tény az is, rendkívül ellenállónak bizonyult, bárhová is „jutott”.


Egy csapásra?

Sokat elárul az euro-iszlám problémáról az is, hogy Tariq Ramadan svájci állampolgárságú muszlim gondolkodót és több tízezer társát túl radikálisnak ítéli meg Európa. Ramadan egyébként a nyugati iszlám koncepciójának egyik legismertebb képviselõje, elméleti és gyakorlati szinten is foglalkozik a nyugati emigrációban élõ muszlimok alapvetõ kérdéseivel. Egy emlékezetes vitában a francia televízióban, Nicolas Sarkozynek még belügyminiszterként volt egy szócsatája Tariq Ramadannal, amelyben Sarkozy élesen bírálta a svájci gondolkodót amiatt, hogy moratóriumot hirdetne a „hadd” büntetésekre (kéz levágása, megkövezés, stb.).

Eltérõ olvasat. Kép innen

Az újságíró szerint egy ilyen moratórium kihirdetése vitát provokálna Egyiptomban, ahol nagy valószínûséggel túl liberálisnak tartanák a gondolatot. Tény, hogy Ramadan álláspontja az iszlám normák tekintetében igen progresszívnek számít. A 2010 decemberében végzett Pew közvéleménykutató-intézet adatai szerint Egyiptomban a megkérdezettek 82 százaléka ért egyet a házasságtörõk megkövezésével, 77 százalékuk pedig a tolvajok kezének levágása mellett van.

Hamid egy korábbi cikkére utalva azt írja, hogy sok szakértõ elkövette azt a hibát, hogy az idén tavasszal kirobbant arab forradalmakat szekuláris (világi) megmozdulásoknak gondolták. Szerinte az a naiv tévképzet kelt szárnyra, miszerint ha megdõlnek a diktatúrák, az egyiptomiakról és arabokról úgy általában lehull a lepel és kiderül: õk valójában Amerika-barátok és liberális eszméket vallanak. Hamid szerint mindez hamis ábránd, és egyhamar nem fog bekövetkezni.

Amerikai szemszögbõl nézve a konzervatív iszlamisták, az egyiptomi szalafidák megerõsödése igen nyugtalanító. A szervezet arról híres, hogy kiállnak a szigorú, kompromisszumot nem ismerõ iszlám jog és törvénykezés mellett. A cikkíró szerint demokrácia-ellenes lenne azt kérni milliónyi szalafida tagtól, hogy adják fel ideológájukat, ahogyan antidemokratikus dolog azt kérni az Európában letelepedõ muszlimoktól, hogy adják fel identitásuk egy részét. A legtöbb muszlim számára ez elfogadhatatlan és egyszerûen elképzelhetetlen.


A maga módján érthetõ

Hamid szerint Európa azon kérése, hogy a muszlimok alkalmazkodjanak egy részbõl érthetõ, tekintettel a kontinens véres, zaklatott történelmére: a felvilágosodás idõszakában a politika és a vallás keveredése a tönk szélére sodorta Európát, a harmincéves háború pedig a legékesebb példája a kisodródásnak. Ezt az egyensúlytalanságot hozta helyre többé-kevésbé a Francia Forradalom. Az akkori hatalmak úgy gondolták, hogy a kontines felvirágoztatásához a vallás állami szabályozására van szükség, így született meg a laicité, azaz a laicizmus miszerint a kormány nem avatkozik az ország vallási közösségeinek életébe, de nem is támogatja azokat. A Franciaországban élõ muszlimok sokkal erõteljesebben kapaszkodnak az iszlámba, mint az ország többi vallásához tartozó ember a sajátjához. Nagy Britanniában még erõteljesebb a valláshoz való ragaszkodás a muszlimok körében.

Az Európát sújtó gazdasági válság idején egyre több európai sorakozik fel anti-muzulmán nézetekkel. Ez pedig rontja az amúgy is gyengén foglalkoztatott, Európában élõ muszlimok kilátásait. Hamid szerint az európai muzulmánoknak egyre gyakrabban kell szembenézniük a hátrányos, durva megkülönböztetéssel, emiatt méginkább bezárkóznak a merev, muszlim identitásukba. A cikk író befejezésül azt írja: a remény és ima marad, hogy pozitív irányt vegyen fel az egyre inkább eldurvuló helyzet.

Link