Bejelentkezés
Oktatás: az állam mindent visz
(A fiam gimijében sem étel, sem tankönyv nem lesz -most úgy tûnik-, mert nincs pénz. A diri most mondott le, mert nem fideszes zsidaj volt így nem kapott támogatást, nem ment neki a lobbi, s "belátta", hogy a gyerekek érdeke az, hogy egy zsidaj legyen ott helyette.)
Kevesebb tanuló és kevesebb tanár kezdi meg a tanévet, de nincs tömeges iskolabezárás
Valamennyi oktatási intézmény fenntartói jogát átveszi az állam az óvoda kivételével – derül ki az önkormányzati törvény lapunk birtokába került koncepciójából. A tervezet bizonyos intézmények esetén az állami fenntartás kizárólagosságát írja elõ, míg más feladatok szerzõdéssel átruházhatók lennének a nagyobb települések önkormányzataira.
Állami, de átruházható feladat lesz az általános iskolai oktatás, a sajátos nevelési igényû gyerekek óvodai és iskolai nevelése, a kollégiumi ellátás, az alapfokú mûvészetoktatás, valamint a középiskolai oktatás is. Kizárólagos állami feladat lesz ugyanakkor a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozók óvodai nevelése és oktatása, a szakiskolai ellátás, illetve a felnõttoktatás.
Az idei tanévkezdéskor ugyanakkor még nem várható jelentõs változás. Mához egy hétre több mint 1,3 millió diáknak csöngetnek majd be. Az évek óta tartó születésszám-csökkenés miatt a tavalyinál 26 ezerrel kevesebb lesz az iskolás. A Nemzeti Erõforrás Minisztérium becslése szerint 2200 fõvel kevesebb pedagógus oktatja majd õket. Ennek ellenére iskolabezárási hullámról egyáltalán nem beszélhetünk; sok intézmény úgy menekült meg, hogy egyházi fenntartásba került.
Az iskolakezdés az idén is komoly érvágást jelent a magyar családoknak. Ha a szülõk igyekeznek mindenbõl legalább közepes árú, viszonylag jó minõségû terméket venni, a tankönyvekkel együtt gyermekenként negyvenezer forint alatt nem ússzák meg a tanévkezdést.
A nemzeti tanévnyitót vasárnap délután Lipóton rendezik, ahol Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kezdeményezésére a kormány jóvoltából egy korábban bezárt iskolát nyitnak újra – írja a csütörtöki Magyar Nemzet, melybõl további információkat is megtudhat.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. August 25. 11:44:22
- 2011. August 25. 12:04:33
- 2011. August 25. 12:41:20
- 2011. August 25. 12:41:54
- 2011. August 25. 13:56:02
- 2011. August 25. 18:37:06
- 2011. August 26. 14:14:22
- 2011. August 26. 14:18:46