Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Statisztika és lustaság: a rendõr megpuhítja a feljelentõt

(Statisztikai csalások, maffia-módszer és résztvevõk, zsidó elöljárók és bûnözõ "bûnüldözõk" õk.)
A rendõrség mindent megtesz a bûnügyek felderítésére – hallani a kormányzat részérõl, ám az emberek nem mindig érzik így. A szóbeszéd szerint a rendõrök szabadulni akarnak minden olyan esettõl, amelyben a felderítés esélye kicsi. A budapesti fõkapitány szerint tûrhetetlen, ha a hivatásosok a kis ügyektõl igyekeznek megszabadulni.

A Csepelen félig elásott, majd megmenekült férfi saját elmondása szerint szabadulását követõen senkitõl sem kapott segítséget. Többek között egy festéküzletben is próbálkozott, de nem járt sikerrel. Az áldozat által elmondottakat a rendõrök se nagyon hitték, de a történtekre egyértelmûen bizonyítékot nyújtó biztonsági kamerafelvételek beszerzését állítólag nem kapkodták el. A bolthoz kiérkezõ rendõrök ugyanis – úgy tudjuk – elfelejtették lefoglalni õket.

A gondatlanságon vagy a figyelmetlenségen túl a rendõrök sokszor nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a bizonyítékokat minél elõbb beszerezzék. Míg a közterületen észlelt súlyosabb eseményekre – például utcai verekedésekre – gyorsan „ráugranak”, addig a kisebb jelentõségû ügyekben nem igyekeznek ennyire. Errõl több, lopás áldozatává vált ember beszélt a hvg.hu-nak. Egyiküktõl március 19-én orozták el a táskáját a fõvárosi Jelen nevû szórakozóhelyen. Amikor errõl beszámolt a VIII. kerületi Rendõrkapitányságon, kérve a térfigyelõ kamerák felvételeinek megtekintését, csak legyintettek egyet. „Rávettek, hogy csak az irataim eltûnésérõl tegyek bejelentést, de késõbb mégis visszamentem, és bár nem örültek neki, végül felvették a feljelentésemet” – mondta el a hölgy a hvg.hu-nak.

Egy másik személyt a VII. kerületi kapitányság munkatársai gyõztek meg arról, hogy nem érdemes feljelentést tenni az iratait és a pénztárcáját eltulajdonító személy ellen, mivel egy hónap múlva úgyis csak a nyomozás megszüntetését fogják vele közölni. Pedig némi támpont lett volna, ugyanis a tettes augusztus 17-én pontosan 22 óra 12 perckor a Szigony utca 12. szám alatt található ATM-automatából megpróbált a megszerzett bankkártyával pénzt felvenni.
Fõkapitányi nemtetszés
Tóth Tamás, Budapest rendõrfõkapitánya a hvg.hu-nak azt mondta, számára megengedhetetlen, ha egy rendõr „lerázza” magáról az ügyet. Hangsúlyozta, ha arról értesül, hogy valamelyik beosztottja lebeszélte az állampolgárt a feljelentésrõl, akkor eljárást indít az illetõvel szemben.

Név nélkül a rendõrök azt is elismerték lapunknak, hogy általános jelenség az áldozatok elbizonytalanítása. Egyesek azt hangoztatták: ezt nem maguktól, hanem parancsnokaik elvárására teszik, akik saját teljesítményüket – és az általuk vezetett kapitányságét, fõkapitányságét – nem tudnák alátámasztani a felderítési eredménytelenséget bizonyító statisztikákkal. Az is általános, hogy bár a bejelentõ megnevezi az elkövetõt, mégis ismeretlen tettes ellen indítanak eljárást, így ugyanis javul a statisztikának ez a rubrikája is.

Mások szerint egyszerûen csak kényelemrõl és hozzá nem értésrõl van szó. Mindazonáltal megjegyezték, embere válogatja, milyen egy rendõrnek az ügyhöz való hozzáállása. „A nyomozás megszüntetését ugyan meg lehet panaszolni, de ezzel a legtöbb ember nincs tisztában.”

A hvg.hu-nak a vele történteket elbeszélõ egyik károsult nagyon is tisztában volt ezzel, de feleslegesnek érezte, hogy újabb és újabb, eredménnyel nem kecsegtetõ köröket fusson. Három évvel ezelõtt a Rákóczi úton súlyosan bántalmazták és elvették félmillió forintját. „A térfigyelõ kamerák felvétele alapján kiderült, ki volt a tettes, de a rendõrök nem akarták rablásnak minõsíteni az ügyet” – mondta el, megjegyezve, hogy a mai napig nem tudja, mi lett az eljárás vége.

A férfi szerint egyértelmû volt, hogy a rendõrök nem akarták a statisztikákat rontani egy olyan erõszakos jellegû – súlyos bûntettnek számító – üggyel, amelynek kimenetele bizonytalan. Az általunk megkérdezett rendõrök egyértelmûen ennek tulajdonítják, hogy a kicsi, apró-cseprõ, ugyanakkor munkával járó eseteket igyekeznek elhárítani és lerázni magukról. „Ha finoman lebeszélek valakit a feljelentés megtételérõl, ki fogja azt bizonyítani, hogy szándékosan jártam el, sõt, ezzel bûncselekményt követtem el? Senki” – vélekedett egy vidéki rendõr.

Nekik rendet kellene tartaniuk, és az emberek gondjait megoldaniuk, de már annyi a probléma, hogy nem ezek rendezésén fáradoznak, hanem azon, hogy „védjék a seggüket”. A visszásságok megszüntetésére kellene helyezni a hangsúlyt – vélekedett. Felhozott egy egészen új keletû problémát, amely a kis értékû terménylopások ügyében bevezetett szabálysértési õrizet miatt jelentkezik, és aránytalanná teszi az egyes ügyekben való rendõri eljárást is. „Amikor valakit tetten érünk négy kukoricacsõ letörésén, akkor három napra szabálysértési õrizetbe kell helyeznünk. Azt az embert viszont, aki kombájnnal vág le egy teljes kukoricatáblát, legfeljebb gyanúsítottként hallgathatom ki, utána el kell engedem, aztán majd lesz valami.”
Link

Hozzaszolasok

930 #1 930
- 2011. August 25. 16:29:25
Minden jó, ha a vége jó4 Addigra csak megmagyrázta miért ganék.
2471 #2 2471
- 2011. August 25. 18:30:02
Bezzeg OF Marianum Regnum helyén tartott elõadására vagy 2-3 szakaszt kivezényeltek ácsingózni...vagy kötelezõ szabadpártnapként vették????
1248 #3 1248
- 2011. August 26. 13:52:35
Ááááá!

Túl sokat van a fejükön a rendõrsapka, és így szarrá fõ az ész a fejükben! Nemcsoda, ha hüje lesz a szerencsétlen!!!

Annyi szarság van már ebben az országban, hogy nem csodálnám, ha ide is megjönne valami nagy cunami...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.14 masodperc
657,220 egyedi latogato