Orbán még megúszhatja 2012-t
Az Orbán–Matolcsy-féle „magyar csoda” blöff, szélhámosság: nincs köze a közgazdasági törvényekhez és elemzésekhez - mondja Békesi László. A közgazdász Karácsony Ágnes interjújában részletesen elemzi a kormány intézkedéseit és kijelenti: újabb megszorítások várhatók.
- Egyes közgazdászok – köztük ön is – elõre jelezték: „túlzottan optimisták” a 2011-es gazdasági növekedés kormányzati tervszámai. Vagyis megalapozatlanok.

– Ismét igazolódtak az elemzõk aggodalmai. Mert mi is történt? A számunkra döntõen fontos külkereskedelmi partnereknél – elsõsorban az eurózónában, ezen belül pedig a német gazdaságban – szerényebb a növekedés a vártnál. Ha az exportkereslet mérséklõdik, nálunk – mivel a hazai piac nagyon szûkös – azonnal csökken a gazdaság kimenõ teljesítménye. Másrészt: bár korlátozott a tízmilliós piacunk, gazdaságunk alakulásában komoly szerepet játszik a belsõ fogyasztás. Érthetõ módon itt sincs növekedés. Stagnálás, sõt visszaesés van a kiskereskedelmi forgalomban, a szolgáltató szektorban és a beruházásoknál is, ami a legkárosabb hosszú távon. A csökkenõ export és a belsõ kereslet visszaesése nyilvánvalóan azzal jár: mérsékeltebb a gazdaság teljesítménye. Hozzáteszem: ebben semmi meglepõ nincs.

- Ehhez képest Orbán Viktor a múlt heti sajtótájékoztatóján úgy beszélt, mintha a kormány nem számított volna ilyen gyenge gazdasági mutatókra. Még júliusban is azt mondogatták: minden számítás szerint gyarapodik a honi gazdaság. S ha visszaemlékszünk: Orbán tavaly kijelentette, Magyarország egy-két éven belül – tehát már 2012-re – a régió legversenyképesebb állama lesz a térségben. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig 4-5 százalékos éves növekedést is elképzelhetõnek tartott.

Riskó Gáspár felvételei


– Mondtak õk egyéb lózungokat is. Például: a termelékenységet tekintve közeledünk Kínához. Vagy: saját lábára állítjuk a magyar gazdaságot, „szabadságharccal” függetlenedünk a nemzetközi pénzügyi szervezetektõl, az EU-tól, nem diktálhat nekünk senki. Matolcsyék azt gondolták: dinamizálható a gazdaság drasztikus jövedelemadó-csökkentéssel, amitõl hirtelen javul a versenyképesség, erre óriási keresletbõvülés lesz a válasz, elsõsorban az itthoni piacon, de külföldön is. Az Orbán–Matolcsy-féle „magyar csoda” blöff, szélhámosság: nincs köze a közgazdasági törvényekhez és elemzésekhez. Nonszensz, hogy azt képzelték, sõt el is hitték: ez a kicsi gazdaság – amely már minden apró eresztékével becsatlakozik valahova a világgazdaságba – majd képes önerejébõl kivédeni a világgazdaság hullámzásait. Minden komoly elemzõ tudta, hogy ez irreális. Inkább azt vizsgálták, mi lehet az a pofon, amely észhez téríti a kormányt.

- Elég nagy pofon most a gazdasági mutató?

– A napnál világosabb.

- Orbán közölte: tartják a konvergenciaprogramban vállalt 3 százalék alatti hiánycélt, és tovább faragják az államadósságot.

– Ez két jó verbális üzenet a piacnak. De nem is adhatjuk föl a hiánycélt. Azonnal levernék rajtunk: Magyarország nem kapna friss forrásokat a pénzpiacról, s akkor megállna az élet. Orbán már így is összeveszett, akivel csak lehetett, az IMF-tõl a Világbankig.

- Konkrétumokat viszont csak szeptemberre ígért Orbán.

– Ami még mindig jobb, mint ha ismét improvizált volna valahánypontos csomagot. Ettõl még rögtönözhetnek õsszel is. Láthatóan fogalmuk sincs, mit kellene tenniük.

- Annyi bizonyos: marad az egykulcsos adó. Dacára annak, hogy kicsit sem segítette a gazdasági növekedést.

– Már a bevezetése idején megbukott. Csakhogy nehéz ebbõl visszalépnie a kormánynak, politikai veszteség nélkül lehetetlen. Ezt nem is vállalja Orbán Viktor.

- Akkor milyen intézkedések jöhetnek?

– Induljunk ki abból a kevésbõl, amit Orbán mondott: tartani akarják a hiánycélt, s csökkenteni az államadósságot. Ezt a merész kijelentését még arra az erõforrásra alapozza, amelyet felhalmozott a magánnyugdíjpénztárak vagyonának és hozamának államosításával. Amibõl eddig csak az állampapír-portfóliót írták le: így apadt az államadósság 81-rõl 76,4 százalékra. De még nem költötték el a teljes vagyont. Csakhogy ebben van egy csomó részvény, tulajdonrész satöbbi. Ezt pedig nem lehet egyszerre a piacra zúdítani: olyan árfolyameséssel járna, amely leértékelné például a magyar „ékköveket” a Moltól az OTP-ig. Vagyis az államosított portfóliót csak fokozatosan lehet értékesíteni, amibõl lesz egyszer állami bevétel, s amibõl valóban csökkenthetõ – legalábbis átmenetileg – az államadósság.

- És a hiány?

– Az már nem. Amit ebbõl a vagyonból 2011-ben igénybe lehetett venni a hiány finanszírozására, azt már elköltötték.

- De a vártnál alacsonyabb GDP-növekedés miatt idén – a kormány számai szerint – százmilliárddal több lesz a költségvetés hiánya. Egyáltalán: mibõl finanszírozhatják ezt?

– Vélhetõen több lesz a hiány: egy százalék GDP-kiesés nagyjából 130 milliárd forint. Bár nem kevés, ennyi mozgástérnek azért kell lennie a 13 ezer milliárdot meghaladó éves költségvetésben. Sokkal nagyobb lesz a baj a következõ évben. Amikor már nem lehet hozzányúlni a magánnyugdíjpénztárak rekvirált vagyonához. További durva szektorális adókat sem lehet kivetni. Ma nincs olyan szektor, ahol – az állam által már meg nem dézsmált – nyereség lenne. Még a gyógyszeriparban sincs tartalék, olyannyira megsarcolták az ágazatot. A kormány nyilván fenntartja a különadókat, nemcsak 2012-ben, utána is, ez már látszik. Persze az efféle sarcok jelentõsen visszafogják a gazdasági növekedést és a beruházásokat, amelyeket pedig ösztönözni kellene.

- Mindebbõl mi következik?

– Orbán bejelentette azt is: a lakosságra semmit nem enged áthárítani. Ami ellentmond a piacnak szánt üzenetnek: csökkentjük az államadósságot, tartjuk a deficitcélt.

- Márpedig állítja a kormány: nem lesznek megszorítások, nem követik a balliberálisok „népnyúzó” politikáját.

– Ugyan! Orbánnak két akciót kell indítania õsszel, hogy teljesítse az ígéretét: kiadást csökkenteni a költségvetésben, és bevételt növelni. Ez közgazdasági ábécé. Kit terhelne akár adónövelés, akár kiadáscsökkentés révén, ha nem a lakosságot? Minden az emberek hátán csattan. Többet fizetnek majd az oktatásért, az egészségügyért, vagy nem kapják meg azt a szolgáltatást, csökken a szociális támogatás, kevesebb lesz a nyugdíjemelés. Sorolhatnám még.

- Hol növelhet még adót a kormány?

– Például a végsõ fogyasztásnál. De az áfa már elérte az E- maximális kulcsát, tovább nem növelhetõ. Viszont emelhetõ a dohány- és az alkoholtermékek jövedéki adója. Persze ez a feketegazdaságot „élénkíti”, növeli az inflációt, és így tovább. Másrészt ezek nem nagy pénzek. Az biztos: az olajszármazékok jövedéki adója már nem növelhetõ. Attól olyan mértékben megugrana az infláció, csökkenne a fogyasztás, hogy lényegesen több bevételkieséssel járna, mint amennyi befolyhatna a büdzsébe az adóemeléssel. De van más lehetõség is: megtartani a lineáris adókulcsot, ugyanakkor szûkíteni a kedvezményeket.

- Ez konkrétan mit jelentene?

– Dönthetnek úgy is: a jövõre tervezett adójóváírás kivezetését – a minimálbéresek esetében havi 160 ezer forintig – nem két lépcsõben, hanem egy ütemben hajtják végre. Igaz, ettõl az alacsony jövedelmûek nettó jövedelme drasztikusan csökkenne, s akkor Orbán azt az ígéretét sem tudná tartani: az adóintézkedések miatt senkinek nem lesz kevesebb a jövedelme. Legfeljebb megint rátelepülnek – régi bérkommandós tervükkel – a vállalatokra, hogy emeljék a nominálbért, azok aztán prüszkölnek, hiszen költségeik növekedésével a versenyképességük csökken. S hogyan reagálnak erre? Elbocsátásokkal. Nem részletezem a következményeit, a kevesebb járulékot, a foglalkoztatási krízist. Azt is tervbe vette a kormány: 2012-ben – az adójóváírást részben ellensúlyozandó – fokozatosan megszünteti a szuperbruttót, amely módszert a jelenlegi adóalap megállapításához alkalmazzák: az adóalapot a bruttó bér plusz a munkáltatói járulékok együtt képezik. Lehet, hogy azt fogják csinálni: az adójóváírást kivezetik, a szuperbruttót meghagyják. Ez persze szintén cáfolja az ígéretet, hogy a zsebekben ugyanannyi pénz marad. Természetesen lenne épeszû megoldás is: visszacsinálni az elfuserált adóreformot, s egy enyhén progresszív jövedelemadót kombinálni érdemi vagyonadóval – az élõmunkát terhelõ járulékok egyidejû csökkentésével.

- Orbán azt is mondta: nem a prognózisokat kell felülvizsgálni, hanem a valósághoz alakítani az intézkedéseket. Ezzel beismerte: eddig nem a tényekbõl indultak ki.

– Hát ez az! Hozzáteszem: idén adónöveléssel már semmit sem lehet elérni. Ebben az évben nincs nagyon más választásuk: befagyasztanak kiadásokat a minisztériumoknál, ahogy már eddig is zároltak náluk 250 milliárdot. Ettõl még nagyobb lesz a kórházak tartozása, még rosszabb helyzetbe kerülnek az iskolák, még jobban eladósodnak az önkormányzatok. De a kiadáscsökkentésnél is kulcskérdés: mi lesz 2012-ben? Nagy garral meghirdették: az elõzõ két ciklus pazarló döntéseit felülvizsgálva visszavásárolják a vállalkozásoktól a PPP-beruházásokat, így hosszú távon több száz milliárdot megtakaríthatnak. Valóban rendkívül hátrányos szerzõdéseket kötöttek az elõdkormányok: a magánszektor megelõlegezte az államnak a beruházásokat – autópályák, kollégiumok, börtönök –, és vastagon, kamatostul megkérte az árát.

- Így épült a Mûvészetek Palotája is – Demján Sándor érdekeltségében.

– Ami különösen kirívó példa. Amúgy a kivásárlás elég kínos dolog Orbánnak.

- Amennyiben?

– A PPP-konstrukciókban olyan oligarchák játsszák a csúcsszerepet – például Demján –, akik Orbán Viktor kebelbarátai és támogatói. A lényeg: e beruházások kivásárlásával hosszú távon valóban lehet spórolni, ha rövid távon megvan a pénz a visszavételre. De ez a pénz nincs meg. Ha elhalasztják ezt a tervet, s tovább fizetik a beruházóknak a – hangsúlyozom – nagyon drága törlesztéseket, ez éves szinten még mindig sokkal kevesebbe kerülne, mint a visszavásárlás egy év alatt. Másik lehetõség: megígérték – helyesen –, hogy megtisztítják adósságaitól a MÁV-ot és a BKV-t a még el nem adott magán-nyugdíjpénztári vagyontömeg terhére. Ám ha ezt a vagyonrészt jövõre igénybe kell venni az államadósság csökkentésére vagy a folyó deficit finanszírozására, nem marad mibõl átvállalni a két pénznyelõ automata több száz milliárdos tartozásait. Akkor pedig évente mindig több támogatást kell adni, finanszírozni az adósságot, a hiteleket meg a mûködést is. S így ugyan rövid távon kevesebb pénzt áldoznának a tartozások átvállalására – és hosszú távon semmit sem oldottak meg –, de ez megint olyan ügy, amelynek révén több száz milliárddal mentesíthetnék a 2012-es vállalásokat, s kimutathatnák papíron: nem növelték az államadósságot, a hiányt. Van harmadik út is: az állam kezében lévõ vagyon egy része még mindig értékesíthetõ a piacon.

- De azt is ígérték: nem privatizálnak tovább, inkább gyarapítják az állami vagyont a stratégiai ágazatokban. Ennek része volt a Mol 21 százalékos részvénycsomagjának felvásárlása, 1,8 milliárd eurós vételáron.

– És nagyon sokat veszítettünk rajta: drágábban vásároltuk vissza, mint amennyiért annak idején eladtuk, nem is szólva a Mol-részvények értékcsökkenésérõl. Ezzel együtt: ha nagy a baj, a most IMF-hitelbõl megvásárolt Mol-pakettet újra el lehet adni. Vagyis megint csak arról van szó: vagyont fog fölélni a kormány. Mindemellett bizonyos kényszerintézkedéseket is végrehajthatnak a kiadási oldalon. Mondjuk, a felsõoktatásból kivonnak 87 milliárdot, amit már meg is hirdettek. Öngyilkos lépés, pont fordítva kellene tenni.

- Ha ezt az irányt követné a kormány, teljesíteni is tudná az uniós konvergenciaprogram feltételeit, a 2012-re ígért 2,5 százalékos hiányt, s azt, hogy nem növeli az államadósságot?

– Igen, akkor Orbán megúszhatja 2012-t.

- És a következõ éveket?

– Azokat már nem. Mindezzel ugyanis olyan terheket raknak 2013–14-re – nem beszélve az azt követõ idõszakról –, amelyekkel nemcsak a hiány, hanem az államadósság is ugrásszerûen emelkedni fog. És ne kérdezze, mindezt ki finanszírozza majd. Ha csak nem kullognak vissza az IMF-hez. Ráadásul a helyzetet súlyosbítja az is: az E- két centrumállama – Németország és Franciaország – 2013-tól csak abban az esetben hajlandó az euróövezetet és a perifériaországokat megvédeni, ha szankcionálhatók azok a tagállamok, amelyek nem tartják be az uniós elõírásokat. Azaz: zárolhatják a támogatásukat a kohéziós és a felzárkózási EU-alapokból. Magyarország kizárólag ezekbõl fejleszt. Tehát a fejlõdésének egyetlen forrása szûnne meg, ha a kormány 2013–14-ben nem tartaná a hiánycélt, amit megígért. Amit viszont azért nem tud majd betartani, mert görgeti maga elõtt a tartozásokat. Orbánék nemcsak politikai kommunikációs csapdába kerültek, mert összevissza beszéltek, hanem gazdaságpolitikai kelepcébe is. A kiút nem látszik.

- Irányt az ellenzék sem mutat.

– Egyetértek. És mindegy, hogy az LMP-rõl vagy az MSZP-rõl beszélünk: szakmailag felkészületlenek. A Fidesz grasszálását a gyenge, mindenre alkalmatlan ellenzék megkönnyíti. Mert ha lenne egy korrekt, megalapozott szakmai és politikai alternatíva, nem lehetne megtenni Magyarországgal, amit Orbánék mûvelnek.

- Ha a számok mögé nézünk, vajon milyen társadalomképet vetít elõre az Orbán-féle gazdaságpolitika?

– Ez a legfontosabb kérdés. Amit tudunk: a jóléti kapitalizmus idõszakában kialakult az egyharmados–kétharmados társadalom, ahol a középosztály – beleértve a felsõbb rétegeket is – a kétharmadot teszi ki. S olyan erõs a társadalom és a gazdaság, hogy viszonylag jó színvonalon, erõs szociális hálóval tudja támogatni az egyharmadot, a gyengéket, szegényeket. Magyarországon megfordult a trend: felül az egyharmad, alul a kétharmad. Nagyon erõsen polarizálódó társadalom van kialakulóban. Nem most kezdõdött a folyamat, a rendszerváltás óta tart. De a jelenlegi és romló gazdasági helyzet meg az autoriter politika – amely az Orbán-állam kiépülését jellemzi – tipikusan a latin-amerikai „modell” felé sodorja a magyar társadalmat. Egy banánköztársaság felé, ahol a kétharmad vagy még annál is többen egyre katasztrofálisabb élethelyzetbe kerülnek, az egyharmad vagy még kevesebben pedig élvezik az állam támogatását, kedvezményeket kapnak, megrendeléseket. A pauperizmust, az általános tömegnyomor krízisét nálunk a cigányság problémája is tetézi. Mindezt Orbánék is látják. Csakhogy a komplex társadalmi problémát kizárólag rendészeti, büntetõjogi módon akarják „megoldani”: egyebek mellett közmunkával, kényszermunkával, gettósítással, azzal, hogy börtönbe lehet zárni már gyerekeket is. Úgy gondolják: ha törvényileg is megerõsítik a rendõrség eszközeit, az majd kezeli a szociális „ügyeket” is.

- És tévednek.

– Nagyot tévednek. Ha ezek a tömegek rövid idõn belül nem kapnak valamiféle perspektívát, elkerülhetetlen a társadalmi robbanás. Elõbb nyilván a megélhetési bûnözés terjed: több lesz a besurranó tolvaj, a rablás, és az egyharmad – latin-amerikai modell – majd hatalmas kerítésekkel, magánrendõrséggel veszi magát körül. A következõ lépés a tömeges vagy általános sztrájk: a teljesen reményvesztett embereket nem fogja vissza a szigorított sztrájktörvény sem. De ami rémisztõbb: ebbõl csak a Jobbik kaszálhat. Ha az elkeseredett tömeg az eszement szélsõségek bázisát erõsíti, az Magyarország tragédiája lesz. Abban is tévedett a Fidesz, hogy azt gondolta: a bûnbakképzõ megnyilatkozásaival – a multik, a bankok, a baloldal, a liberálisok, a cigányok, a zsidók elleni hangütéssel – majd moderálni tudja a szélsõjobbot. Addig lehet moderálni, amíg az elszegényedõ tömegeknek még elviselhetõ életkörülményeket lehet biztosítani. Ez már most sincs így, s még rosszabb lesz a helyzet – egy-két éven belül. Ennek a veszélye nagyobb, mint a gazdasági krízisé.
Link