Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kitört a balhé: gyarmatosítással vádolják a magyarokat

Hernádi ismét a horvátok célkeresztjébe került
Az õsz közeledtével lassan véget ér az uborkaszezon, s egyben az az idõszak is, mely viszonylagos nyugalmat hozott a MOL horvátországi mindennapjaiban. Augusztus utolsó napján ugyanis ismét a délszláv állam sajtótermékeinek címlapján találhatta magát Hernádi Zsolt, a magyar olajtársaság elnök-vezérigazgatója.

A Veèernji list horvát politikai napilap szerkesztõi nem rejtették véka alá véleményüket, szerintük Hernádi Zsolt érinthetetlen, annak ellenére, hogy a magyar hatóságok is nyomoznak a MOL-INA megvesztegetési ügyben. A vizsgálat elindítása pedig már önmagában is elég bizonyíték a horvátoknak, akik szerint a magyar Legfõbb Ügyészség csupán politikai és gazdasági megfontolások miatt utasította el nyár közepén az országukból érkezõ jogsegélyre vonatkozó kérelmet.

A Hernádiról szóló terjedelmes beszámoló szerzõje egyenesen odáig ment, hogy a MOL vezetõjét ironikusan a magyar nemzeti érdekek megtestesítõjeként ábrázolta, de olyan vélemények is napvilágot láttak, melyek szerint a magyar olajtársaság viselkedése már-már a gyarmatosítás korszakát idézi fel.

Kibújt a szög a zsákból
Kattintson és nézegessen képeket is!

A horvátok valódi félelmét viszont valószínûleg nem önmagában Hernádi Zsolt személyesíti meg. A délszláv országban sokan attól rettegnek, hogy az INA részvényei az októberben feloldásra kerülõ zárlatot követõen, visszakerülve a tõzsdére könnyedén magyar kezekben köthetnek ki. Ahhoz pedig, hogy a MOL ténylegesen többségi tulajdonos legyen a horvát olajtársaságban, az INA értékpapírjainak kevesebb, mint egy százalékát is elegendõ felvásárolnia.

Sokan nem értik a horvát kormányzat viselkedését sem, hiszen Jadranka Kosor kabinetje már tavasszal elõkészített egy olyan jogszabályt, mely meggátolná, hogy bármely gazdasági szereplõ 49,99 százaléknál nagyobb tulajdonrészt szerezzen a kulcsfontosságú vállalatban. A törvénytervezet azonban nem került a horvát parlament elé, vélhetõen azért, mert az uniós csatlakozási tárgyalások hajrájában nem kívánták összerúgni a port Zágráb egyik legfõbb támogatójával, azzal a Budapesttel, mely ekkor egyben az EU soros elnöki tisztét is betöltötte.

Az iménti hipotézist az is alátámasztani látszik, hogy mindössze néhány nappal a magyar uniós elnökség lezárását követõen robbant a bomba, s több horvát sajtóorgánum is azzal vádolta meg a MOL vezetõjét, hogy korábban 10 millió euró kenõpénzt adott át Ivo Sanadernek, az azóta korrupciós botrányok tömkelegébe keveredõ egykori horvát kormányfõnek.

Az akkor a sajtóban megjelenõ meg nem erõsített információk persze hatalmas vihart kavartak a magyar és a horvát közvéleményben egyaránt. Míg Magyarországon a Hernádi Zsolt és a MOL elleni akcióról szóltak a hírek, addig Horvátországban egészen más irányt vettek az események. Az újabb megvesztegetési botrányba keveredõ Ivo Sanader ugyanis épp egy nappal korábban jelentette be, hogy ausztriai õrizetébõl hajlandó hazatérni, s szembenézni az õt ért vádakkal és vádlóival.

Az ügy magyar vonatkozását tehát tekinthetnénk mellékszálnak is, ezt azonban ma már nem tehetjük meg, hiszen Zágráb egyes politikai és gazdasági szereplõi úgy fest, két legyet ütnének egy csapásra, s az egykori horvát kormányfõ kiiktatásával egy idõben megszabadulnának a horvát piacon jelentõs erõket felvonultató magyar olajtársaságtól is.
Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,918 egyedi latogato