Bejelentkezés
Mit mondtak híres emberek a zsidókról
Bevezetõ. Link
A zsidók a föld egyetlen népe, akik mindenütt ellenséges fogadtatásra találtak, ahol bármilyen számban megtelepültek. A nagy kérdés-MIÉRT?
Ma azt tanítják az iskolákban, hogy az "antiszemitizmus" Németországban kezdõdött az 1930-es években, aminek során a zsidókat deportálták. Amirõl nem beszélnek az az, hogy bármelyik történelmi idõszakot nézzük, minden Európai nép valamikor kiutasította a zsidókat! Amikor a zsidók elkezdtek Amerikába bevándorolni, a korai letelepülõk New York, Charleston és Savannah -ban megpróbálták belépésüket betiltani. Benjamin Franklin azt az álláspontot foglalta el a Kongresszusi küldöttekel együtt, hogy egy olyan korlátozó törvény hozása szükséges, amely örök idõkre lehetetlenné tenné bevándorlásukat.
A zsidók azt állítják, hogy õk 'csak' egy valláshoz tartoznak. Az igazság az, hogy a zsidók egy FAJ. Kevesebb mint 30%-uk tagja valamilyen zsinagógának (vallásközösségnek). Ha az ortodox vallásközösség tagjai, ha ateisták, ha kapitalisták avagy kommunisták, mindig azt állítják, hogy zsidók, a zsidó faj tagjai. Minden fajnak vannak örökölt jellemzõi. A zsidók esetében ezek többek között a kereskedés, a pénzváltás, a mások kiuzsorázása és a testi munka utálata amelyet 'bibliájuk' a TALMUD tanítása szerint méltóságukon alulinak tartanak.
A zsidók azóta nem változtak, mióta Jézus Krisztus korbáccsal hajtotta ki a 'pénzváltókat a templomból'. A zsidók mindig egyesültek monopóliumok kialakítására. Ma õk kontrolláljak az összes áruházat, a különlegességeket áruló üzleteket, valamint a lukratív ékszer és a szõrmekereskedelmet. Zsidók uralják a nemesfémmel foglalkozó üzletágakat, úgymint az arany, ezüst, platina, ón, ólom, stb... ipart. Mindig is össze fognak tartani hogy a gój (nemzsidó) konkurenciát kiszorítsák az üzletbõl.
Ma Amerikát Oroszországi zsidó bevándorlók árasztják el, Izraelt is évi 20 000 hagyja el évente, hogy az USA-ban települjön meg, szemük elõtt dollárbankjegyek képével. A zsidók arra használták dicsõ gazdasági erejüket, hogy a demokrata pártot kontrollálják és annak a gazdasági támogatása 50%-ban tõlük származik. Ma mind több nagy amerikai céget vásárolnak föl. Míg csak a lakosság 3%-át teszik ki, a nemzet javainak 25%-át kontrollálják és ez a százalékarány évente nõ. Õk az egyetlen faji csoport akik teljesen arra vannak berendezkedve, hogy az Amerika feletti politikai uralmat átvegyék.
A zsidókkal szembeni ellenérzés nem Németországban kezdõdött, hanem Krisztus születése elõtti idõkben több mint 2000 éve! Tanulmányozzuk a "Világ nagy emberei" megállapításait a zsidókról. Ezek leleplezik, miért váltottak ki a 'vándorló zsidók' ellenséges érzéseket minden népbõl, akire rátelepedtek.
CICERO (Marcus Tullius Cicero). Krisztus születése elõtt az elsõ században élt Római államférfi és író.
"Halkan! Halkan! Azt akarom, hogy csak a bírók hallják amit mondok. A zsidók már nagy nehézségeket okoztak nekem, mint ahogy másoknak is. Nem kívánok nekik további szívességeket tenni." (Védõbeszéd Flaccus védelmében).
Cicero a védelem tanácsadójaként mûködött Flaccus, egy római tiszt perében, aki zsidó aranyszállítást akadályozott meg akkori mint mai nemzetközi fõhadiszállásukra, Jeruzsálembe. Cicero akkor már volt valaki, és az, hogy valaki az õ pozíciójában "halkan" kell hogy beszéljen, mutatja, hogy környezetében veszélyesen hatalmas erõk mûködtek.
Egy más alkalommal Cicero ezt írta:
"A zsidók egy sötét és visszataszító erõ részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe."
SENECA (Lucius Annaeus Seneca). Elsö századbeli római filozófus. "Ennek a legbûnözõbb népnek a szokásai olyan erõszakosak, hogy azokat minden ország elfogadta. a meghódítottak kenyszerítették törvényeiket a hódítókra.". (De Superstitione)
DIO CASSIUS. Második századbeli római történész. Leírja a kegyetlen zsidó felkelést a római birodalom ellen amely a birodalom hanyatlásának a kezdetét jelentette.
"A zsidók mind a rómaiakat mind a görögöket elpusztították. Megették áldozataik húsát, beleikbõl öveket csináltak és vérükkel kenték be magukat... Egészében Cyrenen 220 ezer ember pusztult el, Cipruson pedig 240 ezer, ezért nem teheti ma zsidó a lábát Ciprus földjére." [Római történelem].
DIODORUS SICULUS. Elsõ századbeli görög történész. Megfigyelte, hogy a zsidók más embereket ellenségeiknek és alsóbbrendûnek tekintették. "Az "uzsora" azt jelenti, hogy pénzt kölcsönöznek nagy kamatra. Ez évszázadokon keresztül nagy nyomorúságot és szegénységet okozott a gójok között. és ez okozta a zsidók elítélését."
FELTROI BERNARDINO . 15. századbeli olasz pap. Szelíd ember, aki normális körülmények között a türelemért és könyörületességért szállt síkra, önmagát 'ugató kutya'-ként írta le, amikor zsidókkal kereskedett: "Zsidó uzsorások halálra nyomorítják a szegényeket és rajtuk híznak meg. Én, aki alamizsnából élek és a szegények kenyerét eszem, legyek néma a könyörületesség meggyalázásának láttán? A kutyák azért ugatnak, hogy védjék azt, aki eteti õket. Engem a szegények etetnek, legyek néma, amikor látom, hogy kirabolják õket a tulajdonukból?" (E. Flornoy, Le Bienbeureux Bernardin the Feltre)
AQUINOI SZENT TAMÁS, 13. századbeli filozófus. "A zsidók uralma" c. mûvében írta:
"Nem lenne szabad megengedni, hogy a zsidók megtartsák amit mások kiuzsorázásával szereztek. Legjobb lenne munkára kényszeríteni õket, hogy maguk keressék kenyerüket meg ahelyett hogy semmit sem tesznek és kapzsi módon élnek."
HILAIARE BELLOC 'A ZSIDÓK' címû könyvében, 9. oldal: "A magas szintû gazdaságban már létezik olyasmi, mint a zsidók monopóliuma... Az ezüstkereskedelemben, a más fémek mint ólom, nikkel, higany esetén zsidó monopólium észlelhetõ. A legnyugtalanítóbb az egészben, hogy ez az irányzat járványként terjed."
HILAIARE BELLOC, híres történész, G.K. Hetilapjában 1937 február 4-én:
"A kommunista propaganda világszerte szervezés és irány tekintetében zsidó ügynökök kezében van. Ha valaki nem tudja, hogy az Oroszországi bolsevik mozgalom zsidó, arról csak azt tudom mondani, hogy õ a mi siralmas sajtóelhallgatásaink áldozata."
BEAMISH HENRY, 20-dik századbeli angol kiadó New York-i beszéde, 1937 október 30- án.
"A búr háború 37 éve volt. A búr szó farmert jelent. Sokan kritizálták, hogy Nagybritannia, egy nagyhatalom ki akarta a búrokat söpörni. Vizsgálatom kiderítette, hogy Délafrika valamennyi gyémánt és aranybányája zsidó tulajdonban volt. Rotschildéke volt az arany, Samueléké az ezüst, Baumé a többi bányászat és Mosesé az alapvetõ fémek. Bármit érintenek meg ezek az emberek, azt elkerülhetetlenül beszennyezik."
BEAMISH HENRY, New Yorkban 1937 október 30 és november 1. között. "1848-ban találták ki a zsidók az antiszemita szót, hogy elejét vegyék a zsidó szó használatának. A helyes rájuk vonatkozó szó a 'zsidó'. Könyörgök önöknek, legyenek pontosak - hívják õket zsidónak. Nincs értelme a zsidó kérdésen érzékenykedni. Ebben az országban kell szemükbe nézni. A zsidónak itt elégedettnek kellene lennie. Itt voltam 47 évvel ezelõtt; ajtóid tárva-nyitva álltak és te szabad voltál. Most õ szorítja a torkodat - ez az te jutalmad."
W. HUGHES, Ausztrália miniszterelnöke, Saturday Evening Post, 1919 június 19. "Ausztrália a Montefiorok tulajdona. Nincs egy aranymezõ vagy egy birka sem Tasmániától New South Wales-ig, amely ne fizetne nekik kemény sarcot. Õk az ötödik földrész igazi tulajdonosai. Mi van abban jó, hogy gazdag ország vagyunk, ha a gazdagság mind német zsidók kezében van?"
VIII KLEMENS PÀPA:
"Az egész világ szenved a zsidók uzsorája miatt, monopóliumai miatt és csalásuk miatt. Sok szerencsétlen ember elszegényedett miattuk, különösen a farmerek, a dolgozó osztály tagjai és a nagyon szegények. Idõnként újra emlékeztetni kell a zsidókat arra, hogy mióta Palesztínát és az arábiai sivatagot elhagyták, jogokat élveznek minden országban, következésképpen mind etikai mind erkölcsi tételeik valamint tetteik jogosan kritikát váltottak ki minden országban ahol éppen élnek."
LISZT FERENC, Híres zeneszerzõtõl E.N Sanctuary's ezredes "Így néznek ki ezek a dolgok" c. mûvébõl, 278. oldal:
"El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja, és ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békes létezés vagy az állandó szociális láz kérdése."
LISZT FERENC, 1811-1886, Die Israeliten
"A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja.A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Õ az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul."
JÉZUS KRISZTUS a zsidókhoz tartott beszédébõl Szt. János evangéliumában, VIII:44.
"Olyanok vagytok mint apátok, az ördög, és ugyanolyan kéjsóvárak vagytok mint õ. Õ elejétõl fogva gyilkos volt és nem ismerte el az igazságot, mert benne nincs igazság. Ha hazudott, a saját hazugságát mondta. Mert õ hazug és a hazugságok apja. Mire a zsidók azt válaszolták - " - ebbõl világos, hogy Jézus a zsidókhoz beszélt.
LUTHER MÁRTON, asztali beszéde, 43. oldal:
" A zsidók olyan megátalkodottak, hogy semmire sem figyelnek. Esküdözéseik senkit sem gyõznek meg. Õk egy ártalmas faj, mindenkit kiuzsoráznak és kirabolnak. Ha egy herceg vagy elõljáróság ezer forintot kap tõlük, 20 ezret csikarnak ki a fizetéskötelestõl. Óvakodnunk kell tõlük."
LUTHER MÁRTON prédikációja Eislebenben, pár nappal a halála elõtt 1546 februárjában:
" Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak... Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erõszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tûrjék õket el, hanem utasítsák ki õket. Õk a mi nyilvános ellenségeink akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat Jézus Krisztust, Szûz Máriát kurvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzõvel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktõl, egészségünktõl, becsületünktõl és javainktól megfosztani."
LUTHER MÁRTON, 16. századbeli német vallásmegújító: "Õk valóságos hazugok és vérebek, akik nemcsak kiforgatták és meghamisították az egész szentírást elejétõl a végéig anélkül, hogy saját magyarázatukat valaha is abbahagyják. Szívük minden aggodalmas sóhaja,vágya és reménye azok az idõk, amikor úgy bánhatnak velünk, pogányokkal, ahogy a Perzsiai pogányokkal bántak Eszter idejében. Óh, hogy szeretik Eszter könyvét, amely olyan szépen egyezik az õ vérszomjas, bosszúálló és gyilkos vágyaikkal. A nap még sohasem sütött egy olyan vérszomjas és bosszúálló népre mint õk, akik azt képzelik magukról, hogy õk Isten kiválasztott népe és úgy gondolják, hogy nekik meg kell gyilkolni és szét kell morzsolni a pogányokat. Úgy gondolják, hogy Messiásuk elsõ cselekedete az lesz hogy megöli és kiirtja az egész világot kardjával. Ahogy ezt már bemutatták ellenünk keresztények ellen és ha csak tudnák, szeretnék újra bemutatni. Újra és újra megpróbálták és többször orra estek.
Lehelletük bûzös a pogányok aranyától és ezüstjétõl, mivel egy nép a nap alatt sem volt, ma nem olyan és nem is lesz kapzsibb mint õk átkozott uzsorájuk közepette.Azzal erõsítik magukat, hogy: 'Ha a Messiás megjön, akkor õ a világ aranyát és ezüstjét el fogja venni és fel fogja osztani a zsidók között.'. Bármikor lehetõség nyílik arra, hogy a szentírás az õ kielégíthetetlen kapzsiságukat támogassa, akkor ezt rögtön gonosz módon megteszik.
Ezert, kedves keresztény feleim, az ördög mellett nincs keservesebb, mérgezõbb, hevesebb ellenségetek mint az a zsidó, aki komolyan zsidó kíván lenni. Lehet hogy van köztük néhány, aki abban hisz, amiben a tehén vagy a liba hisz, de mind vérrel és a körülmetéléssel van körülvéve.
A történelemben gyakran vádolták õket azzal, hogy kutakat mérgeztek meg, gyermekeket raboltak el és csonkítottak meg. Úgy mint Trentben, Weszenseen és más helyeken. Õk természetesen tagadják ezt. Biztosan tudom, hogy az ilyen akarat nem hiányzik belõlük, hogy ilyesmit titokban vagy nyíltan cselekedjenek.
Aki az ördögöt nem ismeri, az csodálkozhat, hogy miért gyûlölik mindenek elõtt a keresztényeket, mivel erre nincs okuk, hiszen azok csak jót tesznek velük. Köztünk élnek, házainkban laknak, élvezik a védelmünket, használják földjeinket és utainkat, piacainkat és utcáinkat. Hercegek és kormányok támogatják õket, tátott szájjal hagyják, hogy a zsidók elvegyék pénztárcájukat, pénzesládájukat, lopjanak és raboljanak, mindent amit csak megkívánnak. Azaz megengedik, hogy sajátmagukat és alattvalóikat a zsidók kiszipolyozzák és koldusbotra juttassák a saját pénzükért, mindezt a zsidók uzsorája miatt. A zsidóknak, mint idegeneknek semmijük sem szabadna hogy tõlünk legyen. Amijük csak van, az mind tõlünk van. Dolgozni nem dolgoznak, nem keresnek nálunk semmit, nem is adakozunk nekik. Ennek ellenére övék a pénzünk és javaink és õk az urak a mi országunkban, ahol õk menekültek.
Ha egy tolvaj 10 guldent lop, akkor azt felakasztják. Ha az úton rabol ki embereket, akkor lefejezik.De ha egy zsidó rabol el 10 tonna aranyat uzsoraként, akkor õt nagyobb becsben tartják, mint Istent. Nem írja TALMUDJUK és nem írják rabbijaik, hogy egy keresztény meggyilkolása nem bûn, de egy másik izraelita meggyilkolása bûn? Hogy az nem bûn, ha nem tartja meg a pogánynak tett esküjét? Ennélfogva lopnak és rabolnak (mint ahogy ezt a pénzkölcsönzéssel teszik) a pogánytól, és ez egy Istennek tetszõ szolgálat. És õk a világ urai és mi a szolgáik vagyunk- sõt jószágaik! Ismétlem, három Aesopus mesében több bölcsesség található, mint az õ egész Talmudista és rabbijaik által írt könyveikben és több, mint amit zsidók valaha is fel fognak fogni. Ha valaki azt gondolja, hogy túl sok mindent mondok ki - túl keveset mondok ki! Mert látom, hogy hogy kezelnek minket, gójokat írásaikban és hogyan kívánnak nekünk minden rosszat iskoláikban és imaházaikban. Pénzünket uzsorájukkal rabolják el, és amikor csak lehet, aljas cseleket vetnek nekünk... Egy pogány sem viselkedik így és egy sem viselkedne így, kivéve, ha õ maga ördög vagy õt ördög birtokolja, úgy, ahogy a zsidókat birtokolja.
Burgensis, egy nagyon mûvelt rabbijuk, aki Isten kegyelmébõl keresztény lett (ez nagyon ritka náluk), aggódik amiatt, hogy iskoláikban hogyan átkoznak minket keresztényeket (Amit Lyra is ír), és ebbõl azt a következtetést vonja le, hogy õk nem lehetnek Isten népe. Most vegyük észre, hogy milyen szép kövér vastag hazugság az, amikor arról panaszkodnak, hogy õk rabok közöttünk! Jeruzsálemet több mint 1400 évvel ezelõtt rombolták le és azóta a zsidók kínoznak és üldöznek minket mindenütt a világon. Amellett nem tudjuk, melyik ördög hozta õket a mi országunkba. Mi nem hoztuk õket Jeruzsálembõl ide! Igen, úgy tartjuk õket fogva, mint én szeretném a reumámat fogva tartani és minden más betegséget és szerencsétlenséget, hogy szolgáljak nekik mint szegény szolga minden pénzemmel és tulajdonommal és mindennel, amim van.
Mit tegyünk ezekkel az elutasított, megbélyegzett zsidó emberekkel? Alkalmazzuk rájuk más országok bölcsességét, mit pl. Franciaországét, Csehországét, Spanyolországét, stb.., akik elõször benyújtották nekik a számlát a kiuzsorázott javakról, aztán kiutasították õket az országból. Mint elõbb hallottuk, Isten annyira haragszik rájuk, hogy lágy könyörületesség csak bûnösebbé teszi õket, míg kemény bánásmód csak kevéssé javítja meg õket. Ezért: el velük! Mennyivel kibírhatatlanabb az, ha megengedjük nekik, hogy az egész kereszténységet minket beleértve megvegyenek a saját pénzünkért, rágalmazzanak és átkozzanak bennünket, gazdag uraink legyenek és gúnyosan kacagnak rajtunk, szórakozva saját pimaszságukon. Milyen örömteli esemény lenne az az ördögnek, és az õ angyalainak, az orrán át nevetõ koca kismalacaira vigyorogva, valóságos haragját Istennek tartogatva. (A ZSIDÓK ÉS HAZUGSÁGAIK). Lehet hogy lágyszívû és finomérzésû keresztények azt hiszik, hogy én túl szigorú és drasztikus vagyok a szegény elnyomott zsidókkal szemben, hogy kifigurázom és kigúnyolom õket. Szavamra, túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ezt a sátanfajzatot kigúnyoljam. Szívesen megtenném, de õk sokkal nagyobb szakértõi a gúnynak, mint én vagyok, és nekik van egy Istenük, aki ennek legnagyobb mestere. Az pedig maga az ördög.
Ha az ótestamentumon kívül más tényt nem ismernék ,akkor is azt állítanám, és a világon senki sem tudná ezt a véleményemet megváltoztatni, hogy a ma élõ zsidók valóban a világon élõ rossz és rosszindulatú gazemberek keverékei, hasonlóan a cigányokhoz, a tatárokhoz és hasonló népekhez."
HAROLD CECIL ROBINSON: (korunkbeli német író)
Átkozott antiszemitizmus c. mûvébõl.
"Antiszemitizmus a középkor végén.
A középkor Luther Mártonnal végzõdik és vele kezdõdik az újkor. Luther 1543-ban hozta mûveit nyilvánosságra, a 'A zsidók és hazugságaik' -at és a 'Schehmhamporas' -t. Abban a zsidók 'taníthatatlanságát' annyiból támadja, hogy õk nem hajlandók Krisztushívõvé válni. ..Luther késõbbi éveiben utazásai során sok városban prédikált a zsidók ellen, mert felismerte veszélyességüket. Mózesrõl és törvényeirõl, amelyek állítólag közvetlen Isteni megnyilatkozások sem akart Luther többet hallani. Ma már senki sem tudja Luther gondolatait teljességükben megérteni. Tény az, hogy õ erõteljesebben mint más ütközött bibliafordítása során a leírhatatlan kegyetlenségekbe és bûntettekbe, amelyek a Pentateuchben (az Ótestamentum egyik formája) találhatók. Õ, aki nemcsak reformátor hanem forradalmár is volt, ezeknek a szörnyûségeknek az olvasásakor elszörnyedt, mert úgy gondolta, hogy már elõbb is észre kellett volna a valódi összefüggéseket vennie. Azokat nem észrevenni lehetetlen volt. Sajátos nehézkes de robbanékonyan alapos módján elhatárolta magát Mózestól és egyszersmint az Ótestamentumtól is.
Követõje a kikeresztelkedett zsidó Schwarzerd, aki magát jól bevált zsidó szokás szerint Melanchthonnak nevezte, megtette a tõle telhetõt, hogy eltakarja a vulkánkrátert, mert teljesen befedni már nem tudta azt. Luther zsidóellenes mûveit elnyomta és így a protestáns egyházat a zsidók védõpajzsává alakította, amely szerepet az még mindig visel. Így a zsidók végsõ kiûzése a Német Birodalomból nem történt meg."
GORDON WINROD a Keresztény megértés kulcsa c. mûvében, 114-115. oldal.
"A júdaizmus nem ismeri Jézus Krisztust. A júdaizmus gyûlöli Jézus Krisztust. Amikor Szent Pál még zsidó volt megkeresztelkedése elõtt, gyûlölte Jézus Krisztust és üldözte a keresztényeket és a kereszténységet."
Pál azt mondta: " Ismeritek korábbi pályafutásomat, milyen engesztelhetetlenül üldöztem az Istent Egyházát és romboltam azt. Hogyan hagytam le a zsidó vallásba vetett fanatikus hitem miatt sok korombeli férfit azzal, hogy sokkal fanatikusabban követtem õseink hagyományait mint õk. (Gal. 1:13, 14).
A zsidó vallás követõjeként Pál azért üldözte a keresztényeket, mert rendkívül gyûlölte a keresztényeket és amellett követte apái hagyományát. Ez mutatja, hogy a zsidó vallás hagyományos tanításai tele vannak a keresztények iránti gyûlölettel. Kevés ember tudja ezt, mivel nem tanulmányozzák a bibliát alaposan és mert a zsidók komolyan fáradoznak azon, hogy becsapják a keresztényeket. A zsidók gondosan fáradoznak azon, hogy elrejtsék GAZDASÁGI-POLITIKAI összeesküvésüket a világ uralmának megkaparintására olyan magasröptû szavak MÖGÖTT, amelyek keresztény fülekben VALLÁSOSAN csengenek. A zsidók olyan 'vallásosnak' tûnõ szavakat használnak mit a 'zsidó hûség', a 'zsidó vallás', a 'zsidó lelki értékek', a 'zsidó vallási doktrínák', és hasonló frázisokat, amelyek a tudatlant egyrészt félrevezetik másrészt megnyugtatják.
Emögött a vallásos álarc mögött egy teljes terv áll a világ kormányzására, a világ uralmára, a világ meghódítására, egy zsidó királyságra ezen a földön és a kereszténység megsemmisítése.
WILLIAM MITCHELL PLÉBÁNOS Philadelphiából, Cherep Spiridovics gróf A titkos Világ c. könyvébõl idézzük, 194. oldal. "Ha a történelemben van hálátlan, akkor az a zsidó. Ebben az országban, amely õt támogatta, õ összeesküdött, gonosz terveket szõ, aláaknázza, megrontja, korrumpálja és (elrejtõzve más népek tisztességes árnyékéban) cselszövéseket eszel ki minden keresztény alapelv megsemmisítésére, amely eddig õt védte."
SZENT JUSZTÍNIUSZ, akit Krisztus után 116-ban öltek meg. "A zsidók voltak minden keresztényüldözés mögött. Mindenüvé elvándoroltak az országban gyûlölve és aláaknázva a keresztény hitet."
SZT. JÁNOS, János evangéliumban VII:1
" Ezek után Jézus Galileába ment. Nem tudott a zsidók között maradni, mivel ezek meg akarták ölni õt."
M. H. DE HEEKELINGEN Izraelben: Son Passe, Son Avenir "Az elõzõ rabbi, aki áttért a kereszténységre, azt mondja, hogy a Talmudban nagyszámú elgondolkodtató rendkívül nevetséges furcsaság, visszataszító képtelenség és a legijesztõbb káromlása mindannak, ami a keresztény vallásnak szent és becses. A Talmud-fordítások között, amelyeket nem zsidók készítettek, mi mindig Luzsénszky fordítását használtuk, melynek helyességét törvény elõtt bizonyították. 1923-ban a magyar fõügyészség be akarta a könyvet tiltani, mert az a 'közerkölcsöt sérti' és 'pornográf'. Az ítélet 'INTER ALIA' megállapítja: A Luzsénszky Alfonz fordításában található rémségek kivétel nélkül mind megtalálhatók a Talmudban. A fordítás korrekt, mivel úgy hozza a kifogásolt részleteket, ahogyan azok az eredeti mûben le vannak írva. "
QUINTAS SPETIMUS FLORENS TERTULLIAN (160 - 230 Kr.u.) Latin templomi atya:
"Minden keresztényellenes akció okát a zsidók szolgáltatták".
MÁRIA TERÉZIA, Ausztria, Magyarország és Csehország királynõje (1771-1789)
"A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek egy másik kellemetlen kártevõt az államon belül, mint ezt a fajt, akik csalásukkal, uzsorájukkal és pénzkölcsönzésükkel elszegényítik az embereket és semmitõl sem riadnak vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tõlük."
(Az általános zsidó lexikon azt állitja, hogy a Talmud a zsidók igazi bibliája és az Ótestamentumot felülírja. Ez a könyvet minden idõben elítélték azért, mert Krisztus és a keresztények gyûlöletét prédikálja. Olvassa el a "THE TALMUD UNMASKED" c. könyvet az összes megdöbbentõ részlet megismerésére.)
DIDEROT, DENIS, 18, századbeli francia tudós, Zsidó írók gyakran minõsítették híres "A biblia Lexikona" c. mûvét, melyet a francia forradalmat megelõzõ 'felvilágosodás' írt 'antiszemitának'. Diderot más írásai hasonlóképpen barátságtalanok a zsidókkal: "Ti, haragos és brutális nép, aljas és közönséges emberek, megérdemlitek a Talmudizmus igáját, amelyet viseltek.
...Menjetek, vegyétek vissza könyveiteket és magatokat belõlem. A Talmud tanította meg a zsidókat a keresztények javainak ellopására, arra, hogy a keresztényeket vadon élõ állatokként kezeljék és a szakadékba taszítsák... hogy büntetlenül öljék meg õket és minden reggel szörnyû átkokat szórjanak rájuk." (ZSIDÓK)
NESTA WEBSTER, Titkos Társaságok és Felforgató Mozgalmak, 370. oldal: "A zsidó elképzelés az, hogy a zsidók a kiválasztott emberek, akiknek végül uralni kell a világot a rabbik által terjesztett júdaizmus alapján. A zsidó vallás ma a Talmudot tekinti alapjának és nem a Bibliát."
NESTA WEBSTER, In World Revolution, = A Világforradalomban, A civilizáció elleni összeesküvés, 163. oldal:
"A legkorábbi idõk óta a minden fajhoz és valláshoz tartozó nép a zsidót kizsákmányolónak tartja. Továbbá a zsidó állandóan hálatlannak mutatta magát. A zsidók mindig minden államban forradalmi elemet alkottak."
NESTA WEBSTER, könyvében Németországról és Angliáról: "Angliát nem a britek ellenõrzik. Láthatatlan zsidó diktatúra alatt élünk - egy diktatúra, amely az élet minden területén érezhetõ"
F. TROCASE, az ausztriai zsidókról:
"Akadályok nem félemlítik meg õket.Megõrzik fajuk egységét a világon mindenütt az évszázadokon keresztül. A Talmud adta nekik azt a hatalmas szervezetet, amelyet a modern haladás nem képes megváltoztatni. Mély, kiirthatatlan gyûlölet minden iránt ami nem zsidó erõsíti õket háborújukban, amelyet a keresztény társadalom ellen viselnek. A megosztott kereszténység nem képes arra, hogy a megfelelõ energiabevetéssel harcoljon ellenük."
HELMUTH VON MOLTKE, porosz gróf:
"A zsidók államot formálnak és saját törvényeiknek engedelmeskedve kihúzzák magukat befogadóik törvényei alól. Zsidók sohasem tekintenek egy olyan esküt érvényesnek, amelyet kereszténynek adnak. Az 1812-es hadjárat idején kémként mûködtek, mindkét oldal fizette õket és mindkét oldalt becsapták."
MOHAMMED a Koránban:
"Mindenki, aki a zsidók barátja, hozzájuk fog tartozni sõt közülük lesz egy. Isten nem tûri el ezt az aljas népet. A zsidók elhagyták az isteni vallást. Nem szabad megállnod abban a munkádban, hogy bemutasd a zsidók csalásait."
BACON, FRANCIS, 16. századbeli brit író és politikus.Mûvében a New Atlantisban a következõt jegyezte meg a zsidókról: "Gyûlölik Krisztus nevét és titkos és velük született módon gyûlölik azt a népet, akik között élnek."
Kifogásolta azt, hogy nemzsidó uzsorások mint 'judaizálók` sárga fejfedõt viseljenek mint a zsidók.
WASHINGTON, GEORGE, a George Washington életelvei, A.A. Appleton &Co. kiadásában:
"Õk (a zsidók) hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki õket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit."
BENJAMIN FRANKLIN -nak ez a jóslata a CHIT CHAT AROUND THE TABLE DURING INTERMISSION = Csevegés az asztal körül szünetben a Philadelphiai alkotmányozó gyûlésen született 1787-ben. Egy South Carolinai képviselõ, Cotesworth Pinckney jegyezte föl: "Teljesen egyetértek Washington tábornokkal abban, hogy védenünk kell ezt a fiatal nemzetet alattomos befolyásoktól és áthatolhatatlanságtól. A fenyegetés, uraim, a zsidók. Amelyik országban zsidók nagyobb számban betelepedtek, rontották a közerkölcsöt; lerontották a gazdasági élet tisztességét; különváltak és nem asszimilálódtak; gúnyolódtak és azzal próbálták meg aláásni az államot alapító keresztény vallást, hogy ellenezték annak tiltásait; államot hoztak létre az államon belül; ha ellenkezést éreztek, megpróbálták az illetõ államot gazdaságilag megfojtani mint Spanyolország és Portugália esetében. 1700 év óta siratják szomorú sorsukat, hogy elûzték õket hazájukból, amit õk Palesztínának neveznek. De uraim, ha most a világ odaadná az nekik, hirtelen találnának valami okot arra, hogy ne térjenek oda vissza. Miért? Mert õk vámpírok, és vámpírok nem élõsködnek vámpírokon. Nem tudnak egymás között élni. Keresztények és más nem saját fajú népek szükségesek fennmaradásukhoz. Ha nem utasítjuk õket ki ebbõl az Egyesült Államokból az alkotmány alapján, akkor kevesebb mint 200 éven belül olyan nagy számban fognak ide csõdülni, hogy az országot uralni fogják és elnyelni, megváltoztatva államformánkat, amelyért a mi, az amerikaiak vére folyt, amiért életünket és mindenünket odaadtuk és szabadságunkat kockáztattuk. Ha nem utasítjuk ki õket, akkor kevesebb mint 200 év múlva leszármazottaink a mezõn fognak dolgozni, hogy a nekik szükséges dolgokat megtermeljék, míg õk az intézõ irodájában fogják a kezüket dörzsölni és a pénzt számolni.
Óva intem önöket, uraim, ha nem utasítjuk ki örökre a zsidókat, utódaink átkozni fognak bennünket sírjainkban. A zsidók, uraim, ázsiaiak, mindegy hogy hol születtek és hány generáció óta jöttek el Ázsiából, sohasem lesznek mások. Gondolatviláguk más mint egy amerikaié és ez meg tíz generáció után sem lesz másképpen. Egy leopárd nem tudja a foltjait megváltoztatni. A zsidók egy fenyegetés ennek az országnak, ha bevándorlásukat megengedjük és nem utasítjuk ki õket ennek az alkotmánynak a szövegében."
STYVESANT, PETER, 17. századbeli Holland kormányzó Amerikában, levele a Holland Nyugat Indiai Társaság Amszterdami Kamarájának New Amsterdamból 1654 szeptember 22-én. "A megérkezett zsidók szinte mind itt akarnak maradni, de az alsóbb szintû elõljáróság nagyon ellenszenvesnek találta õket a keresztényekkel ûzött szokásos uzsorás és csaló kereskedésük miatt, éppígy gondolkoznak azok az emberek is, akik önt a legjobban tisztelik. A diakónia is fél attól, hogy tekintve szegénységüket, a jövõ télen a közösségnek terhére fognak esni. Ezért mi ennek a gyenge és fejlõdõ új hely és ország érdekében úgy véltük, hogy hasznos lesz, ha barátságosan felkérjük õket az ország elhagyására. Imádkozunk is magunkért és méltóságod új közösségének érdekében, hogy az álnok fajnak- ilyen gyûlölködõ ellenségeknek és Krisztus nevének megszentségtelenítõinek - ezután nem lesz lehetõsége ezt az új gyarmatot tovább fertõzni és itt bajt okozni."
Azok a zsidók, akiket megpróbáltunk kiutasítani, egyszerûen zsidótársaikhoz folyamodtak Hollandiában, és Hollandiából jött a parancs, amely a kiutasítást visszavonta. (A polgárháború alatti hasonló szituációt lásd ULYSSES GRANT idézetében).
Az elõljáróság többek között azzal indokolta a kormányzó kívánságának nem teljesítését, és ez az indok eléggé kirívó ellentétben áll a szokásos zsidó állítással, hogy népük 'szegény és üldözött': " ... többek között amiatt a nagy mennyiségû tõke miatt , amelyet õk invesztáltak a cégbe." (Harry Golden és Martin Rywell: ZSIDÓK AZ AMERIKAI TÖRTÉNELEMBEN).
THE GEORGIA COLONY IN AMERICA. 1734 Január 5-én
az igazgatósági tagok azt rendelték el annak a három zsidónak az ügyében, akik vallási társaikat engedély nélkül a gyarmatra küldték: "A társaság most azon fáradozik, hogy az említett három zsidót eltávolítsa Georgiából, mint a legjobb és egyetlen kielégítésen, amelyet azért a méltánytalanségért kínálnak, amely a Királynõ engedélyével tevékenykedõ urakkal történt". (C. Jones, Savannah története).
JEFFERSON, THOMAS. 18. századbeli amerikai államférfi. "A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek." (D.Boorstin, The Americans).
"Azok, akik a földön dolgoznak, azok az Úr kiválasztott népe, ha egyáltalán van neki kiválasztott népe." (Virginiai jegyzetek).
HARRINGTON, LORD 19. századbeli brit államférfi. Ellenezte a zsidó bevándorlást Angliába mert:
"Õk világ legnagyobb pénzkölcsönzõi és finanszírozói.Ennek eredményeképpen a világ országai adók és állami kötelezettségek súlya alatt nyögnek. Õk voltak mindig is a szabadság legnagyobb ellenségei."
(A lordok házában 1858 július 12-en tartott beszéde)
WALTER CRICK, Brit gyáros, 1925 március 19-én a NORTHAMPTON DAILY ECHO- ban:
"Zsidók a pénz segítségével tudnak rombolni. A zsidók nemzetköziek. Ebben az országban a hitelek ellenõrzése nem az angolok hanem a zsidók kezében van. Ez a legnagyobb veszély, amivel a Brit Birodalomnak valaha is szembe kellett néznie."
AZ EGÉSZ VILÁGON NEVES EMBEREK vádolták a zsidókat a kommunizmus megalapításával. Ez a támadás jól meg van alapozva. A kommunista filozófiát Marx Károly alapította meg, akinek õsei rabbik hosszú sorából állnak. Keresztényellenes és szocialista gondolatokkal teli ideológiája a zsidó TALMUDBAN van körvonalazva, amely a zsidók bibliája. Abból a négy politikai csoportból, akik az orosz keresztény cárt megbuktatták, kettõ 100%-ig zsidó volt. Ezek a mensevikek és a zsidók szövetsége voltak. A másik kettõ a szocialista forradalmi párt és a bolsevikok voltak. Mindkettõ vezetõsége zsidókból állt, de volt egy pár gój (nemzsidó) tagjuk. Ma tudjuk, hogy Lenin zsidó volt (Anyja neve Blank, zsidó nõ), és az elsõ kormányának minden vezetõje zsidó volt. Ezek Trotzkij, Zinovjev, Kámenyev, és Szverdlov voltak. Az akkori idõk leggazdagabb zsidó bankárja, Jacob Schiff, a Kuhn, Loeb banktól 20 millió dollárt adott Trotzkijnak és Leninnek a cár megdöntésére és a szovjet zsarnokság megalapítására. ( NEW YORK JOURNAL-AMERICAN, 1949 február 3-án).
CHURCHILL, WINSTON, 20. századbeli brit politikus. 1920-ban írt egy hosszú újságcikket az akkori bolsevik kisajátitásokról (rablásokról) . Miután az úgynevezett orosz 'nemzeti zsidókat' dicsérte, ezt mondta: "A zsidó törekvések ennek a területének kiáltó ellentéteként emelkednek ki a nemzetközi zsidók intrikái. Ennek a baljós szövetségnek a támogatói többnyire olyan emberek, akik olyan országok boldogtalan népességébõl emelkednek ki, ahol a zsidókat fajuk miatt üldözik. Legtöbbjük, ha nem mindegyikük elhagyta apái vallását és szellemileg elszakadt minden lelki reménytõl a másvilágra nézve. A Spartacus-Weishaupt napoktól Marx Károlyig, és tovább Trotzkijig, (Oroszország), Kun Béláig (Magyar ország), Rosa Luxemburg (Németország), Emma Goldman (Egyesült Államok), ez a világot átfogó összeesküvés a civilizáció ledöntéséért, a társadalom újjáalakításáért a megállított fejlõdés, az irígy rosszindulat és a lehetetlen egyenlõség alapján állandóan nõ. Ahogy Mrs. Webster, a modern írónõ kitûnõen megmutatta, ez az irányzat a francia forradalom tragédiájában is határozottan felismerhetõ. Ez volt minden bomlasztó mozgalom fõ forrása a 19. század folyamán. Most pedig ezeknek a különleges személyiségeknek Európa nagyvárosainak alvilágából és Amerika megragadta az orosz népet hajánál és gyakorlatilag annak a hatalmas birodalomnak az vitathatatlan urai lettek. Nincs szükség arra, hogy eltúlozzuk ezeknek a nemzetközi és többnyire ateista zsidóknak a bolsevizmus kiagyalásában és az orosz forradalom keresztülvitelében játszott szerepét. Az biztosan hatalmas; biztosan túltesz minden máson.Lenin kivételével (sic) a vezetõ alakok mind zsidók. Mi több, az alapvetõ sugalmazás és a hajtóerõ a zsidó vezetõktõl jön. A szovjet intézményekben a zsidó dominancia még megdöbbentõbb. A legfontosabb, ha nem a teljes szervezete annak a terrorrendszernek, amely különleges csoportokkal az ellenforradalom megakadályozását tüzte ki céljául, kizárólag zsidók, némely esetben zsidónõk kezében vannak. Ugyanez az ördögi vezetõ szerepet játszották a zsidók Magyarországon Kun Béla terrorrendszere alatt. Ugyanez volt Németországban (különösen Bajorországban) megfigyelhetõ, ameddig a német nép ideiglenes levertsége ennek az õrültségnek teret adott. Noha minden említett országban akadnak nemzsidók is, akik ugyanolyan rosszak, mint a legrosszabb zsidó forradalmárok, a zsidók szerepe a népességben elfoglalt számuk arányában elképesztõ.
(Cionizmus és bolsevizmus, a harc a zsidók lelkéért, ILLUSTRATED SUNDAY HERALD, London, 1920 február 8-án).
MIHAEL BAKUNYIN, 19, századbeli orosz forradalmár. "Marx zsidó és egy tömeg veszi körül, amely kicsi, többé kevésbé intelligens, áskálódó, fürge, spekuláló zsidókból áll, úgy, ahogy mindenütt vannak zsidók, kereskedelmi és bankügynökök, írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy, ahogy gazdasági ügynökök is léteznek, egyik lábuk a bankban van, a másik a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítõ az az irodalom, amit ez eredményez. Ez az egész zsidó világ , amely egy kizsákmányoló szektát képez, egy piócanépet, egy telhetetlen parazitát, maga Marx ösztönösen meghajol és nagy tiszteletet érez a Rotschildok iránt. Ez furcsának tûnhet. Mi a közös a kommunizmus és a magas gazdaság között? Hohó! A Marx féle kommunizmus erõs állami központosítással van egybekötve és ahol ez van, ott van egy erõs központi bank is, és ahol ez létezik, ott a parazita zsidó nép, amely a többiek munkájára spekulál, mindig meg fogja találni az anyagi erõforrásokat létezése fedezésére.
Valójában ez a proletariátus számára egy barakkrendszer lenne, amelyben a dolgozók és a munka szoros kapcsolatban vannak összekötve, határoktól és politikai különbségektõl függetlenül ez a zsidó világ ma már nagyrészben Marx és Rotschild rendelkezésére áll. Biztos vagyok benne, hogy másfelõl Rotschildék is értékelik Marx érdemeit, és hogy másfelõl asszonyok, akiket egyenruhás tömeggé degradálnak és akik dobok ritmusára kelnek, fekszenek le, élnek és dolgoznak; az uralkodás kiváltsága a tanult és képzett kezében lenne, ami mellett széles lehetõség marad a zsidók görbe üzleteinek, akiket a nemzetközi bankok spekulációjának hatalmas kiterjedése vonzani fog.
(Polemique contre les Juifs).
Ez a megdöbbentö jóslat különösen érdekes azok számára, akik a szovjet színteret és annak furcsa viszonyát a kapitalista beruházókkal - túlnyomó részben zsidók- a forradalom óta. Kezdve Olof Aschberggel, aki magát bolsevik bankárnak nevezi, aki Trotzkijhoz lapátolta azokat a nagy összegeket, amelyeket Európai és Amerikai beruházók szántak a forradalomnak, az 1970-es években Armand Hammerhez, akinek a specialitása a multimillió dolláros szerzõdések megkötése a most feltehetõen 'antiszemita' komisszárokkal.
II. VILMOS NÉMET CSÁSZÁR
"Egy zsidó nem lehet igaz hazafi. Õ valami más, olyan, mint egy káros rovar. Õt el kell különíteni, olyan helyen tartani, ahol nem csinálhat bajt - akár pogromok alkalmazásával, ha ez szükséges. A bolsevizmusért a zsidók felelõsek Oroszországban és Németországban is. Én uralkodásom alatt túl elnézõ voltam velük és ma keserûen bánom azokat a szívességeket, amelyeket prominens zsidó bankároknak tettem (CHICAGO TRIBUNE 1922 július 2-án).
MINDSZENTY BÍBOROS, Magyar Bíboros, a B'nai B'rith figyelõbõl 1949 január 28-án:
"Magyarország bajcsinálói a zsidók. Demoralizálják országunkat és õk annak a forradalmi bandának a vezetõi, akik az országot kínpadra vonják."
ADRIEN ARCAND, New York-i beszédje 1937 október 30-án. "Amikor Mexikóba jött, a kommunizmus szószólói a zsidó Calles, Hubermann és Aaron Saenz voltak. Spanyolországban Azana és Rosenberg. Magyarországon Kun Béla, Szamuely, Ágoston és tucatnyi más zsidó. Bajorországban Kurt Eisner és egy nagy csoport más zsidó. Belgiumban a marxista szocializmust Vadervelde alias Epstein és Paul Hymans, két zsidó tette erõssé. Franciaországban a marxista szocializmust Leon Blum hozta elõre, aki olyan jól mutatta ki zsidó hajlamait Du Mariarge címû szennyes könyvében, azonkívül Mandel, Zyromsli, Danain és egy egész törzsük. Olaszországban láttuk a zsidókat, Nathan és Claudio Trevest. Mindenütt a marxizmus zsidókat hoz a csúcsra - és ez nem veszély."
ADRIEN ARCAND, New York-i beszédje 1937 október 30-án. "A kommunizmus semmi más, mint egy zsidó összeesküvés azért, hogy a világot a kezébe kaparintsa. A világon egy intelligens ember sem találja azt másnak, kivéve a zsidók, akik maguk között a 'földi paradicsom'-nak hívják.
A zsidók mohón terjesztik a kommunizmust mivel tudják hogy mi az és mit jelent.
Ez azért van, mert a kommunizmus elleni küzdelem nem az ellen küzdött, ami a kommunizmus valójában - egy a zsidók által kitalált cselszövés - amely minden ellenzõjét leküzdötte. Mi harcoltunk a zsidó ködösítés ellen, amelyet a zsidó dialektikusok és újságírók mutattak nekünk, és visszautasítottuk a harcot a kitaláló, a hasznot húzó és az irányító ellen. Mivel a keresztények és nemzsidók félnek a zsidóktól, félnek az igazságtól és meg vannak bénulva a zsidók által kiabált hihetetlen jelszavak hallatán."
A. HOMER azt írja a Judaizmus és Bolsevizmus c. mûben: "A történelem azt mutatja, hogy a zsidó természete alapján mindig forradalmár volt és fajának második századbeli szétszóródása óta vagy elindított vagy segített forradalmi mozgalmakat vallási, politikai és gazdasági téren, amely annak az államnak az erejét csökkentette, amelyben lakott.Másfelõl mindig voltak ugyanennek a fajnak olyan elõrelátó tagjai, akik kéznél voltak, hogy az elõállt zûrzavarból gazdasági és politikai elõnyöket húzzanak ki."
MONTGOMERY SCHYLER KAPITÁNY, Amerikai expedíciós csapatok, Szibéria, 1919 március elsején egy katonai jelentésbõl, amelyet Barrows fõhadnagynak ír:
"Talán nem okos ilyen hangosan kimondani az Egyesült Államokban, de a bolsevik mozgalmat elejétõl fogva orosz zsidók vezették és irányították a legundorítóbb fajtából, akik voltak az Egyesült Államokban, és ott a mi civilizációnk legrosszabb fázisainak mindegyikét magukba szívták anélkül, hogy a legcsekélyebb fogalmuk is lenne arról, hogy mit is értünk mi szabadság alatt."
MRS. CLARE SHERIDAN utazó, cikkíró a NEW YORK WORLD-ben, 1923 december 15-én.
"A kommunisták zsidók és Oroszországot teljesen õk irányítják. Ott vannak minden állami hivatalban, irodában és újságnál. Kitúrják az oroszokat és õk felelõsek a növekvõ antiszemita hullámért."
ROBERT H. ÕRNAGY a Fecp és a kisebbségi gép c. mûben, 10. oldal: "B'nai B'rith, a titkos zsidó társaságot 1843-ban alapították. Neve, a 'szövetség fiai' azt szuggerálja, hogy az ebbe a szövetségbe összefogott 12 ember célja az, hogy a szövetséget , vagy a remélt Messiási uralmat hozza el a világ fölött. Ahhoz, hogy uralják a világ népeit, ahhoz elõször az szükséges, hogy ezek a világszövetség vagy világkormány uralma alá kerüljenek - És ez a bevallott célja mind a kommunistáknak, mind a cionistáknak. "
VLADIMIR, LENIN, a bolsevik párt alapítója. (az északi pravda 1913 október-novemberi kiadásából idézve,) Lenin a zsidókérdésrõl: "A zsidó kultúra nagy általános haladó vonásai: nemzetközisége, a kor haladó mozgalmaira adott pozitív válasza, (a zsidók aránya a demokratikus és proletár mozgalmakban mindenütt magasabb, mint arányuk az össznépességben). ..Azok zsidó marxisták, akik a nemzetközi marxista csoportokhoz csatlakoznak az orosz, litván, ukrán és más munkásokkal együtt, és mindkét kultúrát (az oroszt és a zsidót) hozzáadják a munkásosztály mozgalmához, azok a zsidóság legnemesebb hagyományait folytatják."
JOSEPH SZTÁLIN, egy válaszban, amelyet 1931 január 12-én adott egy kérdésre, amelyet a Jewish Telegraphic Agency of America intézett hozzá (Csillagok és homok, 316. oldal):
"Anitiszemitizmus veszélyes a fizikai munkásokra, mert ez az a hibás út, amely leviszi õket a helyes útról és a dzsungelbe vezeti õket. Ezért a kommunistáknak mint következetes internacionalistáknak az antiszemitizmus engesztelhetetlen és kemény ellenfeleinek kell lenniük. Az USSR-ben az antiszemitizmust szigorúan üldözzük mint a szovjet rendszerrel ellenséges jelenséget. Az USSR törvényei értelmében az aktív antiszemitizmust halállal büntetjük."
HENRY FORD (The Dearborn Independent, 1921 február 12-19) "A zsidók mindig is az üzletet irányították. ... A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig õk irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói. "
M. OUDENDYK, A Holland kormány Petrográdban tartózkodó minisztere 1918 szeptember 6-án adta közzé a Riportgyûjtemény az Oroszországi Bolsevizmusról c. ki nem adott kiadásában 1919 áprilisában:
"Úgy tartom, hogy a világ szemei elõtt a bolsevizmus általi elnyomás a legfontosabb kérdés, még a háborút sem kivéve, amely még dühöng, és amennyiben, mint már föntebb mondtuk, nem fojtjuk el csírájában, akkor átterjed Európába és az egész világra, mivel zsidók szervezik és terjesztik, zsidók, akiknek nincs nemzetiségük , és akiknek egyetlen célja a meglévõ rendszer megdöntése a saját javukra."
A.N. FIELD, a Today's Greatest Problem -ban
"Ha megértettük a bolsevizmus zsidó voltát, akkor annak rejtélyes vonásai is érthetõvé válnak számunkra. A kereszténység gyûlölete pl. nem orosz sajátosság, hanem zsidó."
A.N FIELD, a The Truth About the Slump (az igazság a gazdasági válságról), 108. oldal:
"A mai világ a zsidó hatalom nagy koncentrálódását hozza létre. New Yorkban a zsidók gazdasági erejének koncentrációja uralja az egész világot gazdasági ügyekben, és mellette ott van a zsidók legnagyobb fizikai koncentrációja is. A földgolyó másik oldalán , Oroszországban a zsidó forradalmi tevékenység a világtörténelemben legnagyobb koncentrációja történt meg. A nagyon jelentõs dolog a világon az az, hogy a mindkét pénzügyi hatalom (Theodor Herzl-nek a "borzalmas zsidó pénzügyi hatalma") és a forradalmi tevékenység abba az irányba dolgoznak, hogy az egész világrendet felforgassák, és egy csomó jelenség mutat arra, hogy ezek egymással összhangban dolgoznak."
DENIS FAHEY ATYA. Oroszország urai címû könyvében a 25. oldal: "A bolsevizmus mögött álló erõk Oroszországban zsidó erõk, és a bolsevizmus valójában a zsidók kezében annak eszköze, hogy a jövõbeni messiási birodalmukat megteremtsék."
BEAMISH HENRY, New York- beszéde, 1937 október 30- án. "A kommunizmus Júdaizmus, A zsidó forradalom Oroszországban 1918-ban volt."
KENNETH GOFF ATYA Ez még mindig az õsi ellenségünk, 99. oldal: "A kommunizmus réme a zsidó elme terméke amit egy zsidó rabbi fia, Marx Károly szabadított a világra abban a reményben, hogy szétrombolja a keresztény civilizációt a többivel együtt. Az Overman Jelentés oldalai úgy leleplezik, hogy ahhoz a kétség árnyéka sem férhet az Egyesült Államok Szenátusának azt, hogy az orosz forradalmat zsidó bankárok finanszírozták."
RÓMAI KATOLIKUS PÁPÁK:
I. SZILVESZTER- Elítélte a zsidók keresztény-ellenes tevékenységét.
I. GERGELY (A nagy) Tiltakozott az ellen hogy zsidó rabszolgakereskedõk keresztény rabszolgákat tömegesen körülmetéljenek. A zsidó rabszolgakereskedõk nagymértékben monopolizálták a rabszolgakereskedelmet Európában és a közép-keleten és sokan azzal gyanúsították õket, hogy fehér lányokat szállítanak keleti és afrikai vevõknek.
VIII. GERGELY Megtiltotta, hogy zsidóknak keresztények felett uralkodjanak VI. Alfonzónak Kasztíliába írt levelében.
IX. GERGELY Elítélte a Talmudot, mert mindenféle hitványságot és istenkáromlást tartalmaz a keresztény tantételekkel szemben.
XIII. BENEDEK 1450-ben kiadott bullája a zsidókról ezt mondta: "A Talmudban levõ eretnekségek, hiúságok és hibák miatt nem ismerhetik az igazságot."
III. GYULA Hebreos retinentes libros (1554) rendelete elrendelte, hogy a Talmudot 'mindenütt' égessék el és szigorú cenzúráját rendelte el a zsidó tömeggyilkos írásoknak- ezt a rendelkezést soha nem vonták vissza és a katolikusokra még ma is érvényes.
VI. PÁL. Cum nimis absurdim (1555) rögtön hivatalba lépése után életbe léptette, amely a zsidó uzsora hathatós elítélése. Egy törvényrendszert is magába foglal a zsidók hatalmának megzabolázására, amelynek alkalmazását minden közösségnek javasolja.
IV. PIUS: Elítélte a zsidók tömeggyilkos írásait.
V. PIUS: Hebraeorum gens (1569) kiutasított minden zsidót a pápai államokból.
XIII. GERGELY Kinyilatkoztatta, hogy a zsidók folytatják a keresztények elleni szörnyû bûnök kiagyalását naponta növekvõ arcátlansággal.
VIII. KELEMEN Elítélte a zsidók tömeggyilkos írásait.
VIII. SÁNDOR Elítélte a zsidók tömeggyilkos írásait.
XIV BENEDEK Quo Primum (1751) leleplezte a kereskedelem zsidó ellenõrzését és a keresztények szisztematikus kifosztását uzsorával.
VII. PIUST a zsidó írók általában 'antiszemitának' nevezik.
XV. BENEDEK óva intett 1920-ban:
"Az általános köztársaság hajnalától, mivel erre a legrosszabb elemek vágynak azért, mert õk rendetlenséget kívánnak"
Ezt sok zsidó nehézményezi, mivel õk aktívan támogattak és irányítottak olyen terveket mint a Népszövetségé vagy az ENSZé.
Gyakorlatilag minden pápa adott ki olyan írást az Index Expurgatorius szerint, amely a zsidók tömeggyilkos és keresztényellenes írásait elítélik a Trienti koncílium utasításai szerint.
ULYSSES GRANT, 19. századbeli amerikai tábornok és politikus. Amikor a 13-ik hadtestet vezette Oxford, Mississippiben, úgy felbõszült a zsidóktól, akik a csapatot követték megkísérelve, hogy a meghódított területre rátegyék a kezüket, hogy végül megpróbálta elûzni a zsidókat. "Egy idõ óta azt hiszem, hogy minden éberség ellenére, amelyet az õrszemek tanúsítottak, a kincstár szabályait többnyire zsidók és más becstelen kereskedõk megsértették. A Colombusi parancsnokokat utasítottam, hogy ne adjanak ki zsidóknak engedélyeket a Délre utazásra, és gyakran magam is kiutasítottam õket a területrõl, de õk ennek ellenére megjelennek szõnyeg-zsákukkal minden olyan tevékenység ellenére, amely arra irányul, hogy õket ebben megakadályozza. Úgy tûnik, hogy a zsidók egy kiváltságos osztály, akik bárhova utazhatnak. A folyó minden méterén kiköthetnek és így be fogják járni az egész országot. Ha nincs engedélyük pamutvásárlásra, akkor valaki más ügynökeként fognak tevékenykedni, aki egy katonai lerakatnál lesz a kincstár engedélyével hogy megvehesse a pamutot és kincstári jegyekkel fizet érte, amit a zsidó megvásárol egy elõre megalkudott áron, arannyal fizetve. (C.P. Wolcotthoz, a háború segédtitkárához írt levelek, Washington, 1962, december 17.)
1. A zsidók mint osztály, mivel minden kereskedelmi szabályt megsértenek, amelyet a kincstár fölállított, és a kereskedelmi osztály szabályait sem tartják be, ezennel kizárjuk õket a kereskedelmi kamarából. 2. Ennek a parancsnak a megérkezése után 24 órán belül minden állomásparancsnok köteles ellenõrizni a fent nevezett osztályhoz tartozó emberek útlevelét és fel kell hogy szólítsa õket távozásra. Aki a felszólítás megkapása után nem távozik, azt õrizetbe kell venni és rabként kell elszállítani õket, kivéve, ha külön engedélyt tudnak felmutatni a fõhadiszállásról.
3. Nem kaphatnak arra a célra tartózkodási engedélyt a fõhadiszállások látogatására, hogy ott személyesen folyamodjanak kereskedési engedélyért. Grant. õrnagy rendelete alapján A.Rawlings, hadsegéd, 1862, december 17-én.
A fenti kiûzési parancsot H.W.Halleck, vezérezredes, Washingtonban rögtön visszavonta. Nyilvánvalóan a kiûzött zsidók rögtön fajtestvéreikhez fordultak, akik nyomására tovább kellett õket tûrni az adott helyen.
SHERMAN, WILLIAM T., 19. századbeli amerikai katona. A szövetséges (északi) államok által megszállott Memphisbõl írja 1862 július 30-an: "Nagyon sok zsidó és spekuláns kereskedik itt gyapottal, és az elszakadás hívei olyan nyíltan utasítanak el minden fizetõeszközt az arany kivételével, hogy úgy éreztem, kötelességem ennek a megállítása. Az aranynak csak egy használata lehetséges: fegyverek vagy muníció vásárlása. Természetesen tiszteletben tartottam az Ön illetve a Kincstár rendelkezéseit, de ebben az új esetben (a zsidók nyüzsgése) megállítottam azt." (The Sherman Letters)
ROSS, L.F. 19. századbeli amerikai katona. Úgy mint ULYSSESnak, GRANTnak és SHERMANnak, neki is baja volt a zsidó gyapotkereskedõkkel, akik a Konföderációtól elvett területekre vadásztak a polgárháború idején. John A. McClernand tábornoknak írta:
"A gyapotspekulánsok zajosan kérnek segítséget, hogy gyapotjukat Middleburg vagy Hickory Valley, stb...-bõl elszállítsuk, és bõkezû fizetséget ajánlanak föl a segítségért. Úgy gondolom, hogy én biztonságosan el tudom azt szállíttatni és a fizetséget a kormánynak adom. Mivel sok zsidó szinte ellopta a gyapotot a termelõktõl, nincsen lelkiismeretfurdalásom, hogy a munkát tényleg bõkezûen fizettessem meg."
OLMSTED, FREDERICK LAW.19. századbeli amerikai építész és történész.
" Zsidók raja települt meg az utóbbi tíz évben minden déli városban, sokan közülük jellemtelen emberek, olcsó ruha és italüzleteket nyitottak a régi üzletek tömegeit tönkretéve, és négerekkel folytatnak törvénytelen kereskedelmet, amely nekik nagyon elõnyös.(A gyapotkirályság). Más történetek a Délt kizsákmányoló zsidókról olvashatók ULYSSES és MARK TWAIN neve alatt).
MARK TWAIN (S.L. Clemens),19. századbeli amerikai író. "Az US gyapotállamokba a polgárháború után a zsidók szinte erõszakkal települtek be, üzleteket alapítottak a gyapottermelés szükségleteire, kielégítették a négerek hiteligényeit és a szezon végén õk voltak a néger idei termésének tulajdonosai és részben a jövõ évinek is. Valaha a fehérek megvetették a zsidókat.
A zsidókat törvényekkel tiltották ki Oroszországból. Ennek az oka nem titok. A mozgalom amiatt indult meg, mert a keresztény parasztnak nincs esélye a zsidó kereskedelmi képességeivel szemben. A zsidó mindig hajlandó a termék ellenében hitelezni.Aratás idején övé volt a termés - a következõ évben övé volt a farm - mint József esetében.
Angliában János király idejében mindenki tartozott a zsidónak. Minden nyereséget ígérõ vállalkozás az õ kezében volt. Õ volt a kereskedelem királya. Ki kellett ûzni az államból. Hasonló okokból számûzte õket Spanyolország 400 éve és Ausztria pár évszázaddal azután. A keresztény Európa története során mindig szabályozni kellett a tevékenységét. Ha õ belépett a kereskedelembe, a kereszténynek ki kellett belõle lépnie. Ha orovosként dolgozott, õ csinálta az üzletet. Ha mezõgazdasági termeléssel foglalkozott, a többi farmernek másra kellett átállni. A törvénynek kellett azért mûködnie, hogy a keresztény ne kerüljön a szegényházba. Annak ellenére, hogy szinte minden foglalkozástól eltiltották, mindig megtalálja annak a módját, hogy pénzhez jusson. Sõt, hogy meggazdagodjon. Ennek a történetnek van egy nagyon mocskos és gyakorlati kereskedelmi oldala. Vallási elõítéletek lehetnek egy részéért felelõsek, de nem a többi kilencért. Protestánsok üldözték a katolikusokat - de nem vették el tõlük a megélhetésüket. Katolikusok üldöztek protestánsokat - de nem zárták le elõttük a mezõgazdaság és a kézmûvesség lehetõségét. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a keresztre feszítésnek nincs sok köze a világ álláspontjával a zsidókkal szemben. Annak az okai sokkal régebbre nyúlnak vissza...
Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy zsidók üldözésének nincs sok köze vallásos elõítélethez. Nem, a zsidó egy pénzkapó. Ezt tette élete végsõ céljává. Ezt csinálta Rómában. Ezt teszi azóta. Sikere az egész emberiséget ellenségévé tette.
Azt fogod mondani, hogy a zsidók száma mindenütt csekély. Amikor az Encyclopedia Britannicában azt olvastam, hogy a zsidók száma az Egyesült Államokban 250 000, írtam a szerkesztõnek, és azt írtam, hogy én személyesen több zsidót ismerek ennél és hogy az õ számai bizonyosan hibásak és a valódi szám 25 000 000. Emberek mondták nekem, hogy nekik jó okkal az a gyanújuk, hogy sok zsidó üzleti okokból nem adja ki magát zsidónak. Ez kézenfekvõnek tûnik. meg vagyok arról gyõzõdve, hogy nekünk Amerikában egy hatalmas zsidó lakosságunk van. A téma ismerõi meggyõztek róla, hogy a zsidók növekvõ számban aktívak a politikában.("A zsidókról", Harper's Monthly Magazine, 1899 szeptember).
Twain véleménye a zsidókról valószínûleg a legjobban õrzött titok az amerikai irodalomtörténetben. Rögtön halála után excentrikus lánya, Clara hozzáment (vagy már házas volt) a zsidó zongoristával, Ossip Gabrilowitsch-al. Twain kiadói gyors utasításokat kaptak, hogy a "Zsidókról" c. írást töröljék ki Twain összegyûjtött mûveibõl, ha az ott szerepel, pl. "The Man that corrupted Hadleybury & Other Stories". Mivel az agitátorok és szónokok zsidók voltak, akik az abolíciós (a négerek rabszolgaságának eltörlése - a fordító) kampányt támogatták, amely a polgárháborúban tetõzött, (amelyet zsidó bankárok mindkét oldalon finanszíroztak), a kérdés, hogy a kereskedelmi oldalt elõre megtervezték-e, jogos kérdés.A gazdasági kizsákmányolás a háború után a zsidó gyapotkereskedõk 'carpetbagger'-ek nevéhez fûzõdik. Jó néhány írót idéztünk a rettenetes gazdasági rablásról, amelyet a zsidók a cári Oroszországban végeztek.
ERNEST RENAN, francia történész.
"A zsidók nem csupán egy más vallás, hanem - és ez a legfontosabb tényezõ- etnikailag egy tökéletesen más faj. Az európai ösztönösen érzi, hogy a zsidó idegen, aki Ázsiából vándorolt be. Az úgynevezett elõítélet egy természetes érzés. A civilizáció át fogja hidalni az antipátiát a másvallású izraelita iránt, de sohasem a fajilag más zsidó iránt. Keleteurópában a zsidó a rák, amelyik lassan eszi be magát más népek húsába. A népek kizsákmányolása az egyetlen bûne. Az önzés és a személyes bátorság hiánya a fõ jellemvonásai. Önfeláldozás és hazaszeretet neki teljesen ismeretlen fogalmak."
REICHORN FÕRABBI FRANCIORSZÁG 1859
"A háborúk a zsidók aratásai. Ezekért az aratásokért kell e keresztényeket megsemmisítenünk és aranyukat magunkhoz venni. Már 100 milliót megsemmisítettünk és meg messze nem vagyunk a dolog végénél."
GOLDWIN SMITH, a modern történelem tanára Oxfordban írta a Nineteenth Century- ban 1881 októberében:
"Csak a zsidó tartja faját az emberiség legfelsõbbrendûjének, és nem szövetséget kíván más fajokkal, hanem mindannyiuk legyõzését és végsõ felemelkedését egy faji Messiás uralma alatt."
MENCKEN, H.L. 20. századbeli amerikai író.
"A zsidókat nagyon kézenfekvõen lehet besorolni a legkellemetlenebb faj kategóriájába. Mint közismert, hiányoznak belõlük a civilizált emberre jellemzõ tulajdonságok: a bátorság, a méltóság, a nem megvesztegethetõség, a könnyedség, a megbízhatóség. Hiúak büszkeség nélkül, kéjsóvárak ízlés nélkül, tanulnak anélkül, hogy bölcsek lennének tõle. Állhatatosságukat, amennyi van nekik, gyerekes célokra vesztegetik, jótetteik merõ magamutogatás. (Treatise on the Gods = Értekezés az Istenekrõl). Ha jogról beszélnek, akkor sokszor valójában a zsidók kiváltságait értik alatta. Keserûen nehézményezik, hogy bizonyos szállókba és más nyilvános helyekre nem engedik be õket és elszántan harcolnak a tilalmak megszüntetéséért. De abban a pillanatban, ahogy nagyobb számban beengedik õket, a hely már nem elég vonzó nekik, és keresnek maguknak egy másik helyet, ahol még mindig 'nicht erwünscht'-ek azaz nem kívánatosak. Egyike vagyok azon kevés gójoknak, akik megküzdött a TALMUD-dal. Úgy gondolom, azt várják tõlem, hogy most elmondom, hogy az egy mély és nemes mû, méltó a többi gójok megkülönböztetett figyelmére. Sajnos, jelentésem nem felel meg ennek az elvárásnak. Nekem úgy tûnik, hogy néhány ragyogó ötlet kivételével nem különböztethetõ meg a szeméttõl. A zsidó elmélet, hogy a nemzsidók irígylik a zsidók magasabbrendû képességeit, tényekkel nem támasztható alá. A legtöbb gój valójában tagadja a zsidók felsõbbrendûségét és ezt azzal támasztja alá, hogy a zsidók nem nyernek elsõ díjakat - meg kell elégedniük a második díjjal. Egy zsidó zeneszerzõ sem jött Bachnak, Beethovennek vagy Brahmsnak még csak a közelébe sem, a festészetben a nagyokat meg sem közelítették, egy zsidó tudós sem érte el Newton, Darwin, Pasteuer vagy Mendel szívonalát. Az utóbbiak között különbséget képezhetne Ehrlich, Einstein vagy Freud. Ehrlich inkább biokémiai elméleteket gyártott és elméletei kétségbevonhatóak. Freud 90%-ban sarlatán volt és sok szól amellett, hogy Einstein is ide tartozik. Hosszú távon az õ kanyargós tere Gall és Spurzheim pszichoszomatikus ütközéseivel osztályozható.
Attól függetlenül, hogy a zsidók ilyen alsóbbrendûsége valóságos vagy képzelt, meg kell állapítani, hogy ez általánosan elfogadott. A gój nem hiszi, hogy a zsidó jobb lenne mint a nemzsidó. Maximum azt vallja be, hogy a zsidó ravaszabb és anyagilag sikeres. De ezt agyafúrtságának tulajdonítja és nem magasabbrendû képességeinek. ( Minority Report: H. L. Mencken's Notebooks = kisebbségi jelentés, H.L.M. jegyzetei)
SHAW, GEORGE BERNARD., 20. századbeli brit drámaíró. "Ez az igazi ellenség,a keletrõl jövõ ellenség, a drúz, a haramia, a keleti parazita. Egyszóval: A zsidó." (London Morning Post, 1925 december 3.) "A virágcsokrok utáni vágy a zsidóknál a faji degeneráció jele. A zsidók rosszabbak mint a saját népem. Azok a zsidók, akik még mindig a kiválasztott néphez (Lord Balfour kiválasztottjai) sorolják magukat, azok mehetnek Palesztínába és fõhetnek a saját levükben. A maradék jobban teszi ha megszûnik zsidónak lenni és emberi lénnyé válik." (Literary Digest, 1932 október 12)
WAGNER, RICHARD, 19 századbeli német zeneszerzõ
"A zsidónak sohasem volt saját mûvészete, ennélfogva egyikük sem élt a mûvészetért. Amíg a létezett saját szerves külön zenei élet, Mozart és Beethoven koráig visszamenõleg, egy zsidó zeneszerzõ sem létezett. Teljesen lehetetlen volt az attól az élõ szervezettõl teljesen idegen elemnek annak a szervezetnek az alkotó mûködésében résztvenni. Csak amikor egy test belsõ halála kimutatható lesz, akkor nyernek külsõ erõk hatalmat fölötte - igaz hogy csak azért, hogy tönkretegyék azt.
Egyben bizt

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. September 02. 15:49:08
- 2011. September 02. 16:13:42
- 2011. September 02. 19:22:19
- 2011. September 02. 19:27:42
- 2011. September 02. 20:34:00
- 2011. September 02. 20:41:31
- 2011. September 04. 21:16:50