(Már megint Kína? Nem értem, mit nem lehet ezen nem érteni.)
A Robert Mugabe által vezetett ország 2009 óta igyekszik ésszel szervezni gazdaságát. Ennek részeként az adósságcsökkentés fontos lépés, melyre két megoldást látnak. Az egyik, hogy az ország fontos exportcikkeibõl, köztük a legfontosabból, a gyémántból befolyó pénzeket fordítják a visszafizetésekre. A másik, hogy csatlakoznak az IMF és a Világbank által gondozott Súlyosan Eladósodott Szegény Országok (Heavily Indebted Poor Countries, HIPC) szervezetéhez.


A két alternatívával azonban gondok vannak. A zimbabwei véres gyémántok a közelmúltban ismételten nemzetközi felháborodást váltottak ki, az IMF és a Világbank segítsége pedig társadalmilag megkérdõjelezett – a két szervezet lett a 80-as, 90-es években felhalmozott hatalmas adósság bûnbakjainak kikiáltva. A felvett kölcsönökkel az ország fejlesztését igyekeztek volna segíteni – az egyébként afrikai szinten kiváló infrastruktúrával, gazdag nyersanyagbázissal rendelkezõ Zimbabwében volt is potenciál. Azonban Mugabe elnök pozíciójának erõsítéséért cserébe szemet hunyt a hatalmas korrupció felett, és így a külföldi pénzek szépen lassan elszivárogtak. Épp ezért sok zimbabwei úgy gondolkodik, az eladósodás valódi oka a külföld és nem pedig Mugabe, valamint a vezetés.

Az afrikai ország tartozása megközelíti a 7 milliárd dollárt, azaz az 1400 milliárd forintot. Ha összevetjük hazánkkal, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarország 155 milliárd dollár körüli államadósságához képest ez csekély. Azonban a kutya nem a puszta számokban van elásva, hanem az arányokban: országunk azért áll sokkal jobban az afrikaihoz képest (most konkrétan gazdasági szempontból), mert ehhez a rengeteg pénzhez 185 milliárd dollár körüli GDP párosul, míg ez Zimbabwében csupán 5-5,5 milliárd dollár körüli. Egy 2011 augusztusában megjelent bázeli elemzés szerint pedig az az ország, amelynek adóssága eléri a nemzeti össztermék 80 százalékát, kritikus helyzetben van. Ha számolunk, láthatjuk, hogy Magyarország éppen a határon mozog, míg Zimbabwe esetében ez az arány 125 százalék körüli. Gazdasági szempontból tehát az afrikai ország kilátástalan helyzetben van.

A gondok egyébként nem ma kezdõdtek: 2004 és 2009 között Zimbabwét hiperinfláció sújtotta, amit az okozott, hogy a kormányzat – az elnök, Mugabe vezetésével – bankjegynyomtatási lázban égett. A súlyos recessziót aztán 2009-ben sikerült megállítani, akkortól kezdve az ország nem hivatalos pénzneme az amerikai dollár lett a zimbabwei dollár helyett.

A megoldás tehát már szinte kéznél van, már csak alkalmazni kell. Más kérdés, hogy a nyugati segítségbõl nem kérõ ország egyre közelebb kerül a segítõkész és átgondoltabban segélyezõ Kínához is. Egyelõre a kérdés még nincs eldöntve, de könnyen lehet, hogy Zimbabwe a kínai kereskedelem egyik afrikai bázisává válik.
Link