(Ez így van lebeszélve! Mondtam én, hogy tömbösödik a világi polarizáció. Ezt, mint hun-szkíta mondom, aki "egyetemleges". Szívesen vállalom a kereszténységem, de ezekkel a zsidó hordalék egyházvezetõkkel inkább nem vállalnék Soros-közössegget! Á, megvan! Ortodox leszek, fát nevelek kelõ nappal én is kellek!) Kampányt indított a katolikus egyház, amellyel azt szeretné elérni, hogy a népszámláláskor a katolikusok vallják magukat katolikusnak. Bár az összeírás végén bizonyára gyõzelmet könyvelnek majd el, maga a plakát felér egy vereséggel.

Ha elõveszem A Katolikus Egyház Katekizmusát, annak 408. oldalán, Az Egyház parancsai címû fejezetben mindjárt a legelsõ parancs úgy hangzik: légy szíves hetente egyszer, mégpedig vasárnap elvonszolni a seggedet a templomba, és ott végighallgatni a papot. Tudniillik ez az egyháznak a lényege, nem véletlenül vették elõre ezt a kötelezettséget. Úgy vezetik fel egyébként, hogy ezek a törvények „azért kötelezõek, hogy biztosítsák a hívek számára a legszükségesebb minimumot.” A túlélõcsomagba még a húsvéti áldozás, az évi egy gyónás, a böjt és az egyház anyagi támogatása került be, igazán nem kívánnak túl sokat, nem kell ostorral vernie magát az embernek, ha katolikus akar maradni. Viszont önmagában a komcsizás és a zsidózás sajnos nem elég.

Mármost ha vallásos emberrel találkozunk, és ez kiderül róla, akkor felfigyelhetünk arra, hogy a hite mintegy áthatja az õ életét, arra támaszkodik döntéseiben, és ha nem is ért egyet mindenben az egyházzal, azért megfeledkezni egy pillanatig sem fog róla. Igaz, hogy a mélyen megélt vallásosság manapság inkább krisnás, hitgyülis vagy mormon változatban figyelhetõ meg, de azért a katolicizmus is totális dolog. Tehát az a katolikus, akinek az egyház metróplakátjai szólnak – az nem is katolikus. Azokat ugyanis, akik a fent idézett minimális edzési programot betartják, teljesen felesleges volna plakátokon szólongatni, hiszen minden vasárnap közvetlenül, élõszóban el lehetne nekik mondani, mi a teendõ: beírni a rubrikába, hogy melyik cég templomába jár.

Csakhogy nem jár. Az egyház nyilvánvalóan azokra utazik most, akik már régen nem veszik igénybe a szolgáltatásait. Ezt azért teszi, mert úgy gondolja, hogy ha jó sokan vallják magukat katolikusnak a népszámláláson, akkor erre hivatkozva még több pénzre és befolyásra tehet szert – ezzel szemben botrány lenne, ha kiderülne, hányan is élnek ma Mária országában az õ iránymutatása szerint. Ehhez viszont mindenképp szüksége van az elbitangoltakra, hiszen a súlya már most is messze nagyobb, mint a hozzá valóban hûséges állampolgárok aránya. Saját felmérésük alapján a lakosság alig 9 százaléka tartja be a minimális heti penzumot, további 9 százalék havonta egyszer teszi tiszteletét – és ez még nem a katolikusok teljesítménye, hanem az összes felekezet együtt, ráadásul a megkérdezettek saját bevallása szerint, ami vélhetõen felfelé torzít.
Aki elfedezi az õ vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.

Tíz százalék egyébként nem elhanyagolható kisebbség, kijönne belõle például egy szerény frakció, jóval felülmúlja a melegek, és kevéssel az alkalmi drogfogyasztók becsült számát. Olyasmit azonban semmiképp sem indokolna, mint hogy egy településen kizárólag egyházi iskola mûködjön, vagy hogy a sok közül éppen ezt a hiedelmet tekintsük az állam és az élet zsinórmértékének. Ez egy tisztességes méretû szubkultúra, egy a sok közül – hacsak nem sikerül hozzámanipulálni még pár milliót. Pont ezen dolgoznak.

Nyilván sokat dobna a bevételen, ha mindenki katolikusnak vallaná magát, akit gyerekkorában misére hurcoltak, vagy csak megkeresztelték. Látszólag nem is kerül semmibe. De aki bedõl a marketingtrükknek, és lányos zavarában rájuk szavaz, az a saját érdekei ellen cselekszik. Hiszen miért is nem hallotta meg az üzenetet a templomban? Mert nem megy oda. És azért nem megy, mert elégedetlen a szolgáltatással, mert az egyház válaszait már nem találja kielégítõnek. Nem gyönyörködik a hatalomnak újra aláfekvõ egyházi vezetésben, és bántja a fülét, amikor cinikus funkcik hivatkoznak hitre, Krisztusra, Szûzanyára. Ha szemébe ötlik a szalagcímben a katolikus szó, akkor õ is valami undorító visszaélésre asszociál, és nem alaptalanul. Ráadásul éppen az erõsebb hitûek, az egyház dolgaira jobban figyelõk szembesülnek manapság azzal, hogy a távolból régóta hallatszó, a pápákig érõ botrányok Magyarországra is begyûrûztek.

Aki elszakadt az egyháztól, az rosszul teszi, ha a plakátokra hallgat. Olyan boltnak szavaz meg további támogatást, ahova nem jár, mert nem ízlik az áru. Az egyházak nem indulnak a választásokon, a katolikusoknál a hierarchia is vállaltan antidemokratikus, bevételeik pedig alig függnek attól, hogy hány ügyfelük van – éppen az efféle manipulációk miatt. A népszámlálás viszont alkalom arra, hogy õk is megkapják a makarenkói pofont, hogy eljusson a fülükbe a nyáj bégetése, és elgondolkozhassanak azon, hátha valamit rosszul csinálnak. Tulajdonképpen az volna a legjobb a katolikusoknak, ha még õk is letagadnák, hova tartoznak. Egy kedvesebb, igyekvõbb, tisztább, szárazabb egyházat kapnának vissza a lelkigyakorlat után. Olyat, aminek aztán a következõ népszámláláskor, tíz év múlva kampány nélkül is volna elég ügyfele.
Link