Bejelentkezés
Berlin partnerséget ajánlott Ankarának, a törökök elutasították
Ismét elutasította Törökország tervezett európai uniós csatlakozását a német kancellár. A teljes jogú tagság helyett stratégiai partnerséget ajánlott Ankarának, a törökök azonban elutasították a partneri viszonyt.
Angela Merkel kedden találkozott a Berlinbe látogató Abdullah Gül török államfõvel, és megismételte azt a korábbi álláspontját, amely szerint a teljes jogú tagság helyett Németország egyfajta stratégiai partnerséget ajánl Ankarának.
Értesülések szerint a német kancellár hangoztatta: Törökország rendkívül fontos partner, és az Európai Uniónak meg kell találnia a megfelelõ módot, illetve eszközöket, hogy minél szorosabb kapcsolatokat építsen Ankarával.
A török államfõ ugyanakkor megerõsítette, hogy országa változatlanul teljes jogú uniós tagságra törekszik, és a felkínált megkülönböztetett partneri viszonyt elutasítja.
Gül már elõzõ nap a német kollégájával, Christian Wulf államelnökkel tartott találkozón kijelentette, hogy a teljes jogú csatlakozást országa stratégiai célkitûzésnek tekinti, és attól nem hagyja magát eltéríteni. Egyidejûleg hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Törökország esélyt kapjon a megfeneklett csatlakozási tárgyalások lezárására. Újságírók elõtt pedig közvetve azt a nézetet fogalmazta meg, hogy a "gyenge" Európai Unió csakis nyerne az "erõs" Törökország tagságával.
A török államfõ látogatását elõzõ este bombariadó zavarta meg a berlini Humboldt egyetemen, ahol Gül elõadást készült tartani. A hatóságok elõbb lefújták a rendezvényt, értesülések szerint azonban az elnök azzal fenyegetõzött: ha a tervezett elõadást nem tarthatja meg, azonnal megszakítja látogatását. Ezt követõen a rendezvényre mégis sor kerülhetett, egy másik teremben.
Abdullah Gült kedden Németországban érte a délelõtti ankarai, halálos áldozatokat is követelõ pokolgépes merénylet híre. Az államfõ nyilatkozatában elítélte a terrort, és a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) vádolta a merénylet elkövetésével.
Hétfõ este Berlinben élõ kurdok tüntettek a török kormány ellen, és követelték a PKK bebörtönzött vezetõjének, Abdullah Öcalannak a szabadon bocsátását.
Link

Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.