Szia, ezt az írás elolvastam és a lényegét kiollóztam, az az érdekes, hogy milyen nagy számban voltak már akkor jelen, viszont elég baj, hogy akkor is csak egy szûk réteg képviselhette az intelligenciát, mivel hiába tudtak mindent, a politikusok is, papok is ugyan azt tették mint most!!! Azaz semmit nem tettek, akkor sem néhány kivétellel!
Azt hiszem naívság lenne azt gondolni, hogy bármelyik állam is mentes lenne vezetõi szinten tõlük, vagy ellenük fellépne, hogy a végsõ tervüket ne teljesíthessék be. Kínáról is azt gondolom, illetve még néhány ázsiai országról, ahova a pártvezetésbe nem juthat be zsidó (ugye azt tudni kell, hogy alapvetõen a szabdkõmûvesség zsidó találmány és ott a vezetõ pozíciókban, magasabb szinteken is törvényszerûen csak zsidók lehetnek), de hogy vagy alkut kötöttek az ördöggel, vagy inkább az országuk egybentartására figyelnek. De hogy, õk sem úszhatják meg a felbomlást és az enyészetet, ha a zsidók rájuk telepednek, az is biztos, mivel a zsidó cél, ami az írásból is kiderül, minden más egyeduralmi vezetés leigázása, ami nem az õ kezükben van.


Kimerítõ felvilágosítás a magyar intelligencia számára
Dr. Bartha Tamás
Eger
Nyomtatott az Érseki Lyceumi Könyvnyomdában

1873.

(RÉSZLETEK)

...
E vizsgálatnál, mint magától érthetõ, szem elõtt a szabadkõmûves szövetséget tartjuk. Ez tudvalevõleg alapjában titkos szövetség, melynek tagjai magokat eskü, fogadalom, vagy legalább becsületszóval kötelezni tartoznak a páholy-törvények, a részvevõk, s be és kifelé irányuló egész mûködésok legszigorúbb titokban tartására.”
Azért írunk nyilvánosan, mert sokakra szükségesnek tartjuk. Ugyanezen Ketteler a szabadkõmûvesség különös állásáról egy másik iratában így nyilatkozott: „Az egész világon egyedül a szabadkõmûvesség képez és igényel elvileg nevezetes kivételt. Egyedül ez az, melyrõl csekély kivétellel a nyilvános sajtó nem beszél, s a mely nem akarja, hogy róla beszéljenek. Míg a sajtó Szabadság, tekintély és egyház minden viszonyról beszél és ítél, mely az embereket érdekli, míg a kereszténység minden tanaival és intézményeivel, az állam minden jogaival és alkotmányaival a vitatkozás tárgyát képezik:
míg az embereknek még legbensõbb személyes viszonyaik is földeríttetnek: egyedül a szabadkõmûvesség képezi, átalános európai megegyezés folytán, a ’nebánts virágot’. Mindenki fél róla beszélni, mint valami kisértetrõl.

E Jelenség közvetlen bizonyítéka azon mérhetlen hatalomnak, melyet a szabadkõmûvesség e világban gyakorol.
Egyedül csak neki van még uralkodó befolyása a sajtóra, mert csak így magyarázható meg ezen állapot. Egyúttal pedig az is világos, hogy ezen állapot észellenes és elviselhetlen. Gondolkodjék bár valaki a szabadkõmûvességrõl, a mint neki tetszik, azt mégsem tagadhatjuk, hogy szerfölött érdekesnek kell lenni azt minden oldalról megismerni, s ez által annak erkölcsi és szellemi becsét tisztába hozni.

Nem tarthat örökké, hogy míg minden egyedáruság és kiváltság megszüntettetik, egyedül a szabadkõmûvességnek legyen meg azon egyedárusága s kiváltsága, hogy a közvélemény ítélete alól teljesen kivonja magát. Ha a szabadkõmûvesség elleneinek nincs igazok, úgy neki csak érdekében állhat, ha története és mûködése e titokteljes homályból kilép; ha pedig elleneinek igazok van, akkor az összes emberiség érdekében áll, hogy e sérelmek nyilvánosakká tétessenek.”

Ezen rémítõ propaganda, mely napról napra növekszik, s mely már nem csak Európát, hanem az egész földkerekséget behálózta, mindig szükségesebbé teszi az éberséget és harczot. Azonban a küzdelem sikere a szervezkedéstõl függ. Szervezkedés nélkül a legnagyobb szám is gyenge, míg ellenben általa aránylag csekély szám is hatalmas.

Minden politikai párt kétségtelenné teszi ezen igazságot. De magunkat csak akkor organizálhatjuk kel lõleg, ha ellenségünket minden oldalról ismerjük.

Elmondjuk tehát röviden a szabadkõmûvesség történetét, czélját, természetét, eszközeit, szelemét, tanait és elveit. Hivatkozunk a történelem lapjaira; felsoroljuk a római sz. Szék aktáit, melyekben a kõmûvesek felõl a pápák az egész világ hallatára nyilatkoznak, s melyeket õk soha meg nem czáfoltak: végre, hogy a legkisebb gyanút is elhárítsuk, magoknak a páholyok vezéreinek és elõkelõ tagjainak könyvekben és lapokban közzétett nyilatkozataival s szavaival élünk.
Miért is jelen füzetünkbõl ki fog tûnni az elõtt is, ki Eckert, 1) Barruel, 2) vagy Le Franc3) terjedelmes és kimerítõ mûveit nem olvassa, hogy a szabadkõmûvesség nem csak hogy nem „segélyzõ egylet,” „jótékonysági társulat” „ártatlan és szeretetet lehelõ testvérület,” mint a világot ámítják; — hanem ellenkezõleg vallásellenes és államveszélyes társulat, oly intézmény, mely ellensége az egyednek, családnak, államnak, társadalomnak és minden positív vallásnak; szóval, embertelen és istentelen szövetség, mely az embert méltóságától, lelkiismeretétõl, mûveltségétõl, erkölcsösségétõl, szabadságától, hazájától, hitétõl és örök boldogságától megfosztani törekszik.

Végezetül, azok kedveért, kik az idézett pápai nyilatkozatok forrásait az ítélet világossága és tisztasága végett közelrõl megtekinteni és behatólag tanulmányozni óhajtják, függelékben ide csatoljuk a sz. Szék eredeti, teljes szövegû, hiteles okmányait.


A szabadkõmûvesség története.

Mi a szabadkõmûvesség eredetét illeti, arról a történelem kétféleképen szól.
Kik a ködös homályba szeretnek burkolódzni, a kõmûvesek õsapját a hajdankor fiának mondják.
Szerintök a titkos társulatok majd a templariusoktól erednek, majd az apostolok korából. Némelyek
állítják, hogy a symbolikus kõmûvesség existentiája egészen Salamon templomáig ér fel. Sõt vannak, kik azt Egyiptomból Mózestõl, mások a bábeli toronytól, a vízözön korából, végre a paradicsom idejébõl származtatják.

Hogy e történet költött történet, kõmûves történet azaz mese, okos ember elõtt bizonyítani fölösleges. Az egész koholmány oda irányul, hogy a tudatlan behálózandó tömeg szeme elõtt porfelleget verjen.

A szabadkõmûvesség valódi, igazi története így hangzik. A századok évkönyveibõl tudjuk, mily pompásan virágzott a középkorban az építészet. Jól ismerjük azt is, hogy a kõmûves- építõmesterek mindenfelé testületeket, czéheket. Egyleteket, társulatokat képeztek. Úgy szintén mindenki elõtt, ki a történelem lapjait forgatta, világos és kétségbevonhatlan azon ténybeli körülmény, hogy a tizenhatodik század reformatiójából eredt zavarok következtében Angolhonban épen úgy, mint Németországban a mûvészetek, és különösen az egyházi építészet iránti érzék és érdeklõdés eltünedezett; minek az lõn következménye, hogy az addig virágzott építõ-tanyák, kõmûvesi páholyok, vagyis mester-társulatok veszni indultak.

Gondolkodóba ejté e szomorú állapot és fenyegetõ helyzet az építészeket: miért is, hogy a szép õsi intézményt a feloszlástól megmentsék, a tizenhetedik század elején azon egyedül sikeresnek látszó expedienshez folyamodtak, hogy a páholyokba minden rendû és állású egyénekbõl tiszteleti tagokat válaszszanak. Megtörtént. Az ily tagokat, hogy a tulajdonképi, mesterséggel foglalkozó építészektõl megkülönböztessék, „fölvett kõmûveseknek” (accepted masons) nevezték el.

Három ily tag alapítá a modern szabadkõmûves szövetséget a múlt század elején Angliában. Ezek a magas angol egyház szónoka Anclerson Jakab, a franczia menekült református udvari szónok a Desaguliers Teofil és Payne György protestáns régiségbuvár.
Ugyanis 1717. év február havában nevezett férfiak vezérlete alatt London városának négy páholya az „Almafához” czímzett fogadóban egyesült, a többi kõmûves egyletektõl különvált, s azoktól független, szabad nagy páholyt alapított, melynek tagjai magokat „szabadkõmûveseknek” keresztelék el, s még azon év június 24. napján „nagymestert” választanak kebelekbõl magoknak. Ez idõtõl fogva Keresztelõ sz. János napján a szabadkõmûvesség alapításának évfordulóját mindenütt lélekemelõ áhítatos ünnepélyességgel megülik a jámbor s ártatlan testvérek.

E titkos társulat hirtelen elterjedt mindenfelé.

A Continensen Belgium azon ország, mely a szabadkõmûvességet legelõször befogadá, mert már 1721. év június 24-én páholy alakult a hennegaui Monsban. Innen Francziaországba szivárgott át, ugyanis 1725-ben Parisban nyitottak páholyt elsõ ízben angol nemesek Hurre vendéglõsnél. 1730-ban az angolok Dublinban alapítottak páholyt: 1733-ban pedig Florenczben és az amerikai Bostonban. Az erre következõ négy év alatt a kõmûvesek mécse Haagot és Genfet, nem különben Svédhont és a jó Lengyelországot világítá meg. 1737-ben Hamburgban nyílt páholy. A következõ évben a porosz koronaörökös, a késõbbi II. Frigyes király avattatott titkon testvérré Braun-
sehweigban, ki 1740-ben trónra lépvén, Berlinben alapított páholyt, mely 1744-ben „nagy anyapáholylyá” emeltetett. Ezután a szabadkõmûvesek egyik országból a másikba terjedtek el: ma már szép hazánk fõpontjain is felütötték fejöket. Köztudomású dolog, hogy tizenkét magyar városban nyitottak eddig páholyokat. B u d a p e s t e n négy páholyban mûködnek a mindkét szertartású testvérek. É r s e k ú j v á r o n , P o z s o n y b a n , Sopr o n y b a n és G y õ r ö t t egy-egy páholyt látunk. A r a d o n , B a j á n és S z e g e d e n hasonlóképen egyre akadunk; de T e m e s v á r o t t már kettõben is alig férnek a vakoló hõsei. A magas kormány engedélyével nem régen alapítottak a határõrvidéken, Fehértemplomban. A jó erdélyiek sem maradhattak mentek tõlök. K o l o z s v á r o t t és N a g y - S z e b e n b e n szintén megnyíltak már páholyaik.

Itt azonban mellékesen meg kell jegyeznünk, hogy a szabadkõmûvesség alatt ma minden titkos társulatot értünk. Minthogy egység csak tiszta szeretetbõl származik, valamint a fékvesztett protestantismus számlálhatlan tévelyek termékeny szü- lõanyja: úgy az õs szabadkõmûvességbõl is számos titkos társulat keletkezett. Ezek közöl említésre méltók a „felvilágosultak”, a „karbonárik” és a ”feniek” társulatai. Mindezek alapításának terve a kõmûvesi ideák befolyása alatt fogamzott meg.

Az illuminatusok vagyis felvilágosultak rendét Weishaupt Ádám, az ingolstadti egyetem jogtanára alapítá 1776-ban három tanítványával.
Lassankint Dél-Németországban igen elterjedt e rend, kivált miután a hannoverán Knigge báró a kõmûvesség alakjába öntötte a társulatot. E felvilágosultak 1784-ben veszélyes conspiratiót szerveztek Bajorhonban, mi fölfedeztetvén az országból minden titkos társulattal együtt kitiltattak.
1786-ban követeket küldtek Parisba, hogy a franczia kõmûveseket magok részére nyerjék; mi a sophisták, vagy hitetlen encyclopaedisták segélyével, kik a páholyokba léptek, rövid idõ alatt meg is történt.

E körülménynek kell tulajdonítanunk a szabadkõmûvesség reformját, mert a felvilágosultak eszméiket, elveiket és terveiket közölték a kõmûvesekkel s velök egybeolvadván, el is fogadtatták azokat.

A karbonárik társulata sem más, mint a szabadkõmûvesség egyik ága. E század elején támadt Olaszországban, és pedig, mint a „La Cissalpina” nevû olasz páholy múlt évi jelentése mutatja, 1803-ban alapíttatott Milanóban. Ma már egész Európában el van terjedve. A féniek társulatát valószínûleg angolok alapították e században, a negyvenes években, Éjszak-Amerikában, mert a római sz. Szék 1865-ben az õ ügyökben azt válaszolja az amerikai püspököknek, hogy a féniek titkos szövetségét is roszalja és tiltja az egyház, mint az 1845-diki decretum mutatja.

Mi a páholyok számát illeti, azt biztosan meg nem határozhatjuk, mert majd fogy, majd pedig
növekedik. Findel testvér az egész földkerekségen 7300 páholyt számlál.

Ebbõl az egyesült államokra körülbelül 4000 páholy esik szerinte; Britanniára 2175. Németországra 314: Hollandban 66 van, Svájczban 27, Dán és Svédhonban 33.

Legtöbb páholy protestánsok között alakult. Katholikus országokban nem nagy haladásnak örvendenek, kivéve elfajult korunkban három szerencsétlen nemzetet, a francziát, spanyolt és az olaszt, melyek úgy nyögnek a forradalmi kõmûvesség zsarnoki járma alatt, mint Krisztus idejében az
ördöngösek.

A szegény Francziaország már a deisták kora óta képezi e kivételt; a két párisi nagypáholyhoz ma a ,,La Cisalpina” szerint 365, Findel szerint 380, Ségur szerint pedig több mint 400 páholy tartozik: commendátoruk Oremieux ügyvéd, a párisi commune tagja. Spanyolország és Portugál e század elejétõl a legvadabb kõmûvesség játszólaptája, mint nem régen monda õ Szentsége. Itt oly erõsen állanak a szabadkõmûvesek, hogy nagy mesterök, Zorilla államügyér, a királyi koronáról rendelkezhetett. A meglátogatott Olaszhonban Findel testvér szerint sem bír ezen exotikus növény annyira elterjedni, mint protestans országokban. Ez már az évi páholylajstromokból is kitûnik, melyekben folyvást új város nevekre akadunk, miközben az elõbbiek eltûnnek.

Maga a kõmûves Findel is megvallja 1): „A különbözõ kormányok rendszabályai, inquisitió és papság sohasem engedék, hogy a kõmûvesség Olaszhonban megszilárduljon; tartós virágzásra pedig épen nem juthatott.” És mégis, ha a „La Cisalpina” 1872-ki kimutatásának hitelt adunk, Olaszországban jelenleg 330 különféle szertartású páholy van, melyekben az elsõ méltóságot Garibaldi viseli, valóságos nagymesterek pedig Manzoni testvér, ügyvéd és képviselõ.

A németországi páholyok, ugyanezen olasz kõmûves tudósítás szerint, napjainkban mind egyesültek, hol összesen 8 nagy és 404 kisebb páholy van, mindezek fõnöke vagyis protectora Vilmos császár testvér, helyettese Frigyes koronaörökös; a berlini anyapáholy alatt, melynek nagymestere Messerschmidt haditanácsos, 168 kisebb páholy áll. Ugyanezen olasz páholy értesít továbbá, hogy Hollandban ma 17 páholy van, melyeknek nagymestere Vilmos, németalföldi herczeg. A svéd kõmûvesek feje maga a király, Oszkár testvér. A dán páholyok fõnöke a király titkára.

A jó Austriában és boldog Magyarországunkban csak a ministerialis szabadság dicsõ kora óta keletkeztek és szaporodnak folyvást a szabadkõmûvesi páholyok, azon különbséggel, hogy — mint az idén Pesten tartott kõmûves-bálon a bécsiek küldöttje állítá — míg Austriában csak tûretnek, hazánkban a kormány egyre engedélyezi az új páholyok alakulását s így protegálja õket. Így nyitottak most páholyt Fehértemplomon. Már nem is csinálnak létezésökbõl titkot.

Nyilvánosan szerkesztenek Budapesten három lapot. A „Hajnal”-t Harrach szerkeszti évek óta; az idén pedig a „Szabadkõmûvesi Figyelõ” indult meg. Szerkeszti Hollós László, a Magyar Oriens titkára, 18-ik fokú, skót rítusú szabadkõmûves.”
...
Alig van már egyházmegye a világon, melyen szabadkõmûvesek nem találtatnának. Mint magok tudósítanak, a földkerekségen összesen nyolcz millió kõmûves van. Ezen összeírás azonban 1867 elõtt történvén, ma valószínûleg többen vannak.
( Ez a 8 millió 1867-es adat, 2011 ben 5-6 millióra becsülik ezt a számot, ami ennek tükrében kicsit falsnak tûnik)

Említés nélkül nem hagyhatjuk, hogy nõ-kõmûvesek is vannak. A férfiak „testvéreknek”, a nõk pedig „nõvéreknek” hivatnak. A nõ-szabadkõmûvességet alkalmasint a múlt század közepén Egalité Fülöp Lajos, orleansi herczeg, a rend nagymestere alapítá.
...
Még magával a „szabadkõmûves” névvel is találkozunk a középkorban, de természetesen más jelentményben. Így egy 1350-ki angol parlamenti aktában elõfordul a „freemason” (szabadkõmûves) kifejezés, mi szabad, vagyis templomi faragványra szánt kõvel
dolgozó kõmûvest jelent, kit a jámbor mesterek, a közönséges kõvel foglalkozó egyéb kõmûvesektõl, vallásos áhítattal megkülönböztettek.
...
„Testvéreink, habár az egész földkerekségen el vannak is szórva, mégis csak egyetlen községet képeznek”. mondja a rituálé. „Õk valamennyien ugyanazon titkokba vannak beavatva, ugyanazon úton járnak, egy és ugyanazon szabály szerint vannak kiképezve, szóval egyenlõ szellem lelkesíti õket. Bármelyik elismert rítushoz tartozik a kõmûves, testvértársa õ a világ minden páholyának.”

A szabadkõmûves rend titkos szövetség, melynek nyolcz millió tagja van, kiknek kormányzására és lehetõ rendben tartására hivatalokat szerveztek; a hivatalnokok száma ötszáz ezer, vagyis körülbelül ennyien vannak, kik activ szolgálatban vannak, mint a „Le Mond Maconnique” kõmûves lap 1860. augusztusi száma jelenti.

A híres nagymester, Eckert Ede, drezdai ügyvéd pedig igy szól: .,Már régen tudjuk, hogy a szabadkõmûvesség, mely avatottjai közé számlálja a protestáns klérus nagy részét, a materialismus tanának híve, és hogy benne a bölcsészet a zsidóság és kereszténység utálatos vegyülékét hirdeti, mely végelemzésben a legdurvább deismusban olvad fel.”

Kik a deisták, jól ismerjük. Ezek azon virtuális vagyis aequivalens apostaták, kik minden kinyilatkoztatott és keresztény vallást egészen elvetnek.
...
Ha tehát a kõmûvesség mindjárt eleve a teljes indifferentismus, a deismus terére lépett, akkor még azon esetben is, ha kezdettõl nem szándékozott volna ellenség módjára ostromolni a kereszténységet, mégis az egész rendszer bensõ logikájának a positiv kereszténység elvetésére kellett szükségképen vezetnie. Oly társulat, mely valamennyi keresztény hitfelekezettõl, sõt átalában az egész keresztény hittõl eltekint, a kereszténységgel szemben már, ez által, ellenséges állást foglal el.
….
Nincs istentelen tan, nincs erkölcstelen elv, nincs kártékony rendszer, nincs bölcsészeti esztelenség, mit benne fel nem találhatnánk. Miután az igazság kárhoztató ítélete lelkiismeretét vérig sebzetté, mint a testvérgyilkos Káin földönfutóvá lévén urától és Istenétõl bujdosik, az egyházat ostromolja, és õrjöngésében embertársai ellen fordulván, a társadalom romlására kezd törni, államveszélyes elveket hirdet, felforgatásokban, zavarokban, forradalmakban leli kedvét.

Hogy a kõmûveseket rágalmazni ne látszassunk, hivatkozunk a történelemre s a szabadkõmûvesség czéljára és eszközeire.
A régi kõmûves páholyokban a deistikus irány, emelkedett érvényre. Ez történt és pedig hatványozott fokban a felvilágosultak rendében, míg a karbonárik társulatában a legdurvább em bertelenség és legelfajultabb istentelenség hágott tetõpontra.
...
A felvilágosultak társulatának nyílt kettõs czélja volt: vallási és politikai emancipatio, vagyis az oltárok és trónok lerontása; az illuminátusok a kinyilatkoztatott vallás helyébe a természet vallását, az egyeduralom helyére a democratiát akarák állítani. 1786-ban ezen ujabb titkos társulat egyesült a vén szabadkõmûvességgel: ez idõtõl mindaz, mit csak Voltaire, Dalembert s társai az egyház és trónok felforgatására kigondoltak, összpontosult a szabadkõmûvességben. Ezen történelmi kifejlõdésébõl magyarázható meg legvilágosabban a kõmûvesség egyházellenes és államveszélyes természete és szelleme.
...

1860-ban, nem sokára a franczia-olasz-osztrák háború befejezése után, a „Neue Preussische Zeitung” néhány czikket hozott e czím alatt: „A pápa helyzete és a jelen olasz forradalom eredete,” — és azokban idézeteket a titkos társulatok vezéreinek legbensõbb és legtitkosabb levelezéseibõl. Egyikök így ír: „Végczélunk az, a mi Voltaireé és a franczia forradalomé: a katholicismusnak és az egész kereszténységnek megsemmisítése örök idõkre.”

Megjelöli azután az eszközöket e czél elérésére: „Eleinte óvakodnunk kell az egész egyházat megtámadni. A hit és önfeládozás nagy ereje rejlik benne. Bizonyos nézetkülönbségeket kell az egyházban keresnünk, s azok ellen síkra szállamunk. Ha ez által közvéleményt alkottunk, akkor az egyház egyes intézményeit támadjuk meg, például a jezsuitákat és rokonaikat, az iskola-testvéreket. Hogy ezt elõkészíthessük, mellõzzük az érettkorúakat és öregeket, folyamodjunk az ifjúsághoz. Továbbá igen ajánlatos az egyház kitûnöbb személyiségeinek és védõinek gyanúsítása.
Egyetlen szó, melyet ügyesen kitalálunk és terjesztünk, mely a kávéházakba be, onnan az utczákra kiszivárog s a hírlapok szárnyain az egész világot bejárja, egyetlen ily szó képes semmivé tenni az embert.

...
Akár német, akár olasz, akár franczia eredetû a hazánkba plántált szabadkõmûvesség, ennek sem lehet más természete, hiszen csak egy kõmûvesség van a föld hátán, s végczélja saját állításuk szerint egy és ugyanaz. Azon kérdésre vajjon távol maradnak-e a magyar kõmûvesek az egyház-politikai tértõl? Elég egyetlen példát hoznunk fel.

Folyó év február, mint tudjuk, Irányi Dánielnek a korlátlan vallásszabadság-és polgári házasságról szóló határozati javaslatát, az országgyûlés pártkülönbség nélkül szótöbbséggel elfogadta.
Miképen történhetett ez? Mirõl még a „Pesti Napló” is így ír márczius 2-ki számában: „Irányi határozati javaslatának elfogadása, liberális körökben sem okozott kellõ megelégedést. Oly nagy elvi dolgok, mint a polgári házasság és a vallásszabadság ügye, valóban megérdemelték volna a tüzetes, principialis tárgyalást. Nem telik abban nagy örömünk, midõn ily fontos reformkérdések mintegy esetleg, minden rendszer nélkül dobatnak a discussióba.
.
...
„A szabadkõmûvesség feladata, irányt adni a kor szellemnek”, monda Besze János, az itteni „Könyves Kálmán” páholy tiszt, fõmestere, e páholy 1872. ápr. 4-ki elsõ munkáján; vagyis, mint Weishaupt mondja: „Azon kell lenni, hogy elveinket divattá tegyük,
hogy ezen közvélemény, ezen korszellem, ezen divat alapján a szabadkõmûvesség elveinek valósítását követelni lehessen. Azon tisztelt testvéreink pedig, kik tagjai a magyar parlamentnek (s ezek száma tekintélyes), álljanak a mozgalom élére, egyesüljenek pártkülönbség nélkül, dolgozzanak ki közakarattal és megegyezéssel oly törvényjavaslatokat, melyek hû kifejezõi legyenek az emberiségi, lelkiismereti és kultúrigényeknek; terjeszszék be azokat együttesen a képviselõházhoz, szorgalmazzák azok fölvételét és napirendre tûzését minden nap; teremtsenek visszhangot a sajtóban s ezek által a társas életben”.
...
Hogy a szabadkõmûvesek nemcsak az egyház ellen törnek, hanem egyszersmind államveszélyesek is, kitûnik végezetül IX. Pius sokat emlegetett 1865-ki legfontosabb okmányából, melyben a Szentatya idevonatkozólag imígyen szól: „Az eleinte setét rejtekben megalapított kõmûvesség késõbb az egyház és társadalom romlására fel-
színre tört elõ.
..
Felhívta, lépjenek ki a vészteljes társulatból, s híveit figyelmeztette, hogy a kõmûvesek csalárd beszédeitol óvakodjanak, arról értesíti a világot, hogy „a szabadkõmûvesek a becsületesség örve alatt Krisztus egyháza és a törvényes királyságok ellen égõ gyûlölettõl lángolnak, és azon egyetlen czélra törekednek, hogy minden isteni és emberi jogot sárba tiporjanak.

…
Ha a szabadkõmûvességet ekkép vizsgálódásunk tárgyává teszszük, világosan kiderül, hogy a kõmûvesék „fõépitõ-mestere” azon szellem, melyet az írás e világ fejedelmének és a setétség fejedelmének nevez. Méltán hívja tehát Szent- atyánk ez évi május 5-én, a franczia Damas gróf beszédére válaszolván, a szabadkõmûvességet „pokoli sectá”-nak.


Már XII. Leó pápa 1825-ki „Quo graviora” czímû bullájában feltárta a világnak a
szabadkõmûvesség társadalomellenes és államveszélyes törekvését, mondván: „Innen magyarázható, mert számuk és vakmerõségök növekedett, hogy Európában a szabadkõmûvesek meggyújták és fölemelék a lázadás fáklyáit. Mennyire félnek mindenfelé újabb zavaroktól és forradalmaktól, min a titkos társulatok folytonosan munkálkodnak! Mint rettegnek az istentelen gyilkoktól, melyekkel alattomban leszúrják azokat, kiket
halálra szántak.

…
E magyar körlevél azonban mi ránk különös fontossággal bír; mert kitûnik belõle, hogy ha-
zánk páholyaiban is ugyanazon elveket vallják a trónfosztásról, melyek külországokban divatoznak. Bizonyítja jelen állításunkat azon fent említett vezérczikk is, melyben a „Szabadkõmûvesi Figyelõ” szerkesztõje, a híres conspiratorra, Weishauptra hivatkozik, hogy „a magyar parlamentben levõ tekintélyes számú testvéreket együttes föllépé-
sekre” buzdítsa.

...
És a hálátlan, elsatnyult Európa, mely az egyház emlõin növekedett nagygyá, s mint maga
a hitetlen Voltaire megvallja: a pápaságnak köszöni mûvelõdését, legjobb törvényeit, s majdnem mindent, a mi kitûnõt a tudományban és mûvészetben bír, — összetett kézzel nézte a barbár kõmûvesség Róma elleni harczát, és közönynyel tekinté a pápai trón felett aratott pusztító gyõzelmet; mint tékozló fiú elhagyta anyját, és örök-ségét ellene fordítá.

Azonban ne gondolja senki, hogy a kõmûvesség a pápai trón felforgatásával megelégszik;
õ ezt csupán azért igyekezett megdönteni, hogy „a koronák és dynastiák megbukhassanak,” hogy azután a többi „trónok önmagoktól összeroskadjanak.”

Czélja ugyanis az, hogy romba döntvén az oltárokat és trónokat, a NEMZETEKET EGY ÁLTALÁNOS KÖZTÁRSASÁGBAN EGYESÍTSE, melyben a természet vallása alatt, vagyis teljes hitetlenségben, élvezet-szabadság uralkodjék.



Teljes könyv:
Link
Dr. Bartha Tamás: A szabadkõmûvesség kimerítõ felvilágosításául a magyar intelligencia számára