"Úgy mész, ahogy jöttél!"
Déd nagyapámtól cseng a fülembe ez a mondás.
Ez a sok uzsorás bank miután felmarkolta a banki megsegítési összeget melyet az IMF hitelbõl kapott, s mit mi ránk polgárokra terhelnek, ezek után angolosan távoznak.
Pontosítva!: Angolosan=Zsidósan
A jelenlegi mûködési rendszer szerint, nagy gond a tõke kivonás. De míg csak értéktelen papír, amit uzsora kamatra adnak, addig egy érték és tõke marad amit nem vehetnek el, s nem vonhatnak ki! Ez a valódi munka, termelés és mögötte a valódi termék és termény.
Na ebben nem is hal éhen az ember!

"Aki nem dolgozik az ne is egyék"!

Elnezest ha valaki olvasta,
de itt a mese, melyet bizonyara sokan atlatnak, hogy is terelgesse az ember szepen nyugodtan a gondolatatit.Sok okossaggal semmi nem fog törtenni, a mese lenyege hogy kellene valamit tenni, de hogy mit az nem merik leirni vagy eppen az urnaba menni.

www.nemzetihirhalo.hu *************

Magyarországot fojtogatja a szervezett magánhatalom
Drábik János Kossuth-téri beszéde

2010-ben Magyarország 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár adósságszolgálatot teljesített. 1990-ben, a rendszerváltás idején, 22 milliárd dollár volt a magyar nemzet adóssága, miután az 1973 óta felvett egymilliárd dollár tényleges forrásbevonásért 1989-ig kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot. Több, mint 20 év óta adósságszolgálatra fordítottunk 30 ezer milliárd forintot, vagyis 162 milliárd dollárt. Mégis a magyar társadalmat sújtó adósság napjainkban 135 milliárd dollárra növekedett.

Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban a rákényszerített háborúkkal, és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. Már 1848-1849-ben az eladósítás elutasítása miatt tört ki a háború Ausztriával. A XIX. század második felében a rendszeresen ismétlõdõ magyarországi válságokat a rejtõzködõ pénzkartell, a pénzügyeket háttérbõl irányító pénzcsoport idézte elõ. Magyarország a csak a külsõ kényszerek hatására lépett be az elsõ világháborúba, amelyet bizonyíthatóan a nemzetközi pénzkartell készített elõ és robbantott ki.

Magyarország a két világháború között is a nemzetközi pénzkartell kamatgyarmata volt. A második világháború után a Szovjetunió és a kommunista diktatúra fosztogatta az országot. 1989 után a magyar nemzet közös vagyonát beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. Magyarország így a világhatalomra került államok feletti magánhatalom, a szuper-gazdag bankárokból álló pénzkartell tartományává vált. Ez olyan pénzviszonyokat kényszerített az országra, ami miatt a magyar nemzet jövedelme teljes mértékben kiáramlik az országból.

Miért nem hozott változást a rendszerváltás?

Az egységes állami és társadalmi tulajdont felszámoló rendszerváltás magával vonta a társadalmi tulajdon lebontását, a magán- és köztulajdon jogi alapjainak a megteremtését. Szükségessé vált a magántulajdon megerõsítése, az állami feladatok ellátásának a biztosítására a közvagyon - kincstári vagyon - kialakítása. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése szükségszerû volt egy demokratikus jogállam felépítéséhez. Ezt a feladatot azonban a Magyarországot irányító politikai vezetõréteg nem tudta sikeresen végrehajtani a szervezett magánhatalom szolgálatában álló és az ország közvagyonának az elvételére felkészült, felkészített érdekcsoportok - egy kozmopolita pénzügyi-technokrata érdekközösség - tevékenysége miatt.

A szervezett magánhatalom - az államok feletti pénzkartell és globális, valamint magyarországi struktúrái - megszerezte a magyar nemzet által létrehozott vagyon túlnyomó részét, elsõsorban a nagyipart, az erõmûveket, legértékesebb természeti kincseinket. Különbözõ manipulációkkal rátette a kezét a magyar mezõgazdaságra is, fillérekért megszerezte feldolgozóiparunkat, a növényolaj-ipari vertikumot, a cukoripari vertikumot, értékes technológiánkat kivitte az országból. Különbözõ zsebszerzõdésekkel és a kádár-korszak nomenklatúrájából átörökölt hazai vörös bárók támogatásával ma õ a magyar mezõgazdaság legfõbb ura. A nemzetközi pénzkartell és hazai érdekcsoportjai hegemóniája alatt áll még ma is a magyar kultúra egésze. Övé még mindig a domináns szerep a véleményhatalom gyakorlásában, mert nagyrészt õ a tulajdonosa az elektronikus és nyomtatott a tömegtájékoztatási intézményeknek. Ez a szervezett magánhatalom olyan nemzetközi hálózattal rendelkezik, amilyennel Magyarország demokratikusan választott állami vezetõi soha nem fognak rendelkezni. A nemzetközi pénzkartell a tulajdonosa különbözõ informális hálózatain keresztül a nemzetközi véleményhatalom struktúráinak, és ez a szervezett magánhatalom rendelkezik az Euro-Atlanti térségben egyeduralkodó módon a pénzügyi és a gazdasági hatalommal.

2007-2008-ban ez a nemzetközi pénzkartell, amely globális szerencsejáték kaszinóvá alakította át a világ pénzrendszerét, gátlástalan spekulációval összeomlasztotta a világgazdaságot. Ennek nyomán pusztító-erejû gazdasági válság sújtotta a világ országait, elsõsorban az Euro-Atlanti térség népeit.

A nemzetközi bankároknak sikerült átvenni az euró-atlanti térség államainak a politikai irányítását is, és így kényszeríteni tudták ezen térség államait, hogy a magán spekulánsok által okozott több ezer milliárd dolláros veszteségeket az államok közpénzbõl fizessék ki különbözõ formákban a spekuláns bankoknak. Ezzel óriási veszteségeiket átterhelték az adófizetõ polgárokra, és soha nem látott mértékben eladósították az egyes államokat. Most ugyanez a pénzkartell hisztérikusan aggódik, hogy az egyes államok nem lesznek képesek telesíteni hatalmas adósságuk utáni adósságszolgálati és kamatfizetési kötelezettségeiket. Mindössze arról nem tesznek említést, hogy ezt az eladósítást õk maguk okozták. A pénzügyi rendszerbõl és a gazdasági életbõl eltávolították az üzleti etika követelményrendszerét, és gátlástalanul követelik, hogy akár az érték-elõállító termelõgazdaság rovására is, minden adós, legyen az állam, vállalat vagy egyén, maradéktalanul teljesítse adósságszolgálati kötelezettségeit. A legszentebb érték az adósságszolgálat és a kamatfizetés, amely minden értéket és erkölcsöt, szükségletet és érdeket felülír.

Mivel a pénzkartell megtagadja az univerzális erkölcs érvényességét, ezért a leggátlástalanabb önzéssel fosztogatja az uralma alá került népeket. Az õ általa felvásárolt politikusok és a véleményhatalom-gyakorlók felvállalták, hogy minden eszközzel meggyõzik a világ népeit arról, hogy az õ életük védelmében, az õ érdekükben küldik õket pénzügyi és gazdasági romlással a halálba.

2011-ben a világ válaszút elé érkezett. A pénzkartell gátlástalanul követeli, hogy az általa szentnek és sérthetetlennek minõsített adósságszolgálat és kamatfizetés fejében az egyes népek adják át közvagyonuk egészét. Minden mesterségesen eladósított országot fizetõképesnek minõsítenek egészen addig, amíg a legkisebb valódi értékhordozóval, mûködõ vagy más vagyonnal, illetve pénzzé tehetõ állami funkcióval rendelkezik. Ez valóságos háború az egyes országok és népek ellen. Célja az adott ország leigázása, vagyonának elvétele akár oly módon is, hogy az adott nép nem élhet többé úgy, ahogyan azt évszázadok során kialakította, ahogyan azt történelme és hagyományai megkövetelik. A pénzkartell világstratégiájának egyik legfontosabb része a világ lakosságának a csökkentése, ezért a nemzetek eltûnése, az életfenntartó termelõgazdaság zsugorodása nem zavarja õket. Minél kevesebben élnek a földön, az annál jobb neki.

Éppen ezért lehet kijelenteni, hogy az emberiség 2011-ben válaszút elé érkezett. El kell dönteni végre, hogy mi a legfõbb érték: az élet megtartásához szükséges érték-elõállító tevékenység, vagy pedig annak a pénzhatalomnak a kiszolgálása, amely a levegõbõl elõállított pénzbõl nyújt hiteleket, és ezért a fedezetlen pénzéért kamat formájában elviszi az értéktermelõ munka eredményének az egészét.

2011. az az év, amikor a civilizációs korszakváltás irányát a legvilágosabban Európa legkisebb népe, az izlandiak fogalmazták meg. Érvényesítve az alulról jövõ közvetlen demokrácia eszközrendszerét, leváltották azt a kormányt, amely felelõtlenül átjátszotta a közvagyont, köztük a bankrendszert, azoknak a globális méretekben spekuláló bankároknak, akik ekkor a világ pénzrendszerét már minden ellenõrzést lerázva magukról azt - a felelõsségre vonás minden lehetõsége nélkül mûködtették. Aki így privatizál, az hazaárulást követ el. Ezért az elmozdított kormány vezetõjét a múlt héten bíróság elé állították. A második, amit az izlandiak kimondtak az, hogy a magánbankárok magánbefektetõk pénzével végrehajtott spekulációinak veszteségeit nem lehet közpénzbõl megfizetni. A szorongatott új izlandi kormány és parlament ugyan hajlandó lett volna, hogy ilyen magánveszteségre elköltsön az izlandiak közpénzébõl 5 milliárd eurót, de ezt a jogszabályi formát öltött megállapodást Olafur Grimson államelnök nem írta alá. Ragaszkodott ahhoz, hogy a nép döntsön. Az izlandiak pedig elsöprõ többséggel úgy döntöttek, hogy a magánbankok magánveszteségeit közpénzbõl soha nem lehet Izlandon megfizetni.

De a legnagyobb jelentõségû izlandi döntés az, hogy semmiféle adósságszolgálatot, hiteltörlesztést nem lehet akkor fizetni, ha nincs növekedés a reálgazdaságban. Kimondták, hogy csak a reálgazdaság növekedésének, vagyis nem a reálgazdaság egészének, hanem csak amivel növekszik, annak a 6%-át hajlandók többek között arra fordítani, hogy megfizessék a londoni és a hágai kormánynak azt, amivel õk a csõdbe jutott izlandi bankok helyett saját állampolgáraiknak fizettek.

Ha az izlandiak által kimondott elvet, - hogy a reálgazdaság az elsõ, és az értékteremtéshez zéró értékkel hozzájáruló hitelezõk semmiféle juttatásban nem részesülhetnek, ha a reálgazdaságban nincs növekedés, - ha tehát ezt az elvet magáévá tenné Görögország, Portugália, Írország, Spanyolország és Olaszország, akkor meg lehetne oldani azt a válságot, amely ma Európa népeit sújtja, és amely arra kényszeríti õket, hogy feladják eddigi életformájukat, és lemondjanak két évszázad szociális vívmányairól.

Ki kell mondanunk végre, hogy a király meztelen, vagyis a bankrendszerre úgy, ahogy ma mûködik, nincs szüksége az emberiségnek. Ha bekövetkezne az a csoda, hogy másnap úgy ébrednek fel az emberek, hogy elfelejtik a bankrendszer létezését, az élet változatlanul menne tovább. Sõt jobban, mert egy pusztító erejû parazitától szabadulna meg az emberiség. A parazita csak egyezményes jelet, pénzt állít elõ, ami semmit sem ér, mert kizárólag annak van értéke, amit a jel jelez. Ha tehát azok, akik ezeket az értékeket és szolgáltatásokat elõállítják, közvetlenül kapcsolatba lépnek egymással, kihagyva a bankrendszer egészét, akkor sikeresen továbbmûködtethetõ a reálgazdaság. Mindössze olyan jelekre van szükség, amelyek lehetõvé teszik az elvégzett munka és teljesítmény összehasonlítását, nyilvántartását és elosztását, de ehhez a jelenlegi bankrendszerre egyáltalán nincsen szükség. Ehelyett olyan kis létszámú és számviteli technikával ellátott klíring házakra, elszámoló központokra lenne szükség, ahol ezeket a jeleket könnyedén tudnák számvitelileg nyilvántartani és a szükséges számításokat elvégezni. Ezek nem bankok lennének, hanem néhány fõvel mûködõ klíringházak. A klíring lényegében a követelések és tartozások elszámolását jelenti készpénzfizetés nélkül. Hangsúlyozzuk, ehhez a jelenlegi levegõpénzt elõállító és azt drága kamatért kikölcsönzõ rabló és fosztogató bankrendszerre nincs szükség.

Magyarországnak duális pénzrendszerre van szüksége

Ez azt jelenti, hogy elkerülve a frontális konfliktust a ma túlhatalommal rendelkezõ nemzetközi pénzkartellel és hazai intézményeivel, el kell kezdeni a jelenlegi agresszív és hatalmi gazdaságot mûködtetõ bankrendszer mellé egy békés természetû, segítõ, kamatmentesen mûködõ pénzrendszer kiépítését. Ez elsõsorban pénzhelyettesítõkkel és helyi pénzekkel mûködne. Akik azt mondják, hogy ez az utópiák világába tartozik, azok vegyék tudomásul, hogy a világban több mint 5000 helyen mûködnek ilyen pénzhelyettesítõk és helyi pénzek, és ebbõl több mint 3500 régióban rendkívül sikeresen. Az egyik legsikeresebb pénzhelyettesítõ a svájci WIR. Egyedül 2010-ben 450 milliárd svájci franknak megfelelõ WIR-forgalom volt Svájcban. Más szóval, a svájci polgárok bevásárlásainak a felét nem svájci frankban, hanem az általuk elõállított helyi pénzzel, a WIR-rel bonyolították le. Magyarországnak is WIR rendszerre van szüksége. Jó lenne, ha a magyarországi nem-magyar bankok, amelyeknek külföldön vannak a központjai, és amelyek teljesen beszüntették a magyar gazdaság hitelezését, minél elõbb távoznának az országból. Csak azért vannak itt, hogy vérszopó piócaként élõsködjenek rajtunk.

A nemzeti kormány által kibocsátott magyar "Fehérpénz" ugyanolyan számlapénz lenne, mint a WIR Svájcban. A WIR bank és a hozzá kapcsolódó sikeres pénzhelyettesítõ néhány taggal indult 1934-ben. A WIR lehetõvé tette a vásárlóerõ megteremtését saját kibocsátású pénzhelyettesítõvel. Ma már több mint 60 ezer résztvevõbõl álló nemzeti üzleti kör mûködik a WIR rendszerben. Ennek a rendszernek a körforgása a WIR beruházási hitelfolyósításával indul, amely svájci frank hitelbõl és WIR hitelbõl álló kombinált konstrukció is lehet. A WIR építési, felújítási munkák, ingatlanvásárlás és bármilyen egyéb szolgáltatás céljaira is használható. A WIR hitelt csak a gazdasági körhöz csatlakozott vállalkozások vehetik fel. A hiteltörlesztéshez szükséges WIR mennyiség a hitelfelvevõ vállalkozás számára úgy teremthetõ elõ, hogy WIR-t fogad el az ügyfeleitõl, húzóerõt teremtve a többi szereplõ számára. Ma már tudjuk, hogy az elmúlt 80 év során a WIR rendszerstabilizáló hatást fejtett ki a Svájc gazdaságára. A WIR használatának az erõsödése jól megfigyelhetõ, amikor a svájci frankban nyújtott hitelek drágulnak. A WIR rendszernek köszönhetõ az is, hogy 2008 után megmentette Svájcot a gazdasági és pénzügyi összeomlástól.

Azzal, hogy nemzeti kormány vette át hazánk irányítását, eljött az ideje, hogy a tõlünk már távozott kiváló közgazdász, Síklaky István, által kidolgozott Fehér Program végrehajtását elkezdjük. Ehhez arra lenne szükség, hogy a nemzeti kormány hozza létre a Magyar Áruk Bolthálózatát. Ez meglévõ boltokból önkéntes csatlakozással megalakuló hálózat. A nemzeti kormány hálózati szerzõdésformulával kötelezné magát arra, hogy saját kibocsátású pénzhelyettesítõvel, mondjuk így, Fehér Forinttal, 20%-kal megemeli a közalkalmazottak munkabérét, valamint a nyugdíjakat és a családi pótlékot. De ezt a többletpénzt a nemzeti kormány nem készpénzben, hanem Fehér Elektronikus Kártyákon, FEK hitelkártyákon, adná át a jogosultaknak. Ez olyan lenne, mint a használatban lévõ bankkártyák.

Egyidejûleg a közpénzekbõl jövedelmet húzók számára megnyitnának egy lakossági folyószámlát az általuk választott bankfióknál. Ezt Síklaky Fehér Bankszámlának nevezte. A 20%-os béremelésben, nyugdíj és családipótlék emelésben részesült személyek az eddigi juttatás felett járó 20%-os emelés összegét havonta a Fehér Bankszámlákon kapnák meg. A Fehér Bankszámlák tulajdonosai értelemszerûen kapnának egy Fehér Bankkártyát. A Magyar Áruk Bolthálózatához csatlakozó üzletek szerzõdésben kötelezik magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetõknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki. Magyar áru az, amelynek termelõi ára 80%-ban magyar munkáért fizetett bérbõl, illetve magyar vállalkozók és gazdák jövedelmébõl tevõdik össze.

A Fehér Program sikeréhez hozzátartozik az, hogy mindenki, aki Fehér Pénzt kap fizetés és nyugdíj kiegészítésként, köteles ezt a pénzt az adott hónapban magyar áruk vásárlására elkölteni. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor ezt a Fehér Pénzt a magyar árukat elõállító vállalkozókhoz, illetve gazdákhoz kell eljuttatnia. Õk ezt fejlesztésre, termelésbõvítésre fordítják. Síklaky lényegében Silvio Gesell elgondolását veszi át, amikor azt ajánlja, hogy aki nem költi el a számláján lévõ Fehér Pénzt, vagy nem helyezi el egy évre lekötött Fehér Takarékszámlára, annak az ilyen számláján maradt pénzéért 1% pénztartási díjat kell fizetnie. Aki Fehér Pénzbõl szeretne tartós fogyasztási cikket venni, annak utasítania kell a bankszámláját vezetõ pénzintézetet, hogy a bankszámlán maradt Fehér Pénzt írja át egy évre lekötött takarékszámlájára. Ily módon, a takarékszámlán lévõ pénzt a lekötés ideje alatt nem terheli pénztartási díj.

A nemzeti kormány így új hitelpiacot hozna létre, amely elõsegítené a fizetõképes kereslettel rendelkezõ belsõ piac létrehozását, amelyet a rendszerváltást követõ privatizáció és társadalmi átalakulás felszámolt. Ez a Fehér Pénznek nevezett pénzhelyettesítõvel történõ finanszírozás évrõl évre erõteljesebben hatna, mert minden évben lehetne 20%-kal emelni a közalkalmazottak fizetését, a nyugdíjasok nyugdíját és a családi pótlékot. A hitelekkel bõvülõ hazai kínálattal szemben egy növekvõ magyar belsõ piac állna, amely évrõl évre erõsödõ stabil fizetõképes kereslettel rendelkezik.

A nemzeti kormánynak azt is mérlegelnie kellene, miként lehetne a pénzforgalom egészére kiterjeszteni a pénz továbbadási kötelezettséget, mégpedig úgy, hogy a bankoknak elsõsorban az értéktermelõ reálgazdaság számára kellene hiteleket nyújtaniuk, és pénzeiket nem tarthatnák parazita módon úgy a nemzeti banknál, hogy az nem vesz részt a termelõgazdaság hitelezésében.

A nemzeti kormány hogyan finanszírozhatná ezt a Fehér Pénz Programot?

Az országgyûlés és a kormány gondoskodna arról, hogy a Fehér Forintban járó juttatásokat a jogosultak egy általuk választott bankfióknál, esetleg postahivatalnál nyitott Fehér Bankszámlán kapják meg. Ezeken a bankszámlákon havonta megjelenik a 20%-os keresetemelés összege. A jogosultak kapnak egy-egy Fehér Kártyát, amellyel havonta a Magyar Áruk Bolthálózata üzleteiben levásárolják a keresetemelés összegét. Így a jogosultak Fehér Számláiról a Fehér Forint átkerül a Fehér Boltok Fehér Számláira. Ebbõl ezek az üzletek ismét magyar árukat vásárolhatnak csak. A vevõktõl a boltokhoz, majd a boltoktól a termelõkhöz átkerült Fehér Pénz - a hitelek törlesztéseképpen - részben visszakerül az állam erre a célra létrehozott hivatalához, annak a számlájára. Ez a pénz ott megsemmisül. A keresetnövelés és a hitelek által keltett többlet vásárlóerõt kiegyenlítette a termelés bõvítése. Éppen ezért ez a kamatmentes pénzhelyettesítõvel történõ nem hagyományos pénzteremtés úgy bõvítené a KKV-k számára rendelkezésre álló hiteleket, hogy nem okozna inflációt.

A nemzeti kormány ezzel nem sértené az érvényes pénzügyi elõírásokat és a pénzrendszer zavartalan mûködését. Valójában egy olyan duális pénzrendszer jönne létre, ahol kamatmentes pénzhelyettesítõ is segíti a vállalkozásokat, a munkahelyek létrehozását és a szükségletek fokozottabb kielégítését. A fizetõképes kereslettel bíró magyar belsõ piac újraélesztése pedig függetlenítené a magyar nemzetgazdaságot a rendkívül ingatag pénzpiaci és világgazdasági hatásoktól. A nemzeti kormány így elõsegítené azt, hogy a magyar emberek is megismerjék a forgásbiztosított pénz gyakorlatát, a vele kapcsolatos ismereteket és technikákat.

Az a nemzetközi pénzkartell, amely ma az államokat irányítja, természetesen erõsen támadná emiatt a nemzeti kormányt. A szervezett magánhatalom részeként mûködõ bankrendszer eltitkolja és ebben a titkolódzásban még a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az illetékesei is részt vesznek, amikor nem mondják meg, hogy a bankok nem a saját pénzükbõl nyújtanak hiteleket. A takarékpénztárakra érvényes ez a szabály, de a bankokra nem! Az érvényes elõírások szerint a kereskedelmi bankok a saját tõkéjükbõl és a betétesektõl összegyûjtött összegekkel rendelkeznek. E kettõbõl képezik a banki tartalékot, amelynek az aránya ma Magyarországon 2 és 5% között mozog. Ha tehát egy kereskedelmi banknak van ötmillió forintja az MNB tartalékszámláján, akkor ezt a pénzt kiegészítheti a levegõbõl elõállított fedezettel nem bíró 95 millió forinttal, és kikölcsönözhet 100 millió forintot. A bankrendszer tehát - alkotmányellenesen - pénzkibocsátási joggal rendelkezik, ugyanis a pénzkibocsátás joga kizárólag az államot és az állam szerveként mûködõ központi bankot illeti meg. De nem ez a gyakorlat. A Bankszövetség, valamint az MNB és a PSZÁF illetékesei azonban ezt elhallgatják, sõt ha rákérdeznek, letagadják. A bankrendszernek tehát gyakorlatilag lehetõsége van legalizált hamis pénz tömeges kibocsátására ma Magyarországon.

A forint-hitelezés tehát zömében nem létezõ pénzbõl történik, amit a bankok a számla megnyitásakor a levegõbõl állítanak elõ. De ugyanez érvényes a devizahitelekre is, azzal az eltéréssel, hogy itt további csalások is történnek. A mai pénz döntõen számlákon mozgó adat. Láttuk, hogy a számlapénz eleve hamis, mert a számla létrehozásakor jön létre a semmibõl. A mai pénzt a bankok teremtik bankhitellel, és ezt nem lehet elégszer elmondani. Ez a hitel a bankoknak nagyon kedvezõ, a hitelfelvevõknek viszont nagyon is kedvezõtlen. Az közismert, hogy nálunk a törvényes fizetõeszköz a forint. Az azonban már kevésbé ismert, hogy a devizában elszámolt hitel sem svájci frankban vagy euróban kerül forgalomba, hanem forint formájában. Ez a forint azonban csak látszólag olyan, mint bármely másik, mert van egy különleges tulajdonsága. Ennek a forintnak más az értéke, amikor létrejön, és más az értéke, amikor távozik.

Ha valaki felvesz tízmillió forint hitelt, akkor tudja, hogy ennyivel gyarapodott a rendelkezésére álló pénzeszköz. De hogy mennyivel növekedett a visszafizetési kötelezettsége, azt már nem tudja, mert az adósság pontos mértéke csak késõbb alakul ki. A visszafizetendõ tartozás nagysága a választott devizaárfolyam alakulásától és a pénzpiaci, ingadozó, folyamatosan változó kamat mértékétõl függ. E kettõ pedig teljesen független attól az adóstól, aki a hitelt felvette. Ezért alakult Magyarországon úgy a devizahitelesek helyzete, hogy azt tudhatták: mennyi pénzt kaptak, de azt már nem, hogy mennyi pénzt kell visszafizetniük. A devizában számolt hitel esetében a konkrét forintösszeg olyan forinttá alakul át, amely után növekvõ devizaárfolyamot és kamatot számítanak. Ezt elismerik a hitelezõ kereskedelmi bankok is, de azzal érvelnek, hogy kevesebb kamatot kérnek annál, mint amit akkor kellene a hitelfelvevõknek fizetniük, ha forintban vették volna fel a hitelüket, ezért végül is a hitelfelvevõk jól jártak.

Az infláció miatt a forint hosszabb távon veszít a vásárlóerejébõl, ezért számítanak a bankok forinthitel esetén nagyobb kamatot. A kamatot - a visszafizetendõ többletpénzt - megint csak a bankok állítják elõ hitelezéssel. A nem-bank adósnak azonban több munkával több pénzt kell produkálnia, hogy a kamatot is fizethesse. Normál forintban történ hitelezésnél ezt a gazdasági élet szereplõi elfogadják. Más a helyzet azonban a devizában elszámolt hiteleknél, mert ennek a forintnak az értékváltozása nem követi az inflációt. Ez a forint napról napra szeszélyesen változik az adóstól függetlenül. Ezt Varga István úgy fogalmazta meg, hogy forint kerül be a gazdaságba, de kiszámíthatatlan devizaként akar onnan távozni. Szemléletesebben megfogalmazva: a hitelszerzõdéshez egy szerencsejátéki megállapodás társul, de a játékszabályokat egyoldalúan a kaszinós, azaz a pénzpiac állapítja meg. A pénzpiac pedig nem más, mint a bankrendszer.

A devizahitelezésnél a bankok által elvitt többlet nem áramlik vissza a gazdaságba. A magyarországi bankok külföldi nagy bankoknak a kirendeltségei, ún. fiókintézmények. E leánybankok a többletet átutalják külföldön lévõ központjaikba. A svájci frank alapon számolt személyi, gépkocsi, lakás- és szabad felhasználású hitelek 2005-tõl 2009-ig évenkénti bontásban 635, majd 1017, egy évvel késõbb 1482, azután 1636 és végül 138 milliárd forinttal nõttek. Összesen 4808 milliárd forint új devizahitelt kellett a hitelfelvevõ háztartásoknak megfizetniük. Ez az óriási pénzkövetelés szétterült a gazdaságban, és folyamatosan szívja ki onnan a normális forintot. A háztartások 2011-ben 6700 milliárd forint után fizetik a kamatot és a díjat. Ez azt jelenti, hogy 20-30 év alatt a devizatartozásnak nevezett rákos daganat feléli az adósok erõforrásait, ráteszi a kezét a családok vagyonára, és egyre inkább elhatalmasodik a társadalom egésze felett. Nem csoda, hogy az emberek bizalma megrendült a bankrendszerben, és egyre inkább átlátnak a bankároknak a hamis érvein.

Az Európai Unió pedig egyre inkább bebizonyítja, hogy az államok feletti pénzkartell gátlásokat nem ismerõ hatalomgyakorló eszköze, amely szervilisen teljesíti a bankárkaszt minden kívánságát. Az EU és brüsszeli bürokráciája szigorúan tiltja az alkotmánynak tekinthetõ Lisszaboni Szerzõdésben a tagállamoknak, hogy hiteleket nyújtsanak az értékelõállító termelõgazdaságnak. Azt állítja, hogy az állami hitelbõvítés inflációt okoz. Az EU pénzügyekben illetékes versenybiztosa, Joaquín Almunia, azonban újból megerõsítette, hogy az államok és a kormányok folytathatják a nagy kereskedelmi bankok pénzügyi kisegítését, állami pénzekbõl való támogatásukat. Az államok tehát a bankok számára mégiscsak kibocsáthatnak közpénzt. A bankok hitelezési tevékenysége ma is csak töredéke a 2008 elõtti idõszaknak. A növekedéshez a termelõszektornak lényegesen nagyobb hitelekre lenne szüksége, mint amilyenekhez hozzá tud jutni. Az Európai Unió, a pénzkartellnek ez az engedelmes kiszolgálója viszont nem engedi meg, hogy az egyes államok, kormányok közvetlenül támogathassák hitellel a termelõgazdaság vállalkozóit. Itt utalunk rá, hogy Almunia elõdje Neelie Kroes asszony, aki most a médiaügyekben illetékes digitális biztos, és aki keményen támadta a magyar médiaszabályozást, mert az megköveteli a kiegyensúlyozott és igazságnak megfelelõ objektív tájékoztatást, nos ez a Kroes asszony az EU versenybiztosaként 4131 milliárd euró összegben engedélyezte személyesen az egyes EU-tagországok kormányainak közpénz kibocsátását, és abból bankmentõ-csomagok keretében hitelek nyújtását a nemzetközi bankároknak. Hangsúlyozom: a Lisszaboni Szerzõdés szigorúan tiltja az államok ilyen fajta pénzkibocsátási és hitelezési tevékenységét.

A hitel és a kamat szent és sérthetetlen

A nemzetközi pénzkartell középkori elõdei - a velencei kalmárok, a spanyol uzsorások, az olasz Mediciek és a bajor Fuggerek, majd az amszterdami nemzetközi bankárok - õk mindannyian még szuverén uralkodóknak adtak magas kamatra hiteleket, amelyekbõl ezek az abszolút uralkodók elsõsorban költséges háborúikat finanszírozták. Mivel a hitelek megfizetésére személy szerint az egyes uralkodók vállaltak kötelezettséget, ezért haláluk után gyakran hoppon maradtak a hitelezõk, mert pénzüket nem kapták vissza. Ezért abban voltak érdekeltek, hogy népekhez, államokhoz, nemzetekhez kapcsolják a hitelnyújtást, mert akkor a hitel visszafizetése nem szakad meg egy konkrét személy halálával. Így váltak érdekeltté abban, hogy uralkodóházak által irányított dinasztikus államok helyébe egy egész országhoz és annak népéhez kapcsolható nemzetállamok jöjjenek létre, és nemzedékek sorát lehessen az államoknak nyújtott hitelekkel adósság-függésbe taszítani. Ezek a nem dinasztikus államok már felvállalhattak olyan méretû kölcsönöket, amelyeknek a visszafizetése több emberöltõn át egy államot és népet terhel. Ahhoz, hogy egy ilyen államnak a vezetõi az eladósodáshoz és az adósságszolgálat fizetéséhez megszerezzék a kellõ támogatást alattvalóiktól, arra volt szükség, hogy ezek az alattvalók bizonyos fokú jogokhoz jussanak, és olyan állampolgárokká legyenek, akiknek már van némi beleszólásuk vezetõik kiválasztásába, és magukra vállalhatják az adósságterhek viselését. Ezért a nemzetközi pénzkartell fokozatosan áttért a liberális eszmék és a demokratikus parlamenti rendszerek támogatására. Ezeket a rendszereket viszont leginkább a nemzetállamok tudják mûködtetni.

Minderre azért utaltunk, mert a liberalizmus és a parlamenti demokrácia eleve úgy és azért lett kifejlesztve, hogy a hitelezõk könnyebben tudják eladósítani az egyes országokat, hogy biztosabban hozzájussanak az adósságszolgálathoz, és a hiteleikért fizetendõ kamatokhoz. Késõbb létrehozták az erõegyensúly rendszerét, ahol hitelekkel ösztönözték a szembenálló felek fegyverkezését, robbantották ki az egyre nagyobb háborúkat. Megfelelõen adagolt kölcsönökkel a háborúkat is úgy tudták irányítani, hogy mindig az általuk kedvezményezett fél kerüljön ki belõle gyõztesen. De arról is gondoskodtak, hogy a vesztes fél is fizetõképes maradjon, s kölcsöneiket mindkét féltõl bevasalhassák.

A parlamenti demokráciát tehát valójában azért találták ki, hogy a pénzkartell és a mögötte álló uzsorások - hosszútávon is - biztonságosan hozzájussanak kikölcsönzött pénzeikhez és az azok után szedett kamatokhoz. Ma a világ - elsõsorban az Euro-Atlanti térség - pénzügyi eszközökkel vívott, vagyonszerzõ hódító-háború színtere. A pénzkartell ma már oly mértékben eladósította e térség országait, hogy az általuk létrehozott pénzügyi szektor teljes mértékben elszívja az értékteremtõ reálgazdaság növekedését. Az államok feletti pénzkartellnek ma már nincs szüksége a demokráciára, mert az most már akadályozza, hogy bankjaival és jogi személyekbõl álló hadosztályaival teljesen megszállja az adósságfüggésbe taszított országokat, és átvegye ezen országok minden megszerezhetõ vagyonát. Ez a vagyon felöleli az ipar, a mezõgazdaság, a termõföld, az útrendszer, a kikötõk egészét, a szigeteket, mindazt, ami az emberi élet alapja. Ide tartoznak az olyan közszolgáltatások, mint a vízrendszer, az erõmûvek, a közútrendszer. A pénzkartell hatalomgazdasága minderre már bejelentette igényét, és be akarja vezetni diktatórikusan irányított hatalomgazdaságát. Nem tûri azt, hogy az eredetileg általa - az eladósítás és kamatszedés megkönnyítésére - létrehozott demokráciát az egyes népek most pont az ellenkezõjére használják, és a közvetlen demokrácia eszközeivel védekezzenek az eladósítás, a kamatrabszolgáságba való taszítás ellen. Tûnjön el a demokrácia, és jöjjön a pénzdiktatúra és a bankár-tervgazdaság, ha a népek a demokráciát az eladósítás és a nemzetközi pénzkartell túlkapásai elleni védekezésre akarják használni. Útjukban van a demokrácia. Cinikusan és alattomosan a pénz és korporációs oligarchia nyílt diktatúráját akarják rákényszeríteni a népekre.

Azzal fenyegetõznek, hogy ha az egyes országok megtagadják a lopás egy fajtáját jelentõ kamatfizetést és adósságszolgálatot, akkor olyan pénzügyi összeomlás, gazdasági csõd, társadalmi káosz következik be, amely a világ végét jelenti. Ennél pedig már csak jobb a pénzkartell pénzügyi, gazdasági és politikai diktatúrája. Mindazokat az országokat, amelyek ellenállnak, kíméletlen pénzügyi, politikai és adott esetben katonai nyomás alá helyezik. Itt egyedül Líbiára utalnék, ahol nyers pénzügyi és gazdasági érdekekbõl erõszakos rendszerváltást kényszerítettek ki nemzetközi jogilag nagyon is vitatható módon.

Öt év telt el azóta, hogy elhangzott a hírhedté vált õszödi beszéd, és nyomában kibontakozott egy kemény társadalmi ellenállás. A nemzeti vagyonától megfosztott magyar társadalmat újabb megszorító intézkedésekkel sújtották. Ne felejtsük: a vagyon hatalom, és egyben az érdekérvényesítés anyagi bázisa. A vagyontalan ember nem képes emberi jogainak és politikai szabadságjogainak érvényt szerezni. Ez különösen így volt 2006-ban, amikor a magyar társadalom legvilágosabban gondolkodó tagjai - köztük elsõként a Kossuth-tériek - felismerték, hogy a további megszorítások nyomán már arra se lesz lehetõségük, hogy biológiailag reprodukálódjanak. A gazdasági, társadalmi reprodukciót eleve lehetetlenné tette az, hogy a magyar nemzet elveszítette vagyonát, és az átkerült a nemzetközi pénz-és korporációs oligarchia, valamint kollaboráns hazai kiszolgálóik tulajdonába. Öt évvel az ellenállás után, azt kell látnunk, hogy a legsúlyosabb problémák ma is szorongatnak minket. A kibontakozás nem lehetséges addig, amíg nem változnak meg a pénzviszonyok és a tulajdonviszonyok.

A jelenlegi kamatrabszolgaság kiiktatta a társadalomból az univerzális erkölcs legalapvetõbb normáit is. Fel sem merül, hogy a tulajdont és annak mértékét össze kellene kapcsolni a tulajdonos személyes teljesítményével. Ma a tulajdonosok többsége teljesítmény nélkül került hatalmas vagyonok birtokába. Gondoljuk csak meg: egy ember egyedül egész életén át egy gombos tût sem képes elõállítani. Ha pedig ez így van egy gombostûvel, akkor még inkább így van egy gyárral, egy erõmûvel vagy egy egész iparággal. Ha valaki mégis hatalmas vagyonhoz jut, akkor az nem jelenthet mást, minthogy sok más embernek a teljesítményét erõszakkal vagy pénzügyi trükkel megszerezte magának. Az univerzális erkölcsnek megfelelõ tulajdoni rendszer az lenne, hogy mindenkinek csak az lehetne a tulajdona, amit élete teljesítményével maga hozott létre. Minden más tulajdon az emberiség közös öröksége. Ugyanúgy közös, ahogy midannyiunké a naprendszer vagy a Föld, és ahogy közös tulajdonunk a levegõ és a víz. Milyen alapon kerül magántulajdonba az, amit egy ember soha nem képes elõállítani, például a magyar termõföld? Nem véletlen, hogy érvényét soha el nem vesztõ történelmi alkotmányunk a magyar földet a magyar nép kizárólagos közös tulajdonának tekintette. Mindenki csak birtokos lehetett, mert egyetlen tulajdonos volt: a magyar nép összes nemzedékét megszemélyesítõ Szent-Korona, a magyar államiság és a magyar nemzet örök szimbóluma.

Közönséges liberális téveszme - tudatos megtévesztés - hogy a közös tulajdon változatos formáival mûködtetett vagyon nem tud ugyanannyi értéket elõállítani, mint a kizárólag profittermelésre beállított, a természeti környezetet pusztító tevékenység. El kell utasítani azt a téveszmét, hogy létezik fenntartható növekedés. Véges földünkön semmilyen alrendszer nem növekedhet végtelenül. Nem fenntartható növekedésre, hanem fenntartható erõforrásokra van szükség. Meg kell õrizni Földünk és benne a magyar nép életterét képezõ maradék Magyarország életmegõrzõ képességét. Ennek elõfeltétele, hogy ennek az országnak ismét a magyar nemzet legyen a tulajdonosa. A tulajdon visszaszerzését pedig a fosztogató magánpénzrendszer közpénzrendszerré és a hitelt pedig az állam által nyújtott ingyenes szolgáltatássá kell átalakítani.

Sokan elégedetlenek a nemzeti kormány eddigit teljesítményével. Ha valaki a magyar nemzet megmaradása szempontjából tekint vissza az elmúlt évre, akkor azt kell mondania, hogy a magyar nemzet ügye most valamivel jobban áll, mint egy évvel ezelõtt. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne ezernyi okot találni a bírálatra és az elégedetlenség kifejezésére. Számos jó irányba tett lépését is a nemzeti kormány rendkívül erõs ellenszélben, óriási nehézségek közepette kényszerült megtenni. Az, hogy a szervezett magánhatalom kívülrõl és belülrõl egyaránt dühösen támadja, pontosan annak a jele, hogy több vonatkozásban jó irányba indult el. Mindig könnyebb valami ellen tüntetni. Vannak azonban olyan történelmi helyzetek, amikor el kell ismerni, hogy az irány jó, de az irányítók segítségre szorulnak, hogy gyorsabban és hatékonyabban cselekedjenek. Most is olyan idõszak van, amikor arra kell összpontosítanunk, hogy jó és megvalósítható elgondolásokkal támogassuk mindazt, ami elõsegíti a magyar nemzet hosszútávú megmaradását, és bíráljuk mindazt, ami népünk megmaradását akadályozza. Ezért kell kiharcolnunk - Izlandi példára - az alulról jövõ közvetlen demokrácia eszközeivel a népszuverenitás helyreállítását, a népakarat maradéktalan érvényesítését.

Népszavazáson kell eldönteni, hogy a ma legfontosabb hatalmat, a monetáris felségjogok gyakorlását a közhatalom, a demokratikus legitimitással rendelkezõ parlament és kormány, vagy pedig a nemzetközi pénzkartell, ez az illegitim és demokratikus felelõsséggel nem tartozó szervezett magánhatalom gyakorolja a központi bank útján.

Akik nincsenek döntési helyzetben, azok gondolkodhatnak a kívánatosban, õket nem kötik gúzsba a lehetséges korlátai. A döntéshozók sajnos kénytelenek sokkal szûkebb mozgástérben cselekedni. Számukra a kívánatos kényszerûen arra a kevés lehetségesre szûkül, amelynek a megvalósításához biztosítva vannak a feltételek. Ezek közé tartozik az erõ, a társadalom támogatása, amellyel a szervezett magánhatalom ellenállása leküzdhetõ. Azt is tudomásul kell venni, hogy a problémák természetüknél fogva vagy rövid, vagy közép, vagy hosszútávú megoldásokat igényelnek. Hosszútávú problémák megoldását nem követelhetjük ésszerûen néhány hónap vagy akár néhány év alatt.

Valami mellett segítõ szándékkal kiállni, félretéve a nemzeti egység érdekében a vélt és valódi sérelmeket, emberformáló nehéz feladat. Amikor az öt évvel ezelõtti történelmi eseményekre emlékezünk, látnunk kell azt az óriási különbséget, ami az akkori és a mai közállapotok között van. Tiltakozzunk ott, ahol arra van szükség, és segítsük a nemzeti kormányt ott, ahol megtehetjük. Segíteni kell a nemzeti kormányt, hogy megoldást találjon a munkavállalók, az értékelõállító dolgozók, fokozottabb védelmére.

Segítenünk kell, hogy ésszerû módon erõsítse a szakszervezetek érdekvédelmi képességét. Bátorítanunk kell, hogy az ésszerû kockázatot vállalva szerezze vissza a monetáris szuverenitást, akár szembeszállva a nemzetközi pénzkartell zsarolásával is. A Fehér Program megvalósítása viszonylag rövid idõ alatt finanszírozhatóvá tenné nemzetünk felemelkedését célzó stratégiáját. Ha vállalja ezt a harcot, akkor elõ tudja teremteni azokat a pénzeszközöket, amelyek kezelhetõvé teszik a legégetõbb társadalmi konfliktusokat.

Ha a közhatalom visszaszerezné a szervezett magánhatalomtól a monetáris felségjogokat, akkor meglennének azok a pénzeszközök, amelyekkel gyorsan orvosolni lehetne a rendvédelmi alkalmazottak, valamint az egészségügyben és az oktatásügyben dolgozók jogos igényeit. Ezeknek a konfliktusoknak az ésszerû és gyors rendezése erõsítené, hogy a magyar nemzet és a nemzeti kormány szorosabban és hatékonyabban tudjon együttmûködni a magyar nemzet megmaradása érdekében. Üzenjük az ügyeletes helyettünk gondolkodóknak: nem természeti törvény, hogy a magyar nemzet mindig vesztes legyen. Eljött fordulat az ideje, "még jõni kell, még jõni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság esedez, százezrek ajakán."

Befejezésül meg kell említenem, hogy Budaházy György azzal a szervezett magánhatalommal került konfliktusba, amely most gátlástalanul támadja és rágalmazza nemzeti kormányunk szinte minden tettét külföldön és belföldön egyaránt. Ezért felelõs döntéshozóinknak mérlegelniük kellene, hogy a magyar nemzet nemes hagyományaihoz tartozó megbocsátást, és nagylelkûséget gyakorolják vele szemben. Ha tényleg hibázott, már fizetett érte. Tisztelettel kérem, hogy a magyar nemzet hosszútávú érdekeire tekintettel részesítsék egyéni kegyelemben, és helyezzék szabadlábra Budaházy Györgyöt.

Öt évvel ezelõtt üstökösként tûnt fel nemzetünk egén az a törékeny, de erõs akaratú és bátor asszony, társadalom tudós, közéleti személyiség és gyermekeit szeretettel nevelõ családanya, aki ma már fénylõ csillagként ragyog nemzetünk egén, elfoglalva helyét történelmünk nagy magyar asszonyai, a Szilágyi Erzsébetek, a Zrinyi Ilonák és a Kéthly Annák sorában. Hallgassák meg Morvay Kriszina Európa Uniós parlamenti képviselõt.

Bocsánat a redhagyó hsz.-ért! (Ez nem egy "újfajta szeretet rezgés"!)

Tele vagyunk visszafojtott indulatokkal, visszafogott energiákkal, mélyen forró haraggal és jogos keserüséggel!
IGAZ?
Mindenki várja "A pillanatot". Olvas, ír, kutat, kommentel.
Joggal vetödik fel, hogy mit tehetünk míg eljön az "Igazság Napja"?

Túl vagyok "A Jövö elkezdödött!" címü filmen!!!
Aki látta, az tudja mi a lényeg! Aki nem az pótolja, hátha még nem késö!

"TEDD AMIT TUDSZ! OTT AHOL VAGY! AZZAL AMID VAN, ÉS A TÖBBIT BÍZD A GONDVISELÖRE!"

Vagyunk néhányan akik tenni akarnak! Itt a lehetöség!

Mutasd meg, hogy TE "gyémánt vagy" az "üveg gyöngyök" közt!

Mutasd meg, hogy van benned JÓ! Van benned, SZERETET, van benned HIT! Ezt MOST be is bizonyítod!

TÉGY JÓT / egy mosoly, egy kedves szó, egy pohár víz, ...ne gondolkozz rajta, jönni fog meglátod!/

A gyülölet, csak gyülöletet szül, ami halálos méreg a léleknek! Az emberiséget is ez mérgezi!
A Szeretet gyógyít, összeköt és eröt ad! Minél többet adsz, annál több lesz Neked!

Egy pélképre vársz??? Ott van elötted! Vezetöre vágysz? Légy Te az elsö aki lépsz!

Ez az erö lesz ami legyöz minden ellenséget, ...a legnagyobbat: önmagadat!

Nem mondok semmit, ...csak a tapasztalatokat írom le!
Tudom, hiszem, hogy az elvetett MAG gyümölcsöt hoz nagyon hamar!

Tibor, a tépettlelkü Wiiking