(Bújunk, tata? Kúszunk, tata? Ratatata!)
Kínos: Kiküldték az újságírókat a Mazsihisz rendezvényérõl
Céljuk minél több összeírt magyar zsidó a népszámlálás végére, mégis féltitkos tájékoztatót tartottak szerda délután.


Egyelõre annyit állítunk biztosan: valaki óriásit tévedett a tegnapi, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és más zsidó szervezetek által meghirdetett nyilvános beszélgetés szervezésével kapcsolatban. „Ez komplett szívatás” – jegyzi meg egy újságíró kolléga szórakozottan, miközben szerda délután negyed ötkor az újpesti alsó rakpart névtelen parkjából hunyorogva a vele szemben elterülõ Margit-sziget szélén messze felsejlõ futópálya nõi alakjait kémleli. Az MTI agendában is szereplõ tájékoztató elõre közölt helyszíne ugyanis egészen pontosan a XIII. kerületi „Helia Hotel elõtt felállított sátor” lett volna, délután négy órától.

Pontban 15.45-kor érkezünk is a 75-ös troli Dráva utcai megállójába. Határterület ez: már jócskán nem a Szent István park, még éppen nem a Vizafogó déli határa, talán leginkább Újlipótváros, annál viszont érzésre északabbra van, nem is jártam még ezen a részen soha. Helia Hotel megvan, Mazsihisz-sátor viszont sehol, a tanácstalanság csírázni kezd. Fotós kolléga okostelefonnal térképet néz, közben a Hotel recepciójához fordulunk segítségért. A tanácstalanság itt kezdi felölteni a gyanú formáit: a recepción sem tudnak semmit. (Nem az a kimondott magabiztosan kezelhetõ helyzet. – Ide hirdettek egy zsidó rendezvényt a szálló mellé, ezek meg itt dolgoznak és nem tudnak róla? – gondolhatja a riporter – Nincs itt semmilyen zsidó rendezvény, ezek meg újságírók és ennyire lukra futottak volna? – gondolhatja a recepciós.) Mint kiderül, nem elsõkként érdeklõdünk a szállóban, mások sem találják az elvileg itt felállított sátrat.

A riport további része innentõl gasztroelemzés lehetne a vinkói úton, ugyanis a Danubius Health Spa Resort Helia Budapest a panelkörnyezettõl eltekintve igen tetszetõs; elegáns kávézó, a konyhán pedig salátakülönlegességek, a szüreti hangulathoz igazodva sós és édes gyümölcskülönlegességek várhatók, legalábbis a kiírás szerint. – A Mazsihisz-sátor holléte viszont továbbra is fúr, ezért döntünk: haladunk még kissé délnek a Kárpát utcán, hátha szembejön velünk egy Herzl Tivadar-kitûzõs aktivista, aki segít megtalálni a rendezvényt.

A megérzés jó, a tíz perc gyaloglás nincs hiába: nagyjából fél kilométerre a Heliától, a Pozsonyi út 77-79. alá esõ K&H Bank elõtti aszfalttól, és az újpesti alsó rakpart vonalától határolt fás-parkosított sávban feltûnik 6-8 rendõr és néhány fotós egy közepes méretû fehér ponyvázat elõtt, valamint egy ZSH-001-es rendszámú nagy fekete autó. A teljesen véletlenül megtalált rendezvénysátor elé lépve az ember olyannyira exkluzívnak érzi jelenlétét, mint az egyszeri kincskeresõ a lakatlan szigeten, aki a térkép alapján végzett sikertelen próbaásás után hazafelé baktatva keresztülesik a Szent Grálon.

Valóban, érkezik már Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter (Mazsihisz), aztán nem sokkal késõbb Streit Sándor is, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke. Lezser várakozás kezdõdik, az újságírók nem igazán értik a helyzetet. A mintegy 30 fõs sátor még üres, a megjelent képviselõk egymással beszélgetnek, semmi sem utal arra, hogy a helyzet pár percen belül sajtótájékoztatóig eszkalálódna.

Tizenöt perc rést ütök a beszámolón, mert tényleg nem történt semmi, ám 16.30 felé varázsütésre az összes megjelent vezetõ, civil képviselõ és szervezõ elindult a sátorba, hogy körbeülje az ott berendezett asztalt. Hátul felberreg az aggregátor, Feldmájernél a mikrofon, szót kér.



– Tisztelt barátaink, tisztelt újságírók.
(Fényképezõgép kattogás, operatõrök és tudósítók helyezkednek)
– Szeretettel köszöntök mindenkit az „Én is magyar zsidó vagyok!” szlogennel meghirdetett kampányunkról tartott egyeztetésen.
(Fényképezõgép kattogás, operatõrök és tudósítók izgalomban)
– Most pedig még egyszer köszönjük az érdeklõdést, és arra kérem a megjelent újságírókat, hogy készítsék el a szükséges fotókat, majd menjenek ki. Megbeszélésünk nem sajtónyilvános, a végén külön tájékoztató sem lesz, ellenben (ezt a megjelent képviselõknek mondom) aki szeretne nyilatkozni, megteheti majd odakint. Köszönöm, a viszontlátásra.

Az izgalom visszaesik, ismét a tanácstalanság kulminál. Tápos biztonsági õrök szigorú tekintettel mindenkit kitessékelnek, majd a sátor bejáratához állnak karba font kézzel.

Ennyi – mondják többen, de a helyzet az igencsak eldugott helyszín, a háttérben berregõ aggregátor, a létszámfölényben levõ rendõrök, a sátor elõtt strázsáló biztonsági õrök és a kihangosítás miatt 10 méterrel odébb is pontosan kivehetõ belsõ beszélgetés miatt annyira abszurd, hogy kollégával azon gondolkodunk, igazából csak valami szórakozott munkatárs tölthette fel ezt programot az MTI agendába véletlenül; avagy az lehetséges még, hogy Zoltai Gusztáv bármelyik pillanatban feláll és közli: csak vicceltünk, igazából jöjjenek ide nyugodtan.

Ha kommunikációs Ablak-Zsiráfot írhatnék, akkor a „Hogyan rontsunk el tökéletesen népszámlálás elõtti médiakampányt 4-5 egyszerû lépésben?” nevû összetett szócikk alá a Mazsihisz tegnapi rendezvényét tenném.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, a leginkább zavarba ejtõ része az egésznek az volt, hogy a kihangosítás miatt szóról szóra mindent lehetett hallani a sátron kívül is, így nem titok, hogy a tanácskozás a „Sok zsidó vallású, vagy sok zsidó nemzetiségû legyen-e?” kérdéskör körül forgott. Éppen ezért nem is nagyon érthetõ, hogy miért nem engedték be a sajtó képviselõit, amikor ebben a kérdésben sosem hallott egységfront jöhetett létre a szervezetek között: „Mindegy miként, de vallja magát minél több ember magyar zsidónak” – hangzott az állítás sûrû bólogatás közepette. „Ne azon vitatkozzunk most, hogy vallás vagyunk, vagy faj vagyunk” – kívánt konszenzust teremteni egy másik hozzászóló.

Nagyjából 17.00 felé már a legkitartóbb tudósítók is elszivárognak. Elmegy még a turbójobbos, Hitleres botrányáról ismert n1 televízió stábja is, pedig (ahogy mondani szokás) magát Mózest nem izgatta annyira zsidókérdés, mint az Árpád-sávos médiatársaságot.

Miután a sátorban mindenki egyet értett mindenkivel, feszültségnek nyoma sem volt, ám a beszélgetés végének sem, mi is szedtük a sátorfát.

„Ne gyenge zsidóknak lássanak minket; meg kell mutatnunk, hogy 1200-1300 óta itt vagyunk Magyarországon. Emelt fõvel járjunk, hogy ne következhessen be még egy holokauszt!” – kaptam el az utolsó mondatot egy szép szónoklatból.

Emelt fõvel, igen. Ám a mondat és sajtótájékoztató körülményei között feszült kognitív disszonancia oly szép volt, hogy Leon Festinger mind a tíz ujját megnyalta volta.

http://hetivalasz.hu/itthon/hova-bujt-a-mazsihisz-satra-41612