(Politikai micsodája? Szabadkõmûves organikus építész? Nemzeti Olstein-növendék? Halottról jót, vagy semmit, vagy legalább az igazat!) Bújt az üldözött – a kedden elhunyt Makovecz Imre esetei a non-stop üldöztetéssel, a titkosszolgálatok ármánykodásával, a „központivá váló zsidókérdéssel” és azzal, hogy miért nem érthetik meg a homoszexuálisok az élet lényegét.

Negyven évig “magyarként ‘nigger’ állapotban kellett élnünk” – adott hangot a pártállami rendszer iránti olthatatlan gyûlöletének meghökkentõ módon Makovecz Imre a Ring Magazinnak adott 1992-es interjújában.

Míg a kedden elhunyt mûvészt építészként eredetiségéért még kritikusai is elismerték, politikai szerepvállalásainak megítélése sokkal ellentmondásosabb volt. Pedig azok sem nélkülözték az eredetiséget és kellõen hatásosak is voltak. Ezekbõl elevenítünk fel néhányat.

KGB, CIA – 1956

Makovecz politikai öntudatra ébredése az 1956-ös forradalomhoz kötõdik. Az akkor 21 éves mûszaki egyetemi hallgató számára “a felnõtt élet október 23-ával kezdõdött és november 4-én teljesedett ki. A férfikor tehát leveretéssel és megaláztatással indult” – vallotta.

1997-ben az Új Dunántúli Naplóban kifejtett véleménye alapján Makovecznek késõbb sem sikerült megemészteni az akkor történteket. Szerinte '56 “meglepetés volt a Nyugat számára. Nem az eleje, mert abban nagyon benne volt a KGB és a CIA, hanem az, amikor kiderült, hogy a magyar népnek elege van, s képes szembeszállni az orosz hadsereggel”.

A mûegyetem elvégzése után három évet gyakornokoskodott nagy tervezõirodákban, majd kisebb mûhelyekben dolgozott. Késõbb azt mondta, azért, mert Budapesttõl távol “kevésbé igazgat a fortélyos hatalom”, de Makovecz egészen a hetvenes évekig nem számított politikai üldözöttnek. 1969-ben Ybl-díjat kapott, és hogy egyáltalán nem volt "vonalas" egy orosz származású asszonynak mondott, késõbb felidézett mondata is bizonyítja: “a szocializmus megvalósulásának akadálya itt, Magyarországon elsõsorban a szovjet megszállás”.

Szemben az agyafúrt falurombolással – a hetvenes-nyolcvanas évek

A törés 1971-ben következett be nála, amikor a kormány elfogadta a Városépítési Tudományos és Tervezõ Intézetnél (VÁTI) készült Országos Településhálózat-fejlesztési Kerettervet (OTK). Az éppen ebben az évben a VÁTI-nál kezdõ Makovecz és néhány ismerõse a Népmûvelési Intézetben összeálltak, és a következõ tizenöt évben Zalában, Somogyban, a Jászságban faluházak építésével igyekeztek küzdeni az ellen, amirõl Makovecz késõbb azt mondta: olyan, mint Ceausescu falurombolási terve, csak sokkal agyafúrtabb.

A szovjet iparosítási politikán alapuló és rosszul alátámasztott OTK valóban nem volt egy sikertörténet (a nyolcvanas években jelentõsen módosították is), de az építész véleménye talán mégis túlzó. Szerinte ez a “KGB által vezérelt, katonai koncepció volt” azért, hogy a magyar lakosság elöregedjen és szétszóródjon. “Mindent megtettek azért, hogy a munkás intelligenciaszintje a lehetõ legalacsonyabbra süllyedjen” – közölte 1992-ben. Az ezredforduló után is úgy vélte, “egy embertípus kidolgozásának szisztematikus, tervszerû akciójáról volt szó. Ezt nem hülye emberek gondolták ki”.
Makovecz Imre

Makovecz Imre
Fotó: MTI Fotó: Soós Lajos

Noha Makovecz késõbb azt mondta, tevékenységét “illegalitásban” végezte, a “KGB katonai koncepciója” ellen küzdõ építésznek a karrierje nem tört meg, bár egyáltalán nem volt szokványosnak mondható. Õ ugyanis nem valamelyik nagy tervezõ irodában dolgozott, hanem 1977-81 között a Pilisi Állami Parkerdõgazdaságnál tervezõ építész volt. Késõbb megalakította a Makona Tervezõ Kisszövetkezetet, és számos építészhallgatónak a mestere lehetett. Ebbéli tevékenységét 1987-ben Ifjúsági, 1989-ben pedig SZOT-díjjal ismerték el.

Lakitelekrõl Piliscsabára – a rendszerváltás

Falusi építészeti tevékenysége közben egy minisztériumi megrovást is kapott, és ezért hívták meg 1987. szeptember 27-ére Lakitelekre, az MDF alakuló ülésére. A népi mozgalomból is táplálkozó Magyar Demokrata Fórum kulturális holdudvarába szervesen illeszkedõ Makovecz (aki jó barátja volt például Csoóri Sándornak) még a nyolcvanas évek végén indította el azt a projektet, amely Antall József támogatásával végül a rendszerváltás után valósult meg. Ekkor ugyanis a piliscsabai orosz katonai bázis területén az õ tervei alapján épült meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, amely ma is a magyar jobboldal intellektuális bázisának számít.

Szellemi inerciájáról így beszélt a Ringnek: “egy személyekbõl álló vonulathoz tartozom. Testvéreim és rokonaim: Kondor Béla, Nagy László, Latinovits Zoltán (...) azok a sûrû, nehéz közegek tartoznak hozzám, amibe õk belehaltak”. Ám az MDF-kormányt támogató Makovecz ennél mondott akkoriban még furcsábbakat is. A Csurka-féle Magyar Fórum hasábjain azt kiáltotta világgá: “Szent István-i gondolatok irányítanak”.

Bújt az üldözött – a kilencvenes évek

Makovecz Imre ’90-es évekbeli közszerepléseit végig áthatotta a folyamatos üldözöttségre panaszkodó mûvész túlzó mártírtudata. Mindez a Magyar Mûvészeti Akadémia megszervezésével és a sevillai világkiállítás magyar pavilonja körüli viharokkal kezdõdött.

Az 1992-ben létrehozott Magyar Mûvészeti Akadémiával kapcsolatban már az alapítás után egy évvel komoly ambíciókat táplált. „A Magyar Mûvészeti Akadémia olyan közjogi méltóság lehetne, amelyiknek módja van a magyar egyetemeken, fõiskolákon folyó oktatást befolyásolni” – mondta 1993 augusztusában a Magyar Nemzetnek.

Az önálló mûvészeti akadémia megalakításának elõzménye az MTA kibõvítésére irányuló kezdeményezés volt közvetlenül a rendszerváltás után. Ekkor, Kosáry Domokos akadémiai elnöksége idején vetõdött fel, hogy az MTA-t irodalmi szekcióval bõvítsék ki. Az elnök errõl tárgyalt is a rendszerváltó pártok holdudvarába tartozó olyan személyiségekkel, mint Csoóri Sándor és Konrád György. Ám mielõtt a Széchenyi Mûvészeti Akadémia megalakult volna, Makovecz 1992 elején egy huszárvágással életre hívta az "ellen-akadémiát", amelynek elnöke õ maga lett. A Demokratának 1997-ben az állította, a történtek õt magát is váratlanul érték.
Makovecz tervezte a piliscsabai egyetemi épületegyüttest.

Makovecz tervezte a piliscsabai egyetemi épületegyüttest.
Fotó: Fazekas István

Az új akadémia megalakulása mindenesetre szakadást idézett elõ a magyar mûvészeti életben – az MTA-n belül ugyanis mégiscsak létrejött a Széchenyi Mûvészeti Akadémia; alapítói között Mészöly Miklóssal és Konrád Györggyel.

A pavilon és a magyar csoda – a kilencvenes évek

Makovecznek a magyar építészszakmán belüli az elsõ és voltaképpen egyetlen igazi konfliktusa az 1992-es sevillai kiállítás magyar pavilonja miatt robbant ki. A pavilonra kiírt pályázatot Janáky István Lepkeháza nyerte, ám mind a Németh-, mind az Antall-kormány idõszakában szóba került, hogy a pályázati eredményt semmibe véve Makoveczet bízzák meg a pavilon megtervezésével. A nem pályázó Makovecz elõször, 1990 májusában nemet mondott a felkérésre, õsszel azonban mégis elvállalta a megbízást – nem törõdve a Janáky kigolyózása miatt háborgó építészszakma tiltakozásával.

Az önmagát Magyarországon folyamatosan, még a jobboldali kormányok idején is „üldözöttnek” tekintõ Makovecz egyenesen „csodaként” tartotta számon a sevillai pavilon történetét. „A sevillai pavilon annak a csodának az eredménye, hogy Magyarországon az elõmunkálatok ellenére az MDF nyerte meg a választásokat. (...) A kilencvenes évek elejének magyar választása csoda erejével hatott, s ennek a meglepetésnek köszönhettem azt, hogy megtervezhettem a magyar pavilont” – mondta az Új Dunántúli Naplónak 1997-ben.

Sevilla ide vagy oda, a permanens üldöztetéstudat már a ’90-es évek elsõ felében megjelent nyilatkozataiban. „Magyarországról gyakorlatilag kiszorultam (…) mivel a mostani kormányzó erõk számára megbélyegzett ember vagyok, építési engedélyt csak borzasztóan nehezen tudok szerezni (…) túlzás nélkül mondhatom, nehezebb sorsom van most, mint valaha a Kádár-rendszerben” – mondta a Magyarország címû hetilapnak 1994 decemberében, a Horn-kormány elsõ évében. Politikai üldözöttségtudata késõbb is megmaradt. „Nem hiszek a politikában. Ma már. Itt, Magyarországon. Ahol egy Horn Gyula vagy egy Göncz Árpád vezethet egy országot. Ahol szétbomlasztják a nemzetet” – nyilatkozta a Demokratának 1997 elején.

Polgárok Háza avató, 2006 - Makovecz Imre, a Polgárok Házának alapító tagja és Orbán Viktor
Fotó: Polgárok Háza

Orbán jobbján – az ezredforduló

Hogy mennyiben járult hozzá üldözöttségtudata közéleti aktivizálódásához, nem tudni. Mindenestre 1997-ben, a Fidesz mellett szorosabban is bekapcsolódott a pártpolitikába. Ez év augusztusában alakította meg a Nemzeti Egység Mozgalmat (NEM), amely derekasan kivette a részét az 1998-as választási kampányból és segítette Orbán Viktor elsõ hatalomra jutását. A mozgalom elsõdleges és egyáltalán nem titkolt célja az volt, hogy nyomást gyakoroljon az akkoriban szétforgácsolt jobboldali ellenzékre az összefogás érdekében. A NEM-rõl Makovecz a Demokratában 1998 áprilisában beszélt hosszan, olyan, kultúremberek között akkoriban ritkaságszámba menõ kijelentések kíséretében, mint hogy Magyarországon „központi problémává nõtte ki magát a zsidókérdés”. Ha valakiben kétség maradna az ügyben, hogy ezt a témát ki éleszti újjá, Makovecz gyorsan egyértelmûsít: „Minálunk a zsidókérdést nem a többségi társadalom kreálta, hanem a magyar zsidók egy része”.

Az interjúban Makovecz sajátosan támogatta meg az Orbán Viktornak azóta is oly kedves jobboldali egységen alapuló stratégiáját. „Magyarországon szükségállapot van. Nem képzelhetõ el továbblépés a szétforgácsolódott jobboldali ellenzék egysége nélkül. A külföldi hírszerzés paradicsoma vagyunk. A feketegazdaság elképesztõ méreteket öltött” – Vagyis a jobboldal homogenizálódása – a „szükségállapotra” való tekintettel – nemzeti érdek.

1998 októberében, a jobboldali gyõzelem után Makovecz azt mondta a Napi Magyarországnak, hogy a NEM eredeti céljaként a szocialisták egy részének integrálása is szóba került, de a meghívott baloldali vezetõk – többek között Nagy Sándor egykori MSZOSZ-elnök – nem jelentek meg a mozgalom havi rendezvényein. Csurka István sem ment el, de a Fidesz, az FKGP, az MDF és egyes MIÉP-es vezetõk igen.

Ennek az értelmiségi körnek komoly szerepe volt abban, hogy 1998 tavaszán kikényszerítette a Kisgazdapártból a második forduló elõtti visszalépéseket a Fidesz javára. „Havi találkozásokon politikusokat próbáltunk ráerõltetni arra, hogy a listás választáson is egymás javára próbáljanak meg visszalépni (sic!), és egy olyan választási szövetséget kötni, amely hatékonnyá teszi õket. Ugyanis addigra világosság vált elõttünk, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány nem Magyarországon érzi magát, hanem bennszülöttek által lakott területen, ahol hatalmat és vagyont kell szerezni a rendelkezésre álló négy év alatt.”
Korona és Makovecz.

Korona és Makovecz.
Fotó: MTI / Kovács Attila

1998-ban nem volt hajlandó rosszat mondani Bán Ferenc Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színházával kapcsolatban. „Megkeresett az egyik bulvárlap újságírója, és azt kérte, nyilatkozzak az új Nemzeti Színházról. Nézze, mondtam, gondolom, azért hívott fel, mert feltételezi, hogy nekem nem tetszik a Nemzeti Színház Bán Ferenc által készített terve, nem tetszik az Erzsébet téri helyszín, magyarán mindenáron negatív véleményt akar tõlem kicsikarni. Mire az újságíró azt felelte, valami ilyesmire gondolt. Azt mondtam, tõlem ilyet sohasem fog hallani, hiszen Bán Ferenc annak a Mûvészeti Akadémiának a tagja, amelynek én vagyok az elnöke.”

Kommunista hatalomátvétel után – a nyolc szocialista esztendõ

A 2002-es kormányváltás után Makovecz és tizenöt jobboldali értelmiségi indította útjára a Szövetség a Nemzetért Alapítványt (SZNA), mintegy az Orbán Viktor felhívására szárba szökkent polgári körös mozgalom ernyõszervezeteként. A SZNA tulajdonában állt a Polgárok Háza Kht. is. A késõbb nonprofit cég üzemeltette a fõvárosi VIII. kerületi Polgárok Házát és a Fidesz 2006-ban nyitott webáruházát is. Makovecz saját halála esetére Orbán Viktort jelölte ki a nonprofit szervezet alapítói jogainak gyakorlójává – írta akkor a HVG.

2004-ben a Demokratának Makovecz Második Magyarországot vizionált, amelyet „az elnyomott tetterõ szül majd meg, amely egy idegenlelkû, propagált és hazug országgal áll szemben”. Véleménye szerint 2004-ben a baloldali kormányzás alatt épp olyan kifosztott és kisemmizett állapotban volt a magyarság, mint a török hódoltságot követõen. Ugyanebben az évben, ugyanitt új hasonlatot talált: “ugyanaz a helyzet, mint 1948-ban, a kommunista hatalomátvétel után”.

Makovecz 2006-ban is a Fidesztõl várta az “igazi rendszerváltozást”, azt várta, hogy túllép a gazdasági, politikai elit érdekképviseletén, mivel a polgári körök tagjai “ nem megélhetési politikusok, hanem olyan emberek, akikben van ambíció és tenni akarás”.

Az is igaz, hogy az elsõ Orbán-kormány idején – egyelõre még – nem kapott állami megbízást, és lojalitása is mindig inkább Orbán Viktornak szólt, mintsem a Fidesznek. "Én tehát nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni neki – különben nem lehet fölemelni az országot” – mondta a Heti Válasznak tavaly.

Bár a radikalizmus lelkes híveként 2003-ban még örömmel fogadta a Jobbik létrejöttét, ami befogadta a MIÉP-bõl kiváltakat, idén januárban a Heti Válasznak adott interjúban az “egy a tábor egy a zászló” jelmondata jegyében már szigorúan elhatárolódott a Jobbiktól, amely szerinte csak a nemzeti oldal szétaprózására törekedett.

Elmondása szerint hajlott kora miat nem állt “engedetlenségi mozgalom” élére, egy kisebb csörtére azonban még volt ereje Vona Gáborral, amikor nem engedte felszólalni a jobbikos politikust egy Kossuth téri rendezvényen. „Tavaly tavasszal a Magyarok Szövetségével rendeztünk tüntetést a Kossuth téren. Egyszer csak felállt a gárdisták sorfala, és megjelent Vona Gábor. Indult volna a szószékre. Áttörtem magam a feketéken, és odaálltam elé azzal, hogy itt nem beszélhet. Majd ha õ kéri a területfoglalási engedélyt, akkor igen, ez azonban a mi rendezvényünk. Azt mondta, rendben. ‘Kezet rá’ – javasoltam. Kezet is ráztunk. Alighogy elindultam a feleségemmel, Vona már fönt volt az emelvényen és szónokolni kezdett. Rögtön be is indultak a rendõrség vízágyúi. Nekem ennyi információ elég arról, hogy milyen megbízásból nyomják kockázatmentesen a radikális szöveget. A cél egyértelmû: megosztani a nemzeti oldalt, nehogy a Fidesznek kétharmada legyen. És sikerülni is fog nekik, sajnos: vidéken eszik a szövegüket” – nyilatkozta a konfliktusról a Heti Válasznak.

Kormányváltásra készülve – 2009

2009 áprilisában egy a Demokratának adott interjújában – igazodva a kötcsei Orbán-manifesztó centrális erõtér kialakítására törekvõ retorikájához – a “magyarság felszámolására irányuló” trükknek tekintette a jobb- és a baloldal fogalmát. „Engem jobboldalinak és szélsõségesnek tartanak. Hol dolgozom? Honnan kapom a megbízásokat? Nem a fõvárosból, hanem az elhagyott és tönkretett vidékrõl. Ha valaki olyan területen tevékenykedik, amelyet a hatalom elhanyagol és felszámolásra ítél, az nem jobboldali, hanem baloldali.”
Makovecz 2011-es Szent István-díját Bihari Antal adta át

Makovecz 2011-es Szent István-díját Bihari Antal adta át
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Makovecznek ez az interjúja gyakorlatilag egy látlelet az idõs építész már-már monomániába hajló utolsó éveirõl. “Orbán Viktor (...) személye az egyetlen reményünk” – jelentette ki. Elszámoltatást követelt, amikor az újságíró rákérdezett, hogy az nem esetleg a független igazságszolgáltatás dolga lenne-e, közölte: “az igazságszolgáltatás most sem független”.

Amikor az újságíró Gyurcsányt citálta, Makovecz a következõképpen reagált: “Gyurcsánynak egyetlen mondatára sem vagyok hajlandó reagálni. Csak cselekedetekkel. Elég volt a beszédbõl. Cselekedetekre van szükség (...) amilyenekre ön és az olvasók is gondolnak.”
Miért volt mérges Makovecz?

“Mégis honnan a leküzdhetetlen makoveczi düh, indulat, frusztráció? Makovecz saját bevallása szerint is kettõs világban él. A lehetett volna és a megvalósult világában. Ez a tudathasadás pedig számára az 1956-os forradalom bukása óta áll fönn változatlanul. Vagyis az idõsödõ Makovecz Imre is azon ´56-osok közé tartozik, akik úgy vélik, hogy a rendszerváltás során ´56-ot valakik, valamiért elsikkasztották. Ezek a valakik pedig egyetlenegy jól szervezett, nemzetközi társaság, akik hol aufkléristaként, hol kommunistaként, hol a globális kapitalizmus képviselõiként jelennek meg; mindig ugyanazok, csak más jelmezben”’ – vélte az építész írásaiból készült könyvek alapján a Magyar Narancs 2002-ben

Kifejtette, hogy a “demokrácia csõdjét éljük”, mert “az a világ, ahol a pénz uralkodik a szakrális világ felett, halálra van ítélve. Tarthatatlan, hogy Magyarországon elvegyék a fiatalok kedvét a családalapítástól. Nem az az élet lényege, hogy homoszexuálisnak legalább olyan jó lenni, mint heteroszexuálisnak. Nem az a lényeg, hogy egy homoszexuális házaspár gyereket fogadhasson örökbe. A férfi és a nõ két külön princípium, és a kettõ együtt adja azt az univerzális egységet, ami a mindenség lényege, amely maga a Teremtõ”.

“Ki kell mondani: a nemzetközi pénzvilág nem elégedett Trianonnal, ezt a maradék országot is igyekszik felszámolni” – közölte egy oldallal odébb.

Révbe érõ közéleti pálya

A 2010-es választásokon a Fidesz-KDNP kétharmada az õ ügyének gyõzelmét is jelentette, sõt halála elõtt - legmerészebb, már idézett 1993-as álmait is túlszárnyalva - még az új Alkotmányba is “bekerült”. Szakmai körök meglepetésére a kormánypárti többségû törvényhozás a Magyar Tudományos Akadémia mellett Makovecz Imre zömében jobboldalinak tartott mûvészeket tömörítõ szervezetét, a Magyar Mûvészeti Akadémiát részesítette alkotmányos védelemben és költségvetési támogatásban, ezzel mintegy beteljesítette az idõs építész többször véglegesen meghiúsulni látszott álmát.
Link