Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A Nyugat és a 21. századi "zsidómentesítés"

Giulio Meotti, az olasz jobboldali Il Foglio napilap újságírója szerint azzal, hogy igyekeznek elvitatni Izrael jogát a jeruzsálemi beruházásokhoz, a zsidóság jogait korlátozzák. Így ugyanis de facto azt üzenik az izraelieknek, hogy nem választhatják meg szabadon, hol éljenek hazájukban.

Azzal, hogy – többek között – az Egyesült Államok is felszólította Izraelt arra, hogy szüntesse be az építkezéseket Jeruzsálem zsidók lakta negyedeiben, lényegében az iszlamisták vitorláját dagasztotta – vélekedett az olasz jobboldali újságíró, Giulio Meotti a mértékadó izraeli Jediót Ahronót internetes portálján. Meotti szerint az iszlamisták célja egyértelmûen az, hogy felszámolják a mintegy 300 ezer fõs zsidó lakosságot Jeruzsálem azon területein, amelyet a jordán csapatok illegális megszállás alatt tartottak 1948 és 1967 között.

Az Egyesült Államok, az Európai Unió, valamint az arab világ kedden elítélte Izraelt azért, mert építési engedélyeket adott ki Gilóban, Jeruzsálem zsidók lakta kerületében. Az izraeli kormány azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy Giló az elmúlt 18 év összes béketervében Jeruzsálem részeként szerepelt, és ezért a kerületben zajló építkezések nem ütköznek a békefolyamatba. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfõ pedig arra is rámutatott, hogy a város egyedi státusa miatt fejleszt mind a zsidó, mind pedig a nem zsidó lakóinak egyaránt. „Az embereknek vannak családjaik, gyerekeik, és a közösségek folyamatosan gyarapodnak. Gyarapodnak Jeruzsálem arab kerületeiben, de gyarapodnak Jeruzsálem zsidó negyedeiben is” – hangsúlyozta az izraeli kormányfõ.

Az elõtérben Giló, a háttérben a Sharfat illetve a Gonen negyed, valamint Jeruzsálem központja.

Meotti arra hívja fel a figyelmet, hogy a jordán és palesztin megszállás nehézségekkel terhelt 19 éve után most Barack Obama amerikai elnök is beállt a támadók sorába. Ez alatt a 19 év alatt a zsidók elüldözték a lakóhelyükrõl, lefoglalták a házaikat. Az õsi zsinagógákat kifosztották, lerombolták, néhányat pedig istállóvá alakítottak.

A jobboldali újságíró szerint az amerikai elnök ismét a „Judenrein” (zsidómentesítés) politikát sürgeti azzal, ha delegitimizálni igyekszik az 1967 után felépített zsidó kerületeket. Azzal, hogy a Fehér Ház eldöntötte, nem támogatja a zsidó otthonok építését az izraeli területeken Meotti szerint nem tesz mást, mint elvitatja a zsidók azon jogát, hogy tetszésük szerint válasszák meg, hol éljenek hazájukban.

Az olasz újságíró a következetesség elvére is rámutat: amennyiben Izraelt megakadályozzák, hogy Gilóban építkezzen, akkor az érvényes Neve Jaakovra, Ramot Eshkolra, Pizgát Zeévre, valamint Talpijótra (legalábbis annak keleti részére). Ráadásul – írja Meotti – Giló az izraeli ellenállás egyik speciális szimbóluma. A második palesztin intifáda során arab mesterlövészek lõtték folyamatosan a keresztények lakta Beit Dzsala nevû faluból. (Az atv.hu tudósítója palesztin keresztényektõl úgy értesült, hogy a muzulmán palesztin fegyveresek szándékosan a keresztény lakosú településekbõl lõtték Izraelt. A keresztény palesztinok szerint ezzel azt szerették volna kiprovokálni, hogy az izraeli válaszcsapás a keresztényeket sújtsa – a szerk.)

Ma Giló egy nagyon fontos kerület, a biztonságos Izrael szempontjából – írja Meotti, aki rámutat: amennyiben nem építkezett volna ott a zsidó állam, egy konfliktusos helyzet esetén a palesztinok gyûrûbe foghatták volna az izraeli fõvárost, amely így akár ostromállapotba kerülhetett volna. Giló, a második intifáda során a palesztin terrorizmus kísérleti terepe volt, vajon el tudják-e üldözni a zsidókat a lakóhelyükrõl – írja Meotti, aki emlékeztet arra, hogy az arab orvlövészek golyózápora ellen magas betonfalat és golyóálló üvegeket kellett építeni az izraeli házak körül. A palesztin terroristák azonban kudarcot vallottak, de az amerikai elnök felmelegítette ezt a célt, a béke szándékával – írja az olasz újságíró.

Hár Hóma látképe Betlehembõl.

Az amerikai elnök a Hár Hóma-i építkezések miatt is kritikával illette Izraelt. Ez egy másik izraeli negyed, Jeruzsálem keleti oldalán, ahol 1940-ben zsidók egy csoportja megvásárolt egy 130 holdas földet területet. 1948-ban az arab agressziót követõen a területet a jordánok „Judenrein”, zsidómentes státusba helyezték – emlékeztet Meotti, aki arra is rámutat, hogy a zsidóknak ma sem engedélyezik, hogy jordán területen éljenek. Az olasz újságíró szerint nem véletlen a palesztinok buzgósága: Hár Hóma a palesztinok által irányított Betlehem és Jeruzsálem között fekszik félúton. Amíg azonban ott van, nem tudják Jeruzsálemet és Betlehemet összekapcsolni.

Ennél azonban jóval érdekesebb Obama akciója az 1967 után felépített zsidó negyedekkel szemben. Meotti szerint nem kerülheti el a figyelmet az, hogy Jeruzsálem a zsidó fennhatóság alatt a szabadság modelljévé vált, ahol mindenki számára garantáltak a szabadságjogok. Rámutatott arra is, hogy ezek a zsidó kerületek, ahol a város lakosságának mintegy harmada él, a város biztonságát is szolgálják. Ramot északról jelent „ütközõzónát”, Ramot Eshkol, a Scopus-hegy és a Sanhedria pedig keletrõl.

A 16. században több lengyel város kapta meg az úgynevezett “privilegia de non tolerandis Judaeis” kiváltságot – ezekbõl kitiltották a zsidókat – írja Meotti, aki szerint Európa-szerte voltak gettók a középkorban, valamint bizonyos területi tilalmak a cári Oroszországban. Most újabb radikális lépés elõtt állhat a világ – vélekedett az olasz jobboldali zsurnaliszta.
Link

Hozzaszolasok

482 #1 482
- 2011. September 30. 19:04:37
Ovakodj a zsidotol ! - - - ha lett volna holokauszt , most nem kellene "ovakodnunk ". bekeben elhetnenk . az a sok millio artatlan , aki azota meghalt miattuk , mind boldogan elhetne . nem lett volna "voros sarkany" es nem lettek volna kutyai / akiket csak kommunistaknak hivtunk , pedig kutyak voltak/ . most nem lenne haboru sehol sem es nem lenne gazdasagi valsag . mindenkinek lenne munkahelye . apak szabad idejuket bekeben gyerekeikkel tolthetnek . Hugo Chavez most nem lenne rakos . Budahazy Gyuri nem lett volna kiengedve , mert nem zartak volna be . Magyarorszag miniszterelnoke a magyarokat szolgalna es nem a zsidokat . - - - ha lett volna . . . most jo lenne !
2418 #2 2418
- 2011. October 01. 13:28:18
Más a véleménye Ajatollah Khameneinek. Szerinte a palesztínoknak nem kellene az 1967-es határokhoz ragaszkodni, mivel az egész terület õket illeti.
http://www.newsru.co.il/mideast/01oct...ei507.html
2418 #3 2418
- 2011. October 02. 19:24:18
Itt egy megható történet, melynek hõse egy Líbiából1l967-ben elmenekült zsidó család tagja, aki vissza szeretne térni hazájába, Líbiába. Ezért állt be a líbiai felkelõk közé is Kadhafi ellen. Elsõ dolga az lesz, hogy újra építi a lerombolt zsinagógát. Késõbb természetesen jöhet a kártérítés is nekik, és a többi 1967-ben Khadhafi által kitoloncolt zsidónak, akiknek a vagyonát elvették.
Kiderült, hogy Líbiában is már 2300 évvel ezelõtt ott éltek. Még a végén odaköltöznek, és fellélegezhetünk.
http://www.kansascity.com/2011/10/02/...store.html
2418 #4 2418
- 2011. October 03. 21:15:04
A tegnapi történet folytatódik. A líbiai foradalmár zsidó már nekikezdett a zsinagóga rendbehozatalának. A helybeliek figyelmeztették, hogy ne tegye, mert lõhetnek és baja esik. Ezt nem vette jónéven. Az újságírók az ügyében az Átmeneti tanács vezetõjéhez fordultak, aki nem átallotta azt mondani, hogy más fontosabb dolga is van most, minta zsinagóga szent ügye. Hogy milyen emberek vannak Líbiában!
[url]http://www.newsru.co.il/mideast/...v8011.html[/url]

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,998 egyedi latogato