Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Már most aggódnak miattunk az elemzõk

Nincsenek elragadtatva az elemzõk a magyarországi költségvetési fejleményektõl. Egyes szakértõk úgy vélik, hogy a forint gyengülése mögött a fiskális politika negatív megítélése áll, és elképzelhetõ, hogy a forint euróval szembeni árfolyama a 295-ös szint fölé emelkedik.

Pénteken is gyengélkedett a forint, és ezzel összességében 2 éve nem látott zuhanással fejezte be a harmadik negyedévet - hívja fel friss beszámolójában a figyelmet a Bloomberg hírügynökség. A forint a 293-as szinten fejezte be a pénteki napot, a harmadik negyedév utolsó napját, ami azt jelenti, hogy július elejétõl a hazai fizetõeszköz 28 egységet veszített értékébõl az euróval szemben, ez bõ 10%-os zuhanásnak felel meg.

Már most aggódnak miattunk az elemzõk

A hírügynökség szerint a forint legutóbbi gyengélkedése mögött az áll, hogy a magyar gazdaság nem fog úgy növekedni 2012-ben, amire a kormány számít: 1,5%-os növekedési prognózisra építette a kormány a parlamentnek pénteken benyújtott költségvetést.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva pénteken elismerte, hogy jelentõsek a kockázatok, ám recesszióval nem számoltak a következõ évre. A költségvetésbe épített jelentõs tartalék ezeket a kockázatokat hivatott kezelni szavai szerint.

Már most aggódnak miattunk az elemzõk

Fennáll a kockázata annak, hogy a kormány túlzott optimizmus mellett tervezte meg a 2012-es költségvetést - fejtette ki a Bloombergnek Kovács Mátyás, a Raiffeisen Bank budapesti elemzõje. A bank szakértõi csapata egyébként azzal számol, hogy jövõre a magyar gazdaság 1%-os visszaesést szenved el.

A legutóbbi elemzõi prognózisokról:

2011.09.30 10:02 Már csak 0,5(!) százalékos növekedést várnak Magyarországon

A költségvetés oldaláról érkezõ legutóbbi hírek nem túl biztatóak. A miniszter pénteki tájékoztatója nem járt kedvezõ hatással a magyar eszközárakra, inkább csalódást keltõ volt - tette hozzá. A Raiffeisen Bank elemzõi pénteki anyagukban egyébként mind a 1,5%-os növekedési prognózist, mind pedig a 2,5%-os jövõ évi hiánycélt túl optimistának tartják.

A Commerzbank frankfurti elemzõcsapata sem túl bizakodó. A magyar fiskális politika továbbra is egy negatív tényezõ marad a forint kilátásai szempontjából - írta minapi elemzésében Carolin Hecht, a bank frankfurti stratégája, aki borús véleményét két kedvezõtlen hírre alapozza:

- Varga Mihály csütörtökön elismerte, hogy a kormány el van maradva a reformprogram néhány elemével

- az Európai Bizottság szintén csütörtökön pedig a telekomadó eltörlésére szólította fel Magyarországot. A kormány viszont támaszkodik erre a bevételi forrásra a következõ évben is ahhoz, hogy 3% alá vigye az államháztartás hiányát.

Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelõsségi Intézet Budapest vezetõje a Portfolio.hu-nak ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarország valószínûleg elbukja a telekomadóval kapcsolatos brüsszeli pert, ami késõbb akár 200 milliárd forintjába is kerülhet az államnak.
Link

Hozzaszolasok

129 #1 129
- 2011. October 03. 08:42:44
www.nemzetihirhalo.hu

Magyarország adóssága, vizuálisan:
http://allamadossag.net78.net/

Magyarország államadóssága, képekben illusztrálva, hogy a hétköznapi ember is értse, mekkora összegrõl van szó. Ehhez méretarányos képek segítenek. ...

allamadossag.net78.net/images/adossag_08.png
2471 #2 2471
- 2011. October 03. 15:32:40
Ugye ugy gondoltátok Monak nevezett adóssága merthogy se adósság nincs igazából se se mert ez csak pénzügyi trükkök százaiból 1-2.

Lehet hadoválni jobbra balra tudjuk ugy rángatják a forintot meg ugy kozmetikázzák vagy irják a kettõs sõt többszörös könyvelést ahogy éppen a adott pillanat megkivánja.
Még egy normális háziasszony is normálisabban osztja be a pénzt ami befolyik mint az államháztartásnak nevezett sóhivatal.
A rizsa meg nagyon puderos tõllük...szónok.
495 #3 495
- 2011. October 03. 21:44:22
Hogyha...
Hogyha két életem volna,... ahogyan a Piramis egykori dalában szerepel. Az egyik örök volna...
S ahogy látjuk, valóban nem sikerült máig sem elpusztítani nemzetünket sem ideológiai, sem gazdasági ráhatásokkal.
De a másik szabad lenne..., s szabad is,ilyen kis környezetben, mint ez itt.
Mostmár csak egy a cél, összehozni egy életté, mert ugye két életünk nekünk sem lehet...
Tehát egy örökké tartó szabad élete a magyarságnak a célunk, s ezt úgy érhetjük el, hogy elzavarjuk az összes politikusunkat, és igazi hazafi országvezetõket keresünk magunk közül, akik józanok, ha nem is mindig megfontoltak, de akaratunkat rákényszerítik a külföldre, s belügyeinkbe nem engednek beleszólást. Önfenntartásra kell berendezkedni, és akkor megszûnik a függõség is. S kitõl is függenénk mi, hiszen minden szomszédunk Magyarország. Ami pedig az "Óperencián túl" van, az sohasem gátolt minket a boldogulásunkban. Ha haderõnk nulla, ha védekezni fegyverrel nem tudunk is, a nemzet akarata, kiközösítése és ellenállása a betolakodókat távozásra kényszeríti. Ugye, hogy elmentek innen a rõmaiak is? A török sem maradt, sem a labanc. A zsidó, meg a cigány sem fog, csak idõ kérdése. Meg a mi szándékunk. A föld nem eladó, nem kiadó, azt csak dolgozni kell és terem. Annyit, amennyi éppen szükséges. A forint pedig nem mérhetõ sem svájci, sem eu, sem amerikai valutában, mert azok nem alkalmasak az itteni viszonyok leképezésére, ahogyan a forint sem az ottaniakra. Mi nem tartozunk senkinek. Ha valami politikus mégis, az a saját zsebére bánja. Ha nem lenne neki elég lopott pénze a hebehurgya döntéseinek árát megtéríteni a külföldi mágnások felé, hát vigyék azt az embert, nyúzzák le annak bõrét, mi készséggel kiadjuk nekik mindahányat. Még nyúzni is segítünk némelyiket, ha túl sok a bõr a képükön. Aztán, ha bosszút álltak mindõjükön, hagyjanak minket békében!
2418 #4 2418
- 2011. October 04. 14:18:55
Aggódnak, mert nagyon ostobák. Egy, másfél év múlva teljesen versenyképes ország leszünk. A vak is meglátja. Csak addig tartsunk ki ! A miniszterelnök mondta a jó hírt.
http://www.kormany.hu/hu/minisztereln...ag-leszunk

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,011 egyedi latogato