Kiss László, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének igazgatóhelyettese a fizikai Nobel-díj kapcsán elmondta, valami olyasmi tölti ki az univerzumot, amirõl nem tudunk semmit, viszont befolyásolja a világegyetem tágulását.

Valami olyasmi tölti ki az univerzumot, amirõl nem tudunk semmit, viszont befolyásolja, gyorsítja a világegyetem tágulását - hangsúlyozta Kiss László, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének igazgatóhelyettese az MTI-nek annak kapcsán, hogy Saul Perlmutter amerikai, valamint Brian P. Schmidt ausztrál és Adam G. Riess amerikai csillagászoknak ítélték oda megosztva az idei fizikai Nobel-díjat.

A bizottság indoklása szerint a három tudós "a világegyetem gyorsuló ütemben való tágulásának távoli szupernóvák megfigyelésével történt felfedezéséért" érdemelte ki a díjat.

"A felfedezés jelentõségét 1998-ban azonnal látta mindenki, ugyanis az univerzum tágulásával kapcsolatban egy teljesen meglepõ dolgot talált két független kutatócsoport. A nagyon távoli csillagok, szupernóvák robbanását megfigyelve, a felfedezõk arra a következtetésre jutottak, hogy az univerzum tágulása, amit már jól ismerünk körülbelül nyolcvan éve, gyorsul" - emelte ki a csillagász.

Kiss László ismertetése szerint a tudósok a néhány milliárd fényévnyire lévõ Ia típusú szupernóvákat figyelték meg. Ezek a szupernóvák egy alosztályát képezik; szoros kettõs vagy többes rendszerekben lévõ úgynevezett fehér törpék végsõ robbanásáról van szó.
Kepler szupernóva

(Fotó: NASA )

"A szupernóvákat standard gyertyáknak szokták hívni, mert olyan robbanásokról van szó, amelyek különbözõ helyeken, különbözõ alkalmakkor bár, de azonos módon játszódnak le. Egy elfajult csillag, egy fehér törpe omlik össze, robban szét. A robbanás feltételei minden egyes alkalommal ugyanolyanok, ezért, ha látunk egy-egy ilyen robbanást, akkor össze tudjuk egymással vetni õket, és meghatározni, hogy egyik a másikhoz képest milyen messze van. Az eljárás lényege a távolságmérés, a robbanás tulajdonságaiból ugyanis meg tudjuk mondani, hogy milyen messze történt és így következtethetünk az univerzum tágulására" - magyarázta a csillagász.

Mint kifejtette, mindenki azt várta, hogy õsrobbanás után a világegyetem tágulását a saját gravitáció lassítja. "Ehhez képest a távoli szupernóvák vizsgálata arra a következtetésre juttatta a kutatókat, hogy az univerzum tágulása gyorsul. Ezt senki nem várta 1998-ban. A rákövetkezõ évtized azzal ment el, hogy a csillagászok próbálták megcáfolni az eredményeket, kideríteni, hogy mi volt elhibázott a mérésekben, de nagyon kis kisebbségtõl eltekintve ma gyakorlatilag már mindenki elfogadja az eredményeket, a felfedezés kiállta az idõ próbáját. Beigazolódott, hogy a távoli szupernóvák messzebb vannak, mint kellene, hogy legyenek. Amibõl az következik, hogy az univerzum tágulása idõben változik.
szupernóva

(Fotó: NASA/Chandra)

"Valami van, ami kitölti az univerzumot, módosítja a tágulását és semmit sem tudunk róla. A felfedezés lényege, hogy nem értjük, mi az az anyag, sötét energia, amely kitölti az egész világegyetemet. Ez a természet alapvetõ tulajdonságainak nem értésére utal. Olyan értelemben egy érdekes felfedezés, hogy nem valami konkrét elméletekbõl várt dolog kimutatásáról szól, hanem pontosan arról, hogy az elméleteink nem jók, mert a megfigyelések cáfolják a várakozásokat" - összegezte Kiss László.

A szupernóva a Napnál nagyobb tömegû csillag végsõ, nagy robbanása, mely során a csillag fényessége (néhány hónapon keresztül) egy átlagos galaxiséval vetekszik. Neve az égbolton új csillagként való feltûnéséhez kapcsolódik, régebben hívták vendégcsillagnak is. A szupernóva-robbanás során a csillag ledobja a külsõ rétegét, mely a környezetét hidrogénnel, héliummal és nehezebb elemekkel telíti. A kidobott anyag általában gömb alakban tágul, miközben egyre ritkább lesz. Ha a szupernóva-robbanás közeli por vagy gázködöt nyom össze, ott megindíthatja újabb csillagok kialakulását, és nehezebb elemekkel szennyezheti azt a ködöt.
Link