Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Sólyom: merem állítani, hogy nem alkotmányos a rendszer

(Jaj, de Korán tetszik ébredezni zsidó!) Élesen bírálta az új alkotmányt elõkészítõ parlamenti munkát a volt köztársasági elnök. Sólyom László szerint az új alaptörvény titokban készült, a szövege három héttel annak elfogadása elõtt került nyilvánosságra, és ami lényeges lenne egy alkotmányban, arról kevés szó esik benne. A volt köztársasági elnök, aki egyben az Alkotmánybíróság elsõ elnöke is volt, gyógyíthatatlan sebnek nevezte a taláros testület jogköreinek megcsonkítását. Sólyom László minderrõl a történelemtanárok konferenciáján beszélt, ahol többek között Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke is felszólalt.

Április 18-án, a kormánypártok, a Fidesz és a KDNP szavazataival fogadta el az országgyûlés Magyarország új alaptörvényét, amely az 1949-es többször - így 1989-ben is - átdolgozott alkotmány helyébe lépett. Január elsejétõl lesz hatályos az új alkotmány, amelyet a köztársasági elnök húsvéthétfõn írt alá. Addig és azóta is sok kritika érte.

A történelemtanárok országos konferenciájának is az új alaptörvény volt a témája. Az Alkotmánybíróság elnöke, Paczolay Péter szerint a történeti alkotmányt nem lehet visszahozni, de az õsi magyar alkotmány szimbolikus elemeit meg lehet õrizni. Úgy vélte, a jogfolytonosságot ma már csak a címer és a himnusz õrzi. „Ahhoz, hogy ne váljék az állami önkény eszközévé, vagy ne maradjon közönséges papír, szükséges, hogy az írott alkotmány mögött legyen elveknek és értékeknek olyan szilárd rendszere, melyet a bírói alkotmányértelmezés alakíthat ki”- fogalmazott Paczolay. Az Alkotmánybíróság elnöke azt mondta, a joghézagok kitöltése a bírói értelmezés feladata, ebben szerinte a bírói jogfejlõdés Magyarországon jó úton jár.

A Magyar Köztársaság volt, és az Alkotmánybíróság elsõ elnöke viszont élesen bírálta az alkotmányozás folyamatát. Sólyom László szerint a mostani alaptörvény szövegében szinte nem is tér el az elõzõtõl. „Az alkotmány nem új, nem az alkotmány új, talán ez a helyes mondat, hanem az alkotmányos hozzáállás az új”- vélekedett a volt köztársasági elnök, aki azt mondta, Magyarországot a perifériára viszi, hogy nincs teljes körû Alkotmánybíróság. „Az Alkotmánybíróság megcsonkítása egy gyógyíthatatlan seb. Azt merem állítani, hogy nem alkotmányos a rendszer, mert van egy olyan része, ahol nincsen alkotmányos kontroll, bármi megtehetõ, mert ott nem érvényes az alkotmány”- jelentette ki Sólyom.

Az egykori államfõ szerint hiba volt, hogy nem került bele az új alaptörvénybe az államfõnek az a joga, amellyel feloszlathatja az országgyûlést. A volt elnök úgy vélte, ez a szemmel látható hatalomkoncentrációt veszélyeztetné.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

2095 #1 2095
- 2011. October 09. 13:46:45
[size=20]
" Ez a vita szervezett figyelem elterelés a lényegrõl " !!!
[/size]


[size=16] " A Pénz-szivattyú bankrendszerrõl,- és ennek, népünk többségét megtévesztõ és tönkretevõ kriminális rendszernek, a legalizálásáról az új alkotmány által, - érrõl nem akarják hogy bármilyen leleplezõ dialógus is kezdeményezõdjön " !
[/size]


[size=12]információ videók (pénz és alkotmány):[/size]

http://www.youtube.com/watch?v=EED8eWI3ulg

http://www.youtube.com/watch?v=hCCQ3rFq3Yk&feature=related
[size=16]

Nos, - és most önök / ti mit tesztek?[/size]



[size=16]
" A megértéshez való ihletésnek,- itt egy kis gyakorlati példa / egy gondolatfutam ":
[/size]


4.bp.blogspot.com/-lgQP06eOnBw/TeKFWGV3DbI/AAAAAAAAAME/3osmN-vvdK8/s1600/weimar-hyperinflation.jpg

- itt a képen önöknek / nektek mi a fájdalmasabb? A pénzt amit felégetnek vagy ennek a többszöröse ami a kamattal már kifizettetett, a megtévesztettek jóváhagyásával, azoknak akiktõl a "lufi-pénzt", amelyet elégetnek, származik? - "Vagy fájdalmasabb e, - a szomorú és megtévesztett emberi lelki állapot amelyik ezt engedte és hagyta..."?
2493 #2 2493
- 2011. October 09. 17:25:18
"nektek mi a fájdalmasabb?"

---Azon Sátáni világ, melyet felépítettek ezen a csodás bolygón és ami a megtisztulásra vár. Vár mint Mink is és egy belsõ mellkasi nyomás érzete mellett várjuk már a pillanat eljöttét, nem törõdve a vele járó fájdalmakkal.
2443 #3 2443
- 2011. October 10. 14:02:12
1 kérdés van csak: A hazai alaptörvény felett álló EUs alapszerzõdési rendszerrel ez összeférhetõ, vagy se? Ha igen, elõbb kellet volna szólni, illetve: tenni ellene...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,011 egyedi latogato