Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Hatalmas építmény- és telekadó-emelés várható

Akár ötszörösére is emelkedhet jövõre az építmény- és a telekadó. Az adótörvények javaslatában ugyanis az szerepel, hogy megszûnik a négyzetméterkorlát. Helyette az ingatlan forgalmi értéke adja az adóalapot, amire az önkormányzatok akár évi háromszázalékos adót is kivethetnek. Ezzel együtt több kedvezmény is megszûnne. Ez sokak szerint bújtatott vagyonadó, amely ellen a Fidesz ellenzékben erõsen tiltakozott.

Bár a tavalyi parlamenti választás elõtt a Kedves Vezetõ még nagyarányú adócsökkentést ígért, a jövõ évi adótörvényekben azonban már több helyen olvashatunk adóemelésrõl. A tervek szerint például eltörlik az építmény- és telekadó adómaximumát és helyette az önkormányzatok az ingatlan forgalmi értékének akár három százalékát is beszedhetnék. Eddig a tulajdonosokra négyzetméterenként maximum kilencszáz forintot lehetett kiszabni évente, most ez jelentõsen emelkedhet.

Vadász Iván, az Adótanácsadók Egyesületének alelnöke is komoly adónövekedésre számít. Az ATV-nek nyilatkozó adószakember szerint ráadásul nagyon sok régi adómentesség nem lesz benne a helyi adókról szóló törvényben, hanem az önkormányzatokra lesz bízva az esetleges adómentesség.

Szerkesztõségünk kiszámolta: egy száz négyzetméteres, tizenötmillió forintot érõ ingatlannál idén maximum kilencvenezer forintot kell fizetni, jövõre a legmagasabb kiszabható adó négyszázötvenezer forint lenne.

Vágó Gábor, az LMP szóvivõje azt mondta: pártja egyetértene a vagyon alapú adóztatással, de ez „ebben a formában egy sarc, hiszen semmiféle érdemi adócsökkentés nem párosul mellé”. Az ellenzéki politikus úgy vélte: „erre csupán azért van szükség, mert az önkormányzati rendszert kivérezteti a Fidesz […] és egy alamizsnaként dobja oda ezt”.

A javaslatban egyébként kiterjesztik a telekadó tárgyi hatályát a külterületi, nem termõföldként nyilvántartott földrészletre, illetve az épületnek nem minõsülõ építménnyel (például úttal) lefedett földrészletre, vagyis például akár egy betonútra is.

Link

Hozzaszolasok

2936 #11 2936
- 2011. October 17. 18:07:55
Alig várom a népszámlálási biztost, hogy elmondjam mi van a tulajdonomban.
Úgy b@szom kifele a portáról mint macskát......
Mert tetszik érteni: Azért pénzt szed majd, mert van telked, aztán meg elveszik a telked mert nem fizeted a pénzt. Még azt is kitalálják: Legyél hálás hogy elvettük mert így nem kell nekünk fizetni.
Innen logikailag már csak egy lépés, hogy: Adjad ide aztán ballagjál hülyegyerek!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,175 egyedi latogato