Az Orbán-kabinet elvileg szeretné a rendszerváltás óta elfuserált magyar-orosz kapcsolatokat helyrehozni. Noha egy olyan russzofób párt szájából, mint a FIDESZ, ez meglehetõsen viccesen hangzik, de úgy látszik, kezdik belátni, hogy az imádott „Nyugat”-tól nem kaptak mást csak papír-jogokat (pl. a meleg-házasság, vegyük el a szegényektõl, adjuk oda a gazdagoknak stb-stb.) közben a nép meg nyomorog.

A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta el a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán.
A miniszter úgy fogalmazott: "...az az érzésem, hogy ez mindkét fél igénye" (bizonyám – a szerk -). A Magyar Nemzet újságíróinak a Malév helyzetével kapcsolatos kérdésére a miniszter azt mondta: az orosz féllel olyan megegyezésre törekszenek, amely lehetõvé teszi, hogy a Malév magyar nemzeti légitársaság maradjon a jelenlegi, vagy ettõl eltérõ formában.
A miniszter az interjúban jelezte: "a tárgyalásokon kiderült az is, hogy a magyar-orosz együttmûködés egyik súlypontja az energiaszektor". (jé – ezt EDDIG nem tudtátok…? ccc… -a szerk-)
A Mol 21 százaléknyi részvényét birtokló Szurgunyeftyegazra vonatkozó kérdésre a miniszter azt válaszolta: az orosz partner prioritásként kezeli a Szurgut Molban lévõ részesedésének rendezését. Hogy a magyar állam visszavásárolja-e a részesedést, arra Fellegi Tamás válasza az volt: "... minden partnerünk - az orosz fél - számára is világossá tesszük, hogy az energiaszektorban, illetve más stratégiai területeken az állam szerepének erõsítését látjuk kívánatosnak. A kabinetnek világos vonalvezetése ..., hogy a kiemelt - magyarnak tekinthetõ és magyarországi központtal rendelkezõ - nagyvállalatokban nem látja szívesen a hazai identitását megkérdõjelezõ külföldi tulajdon megjelenését." Így van ez a Mol esetében is - fûzte hozzá a miniszter. (akkor minek adtátok el – a szerk- )
Az új paksi atomerõmûvi blokkok beruházása is téma volt a tárgyalásokon. A orosz részvétel ügyében "nyomást nem, csak határozott érdeklõdést" tapasztalt a miniszter.

A cikk elején arról írtam hogy a rendszerváltás eltelt 20 év kitartó „munkájával” elfuserálták az orosz-magyar kapcsolatokat, holott addig a Szovjetunió volt hazánk egyik legnagyobb felvevõpiaca –akkoriban volt is mit eladni. Ma se piac nincs (hála Antall Józsefnek, aki lebontotta a szovjet piacokat, se termelõkapacitás nincs, hála a hazaáruló kormányok dicstelen munkájának. Tekintsük át gyorsan, hogy húsz éve mint volt, hogy volt, s vessünk számot a MÁVAL, mint van, hogy van:
Húsz éve mindenki dolgozhatott, aki akart. Ma hivatalosan 400 ezer embernek nincs munkája, nem hivatalosan egy milliónak.
Húsz év alatt másfél millió munkahelyet tettek tönkre, de egyet se pótoltak. A gyárakat, termelõ-üzemeket, ipari komplexumokat lerombolták, a mezõgazdaságot és a vegyipart szétverték.
Húsz éve a mezõgazdaság egymillió embernek adott munkát. Ma alig százezren dolgoznak itt.
Húsz éve a pályakezdõket tárt karokkal várták a munkáltatók. Ma körülbelül 80 ezer pályakezdõ fiatal indítja életét munkanélküliként.
Húsz éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni. Ma sokszor 13-15 óra is kevés.
Húsz éve miénk volt Magyarország, ma külföldiek szolgái vagyunk saját hazánkban.
Húsz éve a gyárak, az üzemek, a bankok, minden-minden magyar volt. A magyar gyárakat bezárták vagy privatizálták, jellemzõen a külföldi tõke számára. A legtöbb gyárat azért vették meg, hogy a konkurenciát felszámolják, így a hazai gyárak többségét szétzúzták, bezárták, dolgozóit az utcára tették. Ma az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások nagy része külföldiek kezében van.
Húsz évvel ezelõtt volt nemzeti ipar, ma multik vannak. Húsz éve volt önálló nemzeti termelés, önálló tudományos háttérrel. Ma a külföldi cégek összeszerelõ üzemei jelentik az ipart.
Húsz éve volt magyar mûszeripar, olyan nagyüzemekkel, mint a MOM. Volt önálló hadiparunk, olyan üzemekkel, mint a Diósgyõri Gépgyár, a Rába. MI maradt ebbõl? Semmi.
Húsz éve volt magyar ruházati ipar olyan óriásokkal, mint a Május 1, a Vörös Október, a Zalaegerszeg. Mára a ruházati ipar gyakorlatilag megszûnt. Húsz éve volt magyar cipõipar, ma gyakorlatilag nem gyártunk magyar cipõt.
Húsz éve a magyar Ikarus évente 13 ezer autóbuszt gyártott, és a világ élvonalában volt. Mára felszámol¬ták, hogy helyébe a német, svéd és más buszok jöjjenek. Húsz éve a Ganz-MÁVAG vonatokat gyártott a világ számos országának, ma kínai piac van a helyén. A Csepel Mûvek 60 ezer embernek adott munkát, ma kis kft-k vannak a helyén.
Húsz éve az ország vezetése a magyar gazdaságot támogatta. Ma a multikat, a külföldi tõkét szolgálja ki. Magyarországon – bármivel foglalkozik is – a multi támogatást és adókedvezményt kap. Mára ez utóbbi összege eléri a százmilliárd forintot. A kis- és középvállalkozó, az õstermelõ nem kap semmit, sõt: olyan adókkal sújtják, hogy ne érje meg Magyarországon termelnie, dolgoznia.
Húsz éve az energiaszektor az állam kezében volt, nem kellett félni attól, hogy lekapcsolják a villanyt vagy nem tudunk fûteni, mert nem tudjuk kifizetni. Mára a privatizált energiaszektor egekig emelt árai miatt az emberek nem tudják kifizetni a rezsit: csak idén 700 000 embertõl vonnak 30%-ot a fizetésükbõl köztartozás miatt.
A multik környezetében a magyar kis- és középvállalkozások teljesen ellehetetlenednek, hiszen õket adók sújtják, a multit pedig adókedvezménnyel támogatják. 2007-ben 100 ezer magyar vállalkozás ment tönkre.
Húsz éve mi szállítottunk a világnak ennivalót, ma mi vesszük a világtól
Húsz éve olyan világhírû üzemek jelentették a magyar mezõgazdaságot, mint Bábolna, Mezõhegyes, Nádud¬var. Mára ez a múlté.
Húsz éve hazánkban 8,7 millió sertést tenyésztettek. Ma ebbõl csak 4,1 millió maradt.
A húsz évvel ezelõtti mezõgazdasági termelésnek ma csak egyharmadát termeljük.
Húsz éve szövetkezetek, állami gazdaságok mûvelték meg a földet az ott élõk érdekében. Ma: éhbérért robotoltatnak a földeken szinte nincstelen nyomorgókat.
Húsz évvel ezelõtt nem tudtuk, hogy mi az a parlagfû. Ma annyi a parlagon heverõ, megmûveletlen föld, hogy parlagfûbõl és allergiás betegekbõl nagyhatalom vagyunk.
Húsz éve mi láttuk el gabonával, almával, borral, csirkével a közeli-távoli országokat. Mostani szövetségeseinknek, a németeknek, a franciáknak, olaszoknak nem kell a magyar mezõgazdaság terméke.
Húsz évvel ezelõtt majdnem kétszer annyi húst ettünk, mint ma. És nem csak azért, mert háromszor annyi tehén és disznó volt, mint ma. Ettünk, mert volt, mert jó volt, s fõleg, mert tellett rá. Ma drága a hús, egyre kevesebb és egyre rosszabb minõségû húst eszünk.

Ennyi a mérleg. Következtetéseket / észrevételeket várunk…

Tisztelettel: Herceg Károly –politológus-
Link