Európa gondjai négy nagy dilemma köré csoportosíthatók - állítja egy friss elemzés. Ezek egyike - nevezetesen, hogy az egyes nemzetek lakói nem képesek felfogni egymásrautaltságukat - önmagában megoldhatatlan problémának látszik.

A hitelezõk és az adósok, a megszorítások és a növekedés, a fegyelmezett gazdálkodás és a szolidaritás, illetve az európai egység és a nemzetek önállósága ellentétpárjaiban foglalja össze Európa, ezen belül az eurózóna dilemmáit a BBC elemzése. Az ezekre adott válaszok döntik el, hogy a monetáris unió túléli-e a jelenlegi válságot vagy a csütörtökön elfogadott intézkedéscsomag ellenére szétporlad.

Visszafizethetetlen adóssághegy

Akárcsak az USA vagy Nagy-Britannia, Európa is hatalmasra duzzadt magán- és államadóssággal küszködik, amelynek nagy része visszafizethetetlen. A kérdés ezért az, hogy mekkora részt kell ebbõl leírni, és ki fizesse a számlát. Az eurózóna adóssága menedzselhetõ lenne, ha egyenletesen oszlana el a tagországok között, ám ez nem így van. A héten elfogadott megállapodás értelmében a magánhitezõk elengedik görög követeléseik felét, de végül hasonló lépésre kényszerülhetnek Írország, Portugália, Spanyolország és Olaszország esetén is.

A veszteséget legnagyobb részt az európai bankoknak kell állniuk, amelyek - fõként ha nem csupán görög kötvényeiket kell majd leértékelniük - emiatt állami tõkeinjekcióra szorulhatnak. Mivel azonban az eladósodott országok erre képtelenek lesznek, végül Németországra és a többi kevésbé kiszolgáltatott államra hárulhat a pénzügyi rendszer életben tartásának terhe.

A nagy örvény

Ahogy a világon mindenütt, Európában is azzal szembesültek az államok, hogy a recesszióban és az azt követõ gyenge növekedésben elszálltak adósságaik. A dél-európai országok esetén ez azzal jár, hogy csak elfogadhatatlanul drágán kapnak új hiteleket. Ezért Németország és az Európai Központi Bank (ECB) nyomására spórolásba - adóemelésekbe és kiadáscsökkentésekbe - kezdtek, ami viszont Európa-szerte agyonvágja a GDP növekedését.

Ez fokozza nehézségeiket, ami újabb megszorításra kényszeríti kormányaikat, s ezzel bezárul a kör, vagyis az Európát lehúzó örvény. Hogy segítsen, az ECB 1,5 százalékos alapkamata csökkentésén gondolkodik és vásárolja a bajban lévõ országok állampapírjait, hogy a pluszkereslettel leszorítsa azok hozamát. Ez viszont gyakorlatilag pénznyomtatást jelent, ami az infláció elszállásának veszélyével jár.

Németország és néhány más jobb helyzetben lévõ ország növelhetné kiadásait, hogy élénkítse az eurózóna növekedését. Ezzel azonban azt kockáztatnák, hogy a befektetõk elõbb-utóbb az õ kötvényeiket sem vásárolnák. Németországban - amely jelenleg olcsón jut pénzhez - történelmi okok miatt az eladósodás és az infláció növelése tabunak számít.

Irgum-burgum

A németek szemében a válság oka egyszerû: a dél-európai országok kihasználva az euró bevezetését követõ olcsó hitelt, nyakra-fõre költekeztek. Most itt az ideje, hogy rendet tanuljanak, ezért alkotmányukba be kell venniük az eladósodást korlátozó szabályokat. Ezzel azonban több baj is van. Az elsõ, hogy már a korábbi, maastrichti kritériumokat sem lehetett betartatni - mások mellett például Németország is megszegte azokat.

Másrészt ami igazságos lehet mondjuk Görögországgal szemben - amelynek kormányai éveken meghamisították a költségvetési adatokat, eltitkolva, hogy nem képesek teljesíteni az eurózónához tartozás feltételeit -, igazságtalan lenne Spanyolországgal szemben. Utóbbi fegyelmezetten gazdálkodott a válság elõtt, ám az ingatlanpiacán kialakult buborék kipukkadt, amire az eurótagság miatt - mintegy önhibáján kívül - nem tud devizája leértékelésével válaszolni.

A helyzet hasonló az USA Michigan államáéhoz, amely az amerikai autóipar összeomlása miatt került gödörbe. Európa azonban nem teheti meg azt, amit az ottani szövetségi kormány, nevezetesen, hogy a más államokban begyûjtött adókból segít Michigannak kifizetni a munkanélküliségi-segélyeket és rehabilitálni az autógyártókat. Egy ilyen újraelosztás terhe megint csak Németországra nehezedne leginkább.

A világ túl bonyolult

A német választó úgy gondolja, hogy a második világháború utáni gazdasági csoda az erõs devizának, a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásnak és az exportoffenzívának köszönhetõ. Az nem fér a fejébe, hogy Németország sikere, a más országokkal szemben elért külkereskedelmi többlete egyben a jelenlegi válság egyik oka is, mivel mások hitelbõl finanszírozták külkerhiányukat. A német cégek az elmúlt évtizedben annak köszönhették õrizhették meg világpiaci pozíciójukat, hogy az eurózóna déli tagállamainak erõtlensége gyengítette az eurót.

Ha a német gazdaság kikerülne euró védõernyõje alól, akkor a feltámadt márka semmi perc alatt a csillagos égbe erõsödne, kivégezve ezzel a német exportot. A déli országok devizái eközben elértéktelenednének, ami óriási inflációhoz vezetne, a megugró megélhetési költségek pedig legalább olyan fájdalmasak lennének lakosságaiknak, mint azok a megszorítások, amelyek ellen most oly elszántan tiltakoznak.

Az unió senkié

A problémának ezt a mélységét nem igazán képesek felfogni a nemzetállamokban élõ emberek, ezért erre alapuló érdekeiknek alig van nyílt politikai képviseletük. Senki sem beszél Európa nevében, ehelyett az uniós projekt a nemzeti kormányok dolga, amelyek zárt ajtók mögött döntenek a közös ügyekrõl, és a folyamat a saját szuverenitásukból veszítõ, civakodó nemzetek konfliktussorozataként jelenik meg.

Ez félszívûség, széthúzás válság idején veszélyes. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke megpróbált a közös érdekek képviselõjeként fellépni, ám õ a tagállamok alkudozásaként nyerte el posztját, ezért az állam- és kormányfõk könnyen félretolták. Ha az európai polgárok választották volna meg, talán nagyobb esélye lett volna a válság közös megoldásáért küzdeni.

Az európai közvélemény azonban nagyon messze van attól, hogy megértse: saját életének elemi feltételei is egymástól kölcsönösen függõ nemzetek gazdasági viszonyainak függvényei, nemzetek feletti összefüggések eredõi. Ezért hiányzik az euró megmentéséhez szükséges nagyobb gazdasági és politikai integráció támogatása. Úgy tûnik, erre a politikai alapproblémára nem lehet megoldást találni.
Link