Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Zavargások Varsóban: egy magyar is õrizetben

Hajat rá fijjúk! Éljen a béka! Szereljük egymást gyerekek! Le a zsidóval! Fel a kezekkel!
A pénteki lengyel nemzeti ünnepen Varsóban kitört zavargások nyomán a hatóságok 210 személyt – köztük egy magyar állampolgárt – vettek õrizetbe, az összecsapásokban 40 rendõr könnyebben megsérült, a rendbontók 14 URH-s kocsit vertek szét – közölte a varsói rendõrkapitányság szóvivõje.

Mint Maciej Karczynski szombaton a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, 29 személyt kórházba szállítottak. Az õrizetbe vettek csaknem fele külföldi: 92 német, 1 spanyol, 1 magyar és 1 dán állampolgár van köztük. Negyvennyolc óra elteltével büntetõeljárás eljárás indul ellenük, amennyiben beigazolódik, hogy veszélyeztették rendõrök testi épségét és kárt okoztak tulajdonokban.

Krzysztof Kwiatkowski igazságügyi miniszter szombaton a PAP-nak nyilatkozva elmondta: a varsói belvárosi bírósághoz már szombat reggel beérkeznek az elsõ feljelentések, s az ítéleteket gyorsított ütemben fogják meghozni. Harminc bíró foglalkozik a rendbontási ügyekkel, a bírók egy részét szabadságukról hívták vissza. Hangsúlyozta, hogy a külföldiekkel szemben ugyanolyan szigorral fognak eljárni, mint a lengyel állampolgárokkal szemben. Emlékeztetett: Lengyelország három évvel ezelõtt megállapodást írt alá az Európai Unió tagországaival „a bírósági ítéletek gyors végrehajtásáról”.

Kwiatkowski nem részletezte, hogy milyen változtatásokat terveznek a gyülekezési jogban, amelyek elejét vennék a jövõben hasonló rendzavarások megismétlõdésének. Ennek szükségességérõl a zavargások után tett nyilatkozatában már Bronislaw Komorowski államfõ is említést tett. A miniszter rámutatott, hogy két érték áll szemben egymással: a nézetek kifejezésének szabadsága egyfelõl, másfelõl viszont az a lehetõség, hogy a hatóságok ezt a szabadságot korlátozhatják, ha egyesek ezt a jogot rendzavarások elõidézésére használják.

„Válasz volt a kommunizmus idején követett gyakorlatra”

Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói fõpolgármester emlékeztetett, hogy a varsói városháza már több hónapja kidolgozta javaslatait a gyülekezési jogban eszközlendõ változtatásokra, mert a jelenlegi elõírások túlságosan liberálisak. Az érvényben lévõ jogszabályt 22 évvel ezelõtt fogadták el, és – mint a fõpolgármester hangsúlyozta – akkor ez válasz volt a kommunizmus idején követett gyakorlatra, amikor a tüntetéseket nem engedélyezték.

A városháza javaslatai értelmében ugyanazon a helyen és ugyanabban az idõben nem lehetne egyszerre több nyilvános rendezvényt tartani. Megtiltanák egyúttal pirotechnikai eszközök használatát a demonstrációkon, és a résztvevõk nem takarhatnák el arcukat, amivel lehetetlenné teszik azonosításukat.

Link

Hozzaszolasok

1 #1 Gerry
- 2011. November 12. 21:57:14
De mit csinált 92 német a lengyeleknél? A magyar az csak vásárolni ment... (szerintem)
Lengyel lányokat kerestek volna?
na mindegy. nem is érdekel...

A másik "...a demonstrációkon ... a résztvevõk nem takarhatnák el arcukat, amivel lehetetlenné teszik azonosításukat."

okosok. Tudok jobbat. Ahol megengedik a demonstrációt, az utcasarkokon InKal-os kapuk, minden bemenö leadja a személyiét, esetleg a cumisüvegeket is oszt' mehet demonstrálni. Kösöbb csak a leveleket kell kiküldeni a címekre (vagy a büntetést).

Libeális a helyzet ezér lehet ilyen Züüüür.
Bezzeg ha Buzik menetelnek az nem "túl liberáris! Az vicinális - szorosan egymás mögött csihuhúúú... rózaszín kivillanó dugattyu és kenöolaj...
Télleg mikor jön megint nekünk a buzifelvonulás? A rendöröknek ki kellene adni parancsba, hogy szájjcsókkal köszöntsék a GAYmalackákat. ... oda is jönnek németek (lehet, hogy most majd többen mert a lengyelek gonoszkodnak velük? Na, majd kiderül.
Sad
2418 #2 2418
- 2011. November 13. 11:12:55
Rámegy a gatyájuk is a büntetére, mert az kb 23 ezer dollárnál kezdõdik.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
634,918 egyedi latogato