Bejelentkezés
Évekre börtönbe kerülnek az Izraelbe látogató irániak
Akár öt évig tartó börtönbüntetést is kaphatnak azok az irániak, akik be merik tenni a lábukat a zsidó állam területére. "Le Izraellel" - tüntetés a zsidó állam ellen Teheránban. (AFP)
Egy hétfõi törvénymódosítás értelmében az eddigi egy-három hónap helyett már kettõtõl öt évig terjedõ börtönbüntetéssel sújthatóak azok az iráni állampolgárok, akik Izraelbe látogatnak – jelentette a hivatalos iráni hírügynökség, az IRNA. A törvény azokra az irániakra is vonatkozik, akiknek olyan útlevelük is van, amellyel beléphetnének Izraelbe, mivel Irán nem ismeri el a kettõs állampolgárságot. Kivételt a szabályozás alól egyedül azok képeznek, akiket a külügyminisztérium külön felhatalmaz a tiltott országokba történõ utazásra.
Az iráni útlevélben szó szerint az szerepel, hogy tulajdonosai nem léphetnek be a "megszállt Palesztina" területére (amely itt Izraelt jelenti), de ha meg is próbálkoznának, az izraeli hatóságok nem fogadják el az iráni úti okmányt.
Kevés olyan esetrõl tudni, hogy valakit egy izraeli út után vettek volna õrizetbe. Legutóbb Hosszein Deraksan kanadai-iráni bloggert tartóztatták le és ítélték 19 év börtönre közvetlenül egy izraeli útja után, amiért "segített egy ellenséges államot" és "rezsimellenes propagandát folytatott".
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. November 14. 14:30:13
- 2011. November 14. 15:26:59
- 2011. November 14. 15:27:52
- 2011. November 14. 15:44:20
- 2011. November 14. 17:41:37