Gyerekek, ezek annyit szimulálnak, hogy bevonzzák a végén a mossados tenorakciót! Még szerecsen, hogy mindez már régen (a Ronald) nem játék, mert még a végén komolyan is vehetnénk!
Szimulációs gyakorlat
Erõs csúsztatással élve kijelenthetjük, hogy megvalósult az, amit Tyler Durden el sem tudott képzelni. A Harcosok klubja címû kultuszfilm bajkeverõje ugyanis meg volt róla gyõzõdve, hogy nincs olyan katasztrófahelyzet, amelyben pont úgy mosolyognak az emberek, mint a repülõgépeken kiosztott brosúrákon. Jelentem: van ilyen, csütörtökrõl péntekre virradó éjszaka rendezték meg a Széll Kálmán téri metróaluljáróban. Szimulációs gyakorlaton vettünk ugyanis részt az éjszaka, ahol azt modellezte a katasztrófavédelem, hogy miként lehetne egy Kelenföldön bekövetkezett ipari katasztrófa esetén – képzeljük el mondjuk mérgezõ vegyi anyagot szállító tehervonatok ütközését – minél gyorsabban és biztonságosabban a föld alá menekíteni a lakosságot.


A sajtó képviselõit éjfélkor induló különszerelvénnyel vitték Budára a Stadionoktól – a kommunista mozgalom különvonatos párhuzamaival és a Kontrollból vett poénokkal most inkább nem fárasztanám az idekattintókat. Annál is inkább, mert elsõ megállónk alkalmával, a Batthyány téren határozott hopp-hopp kiáltások közepette felszedték a síneket, és két perc alatt, szép csendben megtörtént a szektor végelzárása, vagyis ahogy a helyszínen nyilatkozó szakértõ elmondta, megszûnt a kapcsolatunk a külvilággal. Ez így is volt egészen a Széll Kálmán térig, ahol kialakították a menekültek óvóhelyét. Itt már nemcsak láthatósági mellényes munkások vártak, hanem rendõrök, katonák, tûzoltók, vöröskeresztesek, katasztrófavédelmisek, BKV-sok, vagyis egy igen színes csapat.

Miután – idézet a hangosbeszélõbõl – „a személyi állomány elfoglalta a helyét”, jött a lakosság, vagyis iskolások lelkes csapata, hogy név leadása után lefáradjon, és aztán leüljön a sínekre. Ahogy megérkezett az utolsó közülük, felemelkedett az újabb légmentesen záródó fal, „tartsák be az utasításokat, tanúsítsanak fegyelmezett magatartást, tartózkodjanak a felesleges mozgástól” – hangzott ismét a hangosbeszélõbõl. Zacskós vizet pedig nem azért osztottak nekik (egyébként én is kaptam), hogy hitelesebbnek tûnjön majd a vágóképeken az óvóhely, hanem mert igen meleg volt a föld alatt.

Nem csoda: a 300 betelepítettre legalább ennyi „személyzet” és sajtós volt, és hol van ez a szám az összlétszámtól, az összes ilyen metrószektor ugyanis 220 ezer fõ befogadására alkalmas. Egy, a Széll Kálmán téri szektorhoz hasonló búvóhelyre körülbelül 500 méteres körzetbõl optimális idõ alatt le lehet érni ide tragédia esetén, persze szervezetten és pánik nélkül. „Mivel ezen objektumok a hidegháború termékei, így nem csak ipari balesetek, de nukleáris támadás esetén is használhatók” – mondja el a szimuláció narrátora. Hozzáteszi, hogy fizikai sérüléseket ellátó vöröskeresztesek mellett lelki segélyszolgálatot is mûködtetnek, hiszen vannak, akik nem bírják elviselni a bezártságot, õket pedig meg kell nyugtatni. A vöröskeresztesek vezetõje itt elmondta: most 28 önkéntessel vannak jelen, de volt már bombariadó, ahol pillanatok alatt 93 embert tudtak megmozgatni.

A pátyolgatásszimuláció elõtt még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni. Túlzás ez is persze: olyan „világszínvonalú, nagyon biztonságos” világoszöld védõruhás alakok sétáltak el mellettem, amilyet eddig csak a Vírusban és a 12 majomban láttam. De hogy az élmény teljes legyen, hozzáteszem, miközben õk megindultak a veszélyeztetett zónába, hogy felzsilipeljék õket mintát venni a Kelenföldnél kiömlött mérgezõ anyagból, addig egy fehér szkafanderes szakember állított két lakost a vegyi mentesítõ medencébe (képzeljünk egy gumicsónakba szerelt ponyva zuhanyfüggönyt), és Darth Vader szuszogásával kísérve imitálta a fertõtlenítést.

A veszély elmúlt, a lakosság és a sajtó képviselõi vagy a pneumatikusan lehúzódó kapu felé, vagy a mozdony vonta különszerelvénnyel kezdtek elszállingózni, „az óvóhelyen, kérjük, hulladékot ne hagyjanak” – hangzott a kihangosított kérés. A kollégák pedig szemlátomást azon igyekeznek, hogy a kommunikációs stábból olyan nyilatkozatot húzzanak ki, amelynek alapján el lehet hitetni a nézõvel, hallgatóval, hogy tényleg történt valami Kelenföld és a Déli között. A Vöröskereszt vezetõjének nyilatkozatából azonban más lesz fontos: két orvostanhallgató is beállt közéjük segíteni, bizonyítandó, hogy vészhelyzetben milyen magától értetõdõ a segítség, a szolidaritás.
9 Vegyi katasztrófa Kelenföldön, a metróba menekítették a lakosságot
Önkéntelenül is igazolja Hajdu Márton szavait. A fõhadnagyot ugyanis korábban pont arról kérdeztem, hogy éles szituációban, ilyen szûk térben, nem lenne-e terhére a katasztrófavédelemnek ennyi kamerával hadonászó operatõr és jegyzetelve akadékoskodó újságíró. Higgyem el – mondja Hajdu – akkor mi is felmérnénk, hogy azzal segítünk a legtöbbet, ha hallgatunk rájuk, engedelmeskedünk a parancsoknak, és feltehetõleg csak ezután jönnénk a szakmánkkal. Elhiszem én, de azért remélem, hogy nem látom majd.

Link