ATOMRAKTÁR NAGYVÁZSONYBAN
Link
A Honvédelmi Minisztérium különleges engedélyével a Heti Válasz léphetett be elõször az egykori szupertitkos nagyvázsonyi atomfejraktárba.
A rendszerváltozás óta tudjuk, hogy a szovjet hadsereg atomtölteteket is tárolt Magyarországon - de vajon hol? A Honvédelmi Minisztérium engedélyével a Heti Válasz léphetett be elõször az egykori szupertitkos nagyvázsonyi atomfejraktárba.

Kis-Moszkva - így nevezték a helybeliek a Nagyvázsony melletti, máig szigorúan õrzött objektumot. A bázis iskolával, óvodával, színházzal, bolttal, étteremmel, uszodával rendelkezett, hogy a családtagoknak is csak a legszükségesebb külsõ mozgásra legyen szükségük. A katonák a bejárat körüli panelházakban laktak, ezek közül az utolsó 1985-ben épült. Hozzá a Veszprémi Állami Építõipari Vállalat szállította az elemeket, de csak a kapuig - ott a magyar sofõr helyére szovjet katona ült.

SZUPERTITKOS BUNKER

Tizenöt éve folyik a találgatás, hol tárolhatták a szovjetek a Magyarországra telepített rakétákhoz az atomtölteteket. Régóta sejthetõ volt, hogy a raktárt a Bakonyban, de mindenképpen az Észak-Dunántúl erdõvel borított hegyes részein kell keresnünk. Sajtos Sándor nyugalmazott alezredessel, a hadtudományok kandidátusával végigjártuk az "atomgyanús" helyeket, ám Császár és Baj község egykori szovjet laktanyáiban nyomát sem találtuk az atomfejraktárnak.

A harmadik lehetséges helyszín Nagyvázsony, amelynek Németh Miklós volt miniszterelnök visszaemlékezései alapján is kulcsfontosságú szerep jutott. A kormányfõ, miután 1988 decemberében aláírta az elsõként Kádár János által szignált magyar-szovjet atomszerzõdést, szovjetunióbeli tárgyalásain kérte Gorbacsovot, vonja ki hazánkból az atomfegyvereket. Kérésének teljesítésérõl 1989 szeptemberében értesítette õt Rizskov miniszterelnök - nyilatkozta a korabeli kormányfõ Tõkés Rudolf Kialkudott forradalom címû könyvében. Németh Miklós az atomfegyverek kivonásáról folytatott tárgyalásról jegyzeteket készített, s ezekben is szerepel Nagyvázsony neve és katonai kódja. Az objektumot ma is szigorúan õrzik, lapunk több mint egy hónapig várt engedélyre, hogy a területre bejussunk. A magyar sajtó munkatársai közül elsõként léphettünk be a szupertitkos objektum belsõ, zárt részébe.

Az amúgy is szigorúan õrzött külsõ laktanyán belül egy másik körzetet is kiépítettek külön õrséggel, szögesdróttal, nyomsávval, hatalmas reflektorokkal. Erdõs környezet rejtette el a mûholdak elõl a föld alatti két, egymással összeköttetésben nem álló atomrakétafej-raktárt. A bunkerszerû építmények tökéletes tükörképei egymásnak, ám az egyiket fémtolvajok kirabolták.

A máig sértetlen, kívülrõl konténernek álcázott másik atomraktár meredek lépcsõjén két szintet haladunk lefelé a szûk személyi lejáraton. Kézi reflektorral és elemlámpával keressük az utat, pedig csak a földön heverõ gumikesztyût kellene felvenni, felállni a mûanyag dobogóra, meghúzni egy kart, és újraindulna az elektromos rendszer. Ezt mégsem tesszük, mert Sajtos Sándor szerint a raktárt levágták az energiaellátását békeidõben biztosító földkábelrõl. A pótenergiát egy hatalmas, a bunker folyékony üzemanyagtartályaiból táplált, hajókon használt aggregátor biztosította. Beindításával nappali fényhez juthatnánk, de a Honvédelmi Minisztérium által kirendelt vezetõnk közli, erre nincs engedélyünk.

Pedig a raktár ma is mûködõképes. Ha magunkra zárnánk a személyi bejáró és az atomfejek számára biztosított másik két kijárat zsiliprendszerû kapuzatait, bekapcsolnánk a légtelenítõ berendezést, ma is kiszippanthatnánk a levegõt az úgynevezett vákuumszobákból. Ekkor pedig a föld alatti objektum oxigénfejlesztõ, víz- és szennyvíztároló rendszere, egykoron feltöltött élelmiszerraktára jóvoltából átvészelhetnénk egy atomtámadás elsõ halálos tûzviharait is, és addig maradnánk, amíg a parancs - ha még lesz kitõl - megérkezik.

FÖLD ALATTI FÉNYÛZÉS

Atombiztosságra persze nem a bent lévõ nukleáris töltetû fejek sugárzása miatt volt szükség. A hazánkba telepített fegyverarzenál nem atomhatalommá, hanem lehetséges célponttá tette Magyarországot. Nagyvázsony elsõként kerülhetett volna a célkeresztbe, ettõl kellett a föld mélyébe rejtett atomfejeket és persze a különlegesen képzett személyzetet megvédeni. A raktárban 20-30 fõ válthatta egymást - erre következtethetünk a nyílt és a zárt helyiségek arányából. (A termek egy részébe még az ott szolgálatot teljesítõk sem léphettek be. Az ajtókat falakatokkal zárták, ezekre gyurmaszerû anyagba nyomott, személyre szóló egyedi pecsét került. Az ajtót nem lehetett annak megsértése nélkül kinyitni.)

Már a bejáratnál rájöhettünk, hogy kint kell hagynunk azokat az elõítéleteket, amelyeket a szovjet csapatok magyarországi állomásozása során szereztünk elavult haditechnikájukról. A másfél évtizede üresen álló bázis tonnányi tömegû kapui könnyedén nyithatók, az egyébként dermesztõen hideg helyiségek hõmérsékletét máig modernnek ható légkondicionáló berendezésekkel állították be. A személyzetet szokatlan fényûzés fogadta, a közös helyiségekben angol WC, az atomtámadás idején szállást nyújtó egyik teremben tükör, a székek kárpitozottak; s bár a tükröt összetörték, más vandalizmusnak nincs nyoma, minden lámpa, berendezés ép.

Egy hatalmas, kétszintes átrakodócsarnokba érkezünk. Az alsó szinten lévõ négy teremben tárolták az atomfejeket. "Beszélõ objektum" - értékel Sajtos alezredes. Az atomtöltetraktárak padlózatán két sorban helyezték el azokat a görgõs dobozokat, amelyekben a fejeket tárolták, a ládákat pedig fémkampókkal rögzítették a bunker padlózatához.

Nem nehéz rekonstruálni a kocsi méreteit, az emeléshez ugyanis mindig ugyanoda kellett állítani õket a csigasor alá, ezért a padlózatra felfestették a körvonalait. A konténerek 1,5 méter szélesek és 2,5 méter hosszúak lehettek. Soronként hét, tárolóhelyiségenként 14, raktáranként 56 darabot, a két bunkerben tehát 112 ilyen gördíthetõ atomfejtárolót helyeztek el. (Ez persze nem jelenti azt, hogy csak ennyi atomtöltet lehetett Nagyvázsonyban. A raktárból a magyar és a szovjet hadseregnek biztosítottak volna rakétafejeket, s mint látni fogjuk, a mieink számára is többet tárolhattak 112 fejnél.)


MEGSEMMISÍTETT RAKÉTÁK

A ládákat a padlózaton felfestett gördítõpályákon gurították az átrakócsarnokba. A jelekre azért volt szükség, hogy riadó esetén egyszerre több fejtárolót tudjanak az összeütközés veszélye nélkül a csigasor alá tolni. A sötét, néma objektum az alezredes nyomfejtése közben egészen megelevenedik. Egyszer talán "élõ múzeum" lesz belõle, ahol, mint egykoron, katonai egyenruhás férfiak - a szovjet hivatásos állomány elitje dolgozott itt - feszülnek majd a súlyos ládáknak, ügyelve, hogy a földre festett vonalak között gurítsák õket a mennyezeten végigfutó csigasor alá (ezt a szovjetek távozásukkor lángvágóval levágták). Nappali a világosság és patikai a tisztaság, a katonák nyakán kidagadnak az erek, ahogy az emeléshez rögzítik a halálos tartalmú konténereket. A feszültség tapintható, hiszen sosem közölték velük, hogy csak gyakorlatoznak-e, avagy éles a bevetés. A terem másik végében ugyanilyen csigán további csoportok dolgoznak. Az emelõszerkezet imbolygás nélkül továbbítja terhét, hogy a galérián álló társaik leválaszthassák a daruról a ládát, és továbbgördítsék a tárva-nyitva álló hatalmas kapuzatokon. Most már a felszínen vannak, felülrõl ócska palatetõ, oldalról álcaháló fedi az átrakót. Négy fejszállító gépjármû áll ott járó motorral, a rámpáról döccenõ nélkül tolják át a raktérbe a konténereket. Egy fejtárolóból egyszerre két teherautót tudtak megrakni, a négy tárolóból nyolcat.

A magyar hadsereg kétféle tüzérségi rakétarendszert tartott szolgálatban. A Luna-M elnevezésû 10-30 kilotonna hatóerejû atomtöltet célba juttatására volt alkalmas. Ebbõl a magyar honvédségnek 18 indítóberendezése és 107 darab hordozórakétája volt. Az ennél jóval nagyobb, akár száz kilotonna hatóerejû - amerikai nevén Scud-B - rakétarendszerbõl a Magyar Néphadsereg kilenc indítóberendezéssel és 24 hordozórakétával rendelkezett. Tehát a magyar rakétásoknak 131 atomképességû tüzérségi ballisztikus rakétájuk volt. Ebbõl következõen tudhatjuk, hogy a nagyvázsonyi gördíthetõ konténerekben biztosan nem egy atomtöltetet tároltak. A kisebb rakétából négy, a nagyobból egy fért el a ládában, a magyar rakétáknak szánt fejek pedig a raktár harmadát foglalhatták el. A milliárdos költségen vásárolt rakéták dicstelen véget értek. Mint ahogy az NDK-ból, Csehszlovákiából és Lengyelországból, a szovjetek tõlünk is elvitték az atomfejeket. A fej nélküli rakéta viszont nem rakéta, így a tüzérségi rendszerek elemeit, beleértve a hordozórakétákat is, megsemmisítették.

A szovjet csapatok magyarországi atomarzenáljának mennyiségérõl viszont csak elképzeléseink vannak - de legalább kétszerese lehetett a Magyar Néphadseregének. Szentesi György mérnök ezredes, a hadtudományok kandidátusa 50-60-ra becsüli az indítóberendezések számát s 160-180 darabra a hozzájuk tartozó hordozórakéták mennyiségét.

A nagyvázsonyi objektumban tapasztaltak alapján joggal feltételezhetjük, hogy a szovjetek 1983 körül lecserélték korábbi rakétáik egy részét. Erre utal, hogy ebben az évben készült el új oktatóközpontjuk. Sajtos Sándor szerint Marx, Engels és Lenin minden bizonnyal egy újonnan telepített komplett rakétarendszerre tekintett le az óriási csarnok falán elhelyezett képrõl. Az idõpontból Szentesi György arra következtet, hogy a több varsói szerzõdésbeli ország hadseregében is rendszerbe állított Tocska (SS-21) rendszerekbõl hozhattak hazánkba is.



A Néma Szektorban tárolták az atomtölteteket
• Tóth-Szenesi Attila
2004. május 14., péntek 12:10 | Frissítve: 2004. május 14.
Másfél évtizede vonhatták ki a szovjetek az utolsó atomtöltetet Magyarországról, de hogy honnan, azt pontosan máig sem tudni. Gálszécsy saját szemével látta kilengeni a Geiger-Müller-féle sugárzásmérõt több föld alatti raktár betonfalán, miután a szovjetek kivonultak. Berecz János szerint csak néhány magyar pártvezetõvel konzultáltak a szovjetek. Az Index utánajárt annak, hogy hol tárolták a magyar atomot és mindjárt egy sugárzási szintet rögzítõ cirill betûs ûrlapba botlott.
A kunmadarasi szovjet reptér egyike lehetett azoknak a magyarországi bázisoknak, ahol a Varsói Szerzõdés idején atomfegyvert tároltak. A Néma Szektor a repülõtér északkeleti sarkán elkerített terület. Az itt szolgáló szovjet katonákat havonta váltották, más egységek katonáival szóba nem állhattak, a szektorukat el nem hagyhatták. Saját kantinjuk volt, és a november 7-i ünnepséget sem kellett kihagyniuk, mert a néma szektornak saját, szovjet címeres emelvénye volt, amely elõtt ünnepi alkalmakkor elvonultak a katonák.
A szovjet légierõ magyarországi és ausztriai történetét könyvben megíró Vándor Károlytól tudjuk mindezt, aki 1991 óta kutatja a magyarországi szovjet egységek történetét, és meggyõzõdésévé vált: a Néma Szektor katonái feleltek a különleges raktárban õrzött atomtöltetekért.
Sugárzás szintje


Az atomraktár bejárata a daru megmaradt állványzatával
A szektor laktanyáiból elhordták, amit lehetett. A fegyverraktárban állnak még a fából készült fakkok, az egyik irodában széf várja, hogy kinyissák végre. A falon felejtett cetli arról tudósít, hogy az esetleges tûz eloltásáért Guszarov felel. A törmelékkel borított padlón két papír. Az egyik kézzel írt, talán a politikai tiszt által diktált ideológiával átitatott szöveg arról, hogy a harci készültség milyen fontos. A másik egy névjegykártya formájú ûrlap kitöltésre váró rubrikákkal: hónap, nap, idõ, sugárzás szintje.
Atomtöltetet tároltak
A különleges raktárhoz a néma szektorból nyílik egy ötszáz méteres, fákkal szegélyezett út. A területet kettõs szögesdrótkerítés védte, melybe áramot vezettek, a porcelánfoglalatokat ma is látni. A bunker belsejét három, másfél méter vastag, elektromosan nyitható kapu védte, a belsejében, egy harmincszor nyolc méteres teremben tárolták, Vándor Károly feltételezése szerint, az atomtölteteket.
A raktár elõtti rámpán tizenhat számozott hely van, ahová a robbanófejeket hordozó teherautók álltak. Innen, szigorú biztosítás mellett, vitték az egy kilométerre lévõ repülõgépállóhelyre, ahonnan Szu-17M2-es vadászbombázókkal juttatták volna célba. Atomtöltet szállítására alkalmas vadászbombázók 1963 és 1989 között állomásoztak Kunmadarason.
A Szovjetunió Magyarországon állomásozó Déli Hadseregcsoportjának 36. légi hadserege arra készült, hogy egy nyugati atomcsapás esetén Debrecenbõl olasz, Kunmadarasról osztrák célpontokat támadjanak. A vadászbombázóknak Linzre, Klagenfurtra és Bécsújhelyre kellett taktikai célzott atombombát dobniuk, ami lehet, hogy a Dunántúl jó részét is letarolta volna. Igaz, addigra már úgyis minden mindegy lett volna.
Berecz nem tudta




A raktár bejárata
"A legfelsõ pártvezetésnek 1985-ben lettem a tagja, de a Magyarországra telepített atomfegyverekrõl akkor semmit sem tudtam" - jelzi az Indexnek nyilatkozó Berecz János, az MSZMP KB egykori titkára, akit sokan Kádár egyik lehetséges utódjának tartottak, hogy még az õ pozíciója is kevés volt ahhoz, hogy feltáruljon elõtte az atomtitok. A Varsói Szerzõdés idején a szovjetek természetesen titokban tartották, hogy tárolnak-e Magyarországon atomfegyvert. Errõl Kádár János pártfõtitkáron, a miniszterelnökön és még néhány magas rangú politikuson kívül más nem tudott.
Berecz szerint Czinege Lajos honvédelmi miniszter utódai és maga Kádár János is keményen tárgyaltak a szovjetekkel és nem járultak hozzá Moszkva minden kéréséhez. Az azóta megszûnt Kurír 1998. szeptember 4-i száma például - dokumentumokra hivatkozva - állítja: miután az amerikaiak Nyugat-Európában megkezdték a Persing-I és a szárnyas rakéták telepítését, a szovjet hadvezetés megkérte Kádárt, hogy járuljon hozzá SS-12-es föld-föld rakéták telepítéséhez. Az elsõ titkár tiltakozott, ezért a rakétákat Csehszlovákiában állították hadrendbe.
Szovjet hivatalos tájékoztatás szerint
Más atomtöltetek azonban - a források egybehangzó állítása szerint - 1990 márciusáig maradtak Magyarországon. Az Antall-kormány megalakulása után néhány hónappal egy brüsszeli MTI-forrásból származó cikk jelent meg a Népszabadság címlapján: Mihail Moiszejev szovjet vezérkari fõnök szerint a Szovjetunió Magyarországról és Csehszlovákiából az összes odatelepített atomfegyvert kivonta.
A lap munkatársa megkérdezte Borsits László vezérkari fõnököt, aki közölte, hogy Magyarország területén nem voltak atomtöltetetek, csak atomfegyver-hordozó eszközök. Legalábbis, tette hozzá sejtelmesen, "a szovjet hivatalos tájékoztatás szerint".
A csapatkivonást meggyorsítani
"Magyarország területén voltak rakétafejek" - mondja az Indexnek Gálszécsy András, Antall titkosszolgálatokat felügyelõ tárca nélküli minisztere, aki néhány rakétatároló silót maga is felkeresett. Az atomtölteteket addigra elszállították, a Geiger-Müller-féle sugárzásmérõ azonban a föld alatti raktár betonfalán jelezte a hosszas tárolásból eredõ sugárzást.
Szovjet beismerésrõl nem tud, ezt Magyarország sem követelte, mert az atomfegyvereket elszállították, így "nem volt mirõl beszélni". "Nem arról tárgyaltunk, hogy mi volt, hanem a csapatkivonást akartuk meggyorsítani".
Elsõszámú célpont voltunk


A Néma Szektorban ez az út vezet a raktárhoz
Gálszécsy nem árulja el azoknak a helyeknek a neveit, ahol maga is megfordult. A kilencvenes években több sajtóhír jelent meg arról, hogy egyes helyeken atomfegyver tárolhattak. Atomgyanúba tartósan három település keveredett: Császár, Tótvázsony, Tab. Az Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumának (HM) tisztségviselõi a korabeli lapokban csak annyit árultak el, hogy a NATO haditerveiben Magyarország elsõszámú célpont volt, és bizonyos raktárakban "sejteni lehet", hogy atomtöltetet tároltak.
Belovai István, a CIA-val való együttmûködés miatt 1985-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt, majd a rendszerváltás után köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult egykori katonatiszt írja: "Kádár nem akart kivédeni semmilyen szovjet követelést és már az 1960-as évek elején hozzájárult ahhoz, hogy a szovjetek atomfegyvereket és hozzájuk tartozó hordozóeszközöket telepítsenek hazánk területére. Ezzel hazánk a NATO Nukleáris Tervezõ Csoportja részére atomcélponttá vált, vagyis Kádár hazánkat atomcélponttá változtatta. A szovjetek az atomrobbanófejeket Császár, Tótvázsony és Tab térségében tárolták. A hordozórakéták Baj, Dombóvár és Szigetszentmiklós térségében voltak."
Megköti a kezét
Belovai verziója szerint a hírhedt Clyde Lee Conrad amerikai õrmester vezette kémbandától a magyar, majd a szovjet katonai hírszerzõkhöz kerültek "a kozmikus szigorúan titkos" amerikai és NATO anyagok. Ezek felfedték a nyugati atomtitkot, amelynek birtokában sikeresen át lehetett volna hatolni a NATO védelmi rendszerében telepített atomaknazáron. Egy ilyen háborúnál, Belovai szerint, két lehetõsége maradt volna a NATO-nak: megadni magát vagy bevetni az atomfegyvert, ezért Conrad árulásáról tájékoztatta a CIA-t. Az 1985-ös genfi Gorbacsov-Reagen találkozón vált állítólag nyilvánvalóvá, hogy Conrad és Belovai árulása megköti a két ellenséges nagyhatalom kezét.
Néhány évnek kellett eltelnie, amíg a speciálisan kiképzett vasúti kocsik távoztak a Magyarországra telepített atomtöltetekkel. A bázisokat a kivonuló szovjetek nem semmisítették meg. Ez meglepõ, hiszen a NATO szakértõi ezek feltérképezésével pontos képet kaphattak arról, hogy az akkor még meglévõ Szovjetunió területén milyen körülmények között tárolják a robbanófejeket. A kunmadarasi kivonulást követõen például - a helyi legendárium szerint - egy amerikai tábornok az elsõk között tekintette meg a Néma Szektort.
Nem vált be a jóslat

Szögesdrót a szektor határában
Az egykori feltételezett atomtárolóhelyek ma jórészt az enyészeté. Az üdítõ kivételek közé tartozik a tótvázsonyi (Veszprém megye) rakétabázis, amely a Kincstári Vagyonigazgatóság tulajdonában van, és éjjel-nappal õrzik. Nyilván attól tartanak, hogy különben a tabi (Somogy megye), domboldalba épített rakétasiló és a kiszolgáló épületek sorsára jut, amelyet a fémtolvajok hordtak szét a kilencvenes években.
A császári raktárról és a laktanyáról kiderült, hogy az közigazgatásilag mindig is a szomszédos Szákszendhez (Komárom-Esztergom megye) tartozott - nem mintha a Varsói Szerzõdés idején lett volna ennek különösebb jelentõsége. A három rakétasilót az önkormányzat egy vállalkozónak adta el, aki viszont azóta sem teljesíti szerzõdésben vállalt kötelezettségét, és nem indította el munkahelyteremtõ vállalkozását.
Nem vált be a tatabányai 24 Órának 1991-ben éppen a császári atomtitkokról nyilatkozó Keleti György, akkori HM-szóvivõ jóslata: "Az Állami Vagyonügynökség speciális szervezete mindegyik ingatlant az önkormányzatok részére biztosítja, ahol hamarosan polgári létesítményeket - kórházat, iskolát és más intézeteket - alakítanak ki."