Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Megvan, mit kérhet az IMF Magyarországtól

Miért, nem a nemzetközi zsidó valutalap írta? A Széll Kálmán tervet akár a Nemzetközi Valutaalap is írhatta volna − vélik a piaci elemzõk. Egy esetleges megállapodás tétje a transzparencia és a piacellenes intézkedések eltörlése lehet.

A kormány csütörtök este meglebegtette az IMF-fel való kapcsolatfelvétel és egy 2012 eleji megállapodás lehetõségét, vasárnap este pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a cél az elõvigyázatossági hitelkeret (PCL) megkötése. Azt korábban is lehetett tudni, hogy a kabinet igyekszik elkerülni a 2008-ban kötött készenlétihitel-megállapodás (SBA) megismétlését, ugyanakkor elemzõk kétségesnek tartották, hogy mekkora lesz erre a mozgástér.

Ez volt az egyetlen megoldás?

A Valutaalap további konstrukciói közül a rugalmas hitelkeret (FCL) megszerzése eleve esélytelen lett volna, mivel a legkedvezõbb feltételek mellett nyújtott hitelhez csak erõs gazdasági alapokkal rendelkezõ országok juthatnak. A többek közt Lengyelországgal, Mexikóval és Kolumbiával kötött megállapodáshoz szükséges feltételeket azonban Magyarország több szempontból sem tudná teljesíteni.

A Romániának is biztosított PCL ugyanakkor a még esetleg elérhetõ közép út, már amennyiben az IMF is rábólint, hiszen ennek igénybevétele is viszonylag jó gazdasági alapokhoz van kötve, és korábban az elemzõk határesetnek tartották a hazai fundamentumokat.

Mit tartalmazhat a megállapodás?

Ha a megállapodás tényleg megvalósul, akkor a vállalt feltételeknél vélhetõen olyan pontok szerepelnének, amelyeket a nemzetközi pénzintézet már korábban is kifogásolt − mondta Németh Dávid, az ING makroelemzõje. Ez jelentheti a válságadók kivezetésére adott biztosítékokat (akár már 2012 közepétõl, de legkésõbb 2013-tól), valamint a visszamenõleges adóztatás és ezzel együtt általában a kiszámíthatóbb jogi és gazdasági környezet megteremtését.

Felmerülhet még az új Költségvetési Tanács jelenleginél nagyobb fokú függetlensége, esetleg egy elemzõi stábbal való kiegészítése, de a jegybanktörvény és az MNB-vezetés jelölési folyamata is téma lehet. Bár a devizahitelek végtörlesztésének lehetõsége és a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása is problematikus pont, ezeket már nem tudja megváltoztatni a Valutaalap.

Valamit Magyarországnak mindenképp vállalnia kell

Nincs realitása egy olyan megállapodásnak, amelyben Magyarország nem vállal semmilyen feltételt. A Széll Kálmán terv jóléti lefaragásait azonban akár az IMF is írhatta volna − állapította meg Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelõ portfóliómenedzsere, aki szerint e területen nem várhatók lényegi változások.

A Valutaalap ugyanakkor a gazdaságpolitika kacskaringós, ad hoc jellegét szüntethetné meg. A kormányzati gazdaságpolitikából jelenleg a transzparencia hiányzik a legjobban: nincsenek átlátható riportok, a fiskális politika kiszámíthatatlan. Így még az adósságcsökkentés érdekében tett eredményeket is nehéz értékelni. A bankokkal és általában a piaccal szembeni intézkedések megszüntetése is az egyezkedés tárgya lehet − véli Bebesy.

A nem ortodox elemek eltörlésén túl nem lenne meglepõ, ha a Valutaalap a költségvetés szerkezetének átalakítására is tenne javaslatot. Az intézmény általában preferálja a kiadáslefaragó intézkedéseket a bevételnöveléssel szemben − mondta Barta. Így a bank- és válságadókhoz, valamint az áfa- és járulékemelésekhez hasonló intézkedések helyett inkább egy kiadásközpontú átalakítás kerülne elõtérbe.
Link

Hozzaszolasok

25 #1 25
- 2011. November 21. 08:57:10
Ez a szakzsargonban írt, áltudományos "gazdasági" elemzés, semmi más, mint nagy szavak mögé bujtatott hablatyolás.
Miért megy bárki egy uzsoráshoz?
Pénzért kujtorogni, mert neki nincs semmije.
Mit kér ezért az uzsorás?
Mindent, sõt ezek az uzsorások még annál többet is.
Miért is kap egy kis pénzt mégis az ország?
A mikulásnak átkeresztelt hetekben, a konzumidióták még elhordják az értéktelen és ócska bóvlikat a plázákról,(mer ez lett a karácsony) nehogy a multik nyakán maradjon a sok szemét.(mer õk is az uzsorások közé tartoznak)
2418 #2 2418
- 2011. November 21. 14:22:09
Hiába nyerte meg a kormány a szabadságharcot, tovább gyengül a forint:
http://atv.hu/penztarca/20111121_alig...45_a_frank
3107 #3 3107
- 2011. November 21. 19:01:44
Még mindig nem áll ki OV és mondja ki az igazságot - és törlik fel a padlót a fletó féle hitelfelvevõkkel és gazdasági bûnözõkkel - vajon mivel zsarolják a magyar kormányt??? Ha lenne mersze kiállni és a nemzet segítségét kérni - bevallani, hogy elcseszték a direkciót - mea culpa! Talán több segítséget kapnának mint amire számítanak! De nem áll ki és továbbra is pökhendi felsõbbségi viselkedéssel idegenítik el maguktól saját választóikat. Ha lemondanának csak ujra választanánk õket mert a többi gazember már elhordta az egész országot és a nyakunkra ültette ezt a kullancs zsidó féreg bandát - nem tudják megbocsátani a bankok megcsapolását, azt a jó qrva hétmindenit az édes jó anyukájuknakShock
2418 #4 2418
- 2011. November 22. 10:23:00
Ettõl a kormánytól? Bármit.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,984 egyedi latogato