Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Benyújtotta lemondását az egyiptomi kormány

Benyújtotta lemondását az egyiptomi kormány az országot irányító katonai tanácsnak hétfõn. A tanács megfontolja, hogy elfogadja-e a kormány lemondását – közölte az állami televízió.

A kormány azután nyújtotta be testületileg a lemondását, hogy a fõváros, Kairó központjában, a Tahrír téren tüntetõk összecsaptak a rendõrséggel. A három napja tartó csatározásokban legalább 24 tüntetõ vesztette életét. A tiltakozók elégedetlenek a katonai kormányzással, szerintük túl lassú az átmenet a civil kormányzáshoz.

A március elején, Hoszni Mubarak volt elnök hatalmának megdöntése után hivatalba lépett, Eszám Saraf vezette egyiptomi kormányt folyamatosan bírálták minden oldalról, mondván, semmilyen eredményt nem ért el, és alá van rendelve a katonaságnak.
Mint arról korábban beszámoltunk, folytatódtak az összecsapások a kormányellenes tüntetõk és a rendfenntartók között hétfõn a kairói Tahrír téren és környékén; az egészségügyi minisztérium közlése szerint az újabb megmozdulások szombati kezdete óta szerte az országban – hivatalosan – 22 ember halt meg ezekben az erõszakos cselekményekben.
Link

Hozzaszolasok

2493 #1 2493
- 2011. November 22. 05:30:34
Nekem valami bûzlik dániában.
Bár ebben a dániában, vannak piramisok is.
Valami nagyon nincs rendben itt a hatalom hátterében. Szerintem Ott is kemény akna munka megy kintrõl!
2418 #2 2418
- 2011. November 22. 21:27:12
Erre is azt mondhatjuk: Óramû pontossággal.
Az új kormányfõ El Baradei lesz, a nemzetközi atomenergia ügynökség korábbi feje. Nobel-béke díjas, mint az amerikai elnök.New Yorkban tanult és Izrael-barát.
Sikerül akkor Egyiptomot is Irán ellen fordítani?
http://www.mignews.com/news/politic/w...12435.html

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,986 egyedi latogato