Bejelentkezés
Mennie kell a botrányba keveredett védelmi miniszternek
Na, van végre indok? De sokáig tartott. Menesztik a lehallgatási botrányba keveredett szlovák védelmi minisztert, Lubomír Galkót. Iveta Radicová szlovák miniszterelnök kijelentette: a lehallgatások elrendelése semmivel sem indokolható. A miniszter a lehallgatások tényét nem tagadta, de azt állította, hogy minden a törvényes elõírásoknak megfelelõen történt.
„A Lubomír Galko menesztését tartalmazó javaslatot átadom a köztársasági elnöknek” – közölte Iveta Radicová szlovák miniszterelnök újságírókkal kedden délután. Radicová leszögezte: az újságírók lehallgatása, függetlenül attól, törvényesen történt-e vagy sem, összeférhetetlen egy demokratikus jogállam elveivel. „A lehallgatások elrendelése semmivel sem indokolható, mert a katonai elhárításnak nincsenek vizsgálati jogkörei” – húzta alá. Hozzátette: ilyen jogkörei Szlovákiában legutóbb a kommunista Állambiztonsági Szolgálatnak (STB) voltak. A miniszterelnök szerint az igazságügyi tárca kivizsgáltatja azt is, hogy a bírók miért engedélyezték az újságírók lehallgatását.
A hétfõn Pozsonyban nyilvánosságra került információk szerint a szlovák katonai elhárítás, amely a védelmi miniszter alá tartozik, az elmúlt hónapokban lehallgatta és megfigyeltette a TA3 hírtelevízió vezérigazgatóját és a Pravda címû napilap három belpolitikai szerkesztõjét.
A védelmi miniszter a lehallgatások tényét nem tagadta, de azt állította, hogy minden a törvényes elõírásoknak megfelelõen történt. Galko önvédelme azonban nem gyõzte meg sem a politikusokat, sem a pártokat, sem a közvéleményt, s szinte egyhangúlag követelték a miniszter távozását. „Olyan információkhoz jutottunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a katonai titkosszolgálat az idén több hónapon át újságírókat figyelt meg. Az utolsó lehallgatást október közepén, röviddel azután szüntették be, hogy megbukott a kormány” – írta hétfõn Nora Slisková, a Pravda fõszerkesztõje. Slisková szerint a védelmi minisztérium „az állam ellenségének" kiáltotta ki a Pravdát, miközben annak szerkesztõi nem tettek mást, csak becsületesen végezték újságírói munkájukat. „Nehezen elképzelhetõ, hogy mindez Lubomír Galko védelmi miniszter tudta vagy egyenesen utasítása nélkül történhetett volna. A miniszter ezért a botrányos tevékenységért, amely nem állt meg a Pravdánál, teljes felelõsséget visel” – vélte a fõszerkesztõ.
„Saját maga számára is veszélyes”
A Novy Cas címû napilap szerint szintén megfigyelték és lehallgatták Michal Gucíkot, a TA3 szlovák hírtelevízió vezérigazgatóját is. Az újságok azt írják: a megfigyelések azután kezdõdtek, hogy a szlovák média rajtakapta a védelmi minisztert, amint a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel vezette gépkocsiját, s azt nyilvánosságra hozták. Slisková úgy vélte: az ügy Lubomír Galko, valamint pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) hatalmas botránya, s követeli, hogy a miniszter mondjon le és vonják felelõsségre. „Lubomír Galkónak távoznia kellene a védelmi minisztérium élérõl, illetve a politikából is, mert úgy tûnik, nemcsak a társadalom, hanem saját maga számára is veszélyes” – zárja írását a Pravda fõszerkesztõje. Hozzátette: a lap szerkesztõsége és a kiadó feljelentést tesznek az ügyben.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. November 22. 20:29:27