Bejelentkezés
A polgári engedetlenségtõl sem riad vissza a Székely Nemzeti Tanács
Már csak az a kérdés, ki a székely abban a tanácsban, mert, hogy zsidó az biztos, de a székely már kevésbé. A Székely Nemzeti Tanács 2011. november 19-i ülésén elfogadott határozatokról és a belügyminisztériumnak az SZNT levelére küldött válaszáról beszélt hétfõi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, az SZNT és Bíró Zsolt, a Marosszéki Székely Tanács elnöke.
Az ülés legfontosabb határozatának Izsák Balázs az uniós polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételéhez szükséges információkra vonatkozó határozatot nevezte, amely konkrét információkat tartalmaz arról, hogy a 211/2011-es uniós rendelet kötelezõ a tagországok számára. Az állandó bizottság meghatalmazást kapott, hogy kezdeményezéshez mellékletet készítsen, illetve elkészítsen a beadványhoz egy jogszabálytervezetet.
Erõszakmentesség, szolidaritás, fokozatosság
A polgári engedetlenségre vonatkozó határozatban kijelentik: amennyiben a kormány nem mond le az ország regionális felosztásának Székelyföld területi integritását sértõ, antidemokratikus, a székelység kifejezett akaratát és Románia nemzetközi kötelezettségvállalását semmibe vevõ tervérõl, akkor az érintetteknek fel kell készülniük a tömeges tiltakozásra, beleértve a polgári engedetlenség különbözõ formáit is. A határozat három elvet tart szem elõtt: az erõszakmentesség, a szolidaritás, illetve a fokozatosság elvét. Izsák Balázs hangsúlyozta: nem kívánnak ezzel az eszközzel élni, csak be akarják vinni a köztudatba, hogy egy ilyen lehetõség is létezik. De végsõ esetben, miután minden más demokratikus eszközt kimerítettek, polgári engedetlenséghez folyamodnak.
Vegyenek példát a háromszéki nagykoalícióról
A népszámlálásra vonatkozó határozatban felkérik Hargita és Maros megye önkormányzatait és a helyi önkormányzatok képviselõit, hogy „a háromszéki székely nagykoalíciót mintául véve, mindkét megyei képviselõtestületben, illetve a helyi képviselõtestületekben hozzanak határozatot helyi népszavazás kiírásáról, hogy a megyék minden településének választópolgárai tudjanak választ adni arra a kérdésre: akarják-e, hogy az ország területi-közigazgatási átszervezése során jöjjön létre egy Székelyföld nevû közigazgatási egység, és hogy településük ennek része legyen”.
Végül az SZNT felhívást intézett az önkormányzatokhoz, hogy a választásokon az autonómiának elkötelezett jelölteket válasszanak ki.
Minisztériumközi munkacsoportot hoztak létre
Ugyanakkor elmondták, hogy levélben sürgették a kormányt, tegye meg a szükséges lépéseket, hogy az uniós polgári kezdeményezést késedelem nélkül alkalmazni lehessen Romániában is. A Közigazgatási és Belügyminisztérium illetékes osztálya, az Európai Ügyek és Nemzetközi Kapcsolatok Fõigazgatósága november 4-én iktatott levélben válaszolt, amelyben tájékoztatta az SZNT-t, hogy a 211/2011 számú rendelet romániai alkalmazása érdekében egy intézményközi, a belügy-, a külügy- és a tájékoztatási minisztérium szakembereibõl álló munkacsoportot hoztak létre, amelynek a munkája lehetõvé fogja tenni, hogy a rendeletben megszabott határidõn belül, azaz 2012. április 1-jétõl alkalmazni lehessen Romániában is a polgári kezdeményezésre vonatkozó uniós jogszabályt, azaz a 211/2011. számú rendeletet. Ugyanakkor azonban arról próbálta meggyõzni a levélírókat, hogy egy területi autonómiára vonatkozó kezdeményezés az Európai Unióban nem lehet sikeres. Ezzel a tárca túllépte hatáskörét, szögezte le Izsák, mert a kormány illetékessége nem terjed ki arra, hogy javaslatokat tegyen arra vonatkozóan, hogy egy polgári kezdeményezésnek mi legyen vagy mi ne legyen a tartalma.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. November 23. 14:08:38
- 2011. November 23. 15:55:52