Fotóval: A Kolompár-Karádi família családfája egy kanadai lapban
Romokban az '56-os magyarok által felépített országimázs Kanadában. Ezerszám érkeznek a romák, Kanada pedig "cigányul tanul", a segélyoptimalizálási akció miatt átalakítja menekültpolitikáját - de már most látszik, hogy ez sem lesz elég.

A gép felszállásáig a Torontóba indulók igyekeznek nem cigánynak mutatkozni. A romák kerülik a bõ szoknyát, a fényes cipõket, a feltûnõ ékszereket, nehogy a hatóságok felfigyeljenek rájuk, és firtatni kezdjék, milyen céllal utaznak. Ám az óceán fölött megváltozik a kép: egymás után indulnak a mosdóba, akik majd menedékjogot kérnek, s ekkor már a nem romák is cigányos külsõt igyekeznek ölteni. Menedékjogot ugyanis csak faji üldöztetésre hivatkozva lehet kapni. Magukban egyetlen szót ismételgetnek, ezt kell majd az egyenruhásoknak mondaniuk - refugee, vagyis menekült. Nagy a tét, mert ha nem látszanak annak, már a reptérrõl visszafordítják õket.

Parazita vagy menekült?

Parazita menekültek - a roma beáramlással foglalkozó cikkekre reagáló kanadai olvasók így jellemzik azokat a magyarokat, akik kihasználják, hogy az észak-amerikai ország identitásának fontos része a védelemre szorulók befogadása. A kanadaiak célja, hogy ha egy Irakban vagy Kubában üldözött ellenzékinek sikerül kiszöknie az országából, akkor tudja: náluk menedéket kap, és ehhez elég azt mondania: refugee. Kérelme elbírálásáig ugyanolyan jogok illetik meg, mint a kanadai állampolgárokat (a választójogot leszámítva).

A magyarok ebbe a résbe teszik be a lábukat. Szándékosan használjuk mi is a magyarok szót, hiszen minden iratban, nyilatkozatban magyarokról, és nem magyar romákról beszélnek. Jason Kenney bevándorlásügyi miniszter többször is hangsúlyozta: vannak, akik a "hátsó bejáratot" kihasználva érkeznek, felugranak egy repülõgépre, hamis történeteket találnak ki, hogy Kanadában maradhassanak. Tavaly például 2500 állampolgárunk nyújtott be menekültkérelmet, majd 97 százalékuk eltûnt a hatóságok szeme elõl. Idén már tõlünk érkezik a legtöbb menekült, s ez nemcsak itthon szül indulatokat, hanem Kanadában is. Hiszen szabálykövetõ módon is le lehet telepedni a nagy tavak országában, ám ehhez meg kell tanulni angolul, elsajátítani egy hiányszakmát, tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezni, és kivárni a sort.

A cigányok a legdrágább utat választják: egy-egy magyar roma kalandja 11 millió forintnak megfelelõ összegbe kerül a kanadai államnak. Az pedig még inkább felbõszíti az észak-amerikaiakat, hogy az áldozatok számára létrehozott méregdrága rendszerükbe éppen csak az igazi üldözöttek nem férnek bele. Annyi a hamis szenvedéstörténet, hogy a valóban bajban levõknek másfél évig kell várniuk kérelmük elbírálására.

A romákat közben a kanadai állam számláján taxi viszi az átmeneti szálláshoz, majd startpénzt kapnak, melybõl lakást bérelhetnek, és még bútorra is futja belõle. Emellett havonta megkapják a helyi szegényeknek is járó segélyt. A családnagyságtól függõ minimum 1500-2000 dollár (345-460 ezer forint) indulótõkéje olyan életszínvonalat biztosít, amilyet itthon szociális jövedelmekbõl lehetetlen biztosítani.


A menedékkérelem elutasítását pedig annyi fórumon lehet megfellebbezni, hogy négy és fél év is eltelik, mire a folyamat lezárul, és újabb türelmi hónapok után teszik fel õket - mert döntõ többségükkel végül ez történik - egy hazafelé tartó repülõre. Október végén már volt olyan nap, hogy száz magyar "menekült" Torontóba, a maga szempontjából nagyon is ésszerû okokból.

Repülõjegy hitelbe

A magyar romák elsõ nagy hulláma az ezredforduló környékén érkezett Kanadába. Õk többnyire muzsikus cigányok voltak, akik közül sokan megtalálták a boldogulásukat. Az utóbbi években pedig valóságos szolgáltató szektort építettek ki az újonnan érkezõk számára: elküldik a repülõjegyet (tudják, melyik kinti utazási irodában kell a hitelt elintézni ehhez), segítenek kitölteni a nyomtatványokat, szállást szereznek, és a banki ügyleteket is elrendezik. Az angolul gyakran egy szót sem tudó újaknak olyan munkahelyeket ajánlanak, ahol nem szükséges a nyelvtudás.

A kiutazók egy része végleg kint szeretne maradni, ezért számukra létfontosságú, hogy igazolni tudják: valóban faji megkülönböztetés áldozatai voltak. A kanadaiak üldöztetési igazolásként kétféle iratot fogadnak el jó eséllyel: orvosi látleletet és a kisebbségi önkormányzatok igazolását.

Nagy tehát a nyomás a cigány önkormányzatokon, hogy ilyen dokumentumokat kiadjanak. Oláh Zsolt monori romavezetõ például azt mondja lapunknak, egy csõdbe ment helyi vállalkozó kérte meg, állítson ki pecsétes papírt, de õ megtagadta, mert senki sem üldözte. Persze nem mindenhol van ez így; korábban az ombudsman is helytelenítette, hogy "faji igazolást" adjanak ki cigányok egymásnak.

A kivándorlók második, népes csoportja nem akar kint ragadni, csak pénzt szeretne keresni, és ehhez a legcélravezetõbb, ha menekültnek adja ki magát. Senki sem ellenõrzi ugyanis, hogy a startpénzbõl lakást bérel-e, vagy esetleg egy ismerõsénél húzza meg magát. Így viszont a kezdeti nagyobb összegbõl ki tudja fizetni a repülõjegyet, és még marad is belõle, fõleg ha munkát vállal. Amikor visszatér Magyarországra, nemcsak azt mondhatja el, hogy világot látott, munkatapasztalatot szerzett, hanem jó esetben még néhány százezer forintot is hazavisz.

Elbujdosni Torontóba

A kanadaiak nincsenek még "kirafinálódva", milyen az, amikor a romák "okosban" tesznek valamit. A bankok a segélyt ugyanolyan rendszeres jövedelemként kezelik, mint a fizetéseket, örömmel nyitnak számlát, sõt hitelkeretet is megállapítanak. Többnyire a vendéglátó "húzza le" a bankkártyáról, gyakran úgy, hogy vendége nem is tud róla.

Egy-egy kiutazó így több ezer dollárral is gazdagíthatja a kintieket, a kanadai hatóságok is csak mostanában eszmélnek rá, hogy vannak, akik a havi közel 150 ezer forintnyi segélyt azután is felveszik a kártyáról, miután "vendégük" már hazautazott.

A kiutazók harmadik csoportja a bûnözõké; ha itthon forróvá válik a talaj a lábuk alatt, kiutaznak Kanadába, és fordítva. A két ország között van kiadatási és jogsegélyegyezmény, ám nehézkesen mûködik. A kiutazó nehézfiúk pedig úgy érezhetik, hogy a Kánaánba érkeztek. Hajnal László Endre szociológus például 2001-ben még azt tapasztalta a Torontó közelében lévõ Welland városban, hogy a helyiek sem a kocsikat, sem a lakásokat nem zárták be. A bolti biztonsági rendszerekre sem volt szükség, így a cigányok közül volt, aki megrendelésre "szállított", a lopott holmit féláron adva tovább a többieknek. Mivel a szociális juttatásokat a kanadaiak gyakran csekken kérik, egyes romák arra szakosodtak, hogy postaládákat lopjanak - a tartalmukkal együtt. Kanada legnagyobb embercsempészeti hálózata is Magyarországhoz köthetõ.
A Dömötör és a Kolompár-Karádi família fényképes családfája a The Spectatorban

Két pápai család 18 magyar állampolgárt tartott rabszolgaként fogva. Az emberi jogokra fokozottan érzékeny kanadaiak döbbenetét jól érzékelteti, hogy a The Spectator címû lapban fényképekkel illusztrálva közölték a Dömötör és a Kolompár-Karádi família családfáját - pedig arra talán még az Árpád-háziaknál sem volt példa, hogy így mutassák be a családi munkamegosztás sajátos formáját.

A helyi sajtóban Gipsy Kingsként említett klán egyik ingatlanját 715 ezer dollárért (164,5 millió forintért) árulják. A banda feje 13 éve menekültként érkezett Kanadába - itthon öt év börtönre ítélték védelmi pénzek szedéséért, ez elõl menekült. A kinti hatóságokkal viszont sikerült elhitetnie, hogy roma származása miatt Molotov-koktélt dobtak a házára, így megkapta a kanadai állampolgárságot. Rafinált ember, kanadai újságírók például kinyomozták: Pápán úgy szedett védelmi pénzt, hogy miután a fenyegetés nem használt, hajléktalanokat küldött be "vendégként" egy elegáns kávéházba. Kanadába pedig itthon maradt családtagjain keresztül szerzett szakembereket.

Köztük több nem cigány embert, akik a torontói repülõtéren elõadták, hogyan üldözik õket származásuk miatt a magyarok, majd onnan rögtön Gipsy Kingék pincéjébe kerültek, ahonnan csak akkor mehettek ki, ha bankkártyát igényeltek nekik, esetleg ha dolgozniuk kellett a fõnök stukkózással foglalkozó vállalkozásában.

Elõítélet nélkül

Kanadában a romák számára talán az a legvonzóbb, hogy nem létezik elõítélet velük szemben, és ezt óriási megkönnyebbülésként élik meg, fõként a gyermekek. A jólét a másik fontos elem: a Kanada-élmény meghatározó része a sült hús. A romák kint fél disznókat vásárolnak, és maguk dolgozzák fel, a hurkát, kolbászt pedig egymás között értékesítik. Kint ugyanúgy seftelnek, mint odahaza. Bútorokat, autókat, régiségeket, aranyat adnak-vesznek, mások építkezéseken dolgoznak. Nehéz munkát végeznek, de a frissen érkezõk nem a kanadaihoz, hanem a magyarországi viszonyokhoz mérik magukat. Egy farmon dolgozó férfi például úgy jellemezte a két ország közti különbséget, hogy kint a fûtött istállóban melegebb volt, mint itthon a húsz négyzetméteres szobában, ahol négy gyermeke lakik. Három és fél hónap alatt 400 ezer forintot keresett, amivel sikerült kitörnie az "uzsoraspirálból".



A magyarországiaknak a kintiek szinte édenkertként festik le a tengerentúli országot, s ebben annak is szerepe van, hogy csaknem minden újonnan érkezõ "pénzt hoz" valamelyik réginek. Ha sikerül valakit kicsábítani, akkor az új ember új startpénzt hoz, cserébe csak egy szobát kell biztosítani a bérleményben. Gyakran pénzt kérnek a meghívólevelekért, holott ezekre a vízumkötelezettség megszüntetése óta nincs is szükség. Elõfordul, hogy drágábbnak állítják be a repülõgépjeggyel kapcsolatos költségeket, mint amennyibe azok kerülnek. (Sokan Koppenhágából érkeznek Kanadába, onnan 65 ezer forintért vehetõ Torontóba jegy, miközben 300 ezres költségekrõl regélnek.) A már említett emberkereskedelmi ügyben egy évtizedek óta kint praktizáló magyar orvos is képbe került, akivel orvosi igazolásokat állíttattak ki, hogy így növeljék a segély összegét.

Szigorúbb elbírálás

Az '56-os magyarok által megteremtett megbecsülés tehát romokban van Kanadában. A magyar útlevéllel érkezõket árgus szemekkel figyelik a repülõtéren. A magyar hatóságok tehetetlenek, a kivándorolni vágyók rendszerint nem is Ferihegyrõl, hanem külföldi repterekrõl indulnak. Így a nyolc-tíz fõs nagycsaládok sem induláskor, sem visszaérkezéskor nem tûnnek fel, itthon nincs nyoma a Kanadában történteknek.

A kulcs a kanadai hatóságok kezében van. A júliustól hatályba lépõ menekültügyi reformot nagyrészt a magyar romákra találták ki, és már most borítékolni lehet, hogy semmit sem érnek el vele. Noha a jelenlegi húsz hónapról háromra igyekeznek leszorítani az elsõfokú határozat elbírálási idejét, várhatóan egy év így is eltelik majd a kiutasításig. Ha a támogatások összege nem változik, Kanada továbbra is az ígéret földje marad. A szigorú elbírálás sem újdonság, hiszen a romák zömét ma is hazaküldik. Ám ettõl nem rettennek el, három hónapot várnak, majd újra elindulnak.
Link