Melegszik a helyzet: szinte biztos, hogy megbuktatják a kormányfõt
A szír rendszerrel szemben egyre keményebb nemzetközi szankciókat foganatosítanak a nyugati és az arab országok. Fogy a levegõ Basár al-Asszád körül, ám még mindig kitartanak mellette hagyományos szövetségesei. Kérdés, hogy a külsõ szereplõk meddig mennek el és a rendszer meddig bírja szusszal? Ha Asszád és rendszere elõbb-utóbb bukik – amire komoly esély van - az alapvetõen átrajzolja a Közel-Kelet politikai erõviszonyait.

Szíriában egyre súlyosabb összecsapásoknak lehetünk tanúi a kormányzat és az immár fegyveres felkelõk között. Az áldozatok száma az ENSZ becslése szerint már a 3 500-at is meghaladta, mely egyre komolyabb nemzetközi aggodalomra ad okot. A szíriai felkelés veszélyessége illetve regionális destabilizáló hatása igen összetett kérdés és érdemes a vizsgálatra. A vallási-etnikai dimenziótól sem mentes Asszád rendszer elleni felkelés veszélyes gyúeleggyé alakult, mely akár a közel-keleti állam határain is túlnõhet.

Ha röviden áttekintjük az elmúlt idõszak szíriai történéseit, akkor világosan látszik, hogy a nyolc hónappal ezelõtt elindult szíriai felkelés mára fegyveres polgárháborúvá vált. Lényeges különbség van a tavasszal kezdõdött civil engedetlenség, ellenállás és demonstráció láncolat és a jelenlegi állapotok között. A helyzet odáig jutott, hogy a rezsimmel szembenállóknak egy törökországi emigrációban lévõ politikai vezetõtestülete – kvázi árnyékkormánya – van a Szír Nemzeti Tanács formájában. A testület lényegében az Asszád diktatúrát ellenzõ erõk átfogó politikai koordinációs testülete, melynek spektruma az iszlámista Muzulmán Testvériségtõl, polgári liberális pártokon át egészen a betiltott kommunista pártig terjed. Emellett a testület kiterjedt külsõ kapcsolatokat épített ki többek közt a vezetõ nyugati, illetve arab, valamint a török kormányzattal. Ezzel a nemzetközi legitimációval már komoly politikai ellenfél a regnáló hatalommal szemben.

Annál is inkább, mivel a szíriai vezetés körül vészesen fogy a levegõ. Az Egyesült Államok és az EU gazdasági szankciókkal sújtotta az arab országot a tüntetõkkel szembeni véres megtorlások miatt. Emellett az Arab Liga, jellemzõ gyakorlatától igen eltérõen felfüggesztette Damaszkusz tagságát és további gazdasági szankciókat helyezett kilátásba. A Liga továbbá kérte a rezsimtõl, hogy haladéktalanul függessze fel az erõszak alkalmazását és engedjen be az országba megfigyelõket. Ezeknek a felhívásoknak a rezsim nem tett eleget, így gazdasági szankciókkal kell szembenéznie. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy a rezsimmel jó kapcsolatokat ápoló Libanon - melynek kormányában komoly befolyással bír a Damaszkuszhoz ezer szállal kötõdõ síita Hezbollah – valamint Irak nem támogatják a szankciókat. Libanon egyébiránt Szíria Arab liga tagságának felfüggesztése ellen foglalt állást, míg Irak tartózkodott a szavazáson.
Kattintson és nézegessen képeket a mesebeli Szíriáról!

Szíria legfõbb külsõ támasza – mely a felkelések leverésében is tevékenyen segíti a rezsimet - Irán. A szír vezetés Irán számára híd a Közel-Keletre, illetve az arab világba. Jelenleg Irán befolyása igen korlátozott a régió országaiban. Szíria pedig kulcsfontosságú Irán szempontjából a libanoni síita Hezbollahhal és a palesztin Hamásszal való kapcsolat fenntartásában. Kissé egyszerûsítve a képet, Irán számára Libanonba és Palesztinába Damaszkuszon át vezet az út. Szíria elvesztése, Asszád rezsimjének bukása komoly stratégiai hátrányt okozna Irán és a tõle fizikailag, ezáltal elszigetelõdõ szövetségesei számára. Bár Irán a szír vezetés legkitartóbb támogatója, bizonyos értesülések szerint már kész az ellenzék felé való nyitásra, mely a fent említett geopolitikai okokra vezethetõ vissza. Jelen helyzetben éppen az iráni befolyás az, mely Libanont arra késztette, hogy kitartson Damaszkusz mellett. Irakban, ahol küszöbön áll az amerikai erõk kivonása, szintén feszült a helyzet, hiszen jelentõs Irán-barát politikai erõk, illetve ehhez köthetõ síita militáns mozgalmak vannak jelen az országban. Ezek az erõk ugrásra készen várják az amerikaiak távozása után feltételezhetõ átmeneti zavart, illetve politikai légüres teret, melyet Irán a hozzá hû erõkkel szeretne kitöltetni. Emellett az iraki elnök Dzsalál Talabáni világossá tette, hogy a Szíria elleni fellépés meglátása szerint szélsõségeseket segíthet hatalomhoz a szomszédos országban, ami Irak törékeny belsõ politikai egyensúlyát is veszélyeztetheti.

Irán maga is igen szorult helyzetben van a régióban. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség legfrissebb jelentésében rámutatott, hogy az iszlám köztársaság atomprogramjában feltételezhetõen nukleáris fegyverkezésre utaló adatokat találtak. Ezt követõen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada szankciók bevezetésével, illetve szigorításával sújtotta Teheránt. A régió államait, élükön Szaúd-Arábiával és az öböl menti monarchiákkal pedig különösen aggasztja az iráni nukleáris ambíciók ténye. A szaúdi-iráni kapcsolatok további elmérgesedésének veszélyével is számolni kell. Ezzel egy kialakuló regionális fegyverkezési verseny, ezen belül is a nukleáris proliferáció veszélyét emelték ki. Szíria pedig egy lehetséges küzdõtér lehet a regionális hatalmi játszmában. Rijád számára kétségtelenül komoly politikai nyereség lenne, ha valamilyen módon sikerülne elveszejteni az arab rezsimek közt párjának számító Szíriát. Illetve a jelenleg az országot vezetõ Asszád rezsimet, melyet egyértelmûen a síita iszlám egyik leágazásaként számon tartott Aláviták dominálnak. A szíriai konfliktus egyik mozgatórugója a szunnita-síita felekezeti ellentét, ami könnyen lehet, hogy a regionális kontextusban meghatározó szaúdi-iráni vetélkedés terepévé válik.
Kattintson és nézze meg Irán kevéssé ismert részeit!

Persze ennél jóval összetettebb a képlet, hiszen nem csak Szaúd-Arábia és az öböl menti szunnita monarchiák fordultak élesen szembe Asszád elnök Szíriájával, hanem az egykori szövetséges Törökország is. Az Erdogan török miniszterelnök által követett külpolitika jegyében a török-szír kapcsolatok egyértelmûen pozitívak voltak az eddigiekben. Az Arab Tavaszban azonban Törökország felfedezett egy új perspektívát, mely akár közel-keleti vezetõ hatalommá is teheti a nyugat és kelet között félúton lévõ hetvenmilliós államot. A líbiai beavatkozás idején Ankara álláspontja még nem igazán volt világos, a török politika inkább csak követte az eseményeket, semmint fõszereplõ lett volna. Ehhez képest a törökök Asszádot éles kritikával illették. Erdogan kormányfõ idejekorán figyelmeztette Basár Asszádot, hogy rendszere pengeélen táncol, majd a török államfõ Abdullah Gül világossá tette, hogy a szír rezsim és az elnök számára már nincs visszaút. Bár Törökország hivatalosan eddig minden fórumon elutasította, hogy egy esetleges szíriai katonai beavatkozás élére állna, bizonyos értesülések szerint közel két hónapja már arról van szó török politikai és katonai körökben, hogy egy humanitárius célú puffer zónát hoznának létre a határ szír oldalán a hadsereg segítségével. Ezzel kívánva elkerülni az országba délrõl érkezõ további menekültáradatot, illetve így kialakítanának egy védett övezetet a rezsim erõszakosságától szenvedõ szír civilek számára. Fontos tényezõ, hogy a felkelõk fegyveres erejévé magát kinövõ Szabad Szír Hadsereg vezetõje, a Nemzeti Tanáccsal együtt Törökországban van, és onnan koordinálja tevékenységét. A felkelõ erõk az eddigi értesülések alapján Törökországból kiindulva hajtják végre rajtaütéseiket a szír hadseregen, illetve biztonsági erõkön. Ez pedig az eddigi állításokkal ellentétben azt feltételezi, hogy Törökország, még ha áttételesen is, de érintett az eddigi eseményekben. Az, hogy ez vajon intervenciónak nevezzük vagy sem, igazából megítélés kérdése.
Kattintson és nézze meg Törökország ezer arcát!

A másik felvetés Alain Juppe francia külügyminisztertõl jött, miszerint humanitárius folyosókat kellene kialakítani Szíriában a civilek védelme érdekében. Ezeket fegyveresen kellene védeni tekintettel a biztonsági helyzetre, ám a direkt katonai beavatkozás gondolatától Juppe is elzárkózott. Emellett elvetette az északi, török illetve a déli, jordán határ menti puffer zóna kialakításának gondolatát is. Egyébként Jordánia uralkodója, Abdalláh király volt az elsõ arab vezetõ, aki Basára al-Asszád szír elnököt nyíltan távozásra szólította fel hazája és népe érdekében.

A felkelõknek nyújtott nyugati-török-arab gyakorlati segítség, illetve morális támogatás mellett azonban a rezsimnek is maradt még támasza. Iránnal már foglalkoztunk, mellyel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az Al-Arabíjában megjelent elemzés szerint éppen Irán volt az elsõ külsõ hatalom mely intervenciót alkalmazott a szír felkelés ügyében. Meg nem erõsített jelentések szerint az iráni Forradalmi Gárda tagjai aktívan részt vesznek a fegyveres felkelõk elleni harcokban és a civilek elleni megtorlásokban is. Emellett az iráni tanácsadók, illetve fegyverszállítmányok nélkül a damaszkuszi rezsim még a mostaninál is sokkal nehezebb helyzetben lenne. Irán szerepe egyébként is köldökzsinór Asszád rendszere számára, hiszen a szír gazdaság az iráni olajból finanszírozott tõkeinjekciók és beruházások nélkül a jelenleginél is gyengébben teljesítene.

A másik fontos partner Irán mellett a nyugati intervenciót a leghangosabban és legélesebben kritizáló Oroszország. A szír-orosz stratégiai partnerség több évtizedes keletû, a szovjet idõkre nyúlik vissza. Jelenleg az összes orosz fegyverexport durván tíz százaléka Szíriába irányul, ami megmagyarázza, hogy Moszkva miért is szeretné minél tovább életben tartani a rezsimet. A másik érdekesség, hogy Oroszország jelenleg egyetlen tengerészeti támaszponttal rendelkezik a Földközi-tengeren, ami a szíriai Tartúszban van. A bázis stratégiai jelentõségét csak növeli az oroszok számára, hogy a NATO a szomszédos Törökországba tervezi telepíteni rakétavédelmi rendszerének bizonyos elemeit. Az elmúlt években a tartúszi bázist bõvítették és felújították, ám Asszád elnök rendszerének bukása nyomán Oroszország kénytelen lehet feladni ezt a jelentõs hídfõállást a Mediterráneumban. Figyelembe véve a tényeket, nem csoda, hogy Moszkva nem lelkesedik a szír rendszerváltozás ügye iránt.

Emellett Oroszország Kínával együtt úgy érzi, hogy Líbia esetében a nyugat már eljátszotta jóindulatukat. Az ENSZ BT-ben ugyanis egyik állam sem élt vétójogával a Líbiával szembeni határozat esetében, melyet a nyugati államok, illetve a NATO a repüléstilalmi zóna felállításához adott felhatalmazásként értelmezett. A Haaretz izraeli napilap értesülései szerint Szíria esetében Oroszország oly mértékben nem enged, hogy hajókat vezényelt szíriai támaszpontjára. Az izraeli lap szerint a hajók nem üresen érkeztek, hanem S-300-as légvédelmi rakétákkal megpakolva, melyek hatékony fegyvernek bizonyulhatnak, ha a közel-keleti állam felett repüléstilalmi zónát állítana fel a NATO és az Arab Liga.
A szíriai felkelés rendkívül veszélyes gyúelegyet alkot, melynek egy szikra is elég a robbanáshoz. Hasszán Naszrallah Hezbollah vezér sajtónyilatkozataiban világossá tette, hogy ha Iránban vagy Szíriában az Egyesült Államok, Izrael vagy bármely külsõ hatalom beavatkozik, az regionális konfliktushoz fog vezetni. Persze nem lehet tudni, hogy a radikális síita szervezet vezetõje szorult helyzetében a fenyegetés eszközével próbálja elrettenteni ellenfeleit, vagy tényleg kész egy válaszcsapásra, ami nagy valószínûséggel Izrael ellen irányulna. A helyzet rendkívül összetett, hiszen Izrael számára örömre adhat okot, hogy egy régi ellenfél, az Asszádok Szíriája véglegesen meggyengült, azonban az ezt követõ bizonytalanságból a zsidó állam sem profitál. A konfliktus regionális kiterjedése egyelõre megjósolhatatlan következményekkel járna, ahogy az sem világos, hogy Asszád szinte már bizonyos bukása után ki szerzi meg a hatalmat Szíriában. A konfliktus azonban mára polgárháborús helyzetre emlékeztet, ahogy arra Igor Ivanov orosz külügyminiszter rámutatott a felkelõ erõk Damaszkusz melletti hírszerzési központon végrehajtott eddigi legnagyobb szabású rajtaütése után. Az, hogy ebben a helyzetben valamely szereplõ vállalkozik-e beavatkozásra és milyen formában teszi ezt, még koránt sem világos.
Link