Bejelentkezés
Áll a bál az Orbán-kormányban: Vasárnap távozik a fideszes nagyágyú
És már esik is az esõ! Nem furcsa?
Bencsik János vasárnap beadja lemondását
Holnap lemond Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára. A hírt maga Bencsik János erõsítette meg egy Facebook-bejegyzésben tegnap este, miután az Indexen megjelent a lemondásáról szóló hír.
Bencsik János azt írta: a hír részben igaz. „Miniszter Úr számára szóban jeleztem december 31.-i hatállyal történõ távozási szándékomat. Az írásbeli lemondásom pedig Szent Borbála napján - a kinevezésemet is akkor kaptam - születhet meg, mert elõtte még le kell vágni a disznót. A hír tehát idáig igaz, a többi merõ találgatás, de errõl majd a következõ részben".
Azt is megjegyezte, hogy a Lázár-féle vitának nincs közvetlenül köze a döntéséhez, „ezzel néhány vájtfülû újságíró kolléga is tisztában van".
Az Index emlékeztet rá, hogy Bencsik János az idén már kétszer keveredett éles vitába Lázár János fideszes frakcióvezetõvel. Úgy tudják, hogy már a hét elején jelezte, ha Lázár Jánossal vívott vitájában alulmarad, akkor neki nincs helye a kormányban.
Legutóbbi összecsapásuk november végén kezdõdött, amikor Bencsik a Facebookon a következõt üzente Lázárnak: „Miután arra szerzõdtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az országot, ezért a Lázár Képviselõ úr által benyújtott indítványt támogatni nem tudom."
Az elutasítás egy Lázár János által benyújtott törvénymódosításnak szólt. A Fidesz frakcióvezetõje azt kívánja elérni, hogy az áramszolgáltatásból ne lehessen kizárni a rendszerhasználati díjat nem fizetõket. Bár Lázár János törvényjavaslata általában beszél ellátásbiztonságról és a fogyasztók védelmérõl, a kikapcsolási tilalom leginkább csak az önkormányzatok és a közvilágítás vonatkozásában értelmezhetõ - írja az Index. A lakossági fogyasztók ugyanis egyben kapják meg a számlájukat, a közvilágítással kapcsolatos szerzõdések között viszont akad olyan, amelyben megosztják a tételeket.
Lázár János négy nappal késõbb egy sajtótájékoztatón így reagált: „soha nem fogunk egyetérteni Bencsik képviselõtársammal, én a fogyasztók oldalán maradok, õ meg a szolgáltatók érdekeit képviseli. Nem tudom, hogy ez-e a munkája, ennek az értékelése nem az én feladatom."
Még aznap újra írt a közösségi oldalra az államtitkár: „Lázár János nyilatkozatának stílusával nem szeretnék foglalkozni, hiszen tudjuk, a stílus maga az ember. Azt sem kívánom firtatni, hogy ki milyen érdekeket képvisel munkája során. Az én dolgom az, hogy a fogyasztók biztonsággal vételezhessék az energiát Magyarországon. Lázár János indítványa pedig ebben a formájában veszélyezteti ennek lehetõségét."
A Heti Válasz múlt heti energetikai konferenciáján Bencsik több tabut is feszegetett: a nagy nyilvánosság elõtt beismerte, hogy hosszabb távon nem tartható a rezsiköltségek befagyasztása, a kormánynak elõbb-utóbb fel kell mondania az ármoratóriumot, s vissza kell térnie a piaci árakhoz és árazáshoz, de a szociális szempontokra való tekintet mellett. A konferencián is utalt Lázárral folytatott vitájára; úgy fogalmazott: „valamiféle szakmai felelõsségnek az egész kormányzásban meg kellene nyilvánulnia", azaz Lázár János felvetését így a kellõképpen szakmaiatlan ötletek kategóriájába sorolta.
De a megújulóenergia-támogatási rendszer (Metár) kapcsán sem tett lakatot szájára Bencsik. Az új metár-koncepció ugyan már nyár közepére elkészült, azonban a bevezetés tervezése, és az ezzel kapcsolatos háttérmunkálatok nem haladtak a megfelelõ ütemben, késésbe kerültek. Az államtitkárságot ezért át kellett szervezni, amelynek részeként a szakmai stáb is kicserélõdik - utalt az államtitkár a területen történt személyi változásokra is. A megelõzõ héten Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter javaslatára Orbán Viktor kormányfõ - november 15-ei hatállyal - felmentette tisztségébõl Olajos Pétert, a fejlesztési tárca zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelõs helyettes államtitkárát.
Bencsik János 1990-tõl 2010-ig Tatabánya polgármestere volt. 1990 és 1998 között az SZDSZ-ben politizált, és a párt országgyûlési képviselõje is volt. 2004-ben lépett be a Fideszbe, 2005-tõl a párt Komárom-Esztergom megyei Választmányának elnökségi tagja, 2006-ban és 2010-ben már a Fidesz színeiben lett ismét parlamenti képviselõ. 2006-tól 2010-ig a Fidesz holdudvar egyik legfontosabb szervezete, a Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület elnökségi tagja.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. December 04. 08:47:20
- 2011. December 04. 12:03:07
- 2011. December 04. 16:34:59