Bejelentkezés
Néhány dolog, igaz ez csak egy kis része annak, ami velem történt a Jobbikban
Na, Gyurink is megérkezett, megtalálta a pártját.
Lévai György, 2011. július 27., 15:59
Néhány dolog, igaz ez csak egy kis része annak, ami velem történt a Jobbikban és egyben kilépésem néhány indoka (de korántsem az összes, annak csak egy töredéke):
Szóval..a lényeg: Ha valaki engem azzal mer gyanúsítani, hogy nem tettem meg mindent a hazámért az hazudik....és az is aki azt mondja, hogy karrierista vagyok és nem jutott krumpliföld.....
Én hittem bennük, mint sokan mások, átvertek, mint ahogyan minden hazfias gondolkodású embert....ennyi......
Aztán még elmesélhetném a Gyálon és Szigetszentmiklóson történteket, de egyenlõre talán ennyi elõszónak:
Számunkra akkor kezdett gyanús lenni néhány dolog, amikor az Európa parlamenti kampány alatt a választókerületem kampányvezetõje voltam, akkoriban még tagja voltam a gazdasági kabinetnek is.....Vona ekkor hívta be a pártba a liberális vonulatot... Põsze és sleppje...
Hát...volt némi harc a gazdasági kabinetben, mert akkoriban már felállt a gazdasági program alapjai...majd jöttek Põszéék....sok.sok zöldséggel...amit sorban megtorpedóztunk, pl. a BKV csõdeljárás alá vonását akarták, majd privatizációját, Bertha Szilvike és Lenhardt meg elõadta, hogy a Bankok nem tehetnek semmirõl...így a hitelek elszabadulásáról sem.....
Akkor volt némi konfrontáció...mert közöltem velük és a vezetéssel is, hogy ezek az emberek liberálisok és nem Jobbikban, hanem a Fideszben a helyük....a lényeg engem kitettek a kabinetbõl, majd pár nap múlva az összes patrióta, protekcionista közgazdászt, akik mint késõbb kiderült a Jobbik program alapjait lefektették, mert gyakorlatilag a mi írásainkból állt össze, igaz a lényeget kihagyták belõle....ezért van az, hogy a program jól hangzik..de nem tudnak vele mit kezdeni...
Gondolj bele így is "választást nyertek vele" elsõre 17%-ot.
Nos, ekkor kezdett kilógni a lóláb..., de akkor még Pest-megye alelnöke voltam és az országos választmány tagja, és hittem abban, hogy lehet segíteni még a párton, ill. én sem hittem el, hogy kezd eltérni a párt az irányvonaltól.
Idõközben eljött a parlamenti választás, ahol elindultam mint országgyûlési képviselõ....ehhez hozzátartozik, hogy egyedül nálam volt második forduló.....
Aztán ezen a választáson vált nyilvánvalóvá, hogy kiket, és milyen eszméket képvisel valójában a Jobbik....
Põszéék és sleppjének parlamentbe juttatása stb. stb....
A Kongresszuson próbáltunk változtatni dolgokon, de nem lehetett (ez is megérne egy misét, ugyanis a javaslataink nem is kerültek több esetben sem a kongresszus elé)
A legutolsó ilyenen is ez történt...Aztán tiszta lett néhány dolog, a gárdával, jobbikkal, a vezetéssel...stb. stb.... és rájöttünk többen, hogy a párt menthetetlenül eltért az eredeti irányától, és már nem számít semmi csak a helyek...pénz....
Tévedés ne essék, számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy nekem nem teremhet babér, már az E.P-t követõen, hiszen sok jobbik felsõ vezetõvel konfrontálódtam Põszéék miatt.
Ezért pl. az országgyûlési választásokkor én a 147. helyre voltam besorolva....a Pestmegyei listán mint megyei alelnök pedig a 12.-re, ami azt jelenti, hogy semmilyen körülmények között nem lehettem képviselõ, hacsak egyéniben nem jutok be.....ami elképzelhetetlen volt...ezt mindenki tudta...
Úgyhogy, engem karrierizmussal vádolni badarság, és óriási melléfogás.
Amellett, hogy aki ilyet állít az egyenesen hazudik.
Azt hiszem ez nyilvánvaló a leírtak alapján is.
Aztán mindenki készült az önkormányzati választásokra, mi is...úgy a megyei mint a helyi szervezetek szintjén.
Ekkor az országos vezetés úgy gondolta, hogy megpuccsolja a Pest-megyei vezetést....., mivel nyilvánvaló lett az országos vezetésnek, hogy nem valószínû, hogy azokat fogjuk indítani, akiket õk szeretnének, mert ezek mindenkinek ígértek mindent, fõleg azoknak, akik akkoriban kerültek a pártba, aztán kiderült, hogy még Simor rokonunk is van és kell a hely neki.
Mivel engem és a pestmegyei vezetõt már nem szívelték...., megpróbáltak minket eltávolítani, mindenáron.
Még úgy is, hogy az országos vezetés felülbírálta a megyei választmány megszavazott döntését, és a mandátum lejárta elõtt kötelezõen elõírta a tisztújítást.
Az hogy minket leváltattak és egy "új" vezetés került oda, egy dolog, de egy hónapon belül be is ültették õket a megyei közgyûlésbe listán....
Szóval a lényeg az, hogy úgy tûnt meg akarnak mindenáron szabadulni tõlem, de nyíltan nem merték....mert véletlen kipakoltam volna az Országos Választmány elõtt.
Aztán indultunk volna a helyi választáson, ahol a saját helyi szervezetemben is megcsinálták a balhét a megyei szarkeverõk, úgyhogy én szedtem össze a családommal még az önkormányzati választásokra a kopogtatót a lényegében teljes szervezetem számára, aztán megtudtam, hogy itt is szervezkednek az új megyei szervezet vezetésével ellenem....Levettek a helyi önkormányzati listáról, pedig én voltam a polgármesterjelölt.
Leadtam a kopogtatókat, de ekkor már egyéniben függetlenként indultam.
Ekkor Vonáék Etikai vizsgálatot akasztottak a nyakamba.
Én meg a választások elõtt kiléptem a Jobbikból.
A dologhoz hozzátartozik, hogy az önkormányzati kampányt már becsületbõl csináltam végig...bár nekem a Jobbik semmit nem biztosított....saját pénzbõl stb....de nem a Jobbik miatt éreztem felelõsséget, hanem a választókat nem akartam cserbenhagyni, ugyanis nagyon sokan megkerestek, és elmondták, ha nem indulok el el sem mennek szavazni.....nekik köszönhetõen...indultam el mégis. és így is 10,6% ot értem el, úgy, hogy a helyi jobbik leszaggatta a plakátjaimat is..mert õk egy helyi kisgazda-szociáldemokratát akartak indítani polgármesternek, igaz elõtte több héttel engem szavaztak meg, csak valamiért meggondolták magukat.... :) :)
A Fidesz most ezért utál, mert nem nyerték meg itt a választást,....hanem maradt a régi függetlené vált polgármester. A kisgazda-szocdem meg alig ért el 5%-ot.......ez a történet margója...
Szóval ez csak egy része a dolgoknak.
Ezért ha árulónak mer titulálni valaki az felteheti a kérdést, hogy ki árult el kit?
Mert engem elárult többször is a Jobbik vezetése.......
Ó de nem csak engem...volt itt még más is....hû ha leírnám...Persze nekem teljesen nyílvánvaló volt, hogy nekem egy választáson sincs esélyem nyerni.....ez a környék olyan, ahol lakom... ráadásul idõben közölték velem (Lenhardt), hogy õk, mint a Jobbik vezetése majd gondoskodnak arról, hogy én ne kapjak és ne töltsek be a Jobbikban semmilyen pozíciót, még 2009-ben, akkoriban még mégis hittem a Jobbikban és abban, hogy elõre viszi az ország szekerét. (megvan az emailje) Késõbb ez nyílvánvaló vált, hogy semmi mást nem akarnak, csak pozíciókat, pénzt, hatalmat....és nem érdekli õket senki, és semmi, egyetlen magyar ember sorsa sem.... Igaz késõbb mégis megváltak Põszétõl, amire én idejekorán figyelmezettem õket, de akkor engem távolítottak el...., ahogyan akkor Vona fogalmazott, akiket én liberálisnak gondolok azok mind egytõl egyig igaz magyar emberek...(ez az email is megvan 2009-bõl)
Szóval..a lényeg: Ha valaki engem azzal mer gyanúsítani, hogy nem tettem meg mindent a hazámért az hazudik....és az is aki azt mondja, hogy karrierista vagyok és nem jutott krumpliföld.....Én hittem bennük, mint sokan mások, átvertek....ennyi......Aztán még elmesélhetném a Gyálon és Szigetszentmiklóson történteket, de egyenlõre talán ennyi elõszónak......
Mindezek után teljesen nyílvánvalóvá vált, hogy nincs szükség ránk valódi szakértõkre és a valóban tenni akarókra abban a pártban ill. gittegyletben amit Jobbiknak hívnak.
Teljesen nyílvánvaló az is, hogy a Jobbikot nem azért hívták életre, hogy bármilyen változást hozzon, hanem éppen ellenkezõleg.
A valódi cél az, sok embert megvezetve bár, de maradjon minden a régiben.
Ezt felismerve alakítottuk meg a Nemzeti Értékelvû Pártot, rövidített nevén a NÉP-et.
http://nep-part.hu

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. December 05. 08:20:15
- 2011. December 05. 09:01:56
- 2011. December 05. 09:12:38
- 2011. December 05. 09:20:02
- 2011. December 05. 09:49:45
- 2011. December 05. 10:02:25
- 2011. December 05. 10:28:44
- 2011. December 05. 15:15:50
- 2011. December 05. 17:59:37