Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Közbizalom - Borbély Zsolt Attila Patrubány Miklósról

A Magyarok Világszövetségének kálváriája akkor kezdõdött, amikor 2000. májusában a küldöttek nem a szervezetbe a küldöttgyûlés elõtt négy nappal belépõ Boross Pétert választották meg elnöknek, hanem a Világszövetség újjáépítésében kezdettõl részt vevõ, és négy éves tiszteletdíját közcélra fordító Patrubány Miklóst. A leköszönõ elnök, Csoóri Sándor hívei bojkottba léptek, amivel megbénították a szervezet kulcsszervének, az elnökségnek a mûködését fél évre.

Sajátos és szomorú, hogy az MVSZ-t azután érte a legnagyobb csapás, a 200 millió forintos állami támogatás megvonása, amikor már a siófoki küldöttgyûlésen 2000 december elején a szervezet rendezte sorait. Azóta tart az MVSZ elleni hadjárat, melyben tudatosan vagy spontánul, de együttmûködik a korábbi elnök és köre, a kormányzati hatalom, az MVSZ-t elhagyók továbbá a bal és a jobboldali sajtó.

Nem állítom, hogy Patrubány Miklós elnökként nem követett el hibákat az elmúlt tíz évben s azt sem, hogy ne lehetett volna a szervezeten belül tartani sok értékes embert, aki az eltelt fél évtizedben kilépett. De azt igen, hogy ellentétben a korábbi elnökkel, Patrubány Miklós mindig minuciózusan ügyelt az alapszabályzat betartására s azt is, hogy állami támogatás nélkül az MVSZ többet teljesített nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz-tizenegy év alatt, mint azt megelõzõen állami támogatás mellett. A 2004-es népszavazás, melynek gyümölcsét 2010-ben arathatta le a Nemzet az Orbán-kormánynak köszönhetõen, a Honlevél újság kiadása, a Magyarságtudományi füzetek kiadása, a színvonalas Világkongresszusok mind önmagukért beszélnek.

Mindazonáltal most a Fõvárosi Ítélõtábla jogerõs döntéssel megfosztotta Patrubány Miklóst elnöki tisztségétõl, arra hivatkozva, hogy 2008-ban, a legutóbbi tisztújító kongresszuson a szavazás után nem számolták meg a szavazatokat régiónként. Miközben a küldöttek 95%-a támogatta Patrubányt és a küldötti mandátumok igazolásából lehet tudni, hogy attól függetlenül, hogy melyik régióból származtak az ellenszavazatok, régiónként megvolt az alapszabályzatban elõírt támogatottsági arány.

Vagyis egy mondvacsinált formai indok vezette a bíró testületet egy súlyos döntés meghozatalában s nem a küldöttek egyértelmûen kinyilvánított akaratának tiszteletben tartása. Ez egy demokráciában, ahol az igazság végsõ letéteményese a független bíróság kell, hogy legyen egyszerûen megengedhetetlen. E döntéssel nem az MVSZ veszített a legtöbbet, hanem a jogállam, illetve a közbizalom. A közbizalom, amin alapszik az a társadalmi –politikai rendszer, melyben élünk s amit jobb híján demokráciának hívunk.


Borbély Zsolt Attila


A szerzõ a Magyarok Világszövetsége Szabályzat-felügyelõ Bizottságának elnöke.


MVSZ Sajtószolgálat

7355/111205

Hozzaszolasok

658 #1 658
- 2011. December 06. 09:17:52
A jelenlegi tárasadalmi-politikai rendszer már nem élvez közbizalmat! Ezzel párhuzamosan a demokrácia fogalma is leértékelõdött és az ideológiai szemétkosár felé halad ballisztikus pályán.
3411 #2 3411
- 2011. December 06. 13:53:43
//kuruc.info/r/3/89045/
Imrenek szoljatok irjon errol 1 cikket.

ez a ''Malina Hedvig'' sem volt magyar vagy ha az akkor van benne zsido is.
az egesz cirkusz azer volt hogy mig a magyarok meginnt azt latjak hogy a szlovakoknal [khmm]k a magyarokot es erre elkezdenek foglalkoni a temaval es lazzadozni addig ne lassak azt hogy a zsidok mit csinalnka Mo-on es meg tagabb ertelemben egyaltalan ne jussanak annak a kozelebe hogy mondjuk azon gondolkozzanak hogy mit keresnek meg 20 ev utan is a zsidokommunistak az osszes vezetoi poszton es mondjuk az elhazudott tortenelemmel se foglalkozzanak
3411 #3 3411
- 2011. December 06. 13:54:05
http://kuruc.info/r/3/89045/
2 #4 Olvaso
- 2011. December 06. 15:43:38
Szabir, ki szóljon nekem? megszólítsam magam? Hedviget bevitték a málnásba? Igen, ez rettenetesen valószínû. Titkosszolgálat meg "rasszizmus" akkor elég bizonyos, hogy mossad-zsidók.

Ami az eredeti cikket illeti, annak tartalma akár lehet valós is, de nem számít. A világszövetség egy jól álcázott (no annyira azért mégsem) világ-zsidó terelgetõ és gyûjtõ, összemosó, trianonozó, 56-hatozó ...egyszóval cion-érdekképviselet. Hogy ezt az ott lévõk mennyire tudkják, vagy Patrubani csak kicsit van benne nagyon, vagy nagyon kicsit, az más kérdés.
Itt a honlapjuk, lehet csemegézni a témákból, szimbólumokból és végiggondolni, hogy tudatosan, vagy tudatlanul terelgetett nyájról van-e szó.
http://www.mvsz.hu/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,918 egyedi latogato