Kedves Imre!
Nem tudom, hogy mûködik, mindenesetre ide másolok egy cikket, arra kérlek, tedd fel az oldaladra!
Homlokegyenest ellenkezõ részt tartalmaz ugyan a Te álláspontoddal Patrubányról, de szerintem nagyon jó kis összefoglaló arról, hogyan is mûködik a rendszer!, és kik azok, akik Patrubányt lehetetlenné akarják tenni!
Üdv.

Az írás:A Nemzeti Internet Figyelõ figyelemfelkeltõ elemzést tett közzé Orbán Viktor kormányzásáról, annak buktatóiról. Az írás részletesen foglalkozik a Fidesz kormány és a Magyarok Világszövetségének viszonyával is (szürkével megjelölve). Ezért az MVSZ Sajtószolgálat továbbítja az elemzést.


Miért kell Orbánnak megbuknia?

2011. december 1. 22:20:33

Bár nem számítottam jobbra, mégis szánalommal figyelem az Orbán kormány tántorgását az egyik kudarctól a másikig. Amikor 2006-ban az MSZP ismét, azaz harmadszor került hatalomra, a velem többé-kevésbé hasonlóan gondolkodók elkeseredésével ellentétben, én örültem. Örültem, mert tudtam, hogy a következõ négy év az MSZP és SZDSZ leszereplésének az idõszaka lesz.

Persze nem a mögöttük álló idegen erõkrõl beszélek. Azok nem semmisültek meg, még csak nem is gyengültek, csak elvesztették a leghatékonyabb, leggátlástalanabb magyarországi eszközüket, amely helyett most újat kell fabrikálniuk. Azért is örültem, mert az MDF-et akkora már teljesen leírtam, amiben igazam lett, ezért nem szerettem volna õket kormányon látni egy Fidesszel kötött szövetség eredményeképp. A Fidesz kudarca nem izgatott, mert már akkor tudtam, ami mára már mindenki elõtt világossá válhatott az Orbán rajongók kivételével, hogy az õ hatalomra kerülésük alatt sem fognak az alapvetõ viszonyok megváltozni: tûznek a megszorításra egy kokárdát és elnevezik ésszerûsítésnek. (10-11 éves lehettem, még 56 elõtt, amikor az elsõ, elbocsátásokkal járó ésszerûsítési hullámot átéltem, amit akkor racionalizálásnak neveztek.)…

Emellett a vereségük nagy sietõs, színpadiasan lovagias elismerése, az elhatárolódásuk a mellettük fellépõktõl és a szavazó cédulák azonnali elégetése számomra azt valószínûsítette, hogy az MSZP-t nem a szavazók emelték hatalomra, hanem külsõ erõk. Egész nyersen fogalmazva, Orbánnal közölte a tartótisztje, hogy maradjon veszteg, mert most veszítenie kell, hiába kapott több szavazatot. 2010-ben az MSZP végzetes leszereplése miatt a magyar politikai élet ismeretlen urainak nem maradt más választásuk, mint beérni a látszólag kevésbé szolgalelkû és gátlástalan szövetségessel és elfogadni a Fidesz gyõzelmét. Eddig tehát a dolgok a várakozásaim szerint alakultak. De miért gondoltam és gondolom azt, hogy a Fidesz nem fog sikeresen szerepelni, és hogy meg is kell buknia? Nem egyszerûen ellenzékbe kerülésre gondolok, hanem az MDF, az SZDSZ és az MSZP pályafutásának a követésérõl, és még azt sem tartom kizártnak, hogy hamarosan véglegesen eltûnik, nem csak a politika, hanem az élet színpadáról is. A fiatal demokraták korán és már végképp kiöregedtek – és kiüresedtek. Hogy miért vagyok ebben biztos, azt egy régi történettel szemléltetem. Lehet, hogy kissé hosszadalmasnak fogják érezni, de kérem, hogy olvassák el, mert nagyon világosan mutatja be az Orbán kormányzat egyik legalapvetõbb és szerintem orvosolhatatlan gyengeségét, azt, hogy miért van borítékolva a bukás. Csak közbevetõleg jegyzem meg, hogy még egyéb, nagyon súlyos problémák is vannak, de most csak ezt az egyet kívánom bemutatni a sok közül. A bukás beépített okát.


Az elsõ Orbán kormány idején történt, hogy egy nem liberális magyar lap, az „Erdélyi Magyarság”, támogatásért folyamodott a kormányhoz, amit meg is kapott. (A kormányhatározat megjelent a Határozatok Tárában, a történet pedig a lapban is olvasható volt.) A kapott pénz azonban nem jött, és amikor a lap kiadója érdeklõdött a Kulturális Örökség Minisztériumnál a késlekedés oka miatt, behívatták és a következõket hozta az ügy intézõje, egy huszadik senki, a minisztérium egyik kistisztviselõcskéje, a szerkesztõ tudomására: „Nem szeretem (mármint Õ, a “nagy” kistisztviselõcske) az olyan eljárást, amikor – még ha olyan nagy nevek is (pl. Tõkés László, Tempfli József nagyváradi püspök, Toró Tibor, stb.) – elnöki szinten lobbiznak a mi (NKÖM) megkerülésünkkel.” Megállapította, hogy „az Erdélyi Magyarság egy periferizált társaság lapja, amely a jelenlegi teljesítménye alapján nem szolgál rá a segítségre, már csak azért sem, mert a lap 75-89%-ban utánközlésekbõl áll, az erdélyi magyar közéletben pedig semmilyen szerepet sem játszik.” (Csak közbevetõleg: a miniszterelnök kabinetirodája által írt levél szerint: „Miniszterelnök úr tisztában van azzal, milyen szerepet játszik az Erdélyi Magyarság c. folyóirat Erdély közéletében, ezért úgy döntött, hogy a folyóirat további sikeres mûködése érdekében támogatja áldozatos tevékenységüket.”) Közölte továbbá, hogy „ez az MVSZ lapja, ami tele van Patrubány interjúkkal.”

(Hát igen! Patrubány a Fidesz szarvas ördöge, akit nem sikerült az elmúlt ciklusban sem két vállra fektetni, de most sem fog. Nem érdekes, hogy az eddigi uralomváltások alkalmával az új urak igyekeztek mindig visszacsinálni a régi urak döntéseit, de Patrubány esetében nem ez történt. Az MSZP-s kormányok egyáltalán nem siettek visszaadni az MVSZ-nek az Orbán által elvett támogatást. Nekem errõl is Medgyessynek egyszer a tv-ben hallott, örök érvényû szavai jutnak az eszembe, amelyekhez a jelen lévõ Boross Péter lelkesen bólogatott: igaz, hogy nagyon komoly nézetkülönbségek vannak az országgyûlésben ülõ pártok között, de a legfontosabb ügyekben mindig „teljes nézetazonosság” volt közöttük. Mint a pártállami idõkben is, és úgy látszik, hogy a NATO és EU csatlakozás mellett a Patrubány-ügyben is. Valamiért nagyon fontos a ma még létezõ négy „rendszerváltó” párt számára a Magyarok Világszövetségének az ellehetetlenítése. Annyira, hogy a Fidesz tehetetlen kínjában kifundálta a Diaszpóra Tanács létrehozását is. De ez sem fog eredményt hozni, mert Patrubány okos, tisztességes és keményen dolgozik, ami a Fideszrõl nem mondható el.)

A kis bürokratát, akinek akkor is igaza van, ha hazudik, az sem zavarta, hogy a kiadó kérésére egyetlen Patrubány interjút sem tudott mutatni a lapban. Nem rabolom az idejüket azzal, hogy a „köztisztviselõnek”nevezett hivatalnokuralkodó (bürokrata, csinovnyik) ostoba és rosszindulatú fontoskodásának valamennyi tünetét bemutassam, inkább rátérek az ügy csattanójára. Amikor a kiadó letette eléje a Határozatok Tárát, benne a kormányhatározattal, a következõket mondta: Az, hogy legfelsõ szinten felbuzdul egy „jótékony adományozó” (a magyar kormány), az egy dolog, de ezt a döntést neki kell a gyakorlatban végrehajtani és mivel õ nem hajlandó semmiféle törvénytelenségbe belemenni, ezért ez (egy kormányhatározat) õt nem kötelezi semmire. Ez itt a lényeg: a kormány hoz egy határozatot, és a minisztériumi ügyintézõcske, akinek azt kötelessége lenne végrehajtani, kijelenti, hogy ez õt nem kötelezi semmire, és nem hajtja végre a kormányhatározatot. Az ok: szerinte a kormányhatározat végrehajtása „törvénytelen” volna. És mi a folytatás? Az történt, amit a tisztviselõcske döntött. A tisztviselõcske határozata überelte az egész kormányét. És a tisztviselõcskék, a csinovnyikok döntései ma is ûberelik a kormány döntéseit.



Mondják, el tudják képzelni, hogy ehhez hasonló helyzet elõfordulhatna egy termelõ üzemben? Hogy másnap nem szállna „zúgva, mint a gyõzelmi zászló” az illetõ ki a cég kapuján? A Rockenbauer-féle fideszes minisztériumban nem ez történt. Lehet, hogy Rockenbauer akarta lejáratni Orbánt, de lehet, hogy fogalma sem volt arról, hogy mit mûvelnek az alattvalói. Az emberke talán még ma is helyén van, esetleg elõ is léptették, és röhögve siklatja ki a kormány kezdeményezéseit ma is. Még abszurdabb eleme a történetnek, hogy errõl a folyamatról sem levélben, sem befolyásos emberek útján nem lehetett tájékoztatni Orbán Viktort, mert minden késõbbi megkeresés válasz nélkül maradt. A levelek a szemétkosárban kötöttek ki. (Már akkor így mûködött a Nemzeti Konzultáció.) Valószínû, hogy Orbán abban a hitben élt a késõbbiekben, hogy „elintézte” az ügyet. Szegénykém azt hitte, hogy minden rendben van, hiszen kiadta a parancsot, holott semmi sem volt rendben, mert a parancsa senkit sem érdekelt. (Orbán feltehetõleg nem ismeri azt a gyakorlatot, hogy ha kiad egy utasítást, akkor jelentést kérjen annak végrehajtásáról – NIF szerk. megj.) Hát ez az állapot, ez a mûködésmód az Orbán kormány kudarcának a beépített biztosítéka! Minden megnyilvánulásukon az látszik, hogy nemhogy nem urai a helyzetüknek, hanem még tisztában sincsenek vele. Még arról sincs sejtelmük, hogy mi van, mi történik körülöttük, a minisztériumokban, az ország állapotáról nem is beszélve. A tény megállapítása után még föltehetné az ember kérdést, hogy ez szükségszerû-e, általánosan jellemzõ-e, vagy véletlen-e.



Nagyon régen beszélgettem egyszer az Antall kormány egy miniszterével és Orbán is szóba került. „Az a baj vele” – mondta – „hogy majd megeszi õt a fene (vagy valami hasonlót mondott), hogy miniszterelnök legyen, de ez a fiú még soha életében nem dolgozott.” Utánanéztem az önéletrajzában. Tényleg! Egyetlen évet dolgozott a Mezõgazdasági Minisztériumban kezdõ jogászként. Nem tudom, hogy ma mi a helyzet, de korábban az állami intézményekbe kerülõ kezdõ jogászok beosztása fogalmazó volt. Orbán tehát egy évig fogalmazó volt és ebben a munkakörben tett szert azokra az óriási vezetési tapasztalatokra és ismeretekre, amelyekre támaszkodva elvállalta egy ország irányítását. Ezt nevezem nem mindennapi EGO-nak. A gazdag és sokrétû tapasztalatoknak egy év alatt fogalmazóként összegyûjtött kincsestárát egészítette ki egy kétéves oxfordi gyorstalpalóval, amelynek során a „neoliberális közgazdaság történetét” tanulmányozta. Azét a közgazdaságét, amely mára csõdbe vitte a világot. Összefoglalva a szakismereteit: az egyetemen még a szocialista jogot tanulta, ami meghatározza demokratikus jogi gondolkodását (ld.: „az állam erõszak monopóliumáról” szóló tanítása). Ami a vezetési ismereteit illeti, a fenti példa tanúsága szerint, bármelyik hazai kisvállalkozás vezetõje professzor hozzá képest, amit Oxfordban tanult, arra pedig teljes joggal rámondhatjuk, hogy „kapitalista áltudomány”, magyarul közgazdasági halandzsa, közönséges agymosás, a „tudatformálás” kapitalista változata. És hogy Oxfordban minden hülyeséget jól megtanult, azt az országértékelõ beszédeiben elhangzott kapitális ostobaságok bizonyítják a legjobban.



Így állunk! Van egy miniszterelnökünk, aki tanult ugyan szocialista jogismeretet, de még jogászként sem dolgozott, tehát gõze sincs a jogász szakmáról. Vállalatot sosem látott, tehát gyakorlati szervezési, irányítási ismereteket módja sem volt szerezni. Amit pedig közgazdaságként vertek a fejébe, arra fokozottan érvényes Liska Tibor mondása, amelyet egy valóban magasan képzett közgazdász ismerõsöm idézett nekem valaha és valahogy úgy hangzott, hogy ha valaki négy szemesztert elvégez a közgazdasági egyetemen, az bõven elég ahhoz, hogy sose legyen képes józanul gondolkodni. Pedig ott akkor még nem neoliberális közgazdaságtant tanítottak. Talán a második ország értékelõ beszédében hazudta a képembe, hogy „kiszabadultunk az adósságcsapdából”. Én, aki ezt megelõzõen rá szavaztam, akkor írtam le õt nullára és határoztam el, hogy többé sem a pártjára, sem rá nem fogok szavazni. Mit keres egy olyan ember, nemhogy a kormány élén, de egyáltalán az országgyûlésben, aki ilyen – elnézést – baromságot képes mondani, aki ennyire nem ismeri a világgazdaságot, vagy rólam azt feltételezi, hogy ezt bátran kijelentheti a szószéken, mert én, mint egy átlagos magyar állampolgár, elhiszek egy ekkora ostobaságot, vagy hazugságot?

Ha az ember mindezt végiggondolja, nem csodálkozik az olyan gyerekes tapasztalatlanságot tükrözõ kijelentésein, hogy „két hét alatt rendet teszünk”, hogy „egyetlen lakáshiteles sem kerül az utcára”, hogy amikor a sajóbábonyi botrány volt, ellenzéki képviselõként, nem mert lemenni Sajóbábonyba, hanem csak az országházban szónokolt „cigány honfitársainkról”, hogy a szerencsétlen a világ minden táján megbukott, egykulcsos személyi jövedelemadótól várta a gazdaság fellendülését, amit csak egy rögeszmésen neoliberális agy tud elképzelni. (Bár van egy ismerõsöm, aki szerint azért ennyire nem buta. Ellenkezõleg: õ is tudja, amit én, hogy ez az utolsó tündöklésük, tehát még zsebre kell vágni mindent, ami vágható, amíg vágható, természetesen szigorúan a demokrácia és a jogállamiság keretei között.)



Buddháról olvastam valaha az õsidõkben, azaz nagyon fiatal koromban, hogy a szülei nagyon féltették és kényeztették és nem akarták, hogy az élet kegyetlen oldalairól egyáltalán tudomást szerezzen. Ezért olyan gyaloghintóban utaztatták, amely teljesen be volt függönyözve és a függönyökre az élet szépségeit ábrázoló jeleneteket festettek. Egyszer, hogy, hogy nem, félrehúzta a függönyt, és akkor egyetlen pillanat alatt szembesült a betegség, az öregség és a halál hármas tragédiájával. Nagyon sokszor az a benyomásom, hogy fiatal demokratáinknak, Orbánnal az élen, hasonlóan a fiatal Buddhához, fogalmuk sincsen az élet valóságáról, csak vakon bámulják a pénzügyi hatalmasságok által köréjük állított festett paravánokat, amelyeket összetévesztenek a valósággal, és intézkedéseik, ha valaki figyelembe veszi õket egyáltalán, kimerülnek a paraván festegetésében. Többségük a Kádár korszak uralkodó elitjébõl származik, KISZ-eztek, politizálgattak, egzisztenciális nehézségeik sosem voltak, mert a papa mindent elintézett, dolgozniuk nem kellett, soha nem is tanultak meg, csak „politizáltak”, és miután a szocializmus kiárulásáért a nemzetközi nagytõke kegyelmébõl a politikai élet csúcsára csöppentek, a meg nem érdemelt siker és a változást váró, félrevezetett magyarság ünneplése következtében kialakult celebségi érzés mámora teljesen elborította az agyukat. Helyzetük abszurditására mi sem jellemzõbb, hogy miután képtelenek voltak bármit kitalálni a devizahitelesek ügyének a kezelésére, a Bankszövetséghez fordultak megoldásért. Felkérték a kecskét a káposzta megmentésére. A Bankszövetség meg röhög a hátuk megett és komoly képet erõltetve magára „leteszi a javaslatát”. A „Fidesz-közeli szakértõk” pedig a TV-ben mindentudó képpel veszteségnek nevezik a bankok eszméletlen extraprofitjának az esetleges csökkenését és féltve figyelmeztetnek mindenkit az ebbõl fakadható „veszélyekre”. Ugyanezt a szöveget a hatalomból kiszorultak pedig tele pofával ordítják. Itt tartunk Orbán Viktor második uralkodásának, a második Orbán rezsimnek a második évében.



Dohán Mihály

(Nemzeti InternetFigyelõ)



Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat